Jorge Luis Borges

Jorge Luis Borges (1899. augusztus 24. Buenos Aires - 1986. június 14. Genf, Svájc) argentin költő, elbeszélõ, esszéíró, irodalomtörténész, filozófus. Teljes neve: Jorge Francisco Isidoro Luis Borges Acevedo.

„Sorsunk nem a valószerűtlensége miatt irtóztató; azért irtóztató, mert visszafordíthatatlan és vastörvényű. Az idő anyagából vagyok. Az idő folyó, mely magával ragad, ám én vagyok az a folyó... A világ, sajnos, valóságos; én, sajnos, Borges vagyok.”

(J. L. Borges: Az idő újabb cáfolata)

Élete

Jorge Luis Borges Buenos Aires-ben született, 1899. augusztus 24–én. Röviddel születése után a család elköltözött a város északi, külvárosi részére, Palermo-ba (Serrano utca 2135/47, Palermo Viejo), ahol Che Guevara is élt. A városrész olasz emigránsoktól kapta nevét, San Benito de Palermo, szicíliai szent neve után. Bár mára ez egy fejlett kerület, a századforduló idején még a létminimum alatt élők, a késelő compadrito-k és a gengszterek otthona volt. A környéket bordélyházak, kabarék, tangóra táncoló férfiak és prostituáltak, valamint a gaucho-król, vendettákról szóló, szájról-szájra keringő történetek színesítették. Ennek a kavalkádnak a végső esszenciáját itta magába Borges, melynek hatása alatt születtek korai írásai is.

Apja, Jorge Guillermo Borges, ügyvéd és pszichológiatanár volt. Anyja, Leonor Acevedo de Borges katonák és szabadságharcosok büszke leszármazottja volt, és olyan családi ereklyékkel bútorozta be házukat, mint a kardok, egyenruhák és portréfestmények. Borges rajongott a szüleiért. Apja, aki alaposan ismerte a metafizika, az angol idealizmus és a pszichológia nagyjait, filozófiát tanított neki és egyszer egy sakktáblán magyarázta el Zénó paradoxonát. Anyja angolt tanult férjétől és fordítóként dolgozott. Otthon angolul és spanyolul beszéltek, így Borges kétnyelvűként nőtt fel. Apai nagyapja, Francisco Borges ezredes angol nőt vett feleségül, Francis Haslam–ot. Bár Borges ezredest 1874–ben lelőtték, Fanny nagymama rengeteg olyan történettel halmozta el a kis "Georgie"-t, melyek kemény ütközetekről szóltak. A háztartásban a spanyol és az angol beszéd annyira mindennapos és egyidejű volt, hogy Borges csak késő gyermekkorában jött rá, hogy ez két külön nyelv.

Borges húga, Norah volt ekkoriban egyetlen gyerekkori barátja. Ketten együtt képzeletbeli társakat találtak ki maguk köré, mint pl. Quilos-t és a Szélmalmot. Egész nap házuk hatalmas könyvtárában és a kertben bóklásztak, mely két dolog ezerféleképpen visszaköszönt irásaiban. A nyári szünidők alatt az Adrogué-i nyaralójukban szívták magukba a kertlabirintusok örökös eukaliptusz illatát. A fiatal Gerorgie rajongott az állatkertért és órákat töltött az állatok megfigyelésével. Főleg a tigrisekével, melyek abszolút kedvencei voltak.

„Gyakran hosszan időztem a tigrisketrec előtt és figyeltem, ahogy fel-alá járkál. Tetszett természetes szépsége, a fekete és arany csíkok váltakozása. Most, hogy vak vagyok, már csak egy szín él emlékezetemben, méghozzá a tigris színe, a sárga.”

A közös játékok és a pihentető nyaralások ellenére úgy érezte magát, mint egy idegen, csak egy tudálékos, rövidlátó gyereknek tartotta magát. Arra vágyott, hogy aktív tagja legyen a helyi életnek. Sikerült összebarátkoznia egy helyi költővel, Evaristo Carriego-val, aki a szomszédja volt. Carriego sokat mesélt neki a szentimentális macho-ságról, az argentin tradíciókról és így hamarosan a kis álmodozó bálványává vált.

„Évekig abban a hitben éltem, hogy egy veszélyes külvárosban élek... Az igazság pedig az volt, hogy egy kertben és egy könyvtárban nőttem fel, angol nyelvű könyvek végtelen sora között.”

