Fullerén

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kristályos fullerén (C60)- nagy előrelépés az 1990-es 10000 molekulához képest. (Leopold-Franzens-Universität Innsbruck)

A fullerének az elemi szén XX. század végén felfedezett és előállított mesterséges módosulatai. A fullerének meghatározott, páros számú (60, 72, 84 stb.) szénatomból álló „szénmolekulák”. A leggyakoribb fullerénmolekula hatvan szénatomot tartalmaz.

A fulleréneket 1985-ben fedezte fel Harold Kroto (University of Sussex), Robert Curl és Richard Smalley (Rice University), melyért 1996-ban kémiai Nobel-díjat kaptak. Létezésüket Eiji Osawa, a Toyohashi Műszaki Egyetem kutatója már 1970-ben megjósolta. A fulleréneket Richard Buckminster Fuller építész, költőről, a geodéziai kupola feltalálójáról nevezték el.

A fullerénekben minden szénatom három másik szénatomhoz kapcsolódik. Egyhez kettős, kettőhöz egyes kötéssel, így csak páros számú atomokból felépülő kalitkák képződhetnek, és az ötszögek száma mindig 12. A fullerének molekuláit kizárólag öt- és hattagú gyűrűk építik fel. Különösen stabilisak azok a szerkezetek, melyekben minden ötszöget hatszögek vesznek körül. Például a C60 molekula pontosan olyan alakú, mint a futball-labda (leszámítva, hogy a varratok egyenesek).

A C60 vékony filmje mustárszínű, aromás szénhidrogénekben oldva bíborvörös. A C70 vékony film formájában vörösesbarna, oldata borvörös.

Fullerének felfedezése: A nevezetes tíz nap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

540 szénatomos gömbszerű molekula

A New Scientist folyóirat egyik 1966-os számában Davis E. Jones vetette fel először, hogy görbült grafitlemezekből elvileg üreges molekulák jöhetnek létre. Elméleti úton többen kiszámították, hogy egy 60 szénatomos gömbszerű molekula stabil lehet. 1985-ben jöttek rá először, hogy ez a molekula széngőzök kondenzálódása során természetes úton is létrejön.

1984-ben Harry Kroto brit kémikus a 1970-es évek elején, a csillagközi térben felfedezett HC5N molekulák és hasonló szénklaszterek szerkezetvizsgálatával és előállításával foglalkozott. Egy spektroszkópiai konferencián találkozott régi barátjával Robert F. Curllal, aki felhívta figyelmét Richard E. Smalley lézer párologtató berendezésére a Rice egyetemen. Kroto arra gondolt, hogy a berendezéssel modellezhetnék földi körülmények között a csillagközi terekben kimutatott szénvegyületek kialakulását. Megvizsgálhatnák, hogy van-e lehetőség szénfürtök, esetleg hosszúszénlánc-molekulák létrehozására.

1985 szeptemberében 10 nap alatt került sor a kísérletekre, ahol is az események felgyorsultak.

1985. szeptember 1-jén (vasárnap) kezdtek a kísérletekhez, Kroto segítségére két egyetemi hallgató, J. Heath és S. O’Brian volt.

1985. szeptember 4-6. (szerda, csütörtök, péntek): A szén-lézerplazmában mért TOF-MS spektrumon C60 csúcsot észlelnek. Az eredményt megtárgyalják Curl-lel és Smalley-val. Döntés: Heath a hét végén ellenőrizze és optimálja a kísérletet.

1985. szeptember 7-8. (szombat, vasárnap): Heath különböző He-nyomáson és fúvókákkal megismétli a méréseket: a C60-csúcs drámai növekedést mutat és megjelenik egy kifejezett C70-csúcs is.

1985. szeptember 9. (hétfő): öten megtárgyalják a váratlan eredményt. Felmerül a szférikus molekula gondolata. Kroto megemlíti Buckminster Fuller világkiállítási kupolacsarnokát. Ugyancsak Krotonak jut eszébe, hogy valaha gyerekeinek épített egy papíridomot ötszögekből és hatszögekből. Este Heath és felesége Carmen, rágógumi gömböcskékből és fogpiszkálókból megpróbálja modellezni a C60 molekulát: eredménytelenül. Lakásán éjfél után Smalley számítógépen próbálja modellezni a C60-at: eredménytelenül. Utána papír hatszögekből és ötszögekből ragasztószalaggal összeállít egy csonkított ikozaédert (20 hatszög és 12 ötszög = 60 csúcs).

