Cesare Merzagora

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cesare Merzagora
Született1898. november 9.[1]
Milánó
Elhunyt1991. május 1. (92 évesen)[1]
Róma
Állampolgársága
  • olasz (1946. június 18. – 1991. május 1.)
  • olasz (1898. november 9. – 1946. június 18.)
Foglalkozása
  • politikus
  • bankár
Tisztsége
  • Minister of Foreign Trade (1947. május 31. – 1948. május 22.)
  • az olasz szenátus tagja (1948. április 18. – )
  • Minister of Foreign Trade (1948. május 23. – 1949. március 31.)
  • Senatore a vita (1963. március 2. – 1991. május 1.)
  • Substitute President of Italy (1964. december 6. – 1964. december 29.)
Kitüntetései
  • Grand Cross of the Order of the Sun of Peru‎
  • Grand Cross 1st class of the Order of Merit of the Federal Republic of Germany
  • Grand Cross of the Order of Polonia Restituta
A Wikimédia Commons tartalmaz Cesare Merzagora témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Cesare Merzagora (Milánó, 1898. november 9. – Róma, 1991. május 1.) olasz bankár, politikus, külkereskedelmi miniszter, örökös szenátor, 1953 és 1967 között az olasz Szenátus elnöke, 1964-ben rövid ideig átmeneti megbízással Olaszország köztársasági elnöke.

Élete[szerkesztés]

Cesare Merzagora 1898-ban született Milánóban, Luigi Merzagora mérnök és Elisa Fenini fiaként.[2][3] Középiskolai tanulmányait követően, 1917-ben önkéntesként jelentkezett a hadseregbe. Harcolt a piavei csatákban, vitézségéért kitüntetést is kapott, majd 1918-ban hadnagyi rangban Isztrián szolgált egészen 1920-ig. Ekkor a leszerelt, és bankárként kezdett dolgozni, a Banca Commerciale Italiana munkatársaként helyezkedett el, melynek később bulgáriai vezetője lett.[4]

A második világháború idején elkötelezett antifasisztaként részt vett az olasz ellenállásban. A háború után kezdett politizálni, ateizmusa ellenére az Olasz Kereszténydemokrata Párt támogatója volt, de a pártba nem lépett be.[5] 1947 és 1949 között Alcide De Gasperi kormányának külkereskedelmi minisztere volt, 1948-ban a Szenátus tagjává választották.[6] Szenátorként 1950 és 1952 között a Banca Popolare di Milano elnöke is volt.[7]

1953-ban a Szenátus elnökének választották, tisztségét egészen 1967-ig, tizennégy éven át töltötte be. 1954-ben, majd 1964-ben is felmerült a neve egy átmeneti kormány vezetőjeként, de végül nem lett miniszterelnök. Hasonlóképpen 1955-ben és 1962-ben is indulni akart köztársaságielnök-jelöltként, de a kereszténydemokrata párt végül nem jelölte őt.[8] Végül néhány hónapra, 1964 augusztusától az év decemberéig mégis államfő lett, ugyanis Antonio Segni elnök agyvérzését követően ideiglenes megbízással, a Szenátus elnökeként látta el a köztársasági teendőket.[9][10][11]

1963-ban örökös szenátornak nevezték ki.[2] 1968 és 1979 között az Assicurazioni Generali biztosítótársaság elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt, emellett 1970-ben rövid ideig a Montedison vállalatot is vezette.

Merzagora szabadidejében művészetekkel foglalkozott, zenészként és szobrászként is ismert volt. Fiatalkorában csellón játszott, és két keringőt is komponált. 1947-ben kezdett szobrászattal foglalkozni, majd autodidakta módon éremművészetet is tanult. Ezen a téren egyik legfontosabb eredménye, hogy a Rómában rendezett, 1960. évi nyári olimpiai játékok arany-, ezüst- és bronzérmeit ő tervezhette. Ezen kívül tervezett üvegeket és címkéket a capri likőrgyárnak és különböző ékszereket is. Merzagora 1991-ben hunyt el Rómában, szívmegállás következtében, 92 évesen.[12]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ↑ a b senato.it - Scheda di attività di Cesare MERZAGORA - X Legislatura. www.senato.it. (Hozzáférés: 2023. május 25.)
  3. ↑ Tito Lucrezio Rizzo: Parla il Capo dello Stato: sessanta anni di vita repubblicana attraverso il Quirinale 1946-2006. 2012–10–23. ISBN 978-88-492-7460-8 Hozzáférés: 2023. május 25.  
  4. ↑ DOP: Dizionario di Ortografia e Pronunzia della lingua italiana. www.dizionario.rai.it. (Hozzáférés: 2023. május 25.)
  5. ↑ Italy; Documents and Notes. 1972. Hozzáférés: 2023. május 25.  
  6. ↑ Davide Mazzanti: Vespa: Italian Style for the World. 2005. ISBN 978-88-09-04337-4 Hozzáférés: 2023. május 25.  
  7. ↑ La grande battaglia dei soci per l' ultima banca tutta milanese. web.archive.org, 2014. november 2. [2014. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 25.)
  8. ↑ Quanto valgono i “toto-nomi” per il presidente della Repubblica (it-IT nyelven). Il Post, 2021. december 19. (Hozzáférés: 2023. május 25.)
  9. ↑ Archivio Corriere della Sera. archivio.corriere.it. (Hozzáférés: 2023. május 25.)
  10. ↑ United States Department of State: Foreign Relations of the United States. 1988. Hozzáférés: 2023. május 25.  
  11. ↑ United States Central Intelligence Agency: Daily Report, Foreign Radio Broadcasts. 1963. Hozzáférés: 2023. május 25.  
  12. ↑ La Stampa - Consultazione Archivio. www.archiviolastampa.it. (Hozzáférés: 2023. május 25.)

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Cesare Merzagora című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Elődje:
Antonio Segni
Az Olasz Köztársaság elnöke
1964. augusztus 10. –
1964. december 29.		Az Olasz Köztársaság elnökének címere
 Utódja:
Giuseppe Saragat
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Cesare_Merzagora&oldid=26795142”