Budapest IX. kerületének műemléki listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen 12akd (vitalap | szerkesztései) 2021. április 27., 12:27-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.

Budapest IX. kerületében a központi védettségű műemlékeket a 2001. évi LXIV. törvény,[1] a helyi védettséget élvező épületeket pedig a 37/2013. (V.10.) fővárosi[2] és 8/1996. (III.4.) kerületi rendeletek[3] sorolják fel.

Kép Megnevezés
(védettség jellege, törzsszám)
Cím
(helyrajzi szám)
Megjegyzések
Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom
műemlék (15664)
Bakáts tér
36910
Romantikus stílusú templom, Ybl Miklós tervezte, 1867-79 között épült
Kálvin téri református templom
műemlék (15665)
Kálvin tér 7.
37015
Klasszicista épület, 1816-1830 között épült Hofrichter József tervei szerint
Lakóház
műemlék (15666)
Kálvin tér 8.
37014
Romantikus stílusú lakóház, Kasselik Fidél tervei szerint készült 1816-ban. A Török Pál utcai szárny Bergh Károly munkája 1870-ből
Lakóház, volt Két Oroszlán fogadó
műemlék (15667)
Kálvin tér 9., Ráday u. 1-3., Török Pál u. 6
37013
Klasszicista stílusú épület, készült 1816-18-ban Zitterbach Mátyás tervei alapján. Hátsó szárnya 1840-ből való.
Budapesti Corvinus Egyetem
műemlék (15668)
Fővám tér 7-9.
37058
Neoreneszánsz stílusú épület, készült 1871-74-ben Ybl Miklós tervei szerint
Lakóház, József Attila szülőháza
műemlék (15669)
Gát u. 3.
37730
Eklektikus stílusú lakóépület
Lakóház
műemlék (15670)
Gönczy Pál. u. 1-3., Lónyay u. 7.
37033
Eklektikus stílusú lakóépület Frey Lajos és Kauser Lipót tervei szerint (1870)
Lakóház
műemlék (15671)
Ráday u. 11-13., Erkel u. 14.
37008
Klasszicista stílusú lakóépület Hild József (1847) és Weiser Ferenc (1861) tervei alapján.
Lakóház
műemlék (15672)
Ráday u. 18., Erkel u. 15.
36825
Neoreneszánsz lakóépület, 1875-ben épült Ybl Miklós tervei alapján.
Volt lakóház
műemlék (15673)
Ráday u. 36., Knézich u. 3-13.
36917
Klasszicista lakóépület, 1859-ben épült Zofahl Lőrinc tervei alapján.
Lakóház
műemlék (15674)
Lónyay u. 60., Ráday u. 61.
36934
Kora eklektikus lakóépület, 1871-ben épült Schusbek Pál tervei alapján.
Központi Vásárcsarnok
műemlék (15675)
Vámház krt. 1-3.
37056
Az eklektikus stílusú épület, 1889-96 között épült Pecz Samu tervei szerint
Lakóház
műemlék (15676)
Üllői út. 7.
36812
Klasszicista lakóépület, 1839-ben épült Kasselik Ferenc tervei alapján.
Lakóház
műemlék (15677)
Üllői út. 17 (-19)., Erkel u. 19.
36835
Neoklasszicista lakóépület, 1840-ben épült Pollack Mihály tervei alapján. A 2. emeletet Ybl Miklós tervezte 1870-ben.
Lakóház
műemlék (15678)
Üllői út. 23.
36837
Késő klasszicista lakóépület, 1842-ben épült Diescher József tervei alapján.
Iparművészeti Múzeum
műemlék (15679)
Üllői út. 33-37.
36862
Szecessziós épület, 1893-96 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint
Volt laktanya
műemlék (15680)
Üllői út. 45-51., Ferenc krt. 45, Liliom u. 62.
37104
Késő klasszicista épület, 1845-46-ban épült Hild József és Kasselik Ferenc tervei alapján.
Duna alatti kábelalagút
műemlék (15917)
lejárat a Laczkovicz u. végén
38086/4
ipartörténeti emlék
Városi palota
műemlék (16034)
Lónyay u. 29.
37082/2
1875-ben épült Bergh Károly tervei alapján
volt Hungária-malom
műemlék (16077)
Soroksári út 48-52., Vágóhíd u.8., Tóth Kálmán u. 9-13.