1985. szeptember 10. (kedd): Smalley összehívja négy kollégáját és bemutatja a papírmodellt. Curl javasolja, rajzolják fel a kettőskötéseket is: stimmel. Megegyeznek a buckminsterfullerén elnevezésben. Megírnak egy rövid közleményt: „C60: Buckminsterfullerene” címmel. Publikálásra beküldik a Nature-höz. A név R. Buckminster Fuller tiszteletére keletkezett, aki a tanulmányozott szerkezeti felépítést a geodetikus kupola tervezésekor papíron már kidolgozta.[1] A felfedezők az általuk leírt molekulaszerkezetet röviden buckyball néven nevezték.

Dietil-malonáttal funkcionalizált bukminsterfullerén

1985. szeptember 13. (péntek): A kéziratot megkapják a Nature-nél.

1985. november 14.: A „C60 Buckminsterfullerene” című cikk megjelenik a Nature-ben (318, 162-163, 1985). A három kutató a fullerének felfedezéséért 1996-ban Nobel-díjat kapott. A vizsgálatok során néhányszor tízezer molekulára terjedő mennyiségű anyag állt rendelkezésükre, ami nem volt elegendő az új anyag fizikai tulajdonságainak teljes körű leírásához.

Fullerének szerkezete, tulajdonságai és felhasználási lehetőségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Öt év telt el az anyag nagyobb mennyiségben történő létrehozásának technológiája kutatásával. A fullerének első gyakorlati vizsgálatára, tulajdonságainak mérésére 1990. májusáig kellett várni, amikor a heidelbergi Max Planck Magfizikai Kutatóintézet tudósa, Wolfgang Krätschmer és tanítványa, Konsztantinosz Fosztiropoulosz először állították elő nagyobb mennyiségben. A tucsoni Arizona Egyetemmel (közelebbről Donald Huffmannal és Lowell Lambettel) együttműködve állapították meg az új anyag ultraibolya-spektrumát, röntgendiffrakciós szerkezetét, tömegspektroszkópos tulajdonságait. Huffman és Krätschmer korábban a csillagközi port tanulmányozták és már az 1985-ös Nature-cikk nyomán úgy gondolták, hogy az 1983. óta számukra problémát okozó elnyelődési sávokat a fullerének okozzák. 1990-ben a korábbi hipotézis igazolást nyert, a fullerén elnyelési sávjai megegyeztek a korábban a csillagközi porban tapasztalt, addig ismeretlen eredetű elnyelési sávokkal.

Az 1990-es években Krätschmer és Huffman új előállítási technológiájával már sok kisebb laboratórium is megpróbálkozhatott a fullerének előállításával és tulajdonságaik vizsgálatával. Az első eredményeket a mágneses magrezonancia-spektroszkópia (NMR) alkalmazásával érték el, mivel ezzel mutatták ki először egyértelműen, hogy a 60 atomos molekula minden tagja teljesen egyenértékű, ez pedig csak az ikozaéderes szerkezetben valósulhat meg. A molekulának nincsenek élei és (alapesetben) felszíni kötődései, ezért a molekularácsban szabadon forog, másodpercenkénti százmilliós nagyságrendű perdülettel. A C70 ezzel szemben rögbilabda alakú és a hossztengelye körül forog.

Pásztázó elektronmikroszkópos felvételeken a 60 atomos molekula már elkülönülő struktúrát alkot, mivel mérete meghaladja az 1 nanométert. A molekulák lapközepes köbös rendszerben kristályosodnak, a kristályrácsban az egyes molekulák távolsága ~1 nanométer. A C60 kristályai puhák mint a grafit, 70%-os tömörítés esetén viszont már a gyémántét meghaladó keménységű.

A buckminsterfullerén , a hatvan szénatomból álló, az európai futball-labdára hasonlító molekula, a szén harmadik kristályos módosulata a gyémánt és a grafit mellett. Molekuláját, a buckyballt (C60-at) 12 db ötszög és 20 db hatszög alkotja.

Az újabb kutatások fényében azonban nem csak három allotróp módosulata létezik a szénnek, hiszen a nagyobb molekulatömegű fullerének mindegyike külön módosulatnak tekinthető. Nagyobb szénatomszámú fullerének esetén az öt- és hatszögek többféleképpen rendeződhetnek, így sokféle izomerjük lehetséges. A leggyakoribb fullerének a C60, C70 C76, C78 és C84. Izomerjeik közül azok a legstabilabbak, ahol az ötszögek csak hatszögekkel érintkeznek. A fullerének mérete korlátlanul növelhető, akár makroszkopikus egykristályok is kialakíthatók. A hiperfullerén térbeli, koncentrikus gömbökben egyre nagyobb méretű molekulákból áll, modelljeik kinézete alapján sokszor orosz tojásnak nevezik. Ebben a C60-ast C240, majd azt C540, C960 (korlátlanul folytatható) övezi.[2]

A C60 aromás oldószerekben jobban oldódik, mint alifás szénhidrogénekben. A hőmérséklet növekedésével a C60 oldhatósága a legtöbb oldószerben csökken, ezzel szemben a ciklohexánban való oldhatósága növekszik.