A családi tradíció szerint mindig is írónak készült, ám később kiderült, hogy nem csak az írói véna, hanem apja vaksága is örökletes. Hat évesen kezdett írni és akkoriban Cervantes inspirálta leginkább. Kilenc évesen lefordította spanyolra Oscar Wilde A boldog herceg című tündérmeséjét, ami meg is jelent az El País-ban. Mivel Jorge Borges névvel küldte be, mindenki azt hitte, hogy azt az apja írta.

Néhány látogatása után, amit a pampákon, pontosabban anyja unokatestvéreinek birtokán tett (az Uruguay folyó mentén), megpróbálkozott a gaucho költészettel, de gyorsan rájött, hogy a versei nem sikerültek valami fényesen.

Apja anarchista nézetei ellenére, 1908-ban beiratkozott az iskolába, ahol leginkább csak azt tanulhatta meg, hogy milyen is az argentin nacionalizmus. Itt sok atrocitás érte, de nem hátrált meg, ha verekedésre került sor. Ez később megváltozott, és egyre inkább belefáradt a harcba, majd megutálta az egész iskolát, pedig nagyon jó eredményeket ért el.

1914-ben drasztikus fordulatot vett élete. Apja, romló látása miatt korán nyugdíjba került, és úgy döntött, hogy útnak indulnak Európába. Néhány hetet Párizsban töltöttek, majd Genf felé vették az irányt. Itt a Borges gyerekek az iskolát, apjuk pedig egy svájci szemspecialistát kezdett el látogatni. Ekkor kitört a háború és Genfben ragadtak. Később Fanny Haslam, a nagymama is csatlakozott hozzájuk. A gyerekek a College Calvin középiskolába jártak, ahol latinul, németül és franciául tanultak.Meglepő módon Norah-nak jobban ment a francia nyelv, mint neki. Itt jobb képességű diáktársaik voltak, mint Buenos Aires-ben és még barátokra is szert tettek. Borges itt találkozott először a szimbolizmussal, amit néhány lengyel társa ismertetett meg vele. Verlaine, Rimbaud és Mallermé absztrakt műveinek köszönhetően új szemmel kezdte látni a világot. Ekkor kedvelte meg Schopenhauer-t és Walt Whitman-t is. 1919-ben anyai nagyanyja meghalt és a család elköltözött Lugano-ba, majd később Spanyolországba. Barcelona, Mallorca, Sevilla után Madridba. Ekkoriban apjának segített megírni egy novellát az 1870-es polgárháborúról. Miután végre Sevillaban kinyomtatták egyik versét, néhány sikertelen próbálkozást tett, hogy bekerüljön különböző írói körökbe. 1920-ban mentorára talált Rafael Cansinos-Asséns személyében, aki egy andalúz költő volt. Az ő befolyása alatt csatlakozott egy irodalmi körhöz, akik “ultraistáknak” nevezték magukat. Ez egy idealista közösség volt, akik imádták az amerikai jazzt és inkább érezték magukat európainak, mint spanyolnak. Borges ekkor határozta el, hogy nem fog leragadni a tradícióknál. Megírt két könyvet esszékkel és versekkel, melyek a pacifizmust, az anarchiát, az Orosz Forradalmat és a szabad gondolkodást dicsőítik. Bár később csalódott az eredményben és megsemmisítette mindkét könyvet, mielőtt 1921-ben elhagyta Spanyolországot.