38000/1, 38000/3
1892-1900 között épült ipartörténelmi érték
Nagyvásártelep
műemlék (16089)
Hídépítő u. és Helyi kikötő u.
38086/49, 38049/50
1930-1932 között épült Münnich Aladár tervei szerint
Lakóház
műemlék
Lónyay u. 26.
36973
1838-as klasszicista lakóépület
Lakóház
műemlék
Boráros tér 3.
36932
1905-ben Vágó József és Vágó László tervei alapján épült szecessziós lakóépület
Ingatlan
műemlék
Mester u. 29.
37861
volt Brauch hentesüzlet és húsüzem
Lakóház
műemlék
Vámház krt. 15.
37020
Dlauchy-ház, épült Ybl Miklós terei alapján 1863-64-ben
Dunai rakpartok
műemlék
IX. kerületi rakpart a Szabadság-hídtól a Rákóczi-hídig
37060,37061/6, /7, /8, 37017/4, /7, /10
Lechner-ház
fővárosi
Berzenczey u. 11.
37636
Épült 1895-ben Lechner Ödön tervei alapján
Lakóház
fővárosi
Bokréta u. 28., Tűzoltó utca 25/B
37457
Volt Concordia-malom
fővárosi
Dandár u. 2-14., Soroksári út 22-24., Vaskapu u. 11-15.
37923
1866-ban épült. Jelenleg a Malomipari Múzeum működik benne.
Brüll-ház
fővárosi
Ernő u. 36., Üllői út 115/B
37261
Épült Kiss Géza tervei szerint 1908-1909 között.
Baetz-féle nyilvános illemhely
fővárosi
Ferenc tér
37450
MÁV lakótelep
fővárosi
Gyáli út 15/A, B-C, D-E
38241/36, 38241/37, 38241/38
Gróf Haller utcai tisztviselőház
fővárosi
Haller u. 88., Üllői út 121., Mihálkovics u. 23.
37278
Épült Pecz Samu tervei szerint 1911-ben.
Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola
fővárosi
Illatos út 2-4., Soroksári út 136.
38191/2
Épült 1909-1910 között, Fleischl Róbert tervei alapján
Volt Likőripari Vállalat
fővárosi
Ipar utca 15-21.
37871
Irodaház
fővárosi
Kálvin tér 10., Ráday u. 2., Üllői út 1.
36809
Volt Központi Zálogház
fővárosi
Kinizsi u. 12., Lónyay u. 30-32.
36809
Épült Révész Sámuel és Kollár József tervei alapján, 1901-1903 között.
Volt Hangya Szövetkezeti székház
fővárosi
Közraktár u. 30-32.
37101/1
Épült 1921-ben Györgyi Dénes tervei alapján
BGSZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma
fővárosi
Lenhossék u. 2., Mester utca 56-58., Thaly Kálmán u. 1.
37101/1
Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium (egykori Iparrajz Iskola)
fővárosi
Lónyay u. 2., Török Pál u. 1.
37101/1
Épült Kauser József tervei szerint 1893-ban.
Volt Közvágóhíd
fővárosi
Soroksári út 58., Máriássy u. 2-6.
38021/12
Épült Julius Hennicke tervei alapján 1872-ben.

2019-ben lerombolták.

Volt Borjúvásárcsarnok
fővárosi
Máriássy u. 5-7.
38025/8
Épült 1928-ban.
Székesfővárosi kislakásos bérház
fővárosi
Üllői út 119., Mihálkovics u. 20.
37264
Épült Hübner Jenő tervei szerint 1911-ben.
Mellinger-ház
fővárosi
Ráday u. 14.
36822
Épült Dénes Dezső és Mellinger Artúr tervei alapján 1911-ben.
Kollégium és lakóépület
fővárosi
Ráday u. 43-45.
36950
Épült Szőts Imre és Siegel Albin tervei szerint 1910-ben.
Vasútállomás
fővárosi
Soroksári út
38086/30
egykori Fegyvergyár üzemi csarnoképülete
fővárosi
Soroksári út 158.
38211/7
egykori gyári igazgatósági villa
fővárosi
Soroksári út 164.
38215/4
Épült Quittner Ervin tervei alapján 1923-ban.
Volt Gizella-malom
fővárosi
Tinódi u. 1., Vaskapu u. 3.
37912/2
Épült 1880-ban.[4]
Lakóház
fővárosi
Üllői út 59.
