Verőköltő bodobács

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Verőköltő bodobács
Pyrrhocoris apterus (aka).jpg
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Rend: Félfedelesszárnyúak (Hemiptera)
Alrend: Poloskák (Heteroptera)
Alrendág: Címerespoloska-alkatúak
(Pentatomomorpha)
Család: Verőköltő poloskák
(Pyrrhocoridae)
Nem: Pyrrhocoris
Faj: P. apterus
Tudományos név
Pyrrhocoris apterus
Linné, 1758
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Verőköltő bodobács témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Verőköltő bodobács témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Verőköltő bodobács témájú kategóriát.

A verőköltő bodobács (Pyrrhocoris apterus) egy közismert és elterjedt európai poloskafaj, amely nevével ellentétben nem a bodobácsok (Lygaeidae) rokona, hanem a verőköltő poloskák (Pyrrhocoridae) családjának tagja.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A verőköltő bodobács Közép- és Dél-Európában él.[1]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Verkolto bodobacs Pyrrhocoris apterus MakrofotoTakkk Hungary.jpg

E közismert kis rovar háta piros alapszínű, melyet jellegzetes fekete mintázat díszít, így például a félfedőkön egy-egy kör alakú folt díszlik. A félfedők alatt látszó potroh fekete, de pereme vörös, hasonlóan az előhátéhoz. A faj feje és alsó oldala fekete. Szárnyainak fejlettsége egyedtől függ. A kifejlett egyedek testhossza kb. 1 centiméteres. A verőköltő poloskák jellegzetessége a pontszemek hiánya. Ez a poloskafaj nem áraszt kellemetlen szagokat, illetve nem is csíp.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tápláléka elsősorban a hársfa és a mályvafélék termése, de szükség esetén megeszi a papsajtot, akácot, cukorrépát, padlizsánt, földiepret és rebarbarát, sőt korhadó növényi részeket és rovarok, csigák, hernyók tetemeit is.[1]

Repülni nem tud.[1]

Életciklusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tavasz folyamán gyakran láthatóak párzás közben összetapadt bodobácsok, illetve nem ritkán a közvetlen közelükben számos fiatal egyed. A talajba és avarba rakott, fekete petékből kikelő, júniustól októberig fejlődő, szárnyatlan lárvák szintén vörösek, ám mintázatuk jóval egyszerűbb az imágókénál.

A kifejlett verőköltő bodobács a talajba ásva telel át, majd a következő évben az 50-60 pete lerakását követően elpusztul. Addig mályva- és hárstermések nedvtartalmát szívogatja hosszú szipókájával.

Élettartama 1-1,5 év.[1]

Párzó bodobácsok
Kifejlett és lárvaállapotú példányok

Népi elnevezések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népnevei között a teljesen helytelen suszterbogár és fülbemászó is szerepel. Továbbá nevezik még katonabogárnak, napsütő bogárnak, tűzoltóbogárnak, szabóbogárnak, botbonának, bodának, tűzi poloskának, katóféregnek, napféregnek, büdöspannának, papbogárnak, bödöcskének, halálfőnek, istenbogárkájának, kőkiverőnek, misemondó bogárnak, vörösbogárnak, boda bácsinak, papucsbogárnak.[1]

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A bodobácsnak köszönhető az alternatív rovarirtók feltalálása. [1]
  • Az 1930-as évek óta laboratóriumi kísérletekre gyakran használt rovar.[1]


Források, jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g Winkler Róbert: Nagyvárosi természetbúvár, Tericum, Budapest (2005), ISBN 9638453605

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]