Ugrás a tartalomhoz

Vang Mang kínai császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vang Mang

Hszin-dinasztia 1. császára
Uralkodási ideje
9 23
ElődjeZsu-ce Jing
UtódjaKeng Si
Életrajzi adatok
UralkodóházHszin-dinasztia
Születetti. e. 45
Daming County
Elhunyt23. október 6.
Csangan
ÉdesapjaWang Man
Házastársa
  • Empress Wang
  • Empress Shi
Gyermekei
  • Empress Wang
  • Wang Ye
  • Wang Jie
  • Wang Yu
  • Wang Huo
  • Wang An
  • Wang Lin
  • Wang Xing
  • Wang Kuang
A Wikimédia Commons tartalmaz Vang Mang témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Vang Mang (kínaiul 王莽, adott neve Csücsün 巨君; i. e. 45. – i. sz. 23. október 6.) Kína császára i. sz. 9-től haláláig. A Hszin-dinasztia alapítója és egyetlen tagja; uralkodása a Han-dinasztia korát Nyugati Hanra (Vang Mang előtt) és Keleti Hanra (utána) osztja.

Vang Mang a császárné unokaöccse volt és magas tisztségre tett szert az udvarban, idővel ő lett a hadsereg főparancsnoka. Aj császár halála után a kiskorú Ping helyett régensként kormányzott, majd i. sz. 9-ben császárrá kiáltotta ki magát és megalapította a Hszin-dinasztiát. Művelt ember volt, jól ismerte a történelmet és a konfuciánus irodalmat és szerette volna az általa aranykornak tartott Csou-dinasztia intézményeit visszaállítani, ám átgondolatlan reformjaival, diktatórikus módszereivel káoszba taszította a birodalom gazdaságát és háborúba keveredett a környező vazallus államokkal. I. sz. 17-től parasztfelkelések lángoltak fel – köztük a vörös szemöldökűek lázadása – szerte Kínában. I. sz. 23-ban a lázadók legyőzték a császári hadsereget, elfoglalták a fővárost és a palota ostroma közben megölték Vang Mangot. Halála után visszaállt a Han-dinasztia uralma.

A hagyományos kínai történetírás zsarnokként és trónbitorlóként tartotta nyilván Vang Mangot, újabban elismerik merész gazdasági és társadalmi reformjait: többek között földreformot hajtott végre és eltörölte a rabszolgaságot.

Ifjúsága

[szerkesztés]

Vang Mang i. e. 45-ben született Vang Man (王曼) és felesége Csü (渠, családneve nem ismert) gyermekeként. Vang Man Vang Cseng-csün császárné, Jüan császár feleségének öccse volt. A család Csi állam királyaitól származott; a Vang családnév királyt jelent és a volt Csi lakói is a "királyi családként" emlegették őket.[1] Apja korán meghalt, még Jüan császár i. e. 33-as halála előtt. Bátyjai nemesi címeket kaptak, ő azonban ebből kimaradt. Amikor Vang császárné megözvegyült, anyjával együtt magához vette a palotába.

Bár jó kapcsolatokat szerzett a császári családban, korántsem élt olyan luxuskörülmények között, mint rokonai. Míg unokatestvérei azon versenyeztek, hogy ki tud több pénzt költeni, Vang Mangot szerénységéért, takarékosságáért, tudásvágyáért magasztalták. Nem a fiatal nemesek, hanem a konfuciánus tudósok öltözékét viselte. Feljegyezték hogy igen tisztelettudó volt anyjával és gondoskodott elhunyt fivére, Vang Jung özvegyéről és fiáról.

Mikor nagybátyja, Vang Feng (王鳳, i. e. 33-22 között a hadsereg parancsnoka) megbetegedett, Vang Mang éjt nappallá téve ápolta és gondoskodott róla. Nagybátyja ezért halála előtt megkérte Vang anyacsászárnét és fiát, Cseng császárt hogy gondoskodjanak unokaöccséről. Vang Mang így helyet kapott a császár kíséretében, majd előléptették a testőrség egyik alparancsnokává.

I. e. 16-ban egy másik nagybátyja, Vang Sang (王商) Csengtu márkija, felajánlotta az uralkodónak, hogy hajlandó Vang Mang javára lemondani birtokai egy részéről. Ajánlatát több udvaronc is támogatta és Cseng császárt lenyűgözte a fiatal Vang Mang népszerűsége. Kinevezte Hszintu márkijává és előléptette a császári szolgák kamarásává. A történetírók szerint minél magasabb polcra került Vang Mang, annál szerényebben viselkedett. Nem gyűjtött vagyont, hanem jövedelmét tudósok megsegítésére és más udvaroncok megajándékozására fordította.

Csak egy felesége volt, ágyasokat nem tartott. Feleségének családneve szintén Vang volt (utóneve nem ismert), ami a történészek szerint annak bizonyítéka, hogy ekkor nem övezte Kínában erős tabu a nemzetségen belüli házasodást. Azonban, mint a későbbi események is bizonyítják, Vang Mang nem volt mindig hűséges a feleségéhez.