37126
Épült Révész Sámuel és Kollár József tervei szerint 1909 körül
Bakáts tér
fővárosi
36947, 36940, 36904, 36905, 36906, 36907, 36908, 36909, 36888, 36873, 36912, 36911/2, 36928 Épületegyüttes
Ferenc körút páratlan oldala a Boráros tértől az Üllői útig, páros oldala a Ferenc körút 6-tól az Üllői útig
fővárosi
37907, 37906, 37905, 37904/2, 37903, 37556, 37555, 37554, 37553, 37552, 37550, 37538, 37537, 37536, 37535, 37534, 37533, 37532, 37106, 37105, 36898, 36897, 36896, 36895, 36894, 36893, 36892, 36891, 36890, 36887, 36886, 36885, 36884, 36883, 36882, 36881, 36880, 36879, 36878, 36877, 36864/2 Épületegyüttes
Vámház körút páratlan oldala a Vámház körút 5-től a Vámház körút 11-ig
fővárosi
37025, 37024, 37023, 37022 Épületegyüttes
Eklektikus lakóház
kerületi
Angyal u. 17.
37571/1
védett homlokzat
Eklektikus lakóház
kerületi
Angyal u. 18.
37563
védett homlokzat
Kora eklektikus romantizáló lakóház
kerületi
Angyal u. 23.
37568
védett homlokzat
Késő eklektikus lakóház
kerületi
Angyal u. 29.
37521
védett homlokzat
Késő eklektikus lakóház
kerületi
Angyal u. 30.
37543
védett homlokzat
Szecessziós jellegű lakóház
kerületi
Angyal u. 32.
37542
védett homlokzat
Historizáló lakóház
kerületi
Angyal u. 38.
37539
védett homlokzat
lakóház, késő eklektikus téglaarchitektúrás saroképület
kerületi
Bakáts tér 1.
36947
védett épület
szecessziós, volt Erdey Szanatórium, később Schöpf-Merei Ágost Kórház
kerületi
Bakáts tér 10.
36873
védett épület
kora eklektikus iskolaépület
kerületi
Bakáts tér 12., Knézich u. 17.
36912
védett épület
római katolikus főplébánia eklektikus épülete
kerületi
Bakáts tér 13.
36911/2
védett épület
polgármesteri hivatal eklektikus, neoreneszánsz
kerületi
Bakáts tér 14., Ráday u. 48.
36928
védett épület
szecessziós lakóház
kerületi
Bakáts tér 3., Ráday u. 50.
36904
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Bakáts tér 4.
36905
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Bakáts tér 5.
36906
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Bakáts tér 7.
36908
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Bakáts tér 8.
36909
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Bakáts tér 9.
36888
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Bakáts u. 1-3., Közraktár u. 24-26., Lónyay u. 39-41.
37097
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Bakáts u. 5., Lónyay u. 48.
36945
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Bakáts u. 6.
36953
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Bakáts u. 7., Bakáts tér 2.
36940
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Balázs Béla u. 13.
37707
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Balázs Béla u. 14., (Thaly K. u. 21)
37401
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Balázs Béla u. 25., Lenhossék u. 17.
37762
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Balázs Béla u. 27B
37764
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Balázs Béla u. 30., Márton u. 17.
37372
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Balázs Béla u. 32A.
37371
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Balázs Béla u. 32B., Sobieski J. u. 14.
37370
védett homlokzat
volt sodronygyár, ma irodaház
kerületi
Balázs Béla u. 33-37., Márton u. 15., Sobieski J. u. 8-12.
37778
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Balázs Béla u. 5., Viola u. 28.
37673
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Berzenczey u. 13.
37637
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Berzenczey u. 22.
37475
védett homlokzat
későklasszicista lakóház
kerületi
Berzenczey u. 26., Tűzoltó u. 28.
37133
védett épület
késő szecessziós lakóház
kerületi
Berzenczey u. 3.
37633
védett homlokzat
kora eklektikus lakóház
kerületi
Berzenczey u. 30.
37135
védett homlokzat
kora eklektikus lakóház
kerületi
Berzenczey u. 32.
37128/2
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Berzenczey u. 5-7.
37634
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Berzenczey u. 8.
37627
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Bokréta u. 10.
37642
védett homlokzat
kora eklektikus lakóház
kerületi
Bokréta u. 12.
