Dán Észtország
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Észtország a középkorban Dánia birtoka volt. 1206 és 1645 között Dánia több időszakban ténylegesen uralta Észtország bizonyos részeit, illetve igényt tartott rájuk.
A 12. században Dánia erős katonai és kereskedelmi hatalommá vált. Érdeke volt, hogy megszűnjenek a Balti-tengeren az észt és kurlandi kalózhajók támadásai a Balti-tengert átszelő kereskedelmi hajók ellen. A dán flották 1170-ben, 1194-ben és 1197-ben támadásokat intéztek Észtország ellen. 1204-ben II. Valdemár dán király és Andreas Suonis érsek Ösel (Saarema) szigetét támadta meg. A szigetlakókat megadásra kényszerítették, és a dánok erődöt építettek a szigeten. Amikor azonban nem találtak önkénteseket, akik megvédték volna az erődöt a számukra, felgyújtották és távoztak. A dán uralkodó azonban bejelentette igényét Észtországra és azt a pápa el is ismerte.
1219-ben Valdemár több száz hajóból álló flottát gyűjtött az észtek ellen, amelyet az érsek vezetett püspökeivel és csatlakozott hozzá egy Wizlav herceg vezette rugiai sereg is. Lyndanisse kikötőjében (Tallinn) szálltak partra Revelia tartományban (Revala, Rävälä, ma Harju). A legenda szerint ekkor hullott közéjük az égből Dánia első zászlaja, és ez segítette a dánokat, hogy visszaverjék a helyiek támadását. A csata napja, június 15-e ma is ünnep Dániában (Valdemarsdag).
A Lovagrend és Dánia megegyeztek Észtország felosztásáról, a határ vonaláról azonban képtelenek voltak megállapodni. 1220-ban a dán király beleegyezett, hogy legyen a Kardtestvéreké a déli Sakala és Ugaunia tartományok (amelyeket a rend már úgyis meghódított). Albert püspök Dániának juttatta Harria (Harju), Vironia (Viru) és Jerwia (Järva) tartományokat. 1227-ben a Lovagrend valamennyi dán területre rátette a kezét, de 1238-ban a stensbyi szerződés alapján vissza kellett adnia Harriát és Vironiát, Jerwiát azonban megtarthatta.
Az új dán gyarmat számára készült a Liber Census Daniae (1220 – 1241) adólista, amely máig fennmaradt fontos földrajzi-történelmi dokumentum , illetve 500 észt helynevet és 114 helyi hűbéres nevét tartalmazó nyelvemlék.
Dán Észtország fővárosa az 1219-es inváziótól Lyndanisse (Tallinn) volt. A dánok erődöt építettek itt, amelyet Livóniai Henrik krónikája Castrum Danorum („dán kastély”) néven említ. Egy népszerű etimológia szerint innen ered Tallinn neve is: Taani linna jelentése ugyancsak „dán kastély”. A dánok nagy várkastélyt építettek kőből Domberg (Toompea) területén is. Lyndanisse püspöki székhely is lett, püspöksége a lundi érsekséghez tartozott. A vár körül a német telepesek jelentős kereskedővársot építettek fel. Reval (Lyndanisse) 1248-ban városjogot is kapott Lübecktől és csatlakozott as Hanza Szövetséghez.
Vironiában a legfontosabb hatalmi központok Wesenberg (Rakvere) és Narva voltak, régi észt várak, amelyeket az ókeletszláv krónikák Rakovor, illetve Rugodiv néven emlegettek. Wesenbergnek 1302-ben Erik Menved király adományozott lübecki városjogokat. Narva 1345-ben kapta meg e jogokat.
A dán uralom nem volt erős a tartományban. A dán seregek ritkán jártak ott. 1240 és 1242 között Dánia a novgorodi köztársasággal szállt háborúba és meg akarták hódítani a finnugor vótok földjét is. Valdemár király fiait, Ábelt és Knutot küldte, hogy segítsenek hűbéresei hadjáratában, de nem sikerült újabb területeket szerezniük.
IV. Erik dán király 1249-ben meglátogatta Észtországot. 1268-ban és 1270-ben dán flották hajóztak Revalba, hogy elhárítsák az orosz és litván fenyegetést.