Cseng császár sorra a Vang-nagybácsikat nevezte ki a hadsereg főparancsnokává (ami az udvar egyik legfontosabb tisztsége volt), akik egymást követték és i. e. 12-re már csak a legfiatalabb, Vang Ken (王根, i. e. 12-8 között főparancsnok) maradt életben. Lehetséges utódjaként Vang Mang neve is felmerült, de unokatestvére, Csun-jü Csang (vang anyacsászárné nővérének fia) sokkal közelebb állt a császárhoz, valamint jó viszonyban volt annak akkori és korábbi feleségeivel. Vang ezért gyűjteni kezdte a riválisa elleni bizonyítékokat, miszerint titokban pénzt fogadott el Cseng császár elűzött feleségétől, Xutől, hogy majd főparancsnokként segítsen neki jobb pozíciót kiharcolni; valamint hogy követői között már előre elosztotta a jól fizető pozíciókat. Ezeket a bizonyítékokat i. e. 8-ban Vang Ken és az anyacsászárné elé terjesztette, akik ezután vidékre száműzték Csun-jüt. A császár azonban gyanút fogott, lefogatta és kivallatta Csun-jütt, aki bevallotta a Hszüvel fenntartott kapcsolatát és hogy pénzt fogadott el tőle; emiatt aztán kivégezték.

Még ugyanebben az évben Vang Ken súlyosan megbetegedett, lemondott a posztjáról és a 37 éves Vang Mangot ajánlotta maga helyett. I. e. 8 telén Cseng császár kinevezte őt a hadsereg főparancsnokává.

Aj császár uralkodása alatt

[szerkesztés]

Vang Mang a kormányzat legfontosabb posztján is önmérsékletet tanúsított és gondoskodott róla, hogy a fontos pozíciókba tehetséges emberek kerüljenek; így lassan sikerült megváltoztatnia a közvéleménynek a Vang klánról alkotott képét, mert korábban a nemzetség arroganciájáról, tékozlásáról, kicsinyességéről volt ismert.

A következő évben, i. e. 7-ben Cseng császár váratlanul meghalt; hivatalosan szélütésről, de egyes történészek szerint ágyasa, Csao Ho-tö adott be neki túl nagy adag afrodiziákumot. A trónon unokaöccse, Liu Hszin (Kang nevű öccsének fia) követte, aki az Aj uralkodói nevet vette fel. Vang egyelőre megtarthatta tisztségét és továbbra is meghatározó személyiség maradt, de addigi egyik legfontosabb támogatója, Vang anyacsászárné elvesztette korábbi befolyását.

Aj nagyanyja, Fu hercegnő (Jüan császár, Vang anyacsászárné férjének ágyasa) erős akaratú, zsarnoki asszony volt, aki teljesen akarata alá hajtotta a 20 éves császárt. Bár nem volt első felesége volt férjének, magának özvegy császárnéi, Aj szüleinek pedig magasabb rangot követelt. Vang anyacsászárné – aki eleinte csak azt engedélyezte hogy Aj csak tíz naponta láthassa a nagyanyját – hamarosan kénytelen volt megadni neki a vágyott címeket, a Fu és Ting (Aj anyja a Ting családba tartozott) klán tagjai pedig nemesi címeket kaptak. Vang anyacsászárné Vang Mangot is felszólította a lemondásra, hogy pozícióját Fu és Ting rokonoknak adják, de Aj császár kérésére egyelőre a helyén maradt.

Néhány hónappal később azonban nyílt konfrontációra került sor Fu "özvegy császárnéval". Egy ünnepségen az udvarmester úgy állította össze az ülésrendet, hogy Vang és Fu özvegy császárnék egymás mellé kerültek volna. Vang Mang ezért leszidta őt és Fut egy kevésbé rangos helyre tétette át. Fu nagy botrányt rendezett, nem volt hajlandó részt venni az ünnepségen. Vang Mang kénytelen volt ismét beadni a lemondását, amit a császár ezúttal elfogadott.

Lemondása után a császár kérte hogy maradjon a fővárosban, Csanganban és időnként találkozott vele, hogy a folyó ügyekben a tanácsát kérje. Fu özvegy császárné azonban egyre inkább bebiztosította a pozícióját és magának, fiának és menyének császári – vagy azzal egyenrangú – címeket szerzett vagy kreáltatott. Nem felejtette el korábbi megaláztatását sem és nyomására Csu Po főminiszter kérvényt nyújtott be a császárhoz Vang Mang közemberré való lefokozásáról. Aj nem tett ugyan eleget a kérésnek, de leküldte Vang Mangot hszintui (ma Nanjang, Honan) birtokára.

A vidékre száműzött Vang igyekezett kevés emberrel kapcsolatot tartani, nehogy azzal vádolják, hogy lázadást szervez. Mikor i. e. 5-ben a fia, Vang Huo megölt egy szolgát, utasította hogy kövessen el öngyilkosságot. I. e. 2-re már több száz petíció érkezett a császárhoz különböző magán- és hivatalos személyektől, hogy hívja vissza Vang Mangot a fővárosba. Aj (aki maga is tisztelte a volt főparancsnokot) végül utasította hogy unokatestvérével (Vang Zsennel, Vang Ken fiával) együtt térjen vissza Csanganba hogy Vang özvegy császárné segítségére lehessen. Hivatalos pozíciót azonban nem kapott és alig volt befolyása a politikára.

Régenssége

[szerkesztés]

I. e. 1-ben Aj császár váratlanul meghalt és nem hagyott maga után örököst. Vang özvegy császárné gyorsan cselekedett, elűzte Aj kegyencét (és vélhetően szeretőjét) Tung Hszient, aki ekkor már a hadsereg főparancsnoka volt és visszahívta Vang Mangot, akit kinevezett főparancsnoknak és a kormány fejének. Aj utódjául Jüan császár utolsó, életben lévő férfi leszármazottját, a 8 éves Csi-ce herceget kiáltották ki (aki a Ping uralkodói nevet vette fel), nagykorúvá válásáig pedig Vang Mang vállalta magára a régensi feladatokat.

