Bástya (várépítészet)
A bástya kialakulása a várépítészetben a tüzérség megjelenésével függ össze. Az ostromló tüzérségnek a vártornyok kitűnő célpontot jelentettek, a vártornyok lerombolása a védőkre nagy veszélyt rejtett. A védőtüzérség elhelyezésére alkalmazott új olasz várépítési mód a „sistema bastionata” azaz a bástyázott rendszer volt. A bástya a vár külső védőfalának sarkait megerősítő külső védmű. Legtöbbször ötszög alakúak, két hosszabb oldalukkal ék alakban kinyúlnak a várfaltól. Ezek a bástyák nem magasabbak a várfalaknál, feladatuk a várfal ostromának megakadályozása ill. elhárítása volt.
A szabályos ötszögű bástyaforma kialakulása előtt a védők ágyúinak elhelyezésére a fal elé sokszögű (Siklós, Sárospatak, Eger, Diósgyőr és Gyula), vagy kerek alakú védőműveket építettek. A kerek alakú védőművek neve rondella.
A bástyák legfejlettebb típusa az úgynevezett füles bástya — az első, füles bástyákkal ellátott erődöt az itáliai Aquilában építették 1534 után; Magyarországon először Győrben (1564–65). A füles bástyák ágyútermeit (casamata) a bástya homlokfalai mögé visszahúzott szárnyakban helyezték el, így azokat az ellenséges tüzérség nem tudta belőni. Ezekkel az ágyúkkal a védőfal (kötőgát, cortina) előtti teret lőhették, a szomszédos bástyák homlokfalait és az árkokat pásztázhatták leginkább a kisebb űrméretű ágyúkkal, sugárágyúkkal (falconettákkal). Távolra (az ellenséges táborba, az ellenséges lőállásokba) a kötőgátak mögötti földhányásokról és a falak mögött emelt ágyúdombokról lőttek a nagyobb kaliberű ágyúkkal (bombardákkal).
A bástya szó a magyar nyelvbe a 15-16. században került be. A bástya kifejezést a magyar források összevissza, következetlenül használják.
Források [szerkesztés]
- Gerő László: A várépítészet néhány szakkifejezéséről. Századok, 1969.
- Az egri Dobó István Vármúzeum tárlatvezetője