A család 1921. márciusában tért vissza az időközben rengeteget változott és lehetőségekkel teli Buenos Aires-be. Hamarosan felfigyelt apja egyik barátjának, Macedonio Fernandez-nek költészetére, melyre főleg Schopenhauer, Berkeley és Hume hatott. Fernandez komplex és excentrikus filozófiája leginkább arra tanította meg, hogy mindent maximális szkepticizmussal olvasson. Cansinos-Asséns-hez hasonlóan, Fernandeznek is volt egy szombat esti irodalmi köre. Borges sokat kezdett írni a helyi dolgokról, barátaival meg is alapították a Prisma nevű ultraista magazint. 1923-ban megjelent egy verseskötete, melynek a Buenos Aires-i láz (Fervor de Buenos Aires) címet adta és Norah egyik fametszete került a borítójára. 1923-ban visszatértek Svájba és apja ismét eljárt a kezelésekre. Ekkor Borges sajnálattal fedezte fel, hogy az ultraista mozgalomnak már nyoma sincs. Egy év múlva, ismét Buenos Aires-ben már kellemes meglepetésként érte, hogy ott befutott költőként fogadták. Az 1924 utáni kilenc év termékeny és izgalmas volt számára. Több irodalmi magazint alapított, melyek sikeresek lettek, bár váratlan fordulatot jelentett, mikor a magazin szerkesztője viszályt kezdett szítani az arisztokrata és intellektuális “Florida”-csoport és az utcai gaucho-s “Boedo”-csoport között. Bár Borges elvileg a Florida-csoporthoz tartozott volna, ő mégis inkább a veszélyt kutatta ezekben az években, a város kevésbé ismert negyedeit járta, beszélgetett a gengszterekkel, tanulta a tangót és próbálta elsajátítani az olasz és a portugál dialektust. A végeredmény számos vers és esszé. A Szemközt a Hold (Luna de Enfrente) 1925-ben és a San Martín füzet (Cuaderno San Martín) 1929-ben. Ez utóbbi az írógépének a márkája után kapta címét és egy 3000 peso-s második helyezéshez juttatta egy városi pályázaton. Ebből a pénzből többek között megvette a teljes Encyclopaedia Britannica-t, mely sok-sok éven át hasznos segítség volt munkáihoz. 1930-ban írt egy könyvet gyerekkori hőséről, a költő Carriego-ról, aki 1912-ben halt meg tuberkolózisban. Sajnos a könyv sokkal inkább egy visszaemlékezés volt a régi városra, mint egy életrajz és a siker elmaradt. Később, 1955-ben átdolgozta a könyvet. Ezek az évek számos nőbarátot hoztak számára. Hárman közülük: Norah Lange, Victoria Ocampo és Elsa Astete. Norah Lange egy életteli, skandináv származású hölgy, a helyi avantgarde jeles személyisége volt, akinél a hétvégi összejöveteleket tartották. Bár Borges rajongott érte, de mégis inkább a riválisa, a jómódú és extrovertált Oliverio Girondo kötötte le jobban a figyelmét, aminek néhány szomorú év lett a következménye. Számtalan vers, levél és ajánlás, végül egy megtört szív és egy pesszimistább Borges. Victoria Ocampo, akivel 1925-ben találkozott, egy tehetséges és akaratos írónő, szerkesztő és fordító volt. Ocampo promotálta Borges írásait a Sur nevű befolyásos magazinban, amit 1930-ban alapított. Elsa Astete egy 20 éves szépség volt, akit Borges 1928-ban ismert meg. Egy rövid románc után viszont hirtelen máshoz ment feleségül, de ők ketten 40 év múlva újra egymásra találtak (miután a férj 1964-ben meghalt, Elsa Astete Millán lett Borges első felesége 1967-ben). Egy érdekes és vitás cselekedettel, a családi hagyományokkal szakító Borges támogatta az korábbi elnök kampányát, Hipólito Yrigoyen-ét, akit a család régi ellenségükhöz, Rosas diktátorhoz hasonlított. Ám miután megnyerte a választásokat, gyengekezűnek bizonyult és egy katonai junta megdöntötte a hatalmát. Ekkor Borges, mint generációjának többi társa, totálisan megundorodott a politikától. Sajnálatosan ez a politikai rövidlátás tükrözte Borges akkori fizikai állapotát is, ugyanis megjelentek nála az első tünetek, amik addigra apjánál teljes vaksághoz vezettek. 1927-ben volt az első hályogműtétje, amit később még 7 követett, de nem jártak sikerrel és látása fokozatosan romlott.