37641
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Bokréta u. 15.
37655
védett épület
késő eklektikus lakóház
kerületi
Bokréta u. 23.
37439
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Bokréta u. 27., Tűzoltó u. 27/a
37437
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Bokréta u. 30., Tűzoltó u. 32/b
37149
védett homlokzat
lakóház, eklektikus egységes térfal
kerületi
Boráros tér 2, Lónyay u. 51.
37100/4
homlokzatvédelem
szecessziós lakóház
kerületi
Czuczor u. 5.
37075
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Csarnok tér 3-4., Erkel u. 1.
37044
védett homlokzat
eklektikus lakóház, eklektikus egységes térfal
kerületi
Csarnok tér 5., Gönczy Pál. u. 1.
37037
védett homlokzat
Dandár Gyógyfürdő, modern, art deco
kerületi
Dandár u. 3-7.
37926/1
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Erkel u. 13A
36994
védett épület
klasszicista lakóház
kerületi
Erkel u. 20, Üllői út 15.
36815
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Erkel u. 3.
37043
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Ernő u. 15.
37268
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ernő u. 17.
37267
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Ernő u. 19.
37266
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Ernő u. 24.
37254
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ernő u. 28.
37256
védett homlokzat
kora eklektikus lakóház
kerületi
Ernő u. 7.
37274
védett homlokzat
eklektikus lakóház szecessziós elemekkel
kerületi
Ferenc tér 11.
37443
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Ferenc tér 4., Berzenczey u. 15.
37638
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Ferenc tér 9.
37445
védett homlokzat
neoreneszánsz, téglaborítású egyetemi épület (volt Sóház)
kerületi
Fővám tér 13-15.
37059
védett épület
modern lakóházakból álló utcakép
kerületi
Gabona u. 2-10.
37910/9-12, 37910/16-19
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Gát u. 22.
37753
védett homlokzat
historizáló lakóház
kerületi
Gát u. 36., Sobieski J. u. 1.
37785
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Gát u. 10.
37718
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Gát u. 14.
37720
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Gát u. 19.
37747
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Gát u. 20.
37752
védett homlokzat
kora eklektikus lakóház, reneszánsz elemekkel
kerületi
Gát u. 23.
37745
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Gát u. 24-26.
37754
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Gát u. 25., Márton u. 6.
37744
védett homlokzat
Kaniziusz Szent Péter-templom (Budapest) templom és rendház, neoromán, téglahomlokzatú
kerületi
Gát u. 2-6.
37716/2
védett épület
szecessziós lakóház
kerületi
Gát u. 31.
37797
védett homlokzat
eklektikus lakóház, a szomszédos József Attila-szülőház környezetének szerves része
kerületi
Gát u. 5.
37729
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Gát u. 7.
37728
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Gát u. 8.
37717
védett homlokzat
lakóház, egységes eklektikus térfal
kerületi
Gönczy Pál u. 2., 4., 6.
37029, 37030, 37031
homlokzatvédelem
volt Budapesti Sertésközvágóhíd, vasbeton csarnok és eklektikus víztorony
kerületi
Gubacsi út 6A-B.
38113/15
védett épület
Szent László Kórház
kerületi
Albert Flórián út 5-7.
38283/5
védett épületegyüttes
Páli Szent Vince-plébániatemplom
kerületi
Haller park.
38262/11
védett épület
késő eklektikus lakóházakból álló utcakép
kerületi
Haller u. 22, 24, 26, 28, 30.
37817-37821
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Haller u. 48.
37806
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Haller u. 50.
37805
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Haller u. 52., Gát u. 33.
37796
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Haller u. 54., Telepy u. 2a
37786
védett homlokzat
Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézet
kerületi
Hőgyes Endre u. 5-9.
36868
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Hőgyes Endre u. 11.
36867
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Hőgyes Endre u. 13.
36866
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Hőgyes Endre u. 15.
36865
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Hőgyes Endre u. 3.
36870
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Hőgyes Endre u. 6.
36860
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Hőgyes Endre u. 8.
36861
védett homlokzat
későklasszicista volt halászház
kerületi
Imre u. 2.
37045
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Imre u. 5., Mátyás u. 6.
37051
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Kinizsi u. 13.
36963
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Kinizsi u. 17., Ráday u. 35.
36966
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Kinizsi u. 22.
36844
védett homlokzat
volt dohányraktár (ma irodaház)
kerületi
Kinizsi u. 30-36.
