Dzsagfar tarihi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Dzsagfar tarihi (Cäğfär taríxı, bolgár Джагфар тарихъ, (tatárul: Җәгъфәр тарихы, oroszul: Джагфар тарихы, angolul: Djagfar Tarikhy, jelentése: Dzsagfar krónika) egy történelmi forrásmű, mely a bolgárok, kazárok és más eurázsiai nomád népek történetét, háborúit, viszonyait írja le. A mű tulajdonképpen egy, a XII-XVII. században íródott krónikákból a XVII. században összeállított terjedelmes gyűjtemény. Magyar vonatkozású érdekessége, hogy a forrásból egy szinte teljes magyar őstörténet is kirajzolódik, mely tényeiben, évszámaiban nem mond ellent a hivatalos ismereteknek, sőt további részletekkel kiegészíti azokat.

Keletkezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dzsagfar tarihi történészek által vitatott hitelességű forrás. A Dzsagfar tarihit eredeti formájában Baxşi İman állította össze Baskíriában 1680-ban, aki Dzsagfarnak, a volgai-bolgár függetlenségi mozgalom vezetőjének a titkára volt. Ismert forrás volt, de tartalmát pontosan nem ismerték (állítólag 1928-ban megjelentek nyomtatásban bizonyos részei). A Dzsagfar tarihit újrapublikáló Fargat Nurutdinov azt mondja, az eredeti mű bolgár-türk nyelven (a mai tatár nyelven) íródott, arab írásjelekkel. Számos krónikát tartalmaz, mindegyik eltérő stílusban íródott. Nurutdinov állítása szerint ezt az eredetit a késő 1930-as években fordította orosz nyelvre nagybátyja, Ibragim Muhammad-Karimovich Nigmatullin, aki mindezt azért tette, mert meg akarta menteni a gyűjteményt a KGB elődjétől, az NKVD elől, mely szervezet a régi bolgár, arab nyelven íródott dokumentumokat elpusztítani készült. Az eredeti kéziratot az NKVD ügynökei megsemmisítették, Nigmatullin eltűnt a második világháborúban, de a fordítását (15 apró betűkkel teleírt jegyzetfüzetet) édesanyja megőrizte, majd végül átadta azt unokájának, Nurutdinovnak 1976-ban. Nurutdinovnak évek alatt sikerült lemásolnia és rendeznie a fordítás jó részét, 1980-ban levélben jelezte a szovjet akadémiának, hogy rendelkezik a szöveg egy változatával, és kérte, jelentessék meg azt, de elutasító választ kapott. Ezután nem sokkal jegyzeteit és néhány másolatot ismeretlen behatolók ellopták apja vidéki házából. Végül Nurutdinov maga publikálta a megmaradt szöveget a bolgár rendszerváltozás után, 1997-ben. [1]

Tartalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ősi bolgár krónikák egyetlen olyan gyűjteménye, amely túlélte az elmúlt évszázadokat. Különböző szerzők krónikáit közli, a szerzők ismert krónikások. “Gazi-Bardj Tarihi” (1229-1246) Gazi-Bardzstól, “Az igaz út, a bulgáriai sejkek istenfélő cselekedetei” (1483) Mohammed-Amintól, “Kazan Tarihi” (1551) Mohamedyar Bu-Ürgan tollából, “Gali Kitaby Sejk” (1605) Ish-Mohammed szerzeménye és még számos más szerző történelmi leírásai.

Magyar vonatkozásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A műnek számos magyar vonatkozása van, a magyarok és a felmenőiknek mondott népek fontos szereplői a Dzsagfar tarihiben leírt, több száz évet összefoglaló eseménysorozatnak.

