The March of the Black Queen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Queen
The March of the Black Queen
Queen Queen II.png
dal a(z) Queen II albumról
Megjelent 1974. március 8. (Anglia)
1974. április 9. (Amerika)
Felvételek 1973. augusztus
Trident stúdió, London
Stílus Progresszív rock, hard rock
Hossz 6:33
Kiadó EMI, Parlophone (Európa)
Elektra, Hollywood (Amerika)
Szerző Freddie Mercury
Producer Queen, Robin Cable, Roy Thomas Baker
A Queen II album dalai
Első oldal
  1. Procession
  2. Father to Son
  3. White Queen
  4. Some Day One Day
  5. The Loser in the End
Második oldal
  1. Ogre Battle
  2. The Fairy Feller’s Master-Stroke
  3. Nevermore
  4. The March of the Black Queen
  5. Funny How Love Is
  6. Seven Seas of Rhye
Hangminta

A The March of the Black Queen a kilencedik dal a brit Queen együttes 1974-es Queen II albumáról. A szerzője Freddie Mercury énekes volt, mint ahogy a Fekete oldalon helyet kapó összes dalnak. Bár kislemezen nem jelent meg, nagy népszerűségnek örvend a rajongók között.

Története[szerkesztés]

Ez volt a korai korszakuk egyik legbonyolultabb dala, amely sokak szerint zeneiségében megelőlegezi a későbbi „Bohemian Rhapsody”-t[1] (egy 1977-es interjúban Brian May is megjegyezte ezt).[2] Több mint hatperces hosszával az album leghosszabb dala, több alkalommal változik a hangulata és a tempója: 8/8-as és 8/12-es ütemek váltják egymást, ami meglehetősen ritka a populáris zenében. Egyszerű zongorajátékkal indul, majd egy rövid bevezetés után berobban az erőteljes rétegezett hangzás, a tempó csak néhol lassul be, a melódiák szinte követhetetlen gyorsasággal váltják egymást. May két gitárszólamot játszott fel Red Special gitárjával, ez néha ugyan előtérbe kerül, de a fő alapot a zongora biztosítja.

Énekhangok tekintetében is meglehetősen bonyolult az elrendezés. A vokálharmóniák három és ötszólamúak, és mind Mercury, mind May, mind pedig Roger Taylor részt vett a kidolgozásukban (Taylor egy egész sort el is énekelte egyedül). A nagy mennyiségű rájátszások miatt a Bohemian Rhaposodyhoz hasonlóan erről a dalról is elterjedt, hogy a felvételek során annyiszor futtatták végig a szalagot a felvevő fejen, hogy lekopott róla az oxidréteg.[2]

1995-ben egy japán videojátékot neveztek el róla: Ogre Battle:The March of the Black Queen. A játék alfejezeteinek a címe is Queen dalokból eredt, például: „Let Us Cling Together” és „In the Lap of the Gods”.

Koncepció[szerkesztés]

A szövegét az album egészéhez hasonlóan misztikus légkör lengi át, központjában a Fekete Királynő áll. Érdekes ellentétben áll a Fehér oldalWhite Queen” című dalával: míg az ott emlegetett Fehér Királynő vágyat ébreszt, addig a Fekete Királynő megaláz és rabszolgává tesz. Mindazonáltal konkrét kapcsolat nincs a két mű között. E dal írásakor merült fel az az ötlet Mercuryban, hogy az albumot két eltérő stílussal rendelkező, úgynevezett Fekete és Fehér oldalra kellene bontani:

Először nem volt mély jelentése vagy koncepciója az albumnak. A felvételek ideje alatt gondoltuk ki hirtelen. Megírtam a March of the Black Queen dalt, kifejezetten az albumra. Ekkor találtuk ki az elképzelést a fehér és fekete oldalakról, amelyek fehér és fekete hangulatokat tükröznek vissza. Ez jó kontrasztot adott.[3]

Az albumon közvetlenül utána a Funny How Love Is következett, a két dal zökkenőmentesen úszik egymásba. A CD-s kiadásokon szükségszerűen szét kellett darabolni az ilyen dalokat, ebben az esetben érezhetően hibáztak a hangmérnökök, hiszen a dal zenei lezárása – a végén lévő erőteljes kórus csúcspontja – átcsúszott a következő dalba.

Élőben[szerkesztés]

Bár túl bonyolult volt, hogy élőben is előadják, egyes részeit még így is eljátszották a korai 1970-es években. A szokásos keverék szekcióba került, ahol több dalt fűztek egymás mellé – többnyire a „Killer Queen” gitárszólója után egyből átváltottak rá. Az egyik élő előadás látható az 1974. november 20-án rögzített Live at the Rainbow koncertfilmen, amely nem jelent meg önállóan, csak 1992-ben a Box of Tricks kiadvány részeként. A felvételen játszott részlet a dal közepéből val, ahol a Taylor által énekelt mondat is elhangzik, majd a gitárszóló utána rögtön a Bring Back That Leroy Brown dalra váltanak. Néha a „Bohemian Rhapsody” közepénél hangzott el, mintegy helyettesítve a hard rock szekciót.

Közreműködők[szerkesztés]

Hangszerek:

Források[szerkesztés]

  1. ProgArchives - Queen II. (Hozzáférés: 2008. január 22.)
  2. ^ a b 12-24-1977 - BBC Radio One (angol nyelven). QueenArchives. (Hozzáférés: 2008. október 14.)
  3. Queen - Royal Legend - Facts: Queen II. (Hozzáférés: 2008. január 22.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]