A C60 mennyiségi meghatározásának a legegyszerűbb módja az oldat UV-VIS spektrofotometriás vizsgálata. Analitikai elválasztásuk HPLC módszerrel jó hatékonysággal elvégezhető, köszönhetően az újonnan, speciálisan erre a vegyületcsoportra kifejlesztett álló fázisoknak (pl. Cosmosil PBB töltetcsalád ). A módszer hátránya, hogy a töltetek drágák, oldószer igényük nagy, és még a kvantitatív oszlopok is csak néhány grammnyi fullerén keveréket képesek egyidejűleg elválasztani.

Elválasztásra alkalmas módszer még a vákuumszublimáció. A fullerének nagy molekulatömegük miatt nem illékonyak atmoszferikus körülmények között. A legalacsonyabb hőmérsékleten, 970 K-en a C60 szublimál el, majd ezt követően, a hőmérséklet növekedésével arányosan, a magasabb szénatom számú fullerének. Ezzel az eljárással a C60-as 99,97%-os tisztaságban nyerhető ki.

A gömbszerű szerkezetnek köszönhetően a fullerénmolekulák könnyen elmozdulhatnak egymáson, ez jó kenési tulajdonságokat eredményez. Kutatók kísérleteztek azzal is, hogy a fullerénmolekula kettős kötéseit különféle atomokkal, például fluoratomokkal telítsék jó kenési tulajdonsággal rendelkező golyóscsapágy előállítása céljából. Sajnos az új molekula vízre érzékeny, ezért csapágyként nem alkalmazható.

Közepes nyomáson (160 bar) már szobahőmérsékleten gyémánttá alakíthatók, szemben a grafittal, amelynek átalakításához a nagy nyomás mellett magas hőmérséklet is szükséges. Ezt a tulajdonságot gyémánt bevonatok kialakítására lehet hasznosítani.

Figyelemre méltóak a fullerének optikai tulajdonságai is. Az oldataik nemlineáris optikai tulajdonságokat mutatnak. Némely esetben megváltoztatják a frekvenciát, vagy erős fény hatására kevesebb fényt bocsátanak át. Így optikai áramkörökben lehetne őket alkalmazni. Megfelelő fénnyel besugározva vezetik az elektromosságot is.

A molekulák mérete és alakja valószínűsíti, hogy biológiailag aktív molekulák lehetnek. Ebbe az irányba már történtek kísérletek. Megállapították, hogy vizes kolloid oldatként a C60 igen kis koncentrációban baktériumölő hatású. Biológiai aktivitásuk lehetőségét mutatja az a tény, hogy hidrogénnel reakcióba lép és a C60 + 30 H2 egy C60H60 képletű anyagot eredményez, ezt teljesen hidrogénezett fullerénnek nevezik.

A fullerének többféle származéka létezik:

  • intersticiális vegyületek;
  • molekulavegyületek (adduktumok);
  • funkcionalizált fullerének és
  • endohedrális vegyületek.

A megfelelő alkálifém gőzzel kezelve a C60-at a molekularácsba alkálifém atomok épülhetnek be. Ezek az intersticiális vegyületek szupravezetést mutatnak. A káliumsó 18 K, a rubídiumsó 30 K alatt vezeti az elektromos áramot ellenállás nélkül. A fémionok beépülnek a kristályrácsba a fullerénmolekulák közé. Az egymással érintkező fullerénmolekulák vezető közegként viselkednek az ionok képződésekor felszabaduló elektronok számára. Ezek az anyagok voltak az első háromdimenziós szerves vezetők.

Magyar kutatók mechanokémiai módszerrel, golyósmalomban tiszta C60-at és kristályos gamma ciklodextrint együtt őrölve C60 - gamma ciklodextrin adduktumot állítottak elő, amely vízben oldható. Ezáltal lehetőség nyílt a fullerének biológiai rendszerekben való tanulmányozására. Különböző szerves és szervetlen kis- és nagymolekulák is addicionálhatók a felületi kettős kötésekre, funkcionalizált fulleréneket kialakítva. Ezzel a fullerénkémia határai jelentős mértékben kiszélesednek.

A fullerének fontos jellemzője, hogy a molekula zárt szerkezetű, belsejében üreges kalitka helyezkedik el. Ez az üreges kalitka olyan nagy, hogy bármely elem atomját (atomjait) képes magába zárni. Ezáltal endohedrális molekulák állíthatók elő belőle. Ezek alkalmazhatóak lennének a gyógyászatban, illetve MRI kontrasztanyagokként.

