Iványi-Grünwald Béla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Iványi-Grünwald Béla
Iwanyi Grunwald Bela TVL 1906 marc 18 Nr12..jpg
Született
1867. május 6.
Som
Elhunyt
1940. szeptember 24. (73 évesen)
Foglalkozása festő
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Iványi-Grünwald Béla témájú médiaállományokat.
Felesége, Biltz Irén (Thorma János festménye)
Iványi Grünwald Béla sírja Budapesten. Kerepesi temető: 41/1-1-73.

Iványi-Grünwald Béla (Som, 1867. május 6.Budapest, 1940. szeptember 24.) magyar festő.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Somogy megyei Som határában levő Darázs-pusztán született. Apja, Grünwald Sámuel nagybérlő volt, aki addig maradt egy adott helyen, míg a szerződése odakötötte, anyja Morvai Mária. Itt járt az elemi iskola alsó osztályaiba. A középiskola alsó osztályait Székesfehérváron végezte, majd Budapestre került, s ott a művészeti szakközépiskola elődjébe, a Mintarajz-iskolába íratták szülei.

A Mintarajz-iskolában Székely Bertalan növendéke volt. Ennek elvégzése után Münchenben és a párizsi Julian Akadémián tanult. 1892-ben Ferenczy Károllyal együtt visszatért Münchenbe, ahol Hollósy Simon tanítványa lett. 1893-ban festette a Nihilisták sorsot húznak című nagy feltűnést keltő realista festményét, mely ma a debreceni Déri Múzeumban van. 1894-ben Egyiptomban járt.

A Nagybányai művésztelep egyik alapító tagja volt. Nagybányán vallást váltott (eredetileg zsidó), ami kiváltotta családja rosszallását. Nevéhez ekkor adta az Iványi nevet, amely a mai Győr-Moson-Sopron megyei Iván régies alakja. Nagybányán találta meg élete párját Biltz Irén személyében. 1896-tól Nagybányán a realista tájak és jelenetek egész sorát festette (Holdfelkelte, Völgyben, Tavaszi kirándulás). Mint a Nagybányai iskola egyik alapító tagja, az iskola céljainak propagálója is volt.

1904-ben Rómában töltött egy évet a Fraknói-díj elnyerése után. Hazatérte után gyűjteményes kiállítást rendezett. 1906-tól stílusa megváltozott, dekoratív, stilizáló, szecessziós kísérletei váltották fel a naturalista és plein air törekvéseket. 1907-ben a Kecskeméti művésztelep vezetője lett, itt festett allegorikus kompozíciói közül jelentős a kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő műve (1912) és a Tavasz ébredése (1913), amely nagy aranyérmet kapott. Az I. világháború után a Balatonnál az alföldi festők stílusával rokon, egyszerű kivitelezésű, valósághű tájképeket festett.

Művészetét 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el. (Más forrás szerint 1935-ben.[1])

Röviddel azután halt meg szívrohamban, hogy megtudta, a második bécsi döntés visszaadta Nagybányát Magyarországnak.

Társasági tagság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. S. Nagy Katalin. Emlékkavicsok. Holocaust a magyar képzőművészetben 1938–1945.. Budapest: Glória Kiadó, 299. o. ISBN 963-9283-99-1 (2006) 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Réti István: A nagybányai művésztelep. Budapest, Kulturtrade, 1994. Iványi-Grünwald l. pp. 106-113. ISBN 9637826351
  • Művészeti lexikon. 1. köt. Szerk.: Éber László. Budapest : Győző Andor, 1935. Iványi-Grünwald szócikket l. 473-474. o.
  • Művészeti lexikon II. (F–K). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981. 481–482. o.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]