I. Sándor moldvai fejedelem
| I. Sándor | |
| Sándor feleségével, Annával (Szucsávai kolostor freskója, XVI. század) |
|
|
|
|
| Moldva fejedelme | |
| Uralkodási ideje 1400. április 23. – 1432. január 1. |
|
| Elődje | Iuga |
| Utódja | I. Illés |
| Életrajzi adatok | |
| Született | kb. 1375 |
| Elhunyt | 1432. január 1. |
| Nyughelye | Bistriţa kolostor |
| Édesapja | I. Roman |
| Édesanyja | nem ismert a neve |
I. Sándor, más néven I. (Mușat) Sándor (románul Alexandru cel Bun vagyis Jó Sándor), (1375 k. – 1432. január 1.[1]/3.), I. Roman fia, Moldva fejedelme volt 1400-1432 között.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Uralkodása
Szövetségre lépett Havasalfölddel és Lengyelországgal a Magyar Királyság ellen, annak ellenére, hogy Zsigmond magyar király segítette a trónralépésben. 1402-ben hűbéri esküt tett II. Ulászló lengyel királynak, majd ezt megújította 1404-ben, 1407-ben, 1411-ben és 1415-ben.
1418-ban 3000 örmény családot fogadott be Ázsiából, akik később Erdélybe telepedtek át.[2] A cigányok is ekkor vándoroltak be tömegesebben Moldvába.[2]
Eközben két csatában vett részt a Német Lovagrend ellen: 1410-ben Grünwaldnál és Malborknál, 1422-ben pedig egy újabb Német Lovagrend elleni hadjáratban. 1420-ban pedig a törökökkel ütközött meg a törökökkel Dnyeszterfehérvárnál. Többször beavatkozott a havasalföldi hatalmi harcokba is.
[szerkesztés] Belső tevékenysége
Sándor létrehozta a „vajda tanácsát” és a hivatali kancellária intézményét, kiterjesztve ezáltal az állami bürokrácia rendszerét. Új adótörvényeket vezetett be, kiváltságokat osztott az ilyvói és krakkói kereskedőknek, megszervezte a fő kereskelmi útvonalak védelmét, és kibővítette Dnyeszterfehérvár (ma Bilhorod-Dnyisztrovszkij) és Kilia (Kilija) kikötőket. Iskolákat, kolostorokat alapított.[2]
Szerepe volt a moldvai ortodox egyház és a konstantinápolyi pátriárka közötti konfliktus elsimításában. Ő építtette a moldovițai és neamți kolostorokat, illetve a radóci és románvásári püspökségeket.[2]
[szerkesztés] Családja
Négy törvényes feleségétől és három szeretőjétől huszonnégy fia és tizenhét lánya született.
- Első felesége, Bánffy Margit[3] – akivel 1394 és 1400 között házasodott össze[3] – két gyermeket szült neki:
- Második feleségétől, Podolszk-i Annától[3] (házasság 1405 körül) egy gyermeke lett:
- Harmadik felesége, Litvániai Rymgajla, Kestutis litvániai fejedelem leánya nem szült gyermeket neki.
- Negyedik feleségét Marinának[3] hívták (házasság 1419[3]), és két gyermekük ismert:
- Szeretője, Stanca[3] szült egy fiút:
- Törvénytelen gyermek volt, de édesanyja nem ismert:
- Még ismert név szerint egy gyermeke, ugyancsak nem ismert az édesanya:
- Vaszilissza[3] (? – 1447 után) ∞[3] II. Vlad havasalföldi fejedelem (†1446)
[szerkesztés] Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az Alexandru cel Bun című román Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. A fordítás eredetijének szerzőit az eredeti cikk laptörténete sorolja fel.
[szerkesztés] Jegyzetek
- (2009. június 18.) „Szabó Csaba: Jó Sándor Margarétái”. Irodalmi Jelen (online). Hozzáférés ideje: 2010. április 30.
[szerkesztés] Lásd még
| Előző uralkodó: Iuga |
|
Következő uralkodó: I. Illés |

