Ugrás a tartalomhoz

7312-es mellékút (Magyarország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Solymári (vitalap | szerkesztései) 2020. október 30., 21:42-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (közút helyett mellékút, korábbi megállapodás szerint)
7312-es mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza13,5 km
Ország Magyarország
TartományokVeszprém megye
Az út elejeZánka 7313
Az út végeNagyvázsony 7311

A 7312-es számú mellékút egy négy számjegyű országos közút Veszprém megye területén, a Balaton-felvidéken.

Nyomvonala

A 7313-as útból kiágazva indul, annak 1,600-as kilométerszelvényénél, nagyjából északi irányban, Zánka központjában. Kezdeti szakasza a Fő utca nevet viseli – ugyanúgy, mint a 7313-as egy szakasza ettől a ponttól délnyugat felé –, de 300 méter után már ki is ér a település lakott területéről. Az 1,150-es kilométerszelvényénél, Zánka legészakibb határán kiágazik belőle nyugat felé az alig 1 kilométer hosszú 73 116-os út, ami Zánkát elkerülve köti össze a 7312-es és 7313-as utakat.

Innentől körülbelül 600 méteren keresztül Zánka és Tagyon határán húzódik az út, majd teljesen belép ez utóbbi kis falu területére. Ott a Petőfi utca, majd a faluközpontot elhagyva, a 3. kilométere után a Muskátli utca nevet veszi fel. 3,5 kilométer után már Szentantalfa területen jár, kicsivel arrébb be is ér a falu házai közé. Itt Fő utca néven halad a 4,4 kilométerszelvénye térségéig, ahol kicsit keletebbnek fordul.

A 4,800-as kilométerszelvényénél, már a falu házaitól északra kiágazik belőle a 73 117-es közút, északnyugati irányban, mely Balatoncsicsó központjáig vezet, majd onnan keletnek fordulva hamarosan visszatorkollik a 7312-esbe (de előtte még kiágazik belőle észak felé a 800 méter hosszá 73 118-as út, amely a környék útjai közül egyedüliként vezet Szentjakabfa belterületére).

Az 5,800-as kilométerszelvényénél Balatoncsicsó exklávé jellegű keleti külterületére lép be az út: ott torkollik vissza a 73 117-es út is, 2,5 kilométer megtétele után. Ezután, a 6,600-as kilométerszelvényénél néhány méteren át szentjakabfai külterületet érint, de nemsokára már Óbudavár területén halad; a falu központját 7,5 kilométer után éri el, ott Fő utca néven húzódik. A 8,550-es kilométerszelvényétől Mencshely következik, melynek első házait az út a 8,800-as kilométerszelvényénél éri el, Fő utca néven; 9,300-as kilométerszelvénye előtt kiágazik belőle dél felé a 73 112-es út Felsődörgicse felé, az út pedig ezen a szakaszon észak felé halad, így lép ki a faluból.

10,800-as kilométerszelvényénél éri el ezt az utat a 6,6 kilométeres hosszúságú 73 113-as út, északkeleti irányból, Vöröstó és Barnag felől beletorkollva, a 12,300-as kilométerszelvényénél pedig beér Nagyvázsony közigazgatási területére. A 12,700-as kilométerszelvényétől már a lakott területen halad, Kinizsi Pál utca néven, és így torkollik be a 7311-esbe, kevéssel annak 1,100-as kilométerszelvénye után.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 13,530 kilométer.

Települések az út mentén

Története

Az út története bizonyosan több évszázadot ível át; Zala vármegye 1831. évi útkönyve úgy említi, mint azon utat, „mely Zánka és Köveskál között a hegyestetői szőlőhegynél kitér, és Tagyonon, Szentantalfán és Óbudaváron keresztül 4558 ölek után, bémegy nemes Veszprém vármegyében és Nagyvázsonyi út név alatt esméretes”.[1]

Források

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. augusztus 21.

Jegyzetek

  1. Ikits Tamás (szerk.): Veszprém megyei közutak története. Veszprémi Közúti Igazgatóság, 1990. ISBN 963 441 197 5