Gilisztaűző varádics
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Tanacetum vulgare L. 1753[1] | ||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Gilisztaűző varádics témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Gilisztaűző varádics témájú médiaállományokat és Gilisztaűző varádics témájú kategóriát. |
A gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare) az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozó növényfaj. Népi nevei közül talán a mezei mimóza a legérdekesebb, ezt valószínűleg levelei alakjáról kapta.
Származása, elterjedése[szerkesztés]
Egész Európában megtalálható; Magyarországon is gyakori.
Megjelenése, felépítése[szerkesztés]
Felálló, felső részén elágazó szárú, 80–120 cm magas. Megdörzsölve fűszeres, kámforos illatú. Levelei kétszeresen, szárnyasan szeldeltek.
Aranysárga, gömbszerű fészekvirágzatai 80–100 cm magasan díszlenek dús sátorvirágzatban. A fészkekben csak csöves virágok vannak, sugárvirágok nélkül.
Életmódja, termőhelye[szerkesztés]
Évelő. Ártéri magaskórós társulásokban és mocsárréteken, nedves gyomtársulásokban él, gyakorta az aranyvesszővel (kanadai aranyvessző Solidago canadensis, magas aranyvessző Solidago gigantea)) együtt. Június–szeptember között nyílik. A margarétákhoz hasonlóan, tőosztással szaporítható.
Felhasználása[szerkesztés]
Gyakran ültetik nedves kertrészek évelő ágyásaiba, egy alacsony termetű változatát sziklakertekbe is.
Méliusz Juhász Péter 1578-ban megjelent Herbáriumában ezt írta a varádicsról: „Próbált dolog. Levelét főzd meg borban, vagy tejben add innya, a gilisztát kiűzi.”
Nevéhez híven, napjainkig gyakorta használták az ember és a háziállatok bélférgeinek elpusztítására, kiűzésére, külsőleg ízületi fájdalmak enyhítésére. Főként szárított virágból főzött teája tartalmazza a férgek, rovarok által nem kedvelt illóolajokat, gyantát és keserűanyagot. Mérgező hatása miatt háziszerként ma már nem ajánlott. A biokertészek elsősorban a hangyák távoltartására alkalmazzák. A szárított növény nemcsak az ágyásokból, de a tárolóhelyekről is elűzi a hangyákat és más rovarokat, így a molyokat is.
Fogyasztása tilos, szerepel az OGYÉI tiltólistáján is.[2]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c A taxon a Tropicos adatbázisban. Tropicos. (Hozzáférés: 2014. február 6.)
- ↑ Az OGYÉI Tudományos Tanácsadó Testülete által élelmiszerekben, étrend-kiegészítőkben alkalmazásra nem javasolt növények
Források[szerkesztés]
- Bukk.info
- Botta Pál, 1987: 88 színes oldal a vízi- és a mocsári növényekről. Mezőgazdasági, Budapest, p. 24. ISBN 9632324129 Archiválva 2016. április 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
