Tibeti nyelvek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tibeti nyelvek
Tibeti
közép bodi
Beszélik Tibeti emberek
Terület Kína (Tibet, Csinghaj, Szecsuan, Kanszu, Jünnan); India (Ladakh, Szikkim); Pakisztán (Baltisztán); Nepál; Bhután
Beszélők száma 8 millió fő
Nyelvcsalád sino-tibeti
   tibeti-kanauri?
    bodi
Ágak közép-tibeti
amdói
khami
dzongkhai–Lhokai
ladakhi–balti
lahuli–szpiti
kjirongi–kagatei
serpa–dzsireli
(különböző osztályozatlan nyelvek)
A történelmi Tibet tartományai
A történelmi Tibet tartományai

A tibeti nyelvek (tibeti: བོད་སྐད།) a sino-tibeti nyelvcsalád egy csoportja, amelyet főleg a tibeti emberek beszélnek, akik Közép-Ázsia keleti részének nagy részén élnek az Indiai szubkontinenstől északra, a Tibeti-fennsíkon, illetve, a szubkontinens észak részén, Baltisztán, Ladakh, Nepál, Szikkim és Bhután területein. A klasszikus tibeti nyelv fő regionális irodalmi nyelv, amelyet elsősorban a buddhista irodalomban használatos.

A közép-tibeti nyelv (Ü-cang dialektusai, köztük a lhászai), a khami tibeti és az amdói tibeti nyelvet általánosságban ugyanazon nyelv dialektusainak tekintik, főleg, hogy mind ugyanazt az irodalmi nyelvet használják. Ettől eltér a bhutáni, a szikkim, a serpa és a ladakhi nyelv.

A tibeti nyelveket mintegy 8 millióan beszélik. A tibeti buddhizmus nyugati terjedésével a tibeti nyelv számos buddhista publikációban szerepel. Egyes nyugati tanulók azért tanulják a tibeti nyelvet, hogy lefordíthassák a tibeti szövegeket. Lhászán kívül a lhászai tibeti nyelvet mintegy 200 000 száműzetésben élő tibeti beszéli, akik Indiába és más országokba menekültek. Szintén tibetiül beszél Tibetben néhány kisebbségi népcsoport, akik évszázadokon át éltek a tibetiek közelségében – közben megtartották a saját nyelvüket és kultúrájukat is.

Annak ellenére, hogy a khami csiangok némelyikét Kína tibeti nemzetiségűnek tekinti, a csing nyelvek nem tartoznak a tibeti nyelvcsaládba, hiszen önálló ágat képeznek a sino-tibeti nyelvcsaládban.

A klasszikus tibeti nyelv nem volt tonális, viszont néhány változata – mint például a közép-tibeti vagy a kham-tibeti – kifejlesztettek néhány tónust. Az amdói és a ladakhi-balti nem tonálisak. A tibeti nyelv morfológiailag nézve agglutinálónak számít.

Nyelvek[szerkesztés]

Nicolas Tournadre (2008) a tibeti nyelv helyzetét a következőképpen jellemezte:

„A tibeti nyelv és a létező irodalmak terén végzet 20 éves terepmunkám alapján úgy becsülöm, hogy mintegy 220 „tibeti dialektus” létezik, amelyek az ótibetiből származnak, és amelyek mára öt országba terjedtek szét: Kína, India, Bhután, Nepál és Pakisztán [amely] összesen 25 dialektuscsoportra osztható, például olyan csoportok, amelyek egymás számára nem értelmezhetők. A dialektuscsoport fogalma ugyan megegyezik a nyelv fogalmával, az előbbiben azonban nem beszélhetünk szabványosításról. Szóval ha félretesszük a szabványosítás fogalmát, úgy hiszem, hogy helyesebb volna 25 nyelvről beszélni, amelyek az ótibeti nyelvből származnak. Ez nem csupán más terminust jelent, hanem egy egész más látásmódot enged a nyelvváltozatok választékát illetően. Amikor 25 nyelvről beszélünk, akkor egyértelművé válik, hogy egy nyelvcsaláddal van dolgunk, amely az újlatin nyelvek méretéhez mérhető, amely 19 dialektuscsoportból áll.[1]

A 25 nyelvbe egy tucat fő dialektus csoport tartozik:

közép-tibeti (Ü-cang), khami (Csamdo, Szecsuan, Csinghaj, Jünnan), amdói (Csinghaj, Kanszu, Szecsuan), csoni (Kanszu, Szecsuan), ladakhi (Dzsammu és Kasmír), balti (Pakisztán), Burig (Dzsammu és Kasmír), lahuli–szpiti (Himácsal Prades), Dzongkha (Bhután), szikkimi, serpa (Nepál, Tibet), kjirong-kagate (Nepál, Tibet)

további tucat kisebb csoport, vagy egyedüli dialektus, amelyeket pár száz vagy pár ezer ember beszél:

dzsirel (Nepál), csokangaka (Bhután), lakha (Bhután), brokkat (Bhután), brokpa (Bhután), groma (Tibet), csunku (Szecsuan), gszerpa (Szecsuan), khalong (Szecsuan), tungvang (Jünnan), cecatöku (Szecsuan) és trugcsu (Kanszu).