Vang Mang azonnal leszámolt vélt és valós ellenfeleivel. A Fu és Ting klántagoktól elvette pozícióikat és vidékre küldte őket. Az addigra már elhunyt Fu özvegy császárnétól, és Aj anyjától, Tingtől elvette császárnői rangjukat (i. sz. 5-ben felnyittatta az uralkodói pompával eltemetett sírjaikat és a holttesteket vidékre küldte, hogy ott temessék el őket; jeltelen sírjaik köré tüskebokrokat rakatott). Aj feleségét, Fu császárnét és Csao Fej-jen özvegy császárnét (Cseng császár feleségét, aki Fu özvegy császárné barátnője és támogatója volt) közemberré fokozta le és férjeik sírjának őrzésére kötelezte őket; a két nő erre öngyilkosságot követett el. Miután Aj kegyence, Tung Hszien öngyilkos lett, egy börtönben temettette el, klánját pedig száműzte. Ho Vu és Kung-szun Lu főtisztviselőket, aki ellenezték régensségét, minden pozíciójából felmentette. Vu-csiang Lung kormányzót, aki korábban megtagadta hogy a szövetségese legyen, azzal vádolta meg, hogy ártatlanul vádolt boszorkánysággal egy császári ágyast, és őt is száműzte. Ping császár anyjának és nagybátyjainak megtiltotta, hogy a fővárosba jöjjenek.

Miután megszilárdította a hatalmát, elkezdte átnevezni a kormányzati pozíciókat a régi Csou-dinasztia, sőt a még ősibb Sang-dinasztia korában szokásos rendszer alapján. Kultuszt kezdett kiépíteni a saját személye körül, rávett másokat hogy olyan hamis jóslatokat terjesszenek, miszerint ő az ezer évvel korábban élt kultúrhérosz, Csou herceg reinkarnációja (Csou herceg bölcs uralkodásáról híres régens volt, aki a hagyomány szerint a konfucianizmus egyik szent szövegét, az Ji csinget írta).

I. sz. 1-ben rávette Vang özvegy császárnét, hogy nevezze ki őt Anhan hercegévé (安漢公). Ez a fajta hercegi cím ismeretlen volt a Han-dinasztia korában, de Vang Mang így ugyanazt a titulust viselte, mint Csou herceg. Az özvegy császárné meggyőzése érdekében lefizetett egy távoli törzset (talán a mai Dél-Vietnamban), hogy ajándékozzon a császári udvarnak egy albínó fácánt, ami az isteni kegy ritka jelének számított).

I. sz. 2-ben megalázó rendelkezéseket hozott az északi nomád szövetségesek, a hsziungnuk számára, amelyek nem annyira szövetségesként, hanem vazallusként kezelték őket. Nangcsijaszi sanjü (király) elfogadta ezeket, de a rendeletek megrontották a viszonyt a két nép között, amelyek hosszabb távon szakításhoz vezettek. Ugyanebben az évben Vang Mang egy furcsa színjáték keretében feleségül adta a lányát Ping császárhoz. Előtte kijelentette, hogy az ősi szokásnak megfelelően Pingnek egy feleségének és 11 ágyasának kell lennie, majd elrendelte, hogy gyűjtsék össze azoknak a nemeshölgyeknek a nevét, aki köréből majd kiválasztják a leendő császárnét. Álszerénységből a saját lányát kivette ebből a listából. Titokban azonban megszervezte, hogy a nép maga követelje a lánya és a császár házasságát. Miután a kérelmezők megrohanták a palotát, Vang özvegy császárné maga rendelte el, hogy Pingnek a Vang-lányt kell elvennie. Az esküvőre i. sz. 4-ben került sor.

Szintén ekkor történt, hogy Vang Mang fia, Vang Jü (王宇), aki nem értett egyet apja diktatórikus politikájával és attól tartott, hogy Ping nagykorúvá válása után a Vang-klánt száműzik, összebarátkozott Ping nagybátyjaival. Rávette a császár anyját, hogy ajánljon biztosítékokat Vang Mangnak, hogy nem fog úgy viselkedni mint Fu özvegy császárné, de a régens így sem volt hajlandó engedélyezni számára fia meglátogatását.

I. sz. 3-ban Vang Jü, a tanítója Vu Csang, a sógora Lü Kuan, valamint a császári nagybácsik kitaláltak egy tervet, amivel egy látszólagos természetfölötti incidenssel ráveszik Vang Mangot, hogy mondjon le a hatalma egy részéről. Lü Kuannak össze kellett volna véreznie Vang Mang palotájának ajtaját, de az őrök elfogták. Vang Jüt letartóztatták (és öngyilkos lett), feleségét, valamint a császár anyjának egész klánját kivégezték (őt magát nem).