36840/7
védett homlokzat
eklektikus lakóház, ún. Kinizsi-ház
kerületi
Kinizsi u. 31.
36852
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Kinizsi u. 33.
36853
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Kinizsi u. 35.
36854
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Kinizsi u. 37.
36855
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Knézich u. 2., Kinizsi u. 29.
36851
védett homlokzat
volt Elisabetinum, idősek otthona, neobarokk épületegyüttes
kerületi
Knézich u. 14.
36873
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Knézich u. 15.
36913
védett épület
Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola
kerületi
Knézich u. 3-13.
36913
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Knézich u. 6.
36857
védett homlokzat
romantikus lakóház
kerületi
Koppány u. 6.
38031/2
helyi védelem
szecessziós lakóház
kerületi
Közraktár u. 12a és 12b
37078, 37079
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Közraktár u. 2a, Mátyás u. 2.
37053
védett homlokzat
modern lakóház
kerületi
Közraktár u. 20a, Zsíl u. 1.
37095/23
védett homlokzat
modern lakóház
kerületi
Közraktár u. 22.
37095/22
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Közraktár u. 34., Boráros tér 2.
37101/3
védett homlokzat
modern lakóház
kerületi
Köztelek u. 4a és 4b
36831/3, 36831/2
védett homlokzat
volt OMGE székház, "Köztelek"
kerületi
Köztelek u. 8.
36838
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lenhossék u. 10., Gát u. 13.
37725
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lenhossék u. 12. Gát u. 16.
37722
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lenhossék u. 21., Vendel u. 5.
37378
védett épület
általános iskola, szecessziós
kerületi
Lenhossék u. 24-28.
37395
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Lenhossék u. 30., Vendel u. 20b
37366
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lenhossék u. 31., Tűzoltó u. 68.
37205
védett homlokzat
Semmelweis Egyetem intézetei, eklektikus, téglaburkolatos
kerületi
Lenhossék u. 42-44.
37196/2
védett épületegyüttes
eklektikus lakóház
kerületi
Lenhossék u. 5., Gát u. 15.
37749
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lenhossék u. 7., Gát u. 18.
37750
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lenhossék u. 9.
37751
védett homlokzat
modern lakóház, utcakép
kerületi
Liliom u. 1b., Gabona u. 1.
37910/20
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Liliom u. 22., Mester u. 20.
37578
védett homlokzat
historizáló lakóház
kerületi
Liliom u. 28.
37581
védett homlokzat
historizáló lakóház
kerületi
Liliom u. 30.
37582
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Liliom u. 32.
37583
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Liliom u. 34-36.
37584/2
védett homlokzat
kora eklektikus lakóház
kerületi
Liliom u. 38., Tompa u. 15b.
37587
védett homlokzat
késő eklektikus trafófáz, ma intézményépület
kerületi
Liliom u. 41, Tűzoltó u. 20.
37114
védett homlokzat
eklektikus-szecessziós lakóház
kerületi
Liliom u. 50.
37511
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Liliom u. 54.
37509
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 11., Erkel u. 6.
37035
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 13a és 13b, Erkel u. 5.
37039
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 14., Erkel u. 8.
37000
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Lónyay u. 15.
37041
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 16., Erkel u. 7.
36997
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 17., Mátyás u. 10.
37042
védett épület
szecessziós lakóház
kerületi
Lónyay u. 18.
36998
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 19., Mátyás u. 5b
37070/1
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 20., Mátyás u. 12.
36986
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 22., Mátyás u. 7.
36984
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyaí u. 23., Czuczor u. 7-9.
37074
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Lónyay u. 25.
37080
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Lónyay u. 27.
37081
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 28.
36972
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 42a és 42b
36957, 36956
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 43.
37099
védett homlokzat
egységes eklektikus térfal
kerületi
Lónyay u. 45., 47., 49.
37101/3, 37100/2, 37100/3
védett homlokzat
historizáló téglaarchitektúrás, sarokhangsúlyos lakóház
kerületi
Lónyay u. 46., Bakáts u. 4.
36954
védett épület
historizáló téglaarchitektúrás iskolaépület
kerületi
Lónyay u. 4-6.
37004
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 50.
36944
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 52.
36943
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Lónyay u. 54.
36942
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Lónyay u. 58., Ráday u. 59.
