Csillagfürt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen 85.244.190.27 (vitalap) 2019. augusztus 30., 22:46-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
Csillagfürt
Évelő csillagfürt (Lupinus perennis)
Évelő csillagfürt (Lupinus perennis)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids I
Rend: Hüvelyesek (Fabales)
Család: Pillangósvirágúak (Fabaceae)
Alcsalád: Bükkönyformák (Faboideae)
Nemzetség-
csoport
:
Genisteae
Alnemzetség-
csoport
:
Lupininae
Nemzetség: Lupinus
L.
Fajok

2 alnemzetség, kb. 200 faj, lásd a szövegben

Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Csillagfürt témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csillagfürt témájú médiaállományokat és Csillagfürt témájú kategóriát.

A csillagfürt (Lupinus) a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjának Faboideae alcsaládjába tartozó nemzetség. A nemzetség tudományos nevének jelentése: „farkas-”, ami a levelek farkaslábnyomra emlékeztető alakjára,[1] vagy esetleg arra a téves vélekedésre utal, hogy a csillagfürtök kizsákmányolják a talaj erőforrásait.[2]

A nemzetség fajainak számát egyes kutatók akár 1000-re is teszik, amit a csillagfürt széles körű elterjedtsége magyaráz mind földrajzilag, mind élőhelyek szempontjából – de a kutatók többsége egyetért abban, hogy a szinonim nevek kizárásával a csillagfürtfajok száma nem haladja meg a 200-at. Földrajzi elkülönülésük és határozott morfológiai eltérések alapján a génusz két alnemzetségre bontható: a Platycarpos alnemzetség diverzitásának központja a nyugati félgömbön, Dél-Amerikában és Észak-Amerika nyugati részén, a Lupinus alnemzetségé pedig a keleti félgömbön, a Mediterráneumban és Afrikában található.[3]

Csillagfürt levelei alulról
Lupinus polyphyllus

Főleg lágy szárú, 30–150 cm-esre megnövő évelő növények tartoznak ide, de van néhány egyéves faj is, kis részük pedig akár 3 méteresre megnövő cserje, egyetlen, mexikói (Oaxaca állam) 8 méter magasra növő, 20 cm törzsátmérőjű fa (Lupinus jaimehintoniana) található a nemzetségben.

Főgyökérrendszerük vagy proteoid/clusteres (a próteafélékről), nem-mikorrhizás gyökérrendszerük van (szorosan pakolt, 2–5 cm-es oldalágú gyökérágakkal), az előbbi esetben a gyökerek 1-2 méter mélyre elérnek, főleg a főgyökéren nitrogénfixáló baktériumokatBradyrhizobium sp. (Lupinus) – tartalmaznak.

Levele könnyen felismerhető, jellemző formájú, színe halványzöldtől szürkészöldig terjedő, számos fajban (gyakran sűrűn álló) ezüstös szőrökkel. A levéllemez általában tenyeresen 5-28 levélkére osztott, néhány, az USA délkeleti területein élő fajnál pedig egyetlen levélkére redukált. A levélkék formája változó, egyes fajoknál lándzsás, másoknál különböző mértékben tojásdad.

A virágok felálló száron, tömött vagy nyitott fürtvirágzatot alkotnak, minden egyes virág 1–2 cm hosszú, tipikus borsóvirág alakúak egy felső „zászlóval”, két oldalsó „szárnnyal”, és két alsó párta pedig összeforrva a „tőkesúlyt” alkotja. A virág alakja miatt angol nyelvterületen számos fajt „bluebonnet” (kerek skót sapka) vagy „quaker bonnet” névvel illetnek.

A termés számos magot tartalmazó hüvely.

Jellemző a csillagfürtökre a másodlagos anyagcseretermékek képződése, különösen izoflavonok, toxikus alkaloidok, pl. lupinin, spartein. A csillagfürt jól megköti a levegőben lévő nitrogént, ezért használható trágyázás helyett. A csillagfürtöt elszórják a földbe, majd amikor kb. 10 centire megnőtt, beleszántják. Ez a fajta trágyázás nem elterjedt, mert arra az évre haszonnövényeket termelni abban a földben már nem lehet. Az egyik legegyszerűbb trágyázási forma a föld termőképességének visszaállítására, de sajnos komoly kiesést okoz a termelékenységben.[forrás?]

Jegyzetek

  1. Palibin, I.V. 1945. Fl. USSR, (in Russian). Moscow - Leningrad, 11:48.
  2. Robert W. Freckmann Herbarium: Lupinus polyphyllus. [2013. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 11.)
  3. Ainouche, A-K and R.J. Bayer. 1999. Phylogenetic relationships in Lupinus (Fabaceae: Papilionoideae) based on internal transcribed spacer sequences (ITS) of nuclear ribosomal DNA. American Journal of Botany 86: 590-607.

Források

  • Boguslav S. Kurlovich: Lupins – geography, classification, genetic resources, and breeding; ISBN 9785867410346; online olvasható: [1] vagy [2]

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Lupin című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.