Ugrás a tartalomhoz

Felkai György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2021. április 2., 12:33-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0.8)
Felkai György
SzületettFelkai György
1960december 28. (63 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásamarketing- és kommunikációs szakember, közgazdász
IskoláiMarx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Bálint György Újságíró Akadémia
SablonWikidataSegítség

Felkai György (Budapest, 1960. december 28. –) magyar marketing- és kommunikációs szakember, közgazdász, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója.[1][2] Nemzetközi és hazai kommunikációs ügynökségek vezető tanácsadójaként, valamint magyar és multinacionális cégek kommunikációs és marketing vezetőjeként dolgozott.

Tanulmányok

Felkai György 1985-ben szerzett közgazdász diplomát az akkori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán, majd újságírást tanult a MÚOSZ-nál. Posztgraduális képzéseken vett részt Magyarországon, Japánban, valamint az Egyesült Királyságban, pénzügyi, kommunikációs és menedzsment témakörökben.

Életútja

Felkai György karrierjét újságíróként kezdte, 1986-tól 1992-ig a Magyar Rádiónál és a Magyar Televíziónál dolgozott szerkesztő-műsorvezetőként. Munkája során Pulitzer emlékdíjat kapott szerkesztőségi tagként. 1992-től a Hill & Knowlton, majd 1994-től a Burson-Marsteller, a világ akkori legnagyobb nemzetközi PR-ügynökségek vezető tanácsadója volt. Ezt követően saját kommunikációs ügynökséget hozott létre.[3]

1999-ben lett a MOL Nyrt. kommunikációs igazgatója, ezzel a társaságcsoport vállalati– és marketingkommunikációjáért felelt. A magyar olajipari társaságnál eltöltött évei alatt indult meg a vállalatcsoport hazai integrációja, az arculat megújítása és a nemzetközi növekedése, így komoly szerepe volt a társaság nemzetközi kommunikációjának beindításában. Felkai György irányította a pusztaszőlősi gázkitörés válságkommunikációját, amit a közel száz ország szakembereit tömörítő International PR Association 2002-ben az év legjobb válságkommunikációs programjának választott, kitüntette a szakma Oscar-díjával.[4][5] 2000-ben a Felkai György által megrendelt MOL image hirdetés elnyerte a tekintélyes AdAge - The Best díját a televíziós hirdetés kategóriában.[6][7]

2003-ban a Pannon GSM kommunikációs igazgatója lett.[8] Ezt követően kereskedelmi vállalkozásokat és tanácsadócéget vezetett tulajdonosként. Nevéhez kapcsolódott olyan nemzetközi divatmárkák magyarországi marketingkommunikációs bevezetése, mint a Mango és a Tally Weijl. A hazai kozmetikai termékek közül a nagy múlttal rendelkező Hélia-D újrapozícionálását vezényelte le.[9] Több más cég mellett tanácsadója volt az orosz Gazpromnak, a Fővárosi Ítélőtáblának, illetve a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalnak is.

2010 és 2014 között az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. kommunikációs igazgatójaként irányította a nemzeti energetikai társaságcsoport egységes vállalati- és marketingkommunikációját, ahol közel évi 15 milliárd forintos kommunikációs költségvetéssel gazdálkodhatott.[10] Vezetésével a társaságcsoport intenzív márkaépítésbe kezdett, amelynek eredményeként az MVM Zrt. egy Superbrands, három Business Superbrands és három MagyarBrands címet nyert el,[11] míg az MVM Paksi Atomerőmű, annak tervezett új blokkjainak támogatottsága jelentősen erősödött a lakosság körében.[12]

2015-től a rezsicsökkentés tartóssá tétele érdekében alakult nemzeti közműszolgáltató, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. marketingkommunikációs területét vezeti.[9]

Oktatás, szakmai szervezet

A Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet vendégelőadójaként kurzust tart mesterképzésben részt vevő hallgatóknak.[13]

Egy évtizeden keresztül a Magyar Reklámszövetség elnökségének tagja.[9]

Díjak, elismerések

  • AdAge - The Best díj (2000)[6][7]
  • Az év legjobb válságkommunikációs programja – Az International PR Association (IPRA) Oscar-díja (2002)[4][5]
  • 2014-ben a Marketing&Media szaklap és a Magyar Reklámszövetség által életre hívott zsűri a magyar médiaipar 50 legbefolyásosabb embere közé választotta[14]
  • 2016-ban a Marketing&Media magazin a Magyar Marketing Szövetséggel közösen a legsikeresebb hazai marketingvezetők közé választotta.[15]
  • 2019-ben, ismét a Marketing&Media szaklap kért fel egy független szakemberekből álló zsűrit "A legsikeresebb hazai marketingkommunikációs vezetők” 50 fős toplistájának összeállítására, melyen Felkait a 26. helyre rangsorolták. Húsznál is kevesebb olyan marketingkommunikációs szakember került fel erre a listára, aki, hozzá hasonlóan, már a 2016-os legsikeresebb marketingkommunikációs vezetők között is szerepel.[2]

Jegyzetek

  1. Archivált másolat. [2017. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 6.)
  2. a b Nemzeti Közművek. www.nemzetikozmuvek.hu. [2020. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 3.)
  3. http://www.whoiswho-verlag.ch/versionnew/ungarn/verlag/63.php?txt_Language=HU&real_str_PersID=41004906&uniqueID=62b5d547-4f66-42d1-95c9-f320476842c5
  4. a b http://www.ma.hu/tart/rcikk/c/0/18112/1
  5. a b http://www.kreativ.hu/cikk/ipra__oscar_for_noguchi_and_pepper
  6. a b http://www.mobilport.hu/hirek/20031111/felkai_gyorgy_van_amit_szemelyesen_kell_atelni_es_van_amihez_ott_van_a_mobiltelefon/
  7. a b http://www.kreativ.hu/cikk/adage_the_best_2000___tarolt_az_ogilvy
  8. http://www.telenor.hu/sajto/sajtokozlemenyek/183[halott link]
  9. a b c agency, fps web: Felkai György - Ki kicsoda - DigitalHungary (magyar nyelven). digitalhungary.hu. (Hozzáférés: 2020. október 2.)
  10. Labs, Endless Flux: Lázár János maga köré gyűjtötte Simicska bukott főembereit (magyar nyelven). PestiSrácok, 2015. november 30. (Hozzáférés: 2020. október 2.)
  11. Archivált másolat. [2014. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 15.)
  12. http://kalohirek.hu/hir/europairventure_2009_belfold/2014-02-14/39808/otodik_legjobb_evet_zarta_a_paksi_atomeromu_zrt
  13. http://portal.uni-corvinus.hu/index.php?id=36339
  14. http://paksihirnok.hu/2014/05/09/31612/
  15. http://www.mmonline.hu/cikk/ime_a_legsikeresebb_marketingvezetok

Források