36935
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Lónyay u. 62., Ráday u. 63.
36933
védett homlokzat
historizáló téglaarchitektúrás iskolaépület
kerületi
Lónyay u. 8.
37003
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Lónyay u. 9.
37034
védett épület
késő eklektikus lakóház
kerületi
Márton u. 11.
37770
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Márton u. 13.
37769
védett homlokzat
kora eklektikus lakóház
kerületi
Márton u. 18., Vendel u. 13.
37374
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Márton u. 21., Vendel u. 30.
37320
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Márton u. 28., Tűzoltó u. 76.
37209
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Márton u. 3a
37803
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Márton u. 35a
37222
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Márton u. 5a
37801
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Márton u. 8a és 8b
37755, 37756
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Mátyás u. 11.
36982
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Mátyás u. 13.
36981
védett homlokzat
szecessziós irodaház
kerületi
Mátyás u. 14-16.
36987
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Mátyás u. 15.
36980
védett homlokzat
késő eklektikus épületegyüttes tagja, lakóház
kerületi
Mátyás u. 18.
36988
védett épület
késő eklektikus épületegyüttes tagja, lakóház
kerületi
Márton u. 20.
36989
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Mátyás u. 4.
37052
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Mátyás u. 9.
36983
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Mester u. 4-6.
37557
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Mester u. 1., Ferenc krt. 9-11.
37903
védett épület
szecessziós lakóház
kerületi
Mester u. 12.
37574
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Mester u. 13., Tinódi u. 16.
37880
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Mester u. 14-16.
37576
védett homlokzat
premodern lakóház
kerületi
Mester u. 18.
37577
védett homlokzat
eklektikus, általános iskola
kerületi
Mester u. 19., Ipar u. 6-8.
37875
védett épület
premodern lakóház
kerületi
Mester u. 22., Liliom u. 5.
37598
védett homlokzat
Teleky Blanka Középiskola, későklasszicista, átalakított
kerületi
Mester u. 23-25.
37863
védett épület
modern lakóház
kerületi
Mester u. 24.
37599
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Mester u. 34., Berzenczey u. 2.
37630
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Mester 46., Viola u. 2.
37661
védett homlokzat
Fáy András Középiskola, historizáló
kerületi
Mester u. 60-62., Lenhossék u. 1., Márton u. 2.
37742
védett épület
szecessziós lakóház
kerületi
Mihalkovics u. 12.
37271
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Mihalkovics u. 14.
37270
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Mihalkovics u. 16.
37269
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Mihalkovics u. 18.
37265/2
védett homlokzat
Szent István Kórház eklektikus, téglaburkolatos, pavilonos rendszerű
kerületi
Nagyvárad tér 1., Haller u. 29-31.
38288
védett épületegyüttes
eklektikus lakóház
kerületi
Páva u. 32a és 32b, Tűzoltó u. 24. és 17.
37120, 37487
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Páva u. 37., Tűzoltó u. 17.
37487
védett homlokzat
Páva utcai zsinagóga, historizáló
kerületi
Páva u. 39., Tűzoltó u. 26.
37132
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Pipa u. 2b
37026
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Pipa u. 4.
37027
védett homlokzat
neoreneszánsz lakóház
kerületi
Pipa u. 6., Csarnok tér 6.
37028
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 15., Erkel u. 13b
36993
védett épület
eklektikus, neoreneszánsz lakóház
kerületi
Ráday u. 16., Erkel u. 16.
36823
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 17.
36992
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 19.
36991
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 20.
36827
védett homlokzat
késő eklektikus épületegyüttes tagja, lakóház
kerületi
Ráday u. 21., Mátyás u. 22.
36990
védett épület
szecessziós lakóház
kerületi
Ráday u. 22.
36828
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 23., Mátyás u. 17.
36979
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 25.
36978
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Ráday u. 26., Köztelek u. 2.
36830
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 27.
36977
védett homlokzat
Református Kollégium eklektikus, átalakított
kerületi
Ráday u. 28., Köztelek u. 1-3.
36840/1
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 29.
36976
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Ráday u. 30, Biblia köz
36841
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Ráday u. 31.
36975
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Ráday u. 32., Kinizsi u. 22.
36842
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Ráday u. 34., Kinizsi u. 19.
36923
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Ráday u. 37.
36965
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Ráday u. 38-40.
36924
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 39.
36952
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 41.
36951
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 47.