Vang Mang arra használta fel az incidenst hogy leszámoljon potenciális ellenfeleivel. Letartóztattak, megkínoztak és kivégeztek mindenkit, akit a Vang Jü-féle összeesküvéssel kapcsolatba tudtak hozni. Köztük volt Jüan császár húga, Csing-vu hercegnő, Vang Mang nagybátyja, Vang Li és unokatestvére, Vang Zsen. Vang özvegy császárnőnek azt mondta, hogy betegségben haltak meg. Számos, a régens politikáját ellenző főtisztviselő is a tisztogatások áldozatául esett. Vang Mang így abszolút hatalomra tett szert. I. sz. 5-ben felújított egy régi hagyományt és a császárral átadatta magának az ún. "kilenc kitüntetést", amelyet azok kaptak, akik nagy szolgálatot tettek az államnak (a későbbiekben gyakran előfordult, hogy a túl nagy hatalomra szert tett hadvezérek, udvaroncok trónbitorlásuk előtt szintén átadatták maguknak a kilenc kitüntetést).

I. sz. 5. körül az addig gyakran betegeskedő, szívproblémákkal küzdő 13 éves Ping császár egészsége helyreállt. Azt is nyilvánvalóvá tette, hogy neheztel Vang Mangra nagybátyjai meggyilkolása ás anyja távoltartása miatt. A régens ezért úgy döntött, hogy félreállítja az útból és mérgezett fűszeres bort adatott neki. Míg Ping haldoklott, Vang Mang írt egy kérelmet az isteneknek, hogy inkább az ő életét vegyék el, ne az ifjú uralkodóét. A kérelmet ezután elrejtette (a történetírók szerint a levél biztosítékként szolgált számára, ha a császár mégis felépülne; vagy az utókor szemében akarta tisztára mosni magát a császárgyilkosság bűne alól). Ping néhány napos szenvedést követően meghalt.

A helyettes császár

[szerkesztés]

Mivel a fiatal császárnak még nem született gyereke, nem volt közvetlen trónörökös sem; sőt Pinggel elhunyt nagyapja, Jüan császár utolsó férfi leszármazottja is. Emiatt egy nemzedékkel hátrébb léptek és Ping dédapja, Hszüan császár utódai között kezdtek el vizsgálódni egy lehetséges örökös után. Mint kiderült, Hszüannak 53 dédunokája élt ekkor, de valamennyien felnőttek voltak már, vagyis nehezen irányíthatóak. Vang Mang ezért kijelentette, hogy nem lenne helyénvaló, ha ugyanazon generáció tagjai követnék egymást a trónon (bár Ping unokatestvérét, Ajt követte a trónon) és ezért a 23 ükunoka között kezdett el vizsgálódni, akik valamennyien gyerekek voltak még.

A trónörökös keresése közben Dél-Csangan polgármestere bejelentette hogy találtak egy rejtélyes követ, amelyre vörös jelekkel ezt a szöveget írták: "Vang Mang, Anhan hercege legyen császár". Erre a "próféciára" hivatkozva a régens rávette Vang özvegy császárnét, hogy rendelettel nevezze ki őt "helyettes császárnak" (假皇帝).[2] a jogos trónörökös kiválasztásáig. Jogosultságát megerősítendő, készíttetett egy családfát, amelyből kiderült, hogy ő a legendás Sárga Császár leszármazottja.[3]

I. sz. 6 tavaszán Vang "császár" a jelöltek közül az istenek állítólagos sugallata alapján kiválasztotta az új uralkodót, az alig egy éves Jinget, akinek a Zsu-ce melléknevet adta (ugyanazt amelyet Cseng, Csou királya viselt Csou herceg régenssége idején). Zsu-cét azonban nem kiáltották ki császárrá, hanem csak a trón örökösévé.

A császári Liu dinasztia tagjai gyanakodva figyelték Vang Mang cselekedeteit, attól tartva, hogy el akarja bitorolni a trónt. Hárman nyíltan fel is lázadtak ellene:

I. sz. 6-ban Liu Csung (劉崇), Ancsung márkija megtámadta van városát (ma Nanjang, Honan tartományban), de kudarcot vallott. Sorsa ismeretlen, csak annyit tudunk, hogy Vang büntetésül teletöltette a házát szennyvízzel.

I. sz. 7-ben Csaj Ji (翟義), Tung tartomány kormányzója és Liu Hszin (劉信), Janhsziang márkija indított lázadást, amelyhez parasztfelkelők is csatlakoztak a főváros közvetlen környezetében. Liu Hszint császárrá kiáltották ki. Vang hírnököket küldött körbe szerte az országban, melyek által kijelentette hogy amint Zsu-ce nagykorúvá válik, lemond a tisztségéről. Az év talán seregei legyőzték Csaj és Liu erőit. Csajt elfogták és kivégezték, Liu azonban megszökött.

I. sz. 9-ben (már Vang Mang trónbitorlása után) Liu Ku-aj (劉快), Hszühsziang márkija megtámadta Fucsungot, de vereséget szenvedett és menekülés közben megölték.

Liu Hszin és Csaj felkelésének leverése után Vang Mang úgy érezte hogy ellenőrzése alatt tartja a politikai helyzetet és úgy döntött, hogy megmutatja valódi célját. I. sz. 8 telén, miután bemutatott egy "próféciát", amely állítólag a kétszáz évvel korábban élt Kao-cu császártól származott és amely szerint neki kell elfoglalnia a trónt (valójában egy Aj Csang nevű bűnöző írta), kibocsátott egy rendeletet, melyben császárrá nyilvánította magát, megalapítva a Hszin-dinasztiát.

Uralkodása

[szerkesztés]
A Xin-dinasztia területe

Uralkodása kezdetén Vang Mang folytatta korábbi erőfeszítéseit, hogy visszaállítsa a Csou-dinasztia "aranykorát". Az akkori kornak megfelelően változtatta meg a nemesi rangokat, átszervezte a kormányzatot és nevezte át a földrajzi helyeket. Többek között a főváros, Csangan neve is megváltozott "örök békéről" (長安) "állandó békére" (常安; az írásjeleket a mai kínaiban ugyanúgy ejtik, de abban a korban még más volt a kiejtésük).

