Táncházmozgalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szellemi kulturális örökség

A táncházmozgalom ötlete a Budapesten működő Bihari Együttestől eredeztethető. Ők fedezték fel, hogy a nem megkomponált táncokat sokkal élvezetesebben adják elő a táncosok, mint a sokadszor előadott koreográfiát. Innen jött a gondolat, miszerint egy privát, csak a négy nagyobb budapesti táncegyüttes tagjait érintő táncházat kellene szervezni. Táncház viszont nincs élő, nem magnóról szóló zene nélkül. Így került képbe a SebőHalmos páros, akik addigra köztudottan a népi hangszeres zene elkötelezettjeivé váltak. 1972-ben egyedinek bizonyultak az országban, hiszen ők voltak az elsők, akik úgy nyúltak a népzenéhez, hogy annak Bartóki „tiszta forrását” igyekeztek szem előtt tartani úgy, hogy mindeközben mégis újat hozott az akkori ember számára.

Az első táncház megrendezésére 1972. május 6-án került sor a Liszt Ferenc téren. A SebőHalmos duó szolgálta a „talpalávalót”, a Bihari Együttes pedig házigazdaként szerepelt. Ugyanakkor ez a táncház oly mértékben sikeresen végződött, hogy felkeltette az utcáról betérő emberek érdeklődését is. Ekkor nézeteltérés alakult ki: a Bihari továbbra is a privát, szakszerű táncházat szerette volna, míg Sebő Ferenc, Halmos Béla, és Tímár Sándor, a Bartók Együttes akkori vezetője jó ötletnek tartotta kinyitni az ajtókat, és beengedni a táncolni vágyókat. Így történt, hogy a Bartók Együttes ezek után átvette a táncházak szervezését, az azokon való oktatással együtt.

Néhány jellemző a „modern” táncházról, Halmos Béla tollából:

  • A táncház nem produkció, hanem olyan szórakozási forma, amelyben a népzene és a néptánc-zenei és mozgásnyelvi anyanyelvként-eredeti formájában és eredeti funkciójában jelenik meg.
  • A népzene és a néptánc már nem ösztönösen hagyományozódik, hanem – a tudományos kutatás eredményeit és értékcentrikus szelekcióját alkalmazva – tudatos válogatás, összehasonlítás és összegzés után kerül be a táncházak repertoárjába.
  • A táncházmozgalom olyan kisközösségek összessége, amelyben a résztvevők aktívak, öntevékenyek és nem a „kitenyésztett” profik iparilag előállított termékeinek passzív hallgatói-nézői (ez egyben kemény munkát is jelent, hiszen a zene és a tánc csak hosszú, évekig tartó tanulás, rendszeres képzés, gyakorlás után válik szórakozása, de úgy, hogy már az első megtanult dallam vagy az első lépések is örömet okoznak).
  • A táncházmozgalom a kezdettől fogva azonos értékű, szuverén minőségként kezeli a magyar néphagyományok mellett a hazai nemzetiségek illetve a más népek folklórját is.
Halmos Béla

Története[szerkesztés]

Előzmények[szerkesztés]

A táncházmozgalom indulása az 1970-es évek elejére datálható. Előzményeinek és szellemi előkészítőjének a Gyöngyösbokréta mozgalom (1931-1944), az 1950-es években a Magyar Állami Népiegyüttes megalakulása, illetve több, amatőr népi együttes létrejötte, és az 1960-as években a Röpülj páva TV-vetélkedővel induló mozgalom. Kallós Zoltán személye megkerülhetetlen volt az Erdélybe látogató gyűjtők számára, az ő kalauzolása nélkül az induló táncházmozgalom sem juthatott volna táptalajhoz, általa ismerünk számtalan népdalt, balladát. Ezek az előzmények kellettek ahhoz, hogy végül, a 70-es évekre létrejöjjön a társadalomban a magyar népi kultúra megismerése és megélése iránti igény.

Az első táncház[szerkesztés]

1972. május 6-án megnyílt Budapesten az első táncház Sebő Ferenc, Novák Ferenc, Halmos Béla és Martin György részvételével. A táncokat, zenéket színpadra kezdték alkalmazni mindenféle változtatás nélkül. Egy új szakma született. Megjelentek a néptáncosok, népzenészek, népdalénekesek, néptánc-koreográfusok, néptáncegyüttesek, népzenekarok, néptánckutatók és népzenekutatók.

A 70-es években kezdetben három ismertebb táncház-helyszínről beszélhetünk:

  • Fővárosi Művelődési Ház: amit havonta egyszeri alkalommal rendeztek meg.
  • A Budapesti Műszaki Egyetem „R”-klubja: ami lényegesen kisebb méretű táncház volt.
  • A Zuglóban található Kassák Művelődési Ház, avagy közismertebb nevén a Kassák-klub: amely, mint a Sebő-együttes klubja működött.

A táncházmozgalom óriási lendülettel haladt előre. Rengeteg lelkes amatőr indult gyűjteni, zenekarok, táncegyüttesek, dalkörök alakultak. A táncház a városi fiatalok egyik szórakozási formájává vált.

A néptánctáborok lehetőséget kínáltak bárki számára, hogy a táncok származási helyén, a még élő, idős adatközlőktől személyesen tanulhassák meg a hagyományos kultúra értékeit.

A rendszerváltás után[szerkesztés]

Mára a táncházmozgalom nemzetközivé terebélyesedett. Minden jelentősebb magyar kolóniának van saját táncegyüttese és néha zenekara is. Az USA és Ausztrália minden nagyobb városában, Kanadában, Argentínában, Nyugat-Európában, Japánban, Hongkongban egyaránt. A tagok általában magyar származásúak, de nem magyar származású barátaik, házastársuk is gyakran részt vesz. Zenekaroknál már gyakoribb, hogy semmilyen magyar háttérrel nem rendelkeznek a zenészei.

A táncházmozgalom mintaértékűvé vált a világ folkloristái számára. A szakmai kutatók és a lelkes amatőrök sehol nem tudtak ilyen szerencsésen együttműködni.

Az rendszerváltás újabb nagy változást hozott. A táncházmozgalom intézményesülni kezdett. Elindultak a népzene iskolák (elsőként az Óbudai népzenei iskola) alap-, közép- és felsőfokon. A néptáncoktatás bekerült az általános iskolák órarendjébe. A Magyar Táncművészeti Főiskolán elindult a néptánc szak. Folkmagazin címmel lap indult, a www.tanchaz.hu címen pedig hivatalos honlap, amelyet azóta már rengeteg másik követett. Folkrádió néven internetes rádió indult, kizárólag népzenét sugározva. Szakmai rendezvények indultak, mint a Néptánc Antológia, a Szólótáncverseny, a Táncháztalálkozó és a szakmai Minősítő.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]