36949
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 52.
36903
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 54.
36902
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 56.
36901
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Ráday u. 60., Ferenc krt. 6.
36898
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 7.
37010
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Ráday u. 8.
36819
védett épület
szecessziós lakóház
kerületi
Ráday u. 9.
37009
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Sobieski J. u. 9.
37784
védett homlokzat
modern lakóház, utcakép
kerületi
Sobieski J. u. 25a, 25b, 27.
37241/22, 37241/23, 37241/26
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Sobieski J. u. 28., Tűzoltó u. 84.
37228
védett homlokzat
modern lakóház, utcakép
kerületi
Sobieski J. u. 29., 31., 33., 35., 37., 39., 41.
37241/13-19
védett homlokzat
volt szecessziós lakóház
kerületi
Sobieski J. u. 34.
37231
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Sobieski J. u. 36.
37232
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Sobieski J. u. 38.
37233
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Sobieski u. 40.
37234
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Sobieski J. u. 42.
37235
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Sobieski J. u. 5.
37783
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Soroksári út 18., Ipar u. 1.
37921
védett épület
Zwack likőrgyár, eklektikus
kerületi
Soroksári út 26., Dandár u. 1.
37925
védett épület
késő eklektikus hőközpont és torony; konstruktivista vasbeton ipari épület
kerületi
Soroksári út 158.
38211/6
HV-3, HV-6
eklektikus lakóház
kerületi
Telepy u. 2c
37788
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Telepy u. 23.
37249
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Telepy u. 25.
37248
védett homlokzat
eklektikus és modern lakóház
kerületi
Telepy u. 26. (20b)
37241/6
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Telepy u. 27.
37247
védett homlokzat
modern historizáló lakóház
kerületi
Telepy u. 28. (22a)
37241/5
védett homlokzat
modern (romantikus) lakóház
kerületi
Telepy u. 30. (22b)
37241/4
védett homlokzat
modern lakóház
kerületi
Telepy u. 32. (22c)
37241/3
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Telepy u. 34. (24)
37241/20
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Thaly K. u. 11., Gát u. 1.
37731
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Thaly K. u. 19., Balázs Béla u. 11.
37706
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Thaly K. u. 39.
37187
védett homlokzat
eklektikus, szecessziós lakóház
kerületi
Thaly K. u. 52., Tűzoltó u. 48.
37178
védett homlokzat
posztszecessziós lakóház
kerületi
Thaly K. u. 12.
37695
védett homlokzat
óvoda, volt iskola, késő eklektikus
kerületi
Thaly K. u. 38.
37407
védett épület
szecessziós lakóház
kerületi
Thaly K. u. 50., Tűzoltó u. 35.
37413
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Thaly K. u. 8.
37693
védett homlokzat
historizáló modern lakóház, utcakép
kerületi
Tinódy u. 6., 8. (Gabona u. 11., 12.)
37910/15, 37910/14
védett homlokzat
későklasszicista lakóház
kerületi
Tompa u. 11., Angyal u. 25.
37567
védett épület
szecessziós lakóház
kerületi
Tompa u. 12., Angyal u. 22.
37547
védett homlokzat
eklektikus-szecessziós lakóház
kerületi
Tompa u. 14., Angyal u. 27.
37520
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Tompa u. 17a, Liliom u. 23.
37589
védett homlokzat
historizáló szecessziós lakóház
kerületi
Tompa u. 19., Páva u. 16.
37608
védett homlokzat
modern historizáló lakóház
kerületi
Tompa u. 8., Angyal u. 8.
37549
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Tompa u. 9., Angyal u. 20.
37565
védett homlokzat
Képzőművészeti Szakközépiskola, eklektikus
kerületi
Török Pál u. 1., Ráday u. 2.
37005
védett épület
volt lovarda, eklektikus épület
kerületi
Tűzoltó u. 10-16.
37110
védett épület
szecessziós lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 15., Páva u. 30b
37489
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 19.
37477
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 21., Berzenczey u. 24.
37476
védett homlokzat
posztszecessziós lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 23., Berzenczey u. 31.
37459
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 27b
37436
védett homlokzat
szecessziós lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 3.
37531
védett homlokzat
kora eklektikus lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 32a
37148
védett homlokzat
eklektikus lakóház, utcakép
kerületi
Tűzoltó u. 33a, 33b, 33c
37416, 37415, 37414
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 49.