I. sz. 9-ben feleségének megadta a császárnéi címet. Négy fia közül ekkor már csak ketten voltak életben. Az idősebbet, Vang Ant (王安) nem tartotta elég tehetségesnek, ezért a fiatalabbikat, Vang Lint (王臨) nevezte ki a trón örökösévé és legjobb konfuciánus tudósokat rendelte tanácsadójául. Nagynénjével, Vang özvegy császárnével (aki a trónbitorlás után megbánta hogy támogatta őt) továbbra is nagy tisztelettel bánt és megadta neki a Vangmu (王母) címet, amelyet Csou egyik királyának, Vennek anyja is viselt. Nagynénje i. sz. 13-ban halt meg.

Gazdaságpolitikája

[szerkesztés]
Vang Mang "késpénze"

I. sz. 9-ben Vang Mang alapvető földreformot hajtott végre: minden termőföldet állami tulajdonnak nyilvánított és a Csou-korabeli "kútföldekhez" hasonló rendszert vezetett be. A korábbi tulajdonosok továbbra is használhatták földjeiket, de az adásvételüket betiltotta és a nyolc főnél kisebb családoknak a 60 hektár fölötti földjeiket át kellett adniuk nemzetségük vagy falujuk szegényebb tagjainak. Az új rendszer bírálatát száműzetéssel büntette. A társadalmi ellenállás miatt 12-ben vissza kellett vonnia reformját.

I. sz. 10-ben felállított egy állami árstabilizáló szervezetet, amelynek az volt a feladata hogy árubőség idején felvásárolja az élelmiszert és ruhaneműket, majd eladja azokat ha hiány miatt felment az áruk. Ugyanez a szervezet kis kamattal (havi 3%) kölcsönöket nyújtott a vállalkozásoknak. Ugyanebben az évben "lustaságadót" vezetett be, ha a földbirtokosok nem művelték meg a földjüket vagy a városlakók nem dolgoztak, extra adót kellett befizetniük; ha nem tudtak fizetni, az állam számára kellett dolgozniuk.

Vang Mang a kínai történelemben elsőként jövedelemadót vetett ki (addig csak fejadót vagy földadót szedtek); a kézműveseknek profitjuk 10%-át kellett befizetniük.

Megreformálta a pénzrendszert is, ami viszont katasztrofális következményekkel járt. Korábban a Han-korszakban csak egyféle pénznem volt forgalomban (a vucsu, egy kerek, közepén négyszögletű lyukkal ellátott bronzérme), most azonban 28 különböző érmét vezettek be, amelyek aranyból, ezüstből, rézből, teknőspáncélból vagy kagylóból készültek. A sok új érméről azonban a legtöbben nem tudták eldönteni hogy melyik eredeti és melyik hamis, ezért lehetőleg nem fizettek pénzzel vagy – a súlyos büntetések ellenére – titokban a régi pénzt használták. A császár belátta a hibáját és leegyszerűsítette a pénzrendszerét egy kicsi és egy nagy (amely 50 kicsit ért) érmére, de a pénzeiben ekkor már senki sem bízott.

I. sz. 17-ben a kiürült kincstár feltöltésére állami monopóliumot hirdetett a szeszes italokra, a sóra, a vasra, a pénzkiadásra, az erdőgazdálkodásra és a halászatra. A széleskörűen elterjedt korrupció miatt azonban a kincstár bevételei alig nőttek, míg a nép terhei jelentősen súlyosbodtak. Ugyanebben az évben a császár eltörölte a rabszolgaságot (hogy csökkentse a nagybirtokosok hatalmát), de halála után ezt a rendeletét is visszavonták.[4]

Külpolitikája

[szerkesztés]

A hsziungnu háború

[szerkesztés]

A hsziungnukkal való korábbi békés viszony i. sz. 10-ben kezdett megromlani, amikor az északi határvidéken élő nomád vuhuanokat utasították, hogy többé ne fizessenek adót a hsziugnuknak. A hsziungnuk válaszul megtámadták őket és ezer nőt és gyereket túszul ejtettek (őket Vang Mang parancsára később szabadon engedték).

Vang császár követeket küldött a hsziungnuk királyához, Csi sanjühöz hogy tudassa vele trónra lépését és új dinasztiája miatt új nagypecsétet küldött neki. A régi Han-pecsét udvarias fogalmazásával ellentétben pecsétjén egyértelműen kimondta hogy a hsziugnuk a kínaiak vazallusai. A sanjü csak egy nappal az átvétele után vette észre a felirat módosítását és követelte vissza a régi pecsétet, de a követek azt már addigra összetörték (és azt hazudták hogy az istenek semmisítették meg). Csi látszatra belenyugodott a változásba, de a követek távozása után háborúra kezdett készülni, védműveket építtetett és vazallusává tette a Nyugati régiók (a mai Hszincsiang) kisebb fejedelmeit.