A 30-as évek új irányba vitték írásainak témáját és kifejezésmódját. 1932-ben jelent meg esszégyűjteménye a Megáfono magazinban Discusión címmel, mely a mozi világát járja körbe. Első novelláját, a Streetcorner Man-t Francisco Bustos írói álnéven jelenteti meg a Crítica nevű helyi lapban. 1933 és 1934 között jelentek meg ugyanott a Historia universal de la infamia (A Universal History of Infamy) c. történetei, melyekben valóság misztikával és szürreális fikcióval keveredett. Jóval később a latin-amerikai mágikus realisták közül többen úgy nyilatkoztak, hogy Borges volt rájuk legnagyobb inspiráló hatással. Borges karrierje 1935-ben vett teljes lendületet, amikor megírta a Közelítés Almotászimhoz-t (The Approach to al-Mu’tasim), amit a borges-i történetek prototípusának tartanak. 1936-ban ismét esszéket publikált Az örökkévalóság története címmel. Bár ezek után Borges már komoly sikereket könyvelhetett el, a család anyagilag elég rosszul állt, a gazdasági krízisnek, valamint annak köszönhetően, hogy beteg apját gondviselniük kellett. 1937-ben a Városi Könyvtár Miguel Cané részlegében segédként kezdett el dolgozni, havi 70 dolláros fizetésért. Az elkövetkező kilenc évben úgy tekintett magára, mint egy szomorú, alantas szolgára. Kollégáit sokkal jobban érdekelte a lóverseny vagy a nők, mint az irodalom. Még arra sem jöttek rá, hogy a saját munkatársuk könyveit katalogizálják. Borges általában egy óra alatt befejezte a napi munkálatait és azután elvonult az alagsorba klasszikusokat olvasni vagy modern fikciókat fordítani spanyolra. Ő volt az első, aki Woolf-ot és Faulkner-t fordított spanyolra. 1938-ban két tragédia történt. Először szeretett apja távozott el, ő meg Karácsony éjjelén beverte a fejét egy frissen festett ablakszárnyba, majd amikor a seb később elfertőződött, komolyan megbetegedett és egy hétig ágyban fekve hallucinált. A kialakult vérmérgezés miatt megműtötték és ő egy hónapig élet és halál közt vergődött. Az esetet később fel is használta A Dél című írásához.

A betegség után attól tartott, hogy elvesztette kreatív képességeit és ezt tesztelve egy új dologba kezdett, valami egyedibe. Az eredmény a Pierre Ménard, a Don Quijote szerzője volt. Ezután jött a Tlön, Uqbar, Orbis Tertius. Mindkettő kedvező fogadtatásban részesült, ő pedig teljes hévvel kezdett dolgozni a könyvtár alagsorában; amíg a munkatársai pletykálkodásra fecsérelték minden idejüket, ő lázasan dolgozott odalent és elvetette a posztmodern irányzat magvait. A Bábeli könyvtár a munkájának allegóriája volt. 1941-ben jelent meg Az elágazó ösvények kertje. Barátjával, Adolfo Bioy-Casares-szel egy közös fiktív név (Bustos Domecq) alatt kezdtek detektívregényeket írni: Hat fejtörő Don Isidro Parodinak. Borges ekkoriban kicsit visszatért a politikához a filizófia és a fantázia mellöl és cikkeket írt az El Hogar-ba. Ezekben szót emelt az antiszemitizmus, a fasizmus és a diktatúra ellen. Ironikus módon ezekkel a cikkekkel sokkal nagyobb ismeretségre tett szert, mint korábbi utazásaival a fikció világába. Amikor Juan Perón elnöki pozícióba lépett 1946-ban, Borges-t "A piacok baromfi- és nyúlfelügyelőjének" akarta kinevezni. Borges persze visszavonult, de megjegyezte, hogy

„A diktatúra támogatja a behódolást, támogatja az erőszakot, de még ezeknél is undorítóbb tény, hogy a diktatúra támogatja az ostobaságot. Ezek ellen harcolni, az írók egyik feladata.”

Miután kirúgták a könyvtárból, angol nyelvi lektorként kezdett dolgozni, közben bebarangolta Argentínát és Uruguay-t, ahol előadásokat tartott, melyek olyan témákat is érintettek, mint Blake és a buddhizmus. Ekkor tetemes pénzzel honorálták és hosszú idő elteltével újra boldog volt, leszámítva, hogy a Perón rezsim megnehezítette családjának és barátainak életét. Anyját és Norah-t 1948-ban tartóztatták le egy tiltakozásban való részvétel után. Bár Borges-re is rendőri cenzúra súlya nehezedett, 1949-ben megjelentette következő könyvét az Az Alef-et, amiben a címadó történet egy illúzióvesztett emberről szólt, aki szembeszállt ellenségeivel.

1950-ben Borgest megválasztották a SADE (Sociedad Argentina de Escritores), azaz az Argentin Írók Szövetségének elnöki posztjára. A találkozók mindig azonos forgatókönyv szerint zajlottak, mely szerint addig beszéltek komplex irodalomról és filozófiáról, amíg a jelenlévő rendőri szervek az unalomtól mély álomba nem szenderültek és akkor áttértek a politikai megbeszélések napirendjeire. 1952-ben jelent meg újra egy nagyobb esszéválogatása Other Inquisitions címmel.