37347
védett homlokzat
modern lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 5., Angyal u. 40.
37530
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 51.
37346
védett homlokzat
historizáló lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 6.
37108
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 66., Lenhossék u. 36.
37193
védett homlokzat
Semmelweis Egyetem Gyermekklinika, eklektikus, átalakított
kerületi
Tűzoltó u. 7-9., Angyal u. 43., Liliom u. 56.
37508
védett épület
általános iskola, eklektikus
kerületi
Tűzoltó u. 88-90., Telepy u. 21, Ernő u. 18-22.
37252
védett épület
szecessziós lakóház
kerületi
Üllői út. 101.
37215
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út. 103., Márton u. 42.
37216
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 105., Márton u. 39.
37218
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 107.
37236
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 109b és 109c
37238, 37239
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 111., Sobieski J. u. 43.
37241/21
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 11-13.
36814
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 113., Telepy u. 31.
37243
védett homlokzat
Szent Kereszt-templom (Budapest), neoromán
kerületi
Üllői út 145.
38236/13
védett épület
kora szecessziós lakóház
kerületi
Üllői út 21.
36836
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Tűzoltó u. 49.
37347
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 3.
36810
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői ú5 5.
36811
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 53a, Liliom u. 47.
37117
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 53b.
37118
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 57., Páva u. 41.
37125
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 61.
37127
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 63., Berzenczey u. 34.
37128/1
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 69.
37143
védett homlokzat
Örökimádás templom (Budapest) templom és rendház, késő eklektikus, neogótikus
kerületi
Üllői út 75-77.
37158
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 83.
37169
védett homlokzat
kora eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 85.
37170
védett homlokzat
kora eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 87., Thaly K. u. 60-62.
37172
védett homlokzat
eklektikus-szecessziós lakóház
kerületi
Üllői út 89a, Thaly K. u. 45.
37180
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 89c
37182
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 9.
36813
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 91a és 91b
37183, 37184
védett homlokzat
Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Semmelweis Egyetem intézetei, eklektikus, téglaburkolatos
kerületi
Üllői út 93., Tűzoltó u. 58-64.
37192
védett épületegyüttes
eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 95., Lenhossék u. 46.
37197
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Üllői út 109a
37237
védett homlokzat
bolgár ortodox templom, historizáló korai modern
kerületi
Vágóhíd u. 15.
38268/2
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Vámház krt. 11.
37022
védett homlokzat
historizáló volt lakóház, ma irodaház
kerületi
Vámház krt. 13.
37021
védett épület
kora eklektikus sarokház, lakóház
kerületi
Vámház krt. 15., Lónyay u. 1.
37020
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Vámház krt. 5., Pipa u. 2a
37025
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Vámház krt. 7.
37024
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Vámház krt. 9.
37023
védett homlokzat
volt Meinl Gyula kávépörköldéje, ma nyomda, téglaburkolatos ipari
kerületi
Vaskapu u. 20., Dandár u. 15.
37847
védett ipari épület
Leövey Klára Középiskola, volt Ranolder Intézet, eklektikus
kerületi
Vendel u. 1., Thaly Kálmán u. 23.
37394
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Vendel u. 20.
37365
védett homlokzat
Közgazdasági Politechnikum, volt gyermekmenhely, eklektikus
kerületi
Vendel u. 3., Balázs Béla u. 20.
37396
védett épület
modern lakóház
kerületi
Vendel u. 34.
37312/2
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Viola u. 17.
37679
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Viola u. 21.
37677
védett homlokzat
eklektikus lakóház, utcakép
kerületi
Viola u. 37a, 37b, 37c
37119, 37118, 37117
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Viola u. 42.
37432
védett homlokzat
eklektikus lakóház
kerületi
Viola u. 44.
37433
védett homlokzat
későklasszicista lakóház
kerületi
Viola u. 50.
37160
védett homlokzat
későklasszicista lakóház
kerületi
Viola u. 52.
37159/2
védett homlokzat
késő eklektikus lakóház
kerületi
Viola u. 7.
37684
védett épület
eklektikus lakóház
kerületi
Viola u. 8.
37664
védett homlokzat
víztorony tégla- és faburkolatú
kerületi
Víztorony köz 8., Váltó köz 7., MÁV telep 15/III
38241/18
védett ipari épület

Kapcsolódó cikkek

Jegyzetek