Ezt látva, Vang hadat üzent a hsziungnuknak. Terve szerint a nomádokat 15 kisebb fejedelemségre osztották volna. Ehhez 300 ezres sereget tervezett összegyűjteni, amelyet 12 részrve osztva támadta volna meg északi szomszédait. Míg azonban hadvezérei azt tanácsoltak, hogy amint elegendő létszámfölényre tesz szert, indítsa meg a támadást, Vang Mang ragaszkodott ahhoz hogy a teljes 300 ezres sereg gyűljön össze, hogy elsöprő erővel támadhasson. A katonák azonban lassan gyülekeztek és a hatalmas hadsereg hosszas eltartása kimerítette az északi tartományok tartalékait.

A császár terve végrehajtása érdekében elraboltatta Csi sanjü fivérét, Hszient és annak két fiát, Tenget és Csut, ők lettek volna az elsők a 15 tervezett fejedelem közül. Csi bosszúból pusztító portyákat indított a határtartományokba. A későbbiekben Hsziennek sikerült megszöknie, de fiai túszként hátramaradtak. Csu idővel meghalt a fogságban, Tenget pedig a császár bosszúból kivégeztette, mikor másik fivére, Csiao nagy sikereket ért el a kínaiak elleni harcban.

I. sz. 13-ban meghalt Csi sanjü. Utódja Hszien lett, aki békét kötött Vang Manggal és kiszolgáltatta neki a hozzá szökött kínai árulókat. Az északon összegyűlt sereget (amely még ekkor sem érte el a teljes létszámot és nem vetették be) szélnek eresztették. 14 végén azonban Hszien megtudta, hogy a császár kivégeztette a fiát, ezért rablóportyáival ismét feldúlta az északi tartományokat, bár formálisan nem üzent hadat a kínaiaknak.

Egyéb kül- és belpolitikai fiaskók

[szerkesztés]

Trónra lépésekor Vang Mang követeket küldött a délnyugati vazallus törzsekhez (a mai Jünnan és Szecsuan tartományokban) és nekik is új pecséteket adott, amelyeken azonban a korábbi hercegi cím helyett csak márkiként tüntette fel őket. Az egyik fejedelem, Han, erre megszakította a kapcsolatokat a császárral. Vang a helyi kormányzóval megölette Hant, mire annak fejedelemmé megválasztott fivére, Cseng nyílt lázadásba kezdett, megölte a kormányzót és betört a határtartományokba. A császár két hadvezért küldött ellenük, akiknek a támadása (bár kezdetben sikereket értek el) az élelmiszerhiány és a járványok miatt megrekedt.

A hsziungnu háborúhoz Vang csapatokat követelt koreai vazallusától, Kogurjótól. Juri kogurjói király azonban ezt megtagadta és megverte az ellene küldött sereget. A kínai hadvezér tárgyalásra hívta a koreai vezért, Zout, ahol azonban áruló módon meggyilkoltatta őt. Vang ezután Juri rangját királyról márkira csökkentette, mire az bosszúból feldúlta a határtartományokat.[5]

I. sz. 16-ra hasonló fennhéjázó, érzéketlen akciókkal és az egyik fejedelem meggyilkolásával sikerült a Hszin-dinasztia ellen fordítania a Nyugati Régiók (Hszijü) vazallus félnomád királyságait is. Azok összefogtak, megölték a kínai kormányzót és felmondták a vazallusi szerződést. Vang Mang két hadsereget küldött ellenük, de azok elszakadtak egymástól és az egyiket teljesen megsemmisítették, a másik pedig kénytelen volt visszavonulni.

A mindenütt fellángoló háborúk mellett az állami közigazgatás is egyre komolyabb problémákkal küszködött. Vang Mang úgy vélte, hogy a Csou-dinasztia viszonyainak visszaállításával ismét hatékony, jól működő államapparátust hoz létre. Azonban ő maga és főtisztviselők annyi időt töltöttek a legendák tanulmányozásával, hogy elhanyagolták az aktuális feladatokat. Számos tartományba évekig nem neveztek ki tisztviselőket, az ellenőrzés nélkül maradt helyi kormányzatokban pedig virágzott a korrupció.

A trónbitorló Vang Mang óvakodott attól, hogy főhivatalnokainak túl sok hatalmat adjon. Minden jelentős döntést neki kellett meghoznia, ami óhatatlanul azzal járt, hogy fontos kérdésekben sokáig halogatták a döntést vagy teljesen elhanyagolták azokat. A hivatalnokok fizetései is elmaradoztak, mert trónra lépésekor a császár átszervezte a fizetési rendszert, ám az új rendszer bevezetése évekig húzódott. A jövedelem nélkül maradt tisztviselők a néptől követeltek csúszópénzeket. Az új rendszert i. e. 16-ban sikerült véglegesíteni; ebben a hivatalnokok fizetése az állam jövedelmeinek nagyságától függött, vagyis nagymértékben hullámzott egészen a dinasztia bukásáig.

Parasztlázadások

[szerkesztés]

Vang Mang elhibázott reformjainak és kudarcainak ellenére sokáig nyugalom honolt a birodalomban és uralkodása szilárdnak tűnt, bár amikor i. sz. 11-ben a Sárga-folyó nagy területeket öntött el és a környéken éhínség tört ki már jelentek meg próféciák arról, hogy a császár elvesztette az istenek jóindulatát és vissza kellene állítani a Han-dinasztiát.