A fullerének alkalmazhatóságához sok területen fűznek reményeket. Fiatal tudományágként a kísérleti lehetőségek száma beláthatatlan, így fokozatosan bővülnek azok a területek, ahol potenciális alkalmazásuk lehetősége felmerül. Számos találmányi bejelentés született az évek folyamán, ám tényleges, ipari méretű felhasználásról nem tudunk. Bár a C60 ára az utóbbi években jelentősen csökkent, még mindig a korlátozott termelés és emiatt a magas ár áll útjába az alkalmazásoknak.

A fulleréneket alkalmazhatják kenőanyagként. Az emberi testben az ízületekben pótolja az ízületi nedvek folyadékveszteségét. Nemhumán alkalmazási lehetőség, hogy a határfelületeken kenőanyagként alkalmazzák, mert a motorolajhoz hasonlóan elősegíti a kenést.

Az analitikai kémiában alkalmazhatják a kromatográfiában állófázisként toxikus poliaromás szénhidrogének elválasztására. Ebben az esetben az állófázis fullerén alapú polisztirol divinil-benzol gyöngyöket tartalmaz. Gyógyszerészeti és biológiai alkalmazását [8] a fullerén alapú kompozitok eltérő biológiai aktivitása teszi lehetővé, ami a hatását in vitro, vagy in vivo módon fejti ki.

Lehetőség van napelemben való alkalmazására, illetve korszerű hővédő és égés gátló bevonatok készítésére, mert a mikronos vastagságú fullerén filmnek nagy a szublimációs hője és lassú a párolgása, a kristályban a fullerénmolekulák igen pontosan rétegződnek és mégis szabadon forognak.

A szupravezetésben is jelentőssé válhat, mivel a K3C60 már 18 K, a RbC60 30 K hőmérsékleten szupravezetővé válik.

Fullerének előállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fullerének előállítása a szén alapú prekurzorok (elemi szén, szénhidrogének) elpárologtatásán és megfelelő körülmények közötti kondenzációján alapul. Az elemi szén a párolgáshoz szükséges hőmérsékletet (kb. 4000 °C) plazmaállapotú gáztérben érheti el.

  • Előállítás DC ívplazmás reaktorban: Az íváram növelésével a korom fulleréntartalma maximumos görbe szerint változik. Az adott berendezésben ezért a termelés nem növelhető korlátlanul. A módszer épp ezért tömegtermelésre nem alkalmas és nagy az energiaigénye is. Ennek ellenére jelenleg az „ipari” fullerén termelés ezzel a módszerrel történik. Az ívet grafitelektródok között húzzák, héliumatmoszférában. Az előállítás költsége ezzel a módszerrel[3] 5 cent/gramm.
  • Laboratóriumi módszerek: A félüzemi-üzemi méretű fullerén előállítási módszerek mellett laboratóriumi szintű kísérletek folynak további, olcsóbb, jobb hatékonyságú és termelékenységű módszerek fejlesztésére. Például:
    • 3 fázisú ívplazma égős berendezés: A plazma égő három grafitelektródból áll. A kiindulási anyagoktól és a plazma gázösszetételétől függően kormot, fullerén tartalmú kormot és nanocsöveket állítottak elő.
    • Induktív kicsatolású, nagyfrekvenciás plazmaberendezés: induktív kicsatolású plazmaégőbe finom eloszlású kormot adagoltak. A szén elpárolgása és újbóli lecsapódása során megfelelő körülmények között fullerének is képződtek.

A fullerének szintézisekor minden egyéb elem jelenléte elkerülendő, mivel az épülő kalitka szabad kötéseire köthetnek, és ezzel gátolhatják a záródást. Emiatt a hagyományos, ívplazmás eljárásban kiinduló anyagként drága, nagytisztaságú grafit elektródokat használnak.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Robert F. Curl - Richard E. Smalley (1991.). „A fullerének”. Scientific American (magyar kiadás) (12), 16–25. o.  
  • Robert F. Curl - Richard E. Smalley (1988.). „Probing C60”. Science (242), 1017–1022. o.  
  • Harold W. Kroto (1988.). „Space, Stars, C60 and Soot”. Science (242), 1139–1145. o.  
  • Richard E. Smalley (1991.). „Great Balls of Carbon”. The Sciences (31), 22-28. o.  
  • László Mihály és társai (1991.). „Structure of Single Phase Superconducting K3C60”. Nature (351), 632-634. o.  

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A geodetikus kupola csupa egyenesekből álló, ideális görbületű gömbfelszín.
  2. Leonhard Euler számításai alapján már régen tudjuk, hogy a hasonló szerkezetekben mindig 12 darab ötszög, és változó számú hatszög alkotja.
  3. Smalley 1991-es közlése

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fullerén témájú médiaállományokat.