Hajdu Gyula (jogász)
Hajdu Gyula | |
Született | Hajdu Gyula 1886. május 8. Somogyszil |
Elhunyt | 1973. augusztus 21. (87 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | nemzetközi jogász |
Tisztsége | magyarországi parlamenti képviselő (1945. november 4. – 1953. március 8.) |
Kitüntetései | a Magyar Népköztársaság Állami Díja (1970) |
Sírhelye | Fiumei Úti Sírkert |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Hajdu Gyula (helyenként Hajdú) (Somogyszil, 1886. május 8. – Budapest, 1973. augusztus 21.) nemzetközi jogász, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok doktora (1957), Állami díjas (1970).
Tanulmányai és munkássága
Jogi tanulmányait a pécsi Püspöki Joglíceumban kezdte. Már egyetemistaként cikkeket írt a Pécsi Naplóba. 1906-ban a Munkás című lapban közölt vezércikkeket. Ugyancsak 1906-ban választották a Szabadgondolkodók Társasága Pécs városi titkárává. Munkásképző tanfolyamon tartott előadást, 1907-ben a Munkásképző Egylet elnökévé választották, majd csatlakozott a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz. 1910-től a párt pécsi végrehajtó bizottságának tagja.
1910-ben ügyvédi irodát nyitott. 1911-ben bekerült Pécs törvényhatósági bizottságába. 1915 végén bevonult a hadseregbe, az első világháborúban 1916 októbere és 1917 áprilisa között az orosz fronton szolgált.
1918-ban az őszirózsás forradalom idején Pécsett a nemzeti tanács titkára volt. 1919 februárjában a szerb katonai parancsnokság ötödmagával Mitrovicára internálta a pécsi magyar közigazgatás megszüntetése elleni tiltakozó memorandum miatt. A pécsi általános sztrájk miatt a magyar közigazgatást visszaállították, a letartóztatottakat elengedték. A Tanácsköztársaság idején a külügyi népbiztos délvidéki biztosa, a 44. vörös dandár politikai biztosa, Baranya megye kormányzótanácsi biztosa. Emellett tagja volt a Szövetséges Központi Intéző Bizottságnak is, s megválasztották Rákosi Mátyás és Vanczák János mellett az ellenőrző bizottságba is.[1]
1919. augusztusban Olaszországba emigrált, Milánóban élt, majd az Avanti torinói, később római szerkesztőségében dolgozott. 1920 őszén tért vissza Pécsre, de radikális szocialista szervezőmunkája miatt öt hónap múlva a megszálló szerb katonai hatóságok kiutasították. 1921 nyarán részt vett a Komintern III. kongresszusán Moszkvában, majd Bécsbe költözött, belépett az Osztrák Kommunista Pártba. Bécsben közíróként tevékenykedett.
Az 1930-as évek elején a Szovjetunióban élt, könyvet írt az első ötéves tervről. 1933-tól Franciaországba költözött, Párizsban ügyvédi gyakorlatot folytatott. 1935-ben belépett a francia kommunista pártba. Részt vett a párizsi magyar baloldali emigráció életében, cikkeket írt a párizsi magyar hetilapnak, előadásokat tartott a Horizont Klubban. Részt vett az emigránsok által alapított Magyar Függetlenségi Mozgalom munkájában.
1945-ben hazatért Pécsre, belépett a Magyar Kommunista Pártba, bekerült az MKP dél-dunántúli bizottságába, majd 1945 decemberében a Baranya megyei pártbizottságba. 1945. november 4. és 1953. március 8. között a Baranya és Tolna megyei választókerület MKP–listáján nemzetgyűlési illetve országgyűlési képviselő volt. 1949. május 15-én a Magyar Függetlenségi Népfront országos listájáról szerzett újabb mandátumot.
1947. január 25-étől az Iparügyi Minisztérium politikai államtitkára volt, majd a koalíciós egyezmény értelmében 1947. november 15-én az Igazságügyi Minisztérium adminisztratív politikai államtitkára volt 1949. október 31-i felmentéséig. 1950-1951-ben az Állami Ellenőrzési Központ főosztályvezetője volt.
1949-től a budapesti tudományegyetem jogi karán a politikai tanszék vezetője volt. 1948-tól a Magyar Jogászszövetség társelnöke. 1951 novemberétől a nemzetközi jogi tanszék egyetemi tanári rangú vezetője lett. 1957-ben az állam- és jogtudományok doktora tudományos fokozatot szerzett. Kutatóként elsősorban a háború és béke, a fegyverkezés és leszerelés, a szuverenitás jogi kérdései foglalkoztatták.
Művei
- Schuman-terv és a szuverenitás (Bp., 1953);
- Nemzetközi jog (Búza Lászlóval és Vitányi Bélával, Bp., 1958);
- A semlegesség (Bp., 1958);
- Harcban elnyomók és megszállók ellen. Emlékezések a pécsi munkásmozgalomról (Pécs, 1957);
- A leszerelés (Bp., 1961);
- A semlegesség a hidegháborúban. A pozitív semlegesség kialakulása (Bp., 1963). – Irod.
Szerkesztőként jegyezte a Nemzetközi jogi tanulmányokat (Bp., 1953), Az állam és jogtudományok című sorozatot 1960-tól, valamint a Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikont (Bp. 1959; második, teljesen átdolgozott kiadás Bp. 1967).
Elismerései
- Az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktora (1966)
- Pécs és Somogyszil tiszteletbeli polgára
- A Magyar Népköztársaság Állami Díja (1970)
Jegyzetek
- ↑ Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon. Budapest, 1923, HOGYF EDITIO. ISBN 978 963 848 400 0
Források
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
- Történelmitár.hu
További információk
- Horváth Pál: Dr. Hajdu Gyula (Jogtudományi Közlöny, 1973. 11. szám).