I. sz. 17 körülre a háborúk költségei, az egyre inkább elburjánzó korrupció és az éhínségek miatt több helyen parasztlázadások kezdődtek. A jelentősebbek vezetői a következők voltak:

  • Ku-tien Ji (瓜田儀), a mai Szucsouban (Csiangszu tartomány).
  • Lü anya, akinek kistisztviselő fiát a magisztrátus egy kisebb bűncselekmény miatt kivégeztette. Elszegényedett fiatalokat gyűjtött maga körő, megölték a magisztrátust, aztán kalózkodásból éltek, majd amikor a csapat nagyra nőtt, nyílt lázadásba kezdtek.
  • Csang Pa (張霸), a mai Csingcsouban (Hupej tartomány).
  • Jang Mu (羊牧), a mai Hsziaokanban (Hupej tartomány).
  • Tiao Ce-tu (刁子都), a mai Nyugat-Santungban és Észak-Csiangszuban.
  • a Lülin-hegy (a mai Hupej-beli Jicsangban) felkelői, akiket Vang Kuang (王匡) és Vang Feng (王鳳) vezetett.
  • a Fan Csung-vezette vörös szemöldökűek (csimej, 赤眉) a mai Dél-Santungban és Észak-Csiangszuban.

Vang Mang megüzente a felkelőknek, hogy aki leteszi a fegyvert, azoknak megkegyelmez. Követeinek egy része a fővárosba visszatérve elmondta neki, hogy a lázadók a rossz törvények miatt fogtak fegyvert, mert békés módon nem tudják eltartani magukat. Mások, a császárnak hízelegve azt állították, hogy csak néhány bajkeverő a felelős a felkelésekért, ha azokat megölik, a többiek szétszélednek. A császár a hízelgőkre hallgatott, azokat akik az igazat mondták, felmentette az állásából. Ennek megfelelően nem is próbált egyezkedni a felkelőkkel, hanem katonai erővel szándékozta leverni őket.

I. sz. 18-ban a hsziugnuk királya, Hszien sanjü meghalt és féltestvére, lett az utóda, aki hajlott a békekötésre. Vang Mang hozzá küldött követe azonban elrabolt egy herceget és a feleségét, hogy a császár őket nevezze ki a hsziungnuk uralkodójává. Az incidens miatt a háború folytatódott.

I. sz. 20-ban a császár meggondolta magát az örökösödést illetően és attól tartva hogy idősebb fia, Vang An elégedetlenkedni fog mellőzése miatt, mégis inkább őt nevezte meg trónörökösként. A következő évben meghalt a felesége, Vang császárné. Halála után a császár rájött, hogy egyik udvarhölgye, Jüan Pi (原碧), akivel viszonya volt, a korábbi trónörökös Vang Linnek is a szeretője, és hogy ők ketten Lin lefokozása miatt összeesküvést szőttek a meggyilkolására. Vang Mang utasította a fiát, hogy mérgezze meg magát, de az inkább karddal követett el öngyilkosságot. Még ugyanabban az évben meghalt utolsó fia, Vang An is. A császár ekkor bejelentette hogy az egyik szolgálólánytól is született két fia, akiket herceggé nevezett ki.

Bukása

[szerkesztés]

I. sz. 22-ben Vang Mang végre rádöbbent (ahogy számos hivatalnoka már korábban hiába próbálta elmondani neki) hogy a parasztfelkelések nagyobb veszélyt jelentenek az uralmára, mint a hsziungnuk. Két főtisztviselőjét, Vang Kuangot és Lian Tant elküldte, hogy számoljanak le a lázadókkal, először is a vörös szemöldökűekkel. Azok kezdetben szép sikereket arattak, de Vang túlhajszolta katonáit és támadása végül összeomlott. Ugyanebben az évben egy járvány elpusztította a Lülin-hegyi felkelők felét. A túlélők két részre szakadtak, az egyik csapat nyugatra (a mai Csingcsou), a másik északra (a mai Nanjang felé) vette az útját. Az utóbbihoz csatlakozott Liu Jen, a Han-dinasztia egy mellékágának képviselője, akinek ezen a vidéken volt a birtoka és már maga is régóta tervezte, hogy fellázad. A parasztok élére állva legyőzte Nanjang kerület kormányzóját és ostrom alá vette a fővárosát.

A felkelők többi vezére azonban nem rokonszenvezett Liu Jennel és inkább a Han-dinasztia egyik másik távoli ágából származó Liu Hszüant támogatták, akit könnyebben irányíthatónak gondoltak. I. sz. 23 elején ki is kiáltották Liu Hszüant császárrá (ő a Keng Si uralkodói nevet vette fel), Liu Jen pedig pedig megkapta a főminiszteri tisztséget.

Időközben Vang Mang hatalmas sereget, állítólag 430 ezer embert gyűjtött össze, aminek vezetését unokatestvérére, Vang Jire és főminiszterére, Vang Hszünra bízta. A felkelők ekkor két részre osztották erőiket: a kisebbik (mintegy 9 ezer fős), amelyet Liu Hsziu (Liu Jen öccse) vezetett a császári csapatok közeledtével Kunjang erődjébe húzódott vissza, míg a nagyobbik Vancseng városát ostromolta. A kunjangiak szétszóródva akartak elmenekülni a hatalmas túlerő elől, de Liu Hsziu meggyőzte őket, hogy úgy csak könnyebben levadásszák őket és inkább az erődben védekezzenek. Még mielőtt a császáriak körbevették volna az erődöt, Liu Hsziu egy kis csapattal ellovagolt, hogy erősítést szerezzen. A környékről össze is szedett mintegy 10 ezer katonát és zaklatni kezdte az ostromlókat. A császári parancsnokok szintén 10 ezer emberrel szálltak szembe vele, a többiekkel fenntartották az ostromot. A csatában azonban a felkelők győztek és Liu Hsziu megölte az egyik ellenséges parancsnokot, Vang Hszünt. Ekkor az ostromlottak is kitörtek az erődből és a két tűz közé került császári csapatok pánikba esve menekülni kezdtek. Vang Mang másik hadvezére, Vang Ji mindössze néhány ezer emberrel kénytelen volt visszavonulni.

