William Crookes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
William Crookes 1884-1885 körül
William Crookes 1904-ben

William Crookes (London, 1832. június 17. – London, 1919. április 4.), 1897-től sir William Crookes angol fizikus, kémikus, a tallium felfedezője.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A londoni College of Chemistry hallgatója volt, majd ott is állt munkába, mint August Wilhelm von Hoffmann asszisztense (1850–1854). 1856-ban magánlaboratóriumot rendezett be magának Londonban, és ezután ott dolgozott; eleinte főleg fotográfiai folyamatokat vizsgált.

Az ólomkamrás kénsavgyártás közben keletkező kamraiszapból még 1851-ben szelén-cianidokat különített el (ezzel ő a vegyületcsoport felfedezője), majd ezek spektrumát tüzetesebben vizsgálva fedezte fel (1861-ben) a tallium elemet. Meghatározta ennek pontos atomtömegét és tanulmányozta kémiai tulajdonságait. Részletesen vizsgálta több más elem (ritkaföldfémek, urán, rádium) kémiai viselkedését, vegyületeit is. A talliumnak azt az ásványát, amelyből az elemet kimutatta, róla nevezték el crookesitnek — (Tl, Cu, As)2Se.

1859-ben ő alapította a Chemical News című folyóiratot. Ugyanabban az évben ő használta először az égő magnézium fényét sötétben fényképezéshez.

1874-ben ő találta föl az első radiométert. Ez az úgynevezett Crookes-féle fénymalom egy kisnyomású gázzal töltött üvegbura, és abban egy tű hegyére illesztett négykarú lapátos kerék, az egyik oldalukon sötétre festett, másik oldalukon fényes lapátokkal. Ha megvilágítják, a kerék forogni kezd.

1879-ben A sugárzó anyagról publikált elmélete az elektronelmélet fontos előfutára volt.

Az elektromos kisülést ritkított gázokban tanulmányozta, és ehhez tökéletesítette a katódsugárcsöveket, amiknek általa használt változatát Crookes-csőnek nevezzük. E csövek és tulajdonságait vizsgálva felfedezte a kisülési csövek katódzónájában kialakuló, később róla elnevezett Crookes-féle sötét teret.

Vizsgálta a légköri nitrogén megkötődését, tanulmányozta, miként reagál az ívfényben az oxigénnel.

Kifejlesztette (1903-ban) az alfa-részecskék számlálására alkalmas cink-szulfid ernyőt — ez a műszer a spintariszkóp (1904).

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Handbook to the Waxed-paper Process in Photography (1857);
  • Select Methods is Chemical Analysis (1871);
  • On Radiant Matter (1879).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]