A magyarokra vonatkozó legérdekesebb megállapítások: A Dzsagfar tarihi szerint Almus (más forrásokból is igazolt, létező személy, későbbi volgai bolgár baltavar (=kán, uralkodó)) volgai bolgár herceg legidősebb fiát Arbatnak hívták - valamint Almus felmenői között sorolja fel Ugeket, akit az ük-ükapjának mond. Arbatról (bolgártörök nyelven: herceg) közli, hogy az anyja révén félig magyar volt. Arbat és Álmos a 880-as években együtt harcolnak besenyők és szlávok ellen, Arbat kisebb hadi botlásától eltekintve sikerrel. Arbat ekkor már kara-bolgárok és magyarok alkotta csapatok élén áll, apja seregei szintén volgai bolgár és szláv hadtestekre épülnek. Azonban részben a további háborúzást ellenző, az ország gazdaságáért felelős erős volgai bolgár kereskedők csoportjának nyomása (biyek, vagy bojárok), részben a kazárok ajánlata (a volgai bolgár trón) meggyőzik Arbatot, hogy lépjen fel apja ellen, vessen véget a folyamatos háborúskodásnak. Arbatot Almus azonban végül legyőzi, az ellenállást elfojtja, Arbat kegyvesztetté válik. Arbat ekkor 3 magyar törzs és 3 kabar (kabar=lázadó) törzs élén a volgai bolgároktól lehető legtávolabb, a Kazár Birodalom túlsó felébe, Atelkuzuba települ, Almus pedig néhány év múlva Volgai Bolgárországban lép trónra időközben elhunyt bátyja után és uralkodik 895-922-ig. Almus fiatalabbik fiaként, Arbat testvéreként nevezi meg Khasant (vitatott, hogy egyezhet-e Kurszánnal) aki évtizedekkel később majd Almust követi a trónon. Arbat és magyarjai 894 körül a dunai bolgárokkal is összetűzésbe kerülnek, eleinte mellettük álla hadiszerencse, a végső csatából azonban vesztesen távoznak és "Avariába" szorulnak vissza.

A műben körvonalazódó magyar őstörténet szerint a magyarok uralkodóháza (tehát nem a magyar nép) Arbat révén hun–volgai bolgár eredetű, Almis és Arbat a Dulo-dinasztia tagjai, mely család sarja volt Attila hun király is). Arbat magyar katonái eltörökösödött-elbolgárosodott északi népek – mai terminológiával élve finnugor eredetűek és nyelvűek – voltak (a "magyarok másik nyelve"). A magyarok nyelvének kérdésében magyarázatként elmíti a forrás, hogy "Avariában" (Mo. keleti része, eleinte főként Erdély) az érkező katonákat felmentő seregként fogadó helyi "avar-baskortokat" (baskort=baskír: önelnevezés, jelentése farkasfej) találnak, akik Arbatot nyomban elfogadják kánjuknak, mivel a "farangok" (frankok) zsigerelik őket, s tőle várnak védelmet. Az avar-baskortok, akiknek nyelve megőrizte a Kaukázus-vidékéről a Kárpát-medencébe kerülésük-kori (azaz az 5-600-as évekbeli) eredeti formáját, az utalások szerint Arbat magyarjainak "magyar" nyelvéhez képest az avar-baskortok egy korábbi magyar nyelvváltozatot beszéltek (lásd: László Gyula Kettős honfoglalás elmélete és/vagy onogurok). Részben értették csupán az újonnan érkezetteket, akiknek ősei sem éltek soha a Kárpát-medencében, mégis hasonló nyelven szóltak. Arbat magyarjainak nyelve a törökös környezetben, Attila kora óta jelentősen megváltozhatott, nem beszélve a magyarul sohasem beszélt kara-bolgár katonákról. Az avar-baskortok segítettek birtokba venni a területet és lányaik is jelentős számban váltak a magyar-bolgár csapatok hitveseivé (egy 895-ös besenyő támadáskor a magyarok etelközi szálláshelyeit – feltehetőleg feleségeik nagy részével együtt – elpusztították). A Dzsagfar tarihi szerint Arbat katonáinak szinte újra kellett tanulniuk az "eredeti magyar" nyelvet. A következő generáció azonban – főként helyi anyáik révén – már túlnyomó többségben ezen az "eredeti(hez közelebb álló) magyar" nyelven beszélt.

A fentieken kívül számos esemény kapcsán ejt szót magyarokról a forrás, s az ismert történelmi események a tudomány által más forrásból nem ismert, nem megerősíthető ok-okozati összefüggéseire is rávilágít.

Hitelessége ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dzsagfar tarihi hitelességének kétségbe vonására sokféle elmélet keletkezett.

Egyes szakértők szerint a mű már ismert tények és kitalációk keveréke. Más kritikusai szerint a művet abból a célból hamisították, hogy a volgai tatár nacionalizmus alapköveként a műre hivatkozva próbálják igazolni a volgai tatárok ősi származását, és éles különállását a krími tatároktól és más tatár népcsoportoktól. Más szakértők szerint a Dzsagfar tarihit a KGB elődje, az NKVD sok munkaóra árán történészekkel az 1930-as években hozatta létre vagy hamisíttatta meg az eredeti dokumentumot, hogy ellenségeskedést szítson a leírásban szereplő egyes, a Szovjetunió érdekszférájába eső türk népek között.

A szöveg néhány olyan történelmi személyről és eseményről is említést tesz, melyek nem igazolhatóak más forrásokból. Például hivatkozik két 7. századi kazár uralkodóra, név szerint Kalgára és Kabanra, akiknek neve nem szerepel sem a al-Tabari, sem a Schechter-levélben, vagy a Kazár tudósítóban sem, illetve bármely más jelenleg ismert dokumentumban. Ezen kívül kapcsolatba hozza a bolgárokat olyan államokkal, melyeket Nurutdinov úgy interpretál, mint Trója, Sumer és Amerika.[2]

Hitelessége mellett[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tudományos vizsgálat alá az adatok tüzetes összevetése-ellenőrzése céljából sohasem vetették, jelenleg sem folyik semmilyen hivatalos vizsgálat, mely hitelességét vizsgálná.

Bármely forrás hitelességét - így a Dzsagfar tarihiét is - az előkerülése után végzett régészeti ásatások tudják leginkább igazolni. N. Kh. Khalitov bolgár történész szerint az utóbbi idők régészeti felfedezései megerősítik a Dzsagfar tarihiben leírtak vonatkozó részeit.[3]

Bolgar városában megtalált mecset ásatásainak eredményei egybevágnak a DT állításaival - a DT által említett időben valóban átépítették a templomot, melyről addig nem tudtak. Zlata Lvova, az egyik legnevesebb bolgár régész Kazan és Sarkel egykori városok helyszínén végzett feltárásai végeztével 2001-ben igazoltnak találta a DT-ben leírtakat a két városról.

Hitelessége mellett szólhat rendkívüli komplexitása és az, hogy minden krónika eltérő stílusban íródott. Ugyanakkor nem mindenki számára érthető, mi szükség lehetett a türk népek szembeállításához teljes magyar őstörténetet is kreálni, csupán 'álcázásként', mellesleg pontosat, és miért kellett minden más, a forrásban szereplő nép történelmét is leírni - sokak szerint - 'kitalálhatatlan' bonyolultsággal és életszerűséggel akár több száz évet átölelő összefüggések terén is.

R. Kh. Baryev bolgár történészprofesszor véleménye szerint a Dzsagfar tarihi által leírt események pontosan illeszkednek az ismert tények sorába, sőt azokat teljesebben ismerteti, nem mond ellent az ismert hiteles forrásoknak, és olyan további részletekkel szolgál az ismert eseményekről, amelyek logikussá és összefüggővé, érthetővé, megmagyarázhatóvá teszik a bolgárok egyes történelmi eseményeinek kapcsolatát.[4]

Jegyzetek, források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. The preface of the book
  2. БАХШИ ИМАН ДЖАГФАР ТАРИХЫ ТОМ ВТОРОЙ РЕДАКЦИЯ ВЕСТНИКА "БОЛГАР ИЛЕ" ОРЕНБУРГ 1994. Ответственные редакторы Ф. Г.-Х. НУРУТДИНОВ и Р. Ш. ШАРИПОВ
  3. http://s155239215.onlinehome.us/turkic/10_History/Dzsagfar_Tarihi/Volume3/DzsagfarTarihiV3P4Ru.htm
  4. R. Kh. Baryev bolgár történész I. - "However, exist officially unrecognized Bulgar Chronicle “Dzsagfar Tarihi”, which in a tangle of historical facts shows unknown pages of the Bulgars' history, and fits fairly logically into the overall historical canvas of the Europe and Asia. In their basic outline the events described in “Dzsagfar Tarihi” do not contradict recognized officially sources, and even find confirmation there. The Chronicle, naturally, reflects history of the Bulgars fuller and in detail. It provides clear understanding of those records about Bulgars that are found in the official sources that can't be explaned logically." - http://s155239215.onlinehome.us/turkic/25Bulgars/BarievBulgarSynopsisEn.htm

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]