Miután a kormányzati haderő összeomlott, Keng Si császár két részre osztva csapatait a fővárost és Lojang városát vette ostrom alá. Vonulásuk közben sokan csatlakozták hozzájuk a helyi lakosságból. 23 októberére elérték Csangant és kifosztották a fővárost.[2] A csanganiak is fellázadtak és együttesen megostromolták a császári palotát. Vang Mang az itteni harcokban esett el, a lázadók megölték a lányát is. A felkelők összevesztek azon, hogy ki ölte meg igazából a császárt, összeverekedtek és az összecsapásban több tízen életüket vesztették. Vang Mang holttestét darabokra vágták, fejét elküldték Keng Si ideiglenes fővárosába, Vancsengbe, hogy a városfalra akasszák. Az ottani lakosok azonban leszedték a fejét a falról, összerugdosták és egyikük kivágta a nyelvét. A fejet végül tartósították és elhelyezték a kincstárban, ahol végül egy tűzvészben pusztult el a Csin-dinasztia idején.

Családja

[szerkesztés]

Szülei:

  • Apja: Vang Man (王曼), Vang Cseng-csün császárné fivére, Vang Csinnek, Jangping márkijának második fia
  • Anyja: Csü úrnő (渠氏)

Feleségei és gyerekei:

  • Vang (hivatalosan Hsziaomu) császárné (孝睦皇后 王氏, †21)
    • Vang Jü (王宇, †i. e. 3), első fia
    • Vang Huo (王獲, †i. e. 2), második fia
    • Vang An (王安, †i. sz. 21), harmadik fia
    • Vang Lin (王臨, †i. sz. 21), negyedik fia
    • Huanghuang hercegnő (黃皇室主, i. e. 8 – i. sz. 23), első lánya, hivatalosan Hsziaoping császárné, Ping császár felesége
  • Si császárné (皇后史氏), 23-ban házasodtak össze
  • Ceng-csi ágyas (侍妾增秩), családneve nem ismert, eredetileg szolgálólány
    • Vang Kuang (王匡), hatodik fia
    • Muhsziu úrnő (睦脩任), személyneve Je (曄), második lánya
  • Huaj-neng ágyas (侍妾懷能), családneve nem ismert, eredetileg szolgálólány
    • Vang Hszing (王興), ötödik fia
  • Kaj-ming ágyas (侍妾開明), családneve nem ismert, eredetileg szolgálólány
    • Mu-taj úrnő (睦逮任), személyneve Csie (捷), harmadik lánya
  • Jüan Pi ágyas (侍妾原碧), családneve nem ismert, eredetileg szolgálólány, viszonya volt Vang Linnel, a negyedik fiúval

Korszakok

[szerkesztés]

Vang Mang uralkodását a következő érákra osztják:

  • Sicsiankuo (始建國) 9–13
  • Tienfeng (天鳳) 14–19
  • Tihuang (地皇) 20–23

Források

[szerkesztés]
  1. Chapter 98, Book of Han (chinese nyelven) „項羽起,封建孫安為濟北王。至漢興,安失國,齊人謂之「王家」,因以為氏。” 
  2. a b Robert Hymes.szerk.: John Stewart Bowman: Columbia Chronologies of Asian History and Culture. Columbia University Press, 12–13. o. (2000). ISBN 978-0-231-11004-4 
  3. Robert Hymes.szerk.: John Stewart Bowman: Columbia Chronologies of Asian History and Culture. Columbia University Press, 13. o. (2000). ISBN 978-0-231-11004-4 
  4. Hallet, Nicole. "China and Antislavery". Encyclopedia of Antislavery and Abolition, Vol. 1, pp. 154–156. Greenwood Publishing Group, 2007. ISBN 0-313-33143-X.
  5. Book of Later Han, Chapter 85.

Irodalom

[szerkesztés]
  • Steven S. Drachman, "The Ghosts of Watt O'Hugh", Chickadee Prince Books, 2011. ISBN 978-0-578-08590-6.
  • Loewe, Michael. Wang Mang 王莽 (2), A Biographical Dictionary of the Qin, Former Han and Xin Periods (221 BC – AD 24). Leiden: Brill, 536–45. o. 
  • Rudi Thomsen, Ambition and confucianism : a biography of Wang Mang, Aarhus University Press, 1988. ISBN 87-7288-155-0.
  • Yap, Joseph P. "Wars with the Xiongnu, A Translation From Zizhi tongjian" Chapters 13–17, AuthorHouse (2009) ISBN 978-1-4490-0604-4
  • Book of Han (Full text) – Chinese Text Project
  • Book of Han 《漢書》 Chinese text with matching English vocabulary
  • Book of Later Han 《後漢書》 Chinese text with matching English vocabulary
  • Loewe, Michael (1994. július 13.). „Wang Mang and His Forbears: The Making of the Myth”. T'oung Pao 80 (Fasc. 4/5), 197–222. o. DOI:10.1163/156853294X00115.  

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Wang Mang című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.


Előző uralkodó:
Csu-ce Jing
Kínai császár
923
A Csing-dinasztia zászlója
Következő uralkodó:
Han Keng Si