Fehér Dezső (író)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fehér Dezső
SzületettFecher Dávid
1869. december 21.
Disznósd (ma Borsodszentgyörgy)
Elhunyt1935. február 22. (65 évesen)
Nagyvárad
Foglalkozásaíró,
újságíró
SablonWikidataSegítség

Fehér Dezső 1896-ig Fecher Dávid (Disznósd (ma Borsodszentgyörgy), 1869. december 21.[1]Nagyvárad, 1935. február 22.) magyar író, újságíró.

Életútja[szerkesztés]

Fecher Móric és Winkler Katalin fia. Pályáját 1887-ben Budapesten kezdte, ahol különböző napilapok és élclapok munkatársa, 1889-től haláláig Nagyváradon tevékenykedett. Előbb a Nagyvárad c. napilapot szerkesztette, 1898-ban a Nagyváradi Napló alapítója s élete végéig főszerkesztője. Mellette dolgozott segédszerkesztőként több mint két évig Ady Endre, akinek közírói és költői fejlődésére jelentős befolyást gyakorolt. Szerkesztésében a lap a vidéki magyar hírlapírás élvonalába került, és haladó, ellenzéki álláspontot képviselt.

Cselekvően részt vett Nagyvárad szellemi életében, alapító tagja a Szigligeti Társaságnak, kezdeményezője 1903-ban a Nagyváradon megalakult Vidéki Újságírók Szövetségének, közreműködött a Holnap Társaság tevékenységében, lapjában teret adott a holnapos költőknek. 1919-ben alapító tagja a nagyváradi Ady Endre Társaságnak, és ugyanebben az évben elindította a Váradi Hét című irodalmi folyóiratot és közreműködött Tabéry Gézával a Magyar Szó megindításában. Az 1920-as és az 1930-as években lapja, a Nagyváradi Napló a haladó romániai magyar szellemi élet egyik jelentős fóruma.

Összeállította és kortörténeti ismeretekkel bevezette Ady Endre publicisztikai írásainak első kötetét (Ha hív az acélhegyű ördög. Nagyvárad, 1927).

Kötetei[szerkesztés]

  • A félmilliós ternó (vígjáték, 1889);
  • Kaleidoszkóp (prózai írások, Nv. 1894);
  • Száz év (a nagyváradi színészet évfordulójára, Nagyvárad, 1902);
  • Mindörökké (elbeszélések, Nv. 1903). Posztumusz kötete a szerkesztésében megjelenő Bihar megye és Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve (Hönig Sándorral, Nagyvárad, 1937).

Irodalom[szerkesztés]

  • Ady Endre: Fehér Dezső jubileuma. Nyugat, 1914/2; újraközölve Ady Endre az irodalomról, Budapest, 1961. 371-72.
  • Gaál Gábor: Ady rejtélyes évei. Korunk 1928/4; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 220-22.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]