Szojuz–7
| Szojuz–7 | |
| Szojuz-program | |
).jpg) | |
| Repülésadatok | |
| Űrügynökség | Szovjet űrprogram |
| Hívójel | Buran (Буран) |
| Hordozórakéta | Első Szojuz rakéta |
| A repülés paraméterei | |
| Start | 1969. október 12. 10:44:42 UTC |
| Starthely | Bajkonur, LC1 |
| Keringések száma | 80 |
| Leszállás | |
| ideje | 1969. október 17. 09:25:05 UTC |
| Időtartam | 4 nap 22 óra 40 perc 23 mp |
| Űrhajó tömege | 6570 kg |
| Pálya | |
| Pályamagasság | |
| Föld körül | 210 / 223 km |
| Pályahajlás | |
| Föld körül | 51,7° |
| Periódus | |
| Föld körül | 88,8 perc |
A Szojuz–7 (orosz: Союз 7) szovjet háromszemélyes Szojuz űrhajó. Föld körüli pályán együtt repült az aktív Szojuz–6-tal és a passzív Szojuz–8 űrhajóval. A három űrhajót egymás követő napokon indították.
Küldetés
[szerkesztés]A program fő feladata a Földről irányított és az autonóm navigációs űrrandevú, a földfelszíni, légköri, csillagászati és orvosi megfigyelések, valamint a kapcsolódó mérések végrehajtása.
Jellemzői
[szerkesztés]Központi tervező iroda CKBEM <= Центральное конструкторское бюро экспериментального машиностроения (ЦКБЕМ)> (OKB-1 <= ОКБ-1>, most OAO RKK Energiya im. SP Korolev <= ОАО РКК Энергия им. С. П. Королёва> – Központi Kísérleti Gépgyártási Tervezőiroda). Az űrhajót kis átalakítással emberes programra, teherszállításra és mentésre (leszállásra) tervezték.
1969. október 12-én a Bajkonuri űrrepülőtér indítóállomásról egy Szojuz hordozórakéta (11А511) juttatta Föld körüli, közeli körpályára. Az orbitális egység pályája 88.63 perces, 51.67 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya-perigeuma 207 kilométer, apogeuma 226 kilométer volt. Hasznos tömege 6570 kilogramm. Az űrhajó napelemek nélkül, kémiai akkumulátorokkal 14 napos program végrehajtására volt alkalmas. Összesen 4 napot, 22 órát, 40 percet és 23 másodpercet töltött a világűrben. Összesen 80 alkalommal kerülte meg a Földet.
Felépítése megegyezik a Szojuz–5 űrhajóval, de belső változtatásokon ment keresztül. Elhagyták az automatikus űrrandevú rádiótechnikai elemeinek egy részét, az orbitális kabin levegőfeltöltő rendszerét és a szkafandereket. Elhelyezték a kis tolóerejű helyzetváltoztatást segítő rakéták (gázfúvókák) irányítókarját, az egyik ablakhoz szerelték a szextánst.
A Szojuz–6 Föld körüli pályán együtt repült, az egymás utáni napokon felbocsátott a Szojuz–7 és a Szojuz–8 űrhajóval, aktívan részt vett a közös manőverekben. Egymás megközelítésében a Szojuz–6 az aktív űrhajó szerepét játszotta. A földi irányítóközpont automatikus vezérléssel közelítette egymáshoz az űrhajókat, majd az űrhajósok rádiókapcsolat segítségével kézi vezérléssel közelítették meg egymást. A megközelítéseket a Szojuz–6 fedélzetéről Valerij Kubaszov filmezte. A három űrhajó csoportos űrrepülése 4 óra 29 percig tartott, azaz három Föld körüli keringésen keresztül. A Szojuz–7 és Szojuz–8 35 óra, 19 percen (mintegy 24 keringésen) keresztül páros repülést hajtott végre.
Október 17-én a 81 fordulatban belépett a légkörbe, hagyományos leszállási technikával – ejtőernyős leereszkedés – Karagandi városától 155 kilométerre északnyugatra érkezett vissza a Földre.
Személyzet
[szerkesztés]- Anatolij Filipcsenko űrhajós parancsnok
- Vlagyiszlav Volkov űrhajós fedélzeti mérnök
- Viktor Gorbatko űrhajós kutatómérnök
Tartalék személyzet
[szerkesztés]- Vlagyimir Satalov űrhajós parancsnok
- Alekszej Jeliszejev kutatóűrhajós
- Pjotr Ivanovics Kologyin fedélzeti mérnök
Források
[szerkesztés]- Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5
További információk
[szerkesztés]- Szojuz–7. lib.cas.cz. [2013. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 24.)
- Szojuz–7. astronautix.com. (Hozzáférés: 2013. február 24.)
- Szojuz–7. kursknet.ru. [2011. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 24.)
- Szojuz–7. energia.ru. [2020. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 24.)
- Szojuz–7. svengrahn.pp.se. (Hozzáférés: 2013. február 24.)
|
Elődje: |
Szojuz-program |
Utódja: |
