Brandenburg Ádám

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Klaci0327 (vitalap | szerkesztései) 2021. március 11., 16:20-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (hivatkozások javítása)
Brandenburg Ádám
Született1991. május 22. (33 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásazeneszerző
IskoláiLiszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (–2017)
KitüntetéseiNeszlényi Andor díj 2017 Az év junior komolyzenei alkotója – Artisjus-díj 2018

SablonWikidataSegítség

Brandenburg Ádám (Budapest, 1991. május 22. –) Artisjus-díjas[1] magyar zeneszerző.

Tanulmányai

Brandenburg Ádám Budapesten nőtt fel, tanulmányait a fővárosban végezte. A Lónyay utcai Református Gimnáziumban[2] érettségizett, majd ezt követően a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium[3] érettségi utáni szakképzésében tanult két évig zeneszerzést Huszár Lajos és Csemiczky Miklós vezetésével. Később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem alkalmazott zeneszerzés szakán (2015) és zeneszerzés szakán (2017) szerzett kitüntetéses diplomát Fekete Gyula, Tallér Zsófia és Varga Judit növendékeként. 2017 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktorandusza, kutatási területe a 20. század közepének magyar filmzenéi Farkas Ferenc, Ránki György, Szőllősy András és Petrovics Emil életművében.[4]

Életpályája

Brandenburg 2014 óta óraadó tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol alkalmazott zeneszerzést, szolfézst, zeneelméletet, zeneirodalmat és filmzene-analízist oktat. Alkotói repertoárja sokszínű, művei között szimfonikus zenekari kompozíciók, szóló- és kamaraművek, vokális darabok, színház- és filmzenék, valamint könnyűzenei dalok egyaránt megtalálhatóak.[5] Szöveges és instrumentális műveinek középpontjában gyakran áll szakrális tematika.[6] 2017-es, első nagyzenekari kompozíciója (Prières nocturnes) mérföldkő eddigi alkotói munkásságában,[7] amelyről így írt Tihanyi László:

„A sok zenei műfajban tevékeny szerző korát meghazudtoló érettséggel és ötletességgel alkotta meg darabját, amelyben bizonyította, hogy ismeri a zenekar kezelésének megtanulható fogásait, valamint képes egyéni hangon, önálló módon kifejezni zenei gondolatait.”[8]

Művei hazai és nemzetközi hangversenytermekben egyaránt elhangzanak. Aktív résztvevője a magyaroroszági kortárs zenei életnek. Alkotásai olyan zenekarok tolmácsolásában szólaltak meg, mint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara,[9] Óbudai Danubia Zenekar, Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar,[10] Miskolci Szimfonikus Zenekar,[11] vagy Budapesti Vonósok.[12]

Szakmai szervezeti tagságai, tisztségei

A Magyar Zeneszerzők Egyesületének tagja (2018–)

Családja

Nős, 1 gyermeke van.

Díjai, elismerései

  • Bartók Világverseny és Fesztivál 2020. zeneszerzőverseny – különdíj[13]
  • Müpa zeneműpályázat nyertese kórusművek kategóriában (2020)[14]
  • Anima Musicae Kamarazenekar, Für Anima – Zeneszerzés verseny 2020 III. díj[15]
  • Az év junior komolyzenei alkotója -Artisjus-díj 2018[16]
  • Új Nemzeti Kiválóság Program (2017) – ösztöndíj
  • Új Magyar Zenei Fórum (2017), III. díj, valamint a Müpa, EMB és MTVA Bartók Rádió különdíjai, Nagyzenekari kategóriában[17]
  • Neszlényi Andor díj (2017)[18]
  • A Magyar Köztársaság ösztöndíja (2016)
  • Liszt Ferenc Zeneakadémia zeneszerzőversenye (2016), I. díj
  • International Anton Matasovsky Composers Competition (2015), I. díj[19]
  • Színház- és Filmművészeti Egyetem fennállásának 150. évfordulójára meghirdetett zeneszerzőverseny (2015), I. díj[20]
  • Liszt Ferenc Zeneakadémia zeneszerzőversenye (2014), II. díj
  • Liszt Ferenc Zeneakadémia zeneszerzőversenye (2013), II. díj

