Westwerk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Védmű szócikkből átirányítva)
Jump to navigation Jump to search
Szent Pantaleon templom, Köln. Westwerk. 10. század második fele

A Westwerk (magyarul "nyugati védmű" vagy egyszerűen csak védmű) egy a korai középkorban kialakult épületrésze a romanika stílusában épült templomoknak. Nem késő ókori továbbfejlesztés, hanem önálló frank újítás, a bazilika nyugati végének többemeletes masszív kiépítése. Itt hallgathatta a misét a császár és az udvara, ha az adott település királyi birtokán tartózkodott. A legtöbb esetben volt itt egy Szent Mihálynak szentelt oltár is, hisz a császár hozzá hasonlóan a démoni hatalmak ellen küzdő és Isten kegyelméből az ellen győzedelmeskedő uralkodó volt. A démoni hatalmakat nyugaton sejtették - átellenben a megváltást hozó kelettel. Tornyaival és masszív falával a védmű nemcsak a gonosz elleni védelem, hanem az állam és az egyház bipoláris egységének és egymás mellett létezésének szimbóluma is.

Források[szerkesztés]

  • Wilfried Koch: Baustilkunde. 2005 München. 63. oldal