Ezen felül van a pajma nyelv, amely a csiang egy ága, amely sokat vett át az amdói, a khami és a csunku nyelvekből, de nem egyezik a tibeti egyetlen ágával sem.[2] A távolabbra szakadt dialektusok, mint például a csiangi és a rgyalrung nyelvek északi és keleti részei, nyelvcsere eredményei is lehetnek.

A kínai tudósításokban használt tibeti nyelvek a szabvány tibeti (Ü-cang), a khami és az amdói.

Osztályozása[szerkesztés]

Tournadre (2005, 2008)

Tournadre (2005)[3] a következőképpen osztályozza a tibeti nyelveket:

A többi nyelv beszélői (tevo-csoni, csunku, khalong, tungvang, gszerpa, cecatöku, trugcsu, pajma) egymás számára nem értelmezhetőek, azonban az osztályozáshoz nem eléggé ismertek.

Tournadre (2013) a ceku és a khamba nyelvet a khamihoz adja, valamint a tevo-csoni, csongu, pajma nyelvekből álló csoportot a tibeti nyelvek keleti ágaként értelmezi.

Bradley (1997)

Bradley szerint,[4] a következőképpen állnak össze a csoportok:

Egyéb

Néhány osztályozás a khamit és az amdóit teszi a kelet-tibeti csoportba (ez nem összetévesztendő a kelet-bodi nyelvvel, amelynek beszélői etnikailag nem tartoznak a tibetiek közé). Egyesek, mint például Tournadre, felosztják a közép-tibeti nyelvet is.

Írásrendszer[szerkesztés]

A legtöbb tibeti nyelvhez két írásrendszer valamelyikét használják, mindkettő a bráhmi eredetű írásrendszerekhez tartozik. A szabvány tibeti és a töbii tibeti nyelvek többsége is a tibeti írást használják, amelynek történelmileg konzervatív helyesírása (lásd lentebb) segít egyesíteni a tibeti nyelvű területet. Más tibeti nyelvekhez (Indiában és Nepálban) a rokoneredetű dévanágari írást használják, ugyanúgy, mint például a hindi, a nepáli és más nyelvekhez. Azonban néhány ladakhi és balti nyelvet beszélő ember az urdu írást használja – ez szinte kizárólag csak Pakisztánban fordul elő. A tibeti írást már több száz éve nem használják a pakisztáni Baltisztánban, miután a régióban megjelent az iszlám. Azonban a balti emberek egyre inkább törődnek a nyelvük és a hagyományaik megőrzéséért, főleg az erőteljes pundzsabi kulturális behatás következtében, amely újabb erőket mozgósított a tibeti írás újbóli felélesztésére. Szándékaik szerint az arab-perzsa írás mellett a tibeti írást is lehetne használni. A Pakisztán északi részén található Baltisztán fővárosában, Szkarduban a boltokban az arab-perzsa írás mellett a tibetit is egyre többen használják. A balti emberek ezt nem szeparatista kezdeményezésnek tekintik, hanem a kultúra megőrzéséért tett erőfeszítésnek.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Tournadre N..szerk.: B. Huber, M. Volkart, P. Widmer, P. Schwieger: Arguments against the Concept of ‘Conjunct’/‘Disjunct’ in Tibetan" in Chomolangma, Demawend und Kasbek. Festschrift für Roland Bielmeier zu seinem 65. Geburtstag, 281–308. o (2008). Hozzáférés ideje: 2017. február 20. 
  2. Katia Chirkova, 2008, "On the position of Báimǎ within Tibetan", in Lubotsky et al (eds), Evidence and Counter-Evidence, vol. 2.
  3. *N. Tournadre (2005) "L'aire linguistique tibétaine et ses divers dialectes." Lalies, 2005, n°25, p. 7–56 [1]
  4. Bradley (1997)

További információk[szerkesztés]

Nyomtatott[szerkesztés]

Internetes[szerkesztés]

  • Tibet Tibetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap