Csáktornyai Zoltán
| Csáktornyai Zoltán | |
_%C3%96narck%C3%A9p.jpg) | |
| Önarcképe (1910 előtt) | |
| Született | Csáktornyai Zoltán Béla József 1886. december 5. Budapest |
| Elhunyt | 1921. március 26. (34 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | festőművész |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Csáktornyai Zoltán témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Csáktornyai Zoltán (Budapest, 1886. december 5. — Budapest, 1921. március 26.) magyar festő, a nagybányai művésztelep második nemzedékének jellegzetes egyénisége.
Életpályája
Neveltetéséről nagybátyja, Diner-Dénes József művészeti író gondoskodott, ahogyan tudott. Ő küldte a 16 éves fiút Nagybányára, mihelyt megnyílt ott 1902-ben a szabadiskola, Diner-Dénes felkérte Iványi-Grünwald Bélát, hogy felügyeljen a fiúra és tanítsa őt festeni. Eleven eszű, festőileg is tehetséges és erős kritikai szellemmel megáldott fiatalember volt, bírálta társai munkáit, jellembeli esendőségeit. Tanárait is „vizsgáztatta”, a tanároktól egymástól függetlenül is kért korrektúrákat, kíváncsi volt, hogy melyik korrektúráz jobban, ez a csínytevése a többi diákra is átterjedt, de Ferenczy Károly hamar rájött, aztán minden diáknak fel kellett írni a rajzra, hogy melyik tanár a korrektora.
Fejlődött Csáktornyai tudása párizsi útjai idején, 1906-1910 között a Julian Akadémián Jean-Paul Laurens korrigálta. Firenzébe is eljutott. 1910-ben már gyűjteményes kiállítása volt a Művészházban. Eztán megint Nagybányára tért vissza feleségestül, egy orosz szobrásznőt vett el Párizsban, szépen éltek, tisztelte a feleségét mindenkinél jobban. 1912 augusztusában 7 olajfestménnyel szerepelt a nagybányai jubileumi kiállításon, ezekből egy csendélet volt, 6 pedig tájkép, a csendélet a Kultuszminisztérium tulajdonából, a tájképek pedig magángyűjtőktől kerültek a kiállításra, tehát már anyagilag is boldogult az ő festményeivel.
1912 őszén a Műcsarnokban állított ki, elnyerte ott a Reökk Szilárd-díjat egy kocsmai enteriőrrel, az Asztalnál ülő emberek c. festményével, mely leginkább naturalista stílusban fogant. 1913-ban ismét szerepelt kiállításon a Műcsarnokban, ezúttal a nagybányai plein air-os, sőt némi Renoir-hatást is hordozó Uzsonnázók a kertben c. festményével. 1915-ben tüzérönkéntes kiképzésben vett részt. Az 1917/18-i műcsarnoki téli kiállításon Őszi délután c. alkotása szerepelt. Termékeny festő volt, 1919-ben és 1921-ben az Ernst Múzeumban rendeztek műveiből gyűjteményes kiállítást. Halála után szintén az Ernst Múzeumban rendezték meg emlékkiállítását.
Hirtelen és fiatalon ragadta el a halál, szívszélhűdésben halt meg.[1] Két árva gyermeket és egy özvegyet hagyott maga után.
Műveiből
- Nagybányai ház (c. 1911)
- Nagybányai dombok (c. 1911)
- Asztalnál ülő emberek (1912)
- Uzsonnázók a kertben (1913)
- Őszi délután (1917)
- Monte Santo (1919; MNG)
- Este felé (1921; MNG)
Társasági tagság
- Nagybányai Festők Társasága (NFT) (1913-1921)
- Szinyei Merse Pál Társaság (1920-1921)
Díjak, elismerések
- Műcsarnok Reökk Szilárd-díja (1912)
Források
- ↑ A korabeli bulvár sajtó szerint művészbarátai leitatták Csáktornyait, az antialkoholista Csáktornyaival este rövid idő alatt megitattak 1,5 liter konyakot, hajnalra alkoholmérgezés következtében megállt a szíve.
- Réti István: A nagybányai művésztelep. Budapest : Kulturtrade Kiadó, 1994. Csáktornyai Zoltán lásd 125-126. p. ISBN 963-7826-35-1