1955-ben Borges megkapta az állást, amiről mindig is álmodozott, a Nemzeti Könyvtár igazgatójává választották. Sajnos, addigra teljesen elvesztette látását.

„Isten fejedelmi iróniájáról beszélek, aki 800,000 könyvet adott nekem s hozzá homályt is.”

1956-ban megkapta a Nemzeti Irodalmi díjat.

1960-ban jelent meg könyve Az alkotó, amit később átneveztek Dreamtigers-re.

1961-ben amerikai egyetemeken oktatott, majd 1963-ban újra visszatért Európába.

1967-ben a Harvard-on tartott előadásokat és ekkor ismerte meg Norman Thomas di Giovanni-t, aki később munkatársa és legfőbb fordítója lett. Ebben az évben házasodott össze Elsa Astete Millán-nal, de rá 3 évre elváltak.

1970-ben egy tradicionális argentin történet került ki a tollából, a Brodie jelentése (El informe de Brodie). Ekkor ismerte meg egyik diákját, María Kodama-t, aki egy japán származású argentin volt. Később a titkárnője lett, majd életének utolsó évében összeházasodtak.

A 80-as években világkörüli utakon voltak Kodama-val és közösen készítettek egy útiatlaszt, amibe Kodama képei kerültek (1984-ben jelent meg).

1986. június 14-én Genfben halt meg. Májrák okozta halálát. Politikai okok miatt soha nem kapta meg az Irodalmi Nobel-díjat, holott jelölve volt többször is.

Idézetek

"(John Wilkins) Felosztotta az univerzumot negyven kategóriára vagy nemre, melyek továbboszthatók fajokra, azok pedig fajtákra. Minden nemhez egy két betűből álló szótagot rendelt; minden fajhoz egy mássalhangzót; minden fajtához egy magánhangzót. Példának okáért a de jelentése: elem; deb: az első elem, azaz a tűz; deba: a tűz elemének egy része, azaz a láng. Letellier-nek (1850) ehhez hasonló nyelvén az a jelentése: állat; ab: emlős; abo: húsevő; aboj: macskaféle; aboje: macska; abi: növényevő; abiv: lóféle stb. [...] Mauthner megjegyzi, hogy a gyerekek megtanulhatnák ezt a rendszert anélkül, hogy tudnák, hogy mesterséges nyelv; később az iskolában rájönnének, hogy egyetemes jelrendszer és titkos enciklopédia is. [...] Kétségtelenül szellemes az az ötlet, hogy a szavak betűi jelölik az osztályokat, illetve alosztályokat. A lazac szó semmit sem árul el nekünk; wilkinsi megfelelője, a zana ellenben meghatároz egy pikkelyes, folyami, piros húsú halat." (J.L. Borges: A John Wilkins-féle analitikus nyelv)

"A papok elöljárója Tai An mágusra bízta a drágakő visszaszerzését. Úgy mondják, hogy emez megvárta a bolygók kedvező együttállását, végrehajtotta a szükséges műveleteket, és a földre tapasztotta a fülét. Tisztán hallotta a világ minden lakójának lépteit, és azonnal felismerte a tolvaj lábdobogását." (Borges és Adolfo Bioy Casares: Tai An hosszú kutatóútja)

Művei

Körkörös romok (a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban, 1972)

Képzelt lények könyve (Helikon Kiadó, 1988) (El libro de los seres imaginarios)

Az univerzum, amit mások könyvtárnak neveznek (irodalomkritikák) (1997)

I. A halál és az iránytű (elbeszélések)
II. Az örökkévalóság története (esszék)
III. A tükör és a maszk (elbeszélések)
IV. Az ős kastély (esszék)
V. A homály dicsérete (költemények)

(Európa Könyvkiadó, I-V. kötet, 1999-2000) (Edición y parte de la traducción de las Obras completas de J.L. Borges en húngaro vol. I-V.)

A holdbéli nyúl (Európa Könyvkiadó, 2000) (Selección, parte de la traducción, edición de Obras en colaboración)

A költői mesterség (1967-68-ban a Harvard Egyetemen angolul tartott, Charles Eliot Norton-ról szóló 6 előadása) (Európa Könyvkiadó, 2002)

Egyéb

Fernando Sorrentino: Hét beszélgetés Jorge Luis Borgesszel (Európa Könyvkiadó, 2000)

Lásd még

Külső hivatkozások

Ez az életrajzi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!