Főbb művek

Zenekari művek

  • Prières nocturnes/Midnight prayers (szimfonikus zenekar 2017)[21]
  • Édenből/From Paradise (szimfonikus zenekar 2019)[22]
  • Tükör által homályosan… (hárfa és vonószenekar 2019)
  • Confessio (vonószenekar 2020)

Vokális művek

  • Gyógyíts meg (kórusmű 2011)
  • Nagycsütörtök (mezzoszoprán énekes és vonószenekar 2015)
  • Zsoltár-töredék (kórusmű 2016)
  • Wessobrunner Gebet (kórusmű 2016)
  • Dsida-dalok (mezzoszoprán énekes és vonósnégyes 2017)
  • Melodrama (mezzoszoprán énekes, színészek, vonószenekar 2018)
  • Magnificat (női kar 2018)
  • Szélcsend (gyermekkar 2020)
  • Mi Atyánk (kórusmű 2020)

Kamara- és szólóművek

  • Három etűd három hangszerre (oboa, klarinét, gordonka 2011)
  • I. vonósnégyes (2012)
  • Fantázia zongorára (2013)
  • Kvartett (kürt, vonóstrió 2013)
  • Négy miniatűr (gordonka 2014)
  • Illusions (zongora 2014)
  • Sarayu (klarinét, fagott, vonósnégyes2016.)
  • Fantázia hegedűre (2016)
  • Impressions (zongora 2017)
  • Szilánkok/Fragments (szoprán szaxofon, zongora 2020)
  • Semper eadem (zongora 2020)[23]
  • Distances (vonósnégyes 2020)

Jegyzetek

  1. Brandenburg Ádám (magyar nyelven). Artisjus. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  2. Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium – Magyar Örökség-díjjal kitüntetett (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  3. Konzi (magyar nyelven). konzi.hu. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  4. Brandenburg Ádám - ODT hallgatói adatlap. doktori.hu. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  5. Brandenburg Ádám: „Minden darabom a saját határaim feszegetése” (magyar nyelven). Papageno, 2018. február 27. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  6. Hatástanulmány és szakralitás – Brandenburg Ádámmal beszélgettünk (amerikai angol nyelven). dalszerzo.hu, 2018. június 12. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  7. Brandenburg Ádám: Prières Nocturnes (magyar nyelven). Papageno, 2018. május 20. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  8. Brandenburg Ádám (magyar nyelven). Artisjus. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  9. BMC - Magyar Zenei Információs Központ - ArTRIUM - a Bartók Rádió tavaszi kortárszenei seregszemléje (V/1.). BMC - Magyar Zenei Információs Központ. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  10. ONLINE KONCERT - BRANDENBURG / WAGNER / SCHUMANN / DUBÓCZKY (hu-HU nyelven). Budafoki Dohnányi Zenekar. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  11. 2286719: Müpa Műsorfüzet - Cser Ádám és a Miskolci Szimfonikus Zenekar (2019. április 28.) (angol nyelven). Issuu. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  12. Greenroom: Budapesti Vonósok: Klasszikusok tükrében 3. (magyar nyelven). BMC - Budapest Music Center. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  13. Zeneszerzés 2020 | Bartók World Competition (magyar nyelven). bartokworldcompetition.hu. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  14. Müpa zeneműpályázat nyertese kórusművek kategóriában (2020)https://www.mupa.hu/f/89/28/MupaZenemupalyazat_DijazottPalyazatok.pdf?1608132145
  15. Für Anima Zeneszerzés verseny (hu-HU nyelven). Anima Musicæ Kamarazenekar. (Hozzáférés: 2021. március 6.)
  16. Brandenburg Ádám (magyar nyelven). Artisjus. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  17. Ők az UMZF Zeneszerzőversenyének győztesei (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  18. Megkezdődött a 142. tanév a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (magyar nyelven). zeneakademia.hu. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  19. Brandenburg Ádám és Dobos Dániel sikere (magyar nyelven). zeneakademia.hu. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  20. http://szfe.hu, SZFE-: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Szavazz az SZFE150 zenéire! (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  21. Ádám Brandenburg – Prières nocturnes (Midnight prayers) https://www.youtube.com/watch?v=1L5crt4N9uE
  22. Ádám Brandenburg – from Paradise https://www.youtube.com/watch?v=xPotk6eZNU0
  23. Emszt / Bucz / Brandenburg / Kecskés D. https://www.youtube.com/watch?v=tWzNxXt5MLw&t=1272s