Fjodor Ivanovics Saljapin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Vadaro (vitalap | szerkesztései) 2020. január 12., 16:12-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Források)
Fjodor Ivanovics Saljapin
1908-ban
1908-ban
Életrajzi adatok
Született1873. február 13.
Lisitsyn-Emelin House[1][2][3]
Származásorosz
Elhunyt1938. április 12. (65 évesen)
Párizs[4][2]
Sírhely
HázastársaIole Tornaghi (1898 – 1938. április 12., a személy halála)
ÉlettársMariya Deysha-Sionitskaya
Gyermekei
  • Boris Chaliapin
  • Feodor Chaliapin
  • Marina Scialiapin
  • Tatiana Fedorovna Saljapina
Pályafutás
Műfajokopera
Hangszerének
Hangbasszus
Díjak
  • Order of Saint Stanislaus, 3rd class
  • Order of noble Bukhara
  • csillag a Hollywoodi Hírességek Sétányán
  • a francia Becsületrend parancsnoka
  • a francia Becsületrend tisztje
  • a francia Becsületrend lovagja
  • A Szovjet-orosz Szövetségi Szocialista Köztársaság Művésze
Tevékenység
KiadókVictor Talking Machine Company
Hangminta
Hanganyag [[Média:
  • Эй, ухнем! - Фёдор Шаляпин.ogg
  • Дубинушка - Фёдор Шаляпин.ogg
|Hangminta]]?[[:Fájl:
  • Эй, ухнем! - Фёдор Шаляпин.ogg
  • Дубинушка - Фёдор Шаляпин.ogg
|*]]

Fjodor Ivanovics Saljapin aláírása
Fjodor Ivanovics Saljapin aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Fjodor Ivanovics Saljapin témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Saljapin szecessziós stílusú portréja Kusztogyijev festményén (1921)

Fjodor Ivanovics Saljapin (oroszul: Фёдор Иванович Шаляпин), (Kazany, 1873. február 13.Párizs, 1938. április 12.) orosz operaénekes, basszista, a zenetörténet óriási kisugárzású, meghatározó alakja, az első világsztárok egyike.

Élete

Szegény parasztcsaládba született. Cipész-, aztán asztalosinas volt. A hangjára egy templomi kórusban figyeltek fel. Később kórustag lett Ufában (Baskíria), az ottani Operában. Itt egy alkalommal be kellett ugrania egy megbetegedett szereplő helyett, és sikeresen helytállt.

Egy vándorló társulat ezután leszerződtette. Tbilisziben egy jó nevű énektanár a tanítványai közé fogadta.

1893-ban Moszkvában, 1895-ben már Szentpétervárott lépett fel. Az orosz kultúra centrumaiban megismerkedett a kor kiemelkedő művészeivel, így többek között Tolsztojjal, Rahmanyinovval, Gorkijjal is.

Alekszander Golovin: Borisz Godunov

A híres mecénás, Szavva Mamontov 1896-ban a Moszkvai Magánoperájába szerződtette. Itt négy szezonon át énekelt, és itt bontakozott ki igazán.

Meglehetősen gyorsan nemzetközileg is ismertté vált. 1901-ben a milánói Scalában énekelt Enrico Caruso mellett, Arturo Toscanini irányításával. Toscanini az addigi legnagyobb tehetséget ismerte fel benne.

Párizsban, Londonban, New Yorkban, majd Ausztráliában is megismerték, és mindenütt ünnepelték. Amerikában a repertoárját főleg orosz művekből állította össze, és kis füzetekben a nézők kezébe adták a darabok angol fordítását. Saljapin a számok előtt azokat egyenként felkonferálta.

1922-től nem tért haza. Franciaországban telepedett le, de nem mondott le az állampolgárságáról. Színpadon életében utoljára a Borisz Godunovot énekelte, 1937-ben, Monte Carlóban.

Párizsban halt meg leukémiában. Hamvait a szovjet-francia diplomáciai kapcsolatok felvételének hatvanadik évfordulóján, 1984-ben a novogyevicsi temetőbe szállították és örök nyugalomra helyezték.

Szerov rajza

A volgai hajóvontatók dala (Zúg a Volga):

Jelentősége

Gorkij szerint Saljapin az orosz művészetben olyan meghatározó súlyú alkotó volt, mint Puskin.

Kivételes hangi adottságai mellett erőteljes előadóképesség jellemezte, és még a megjelenésével (két méter magas volt) is uralta a színpadot.

A klasszikus orosz operahősök (Igor herceg, Borisz Godunov, Rettegett Iván, Ivan Szuszanyin) megformálását őrizte meg leginkább az emlékezet (és a hangfelvételek), bár elénekelte az operairodalom szinte valamennyi híres basszus-szerepét.

Elénekelt sok orosz népdalt is.

Egy 1932-ben három nyelven leforgatott Don Quijote-film mindhárom változatának címszereplője volt.

Magyarul

  • Ifjúságom; ford. Galsai Pongrác, G. Polgár Mária, bev., utószó Albert István; Zeneműkiadó, Bp., 1960

Irodalom

  • Jankovszkij, Mojszej Oszipovics: Saljapin. Ford. Aczél Ferenc. Budapest, 1976. Gondolat K. ISBN 9632804481


Jegyzetek

  1. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  2. a b Archivio Storico Ricordi. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
  3. ДубльГИС
  4. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)

Források

  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap