Szics-gárda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Szics-gárda egy félkatonai alakulat volt az 1938 - 1939 közötti Kárpátalján. Mikor az addig Csehszlovákiához tartozó Kárpátalja 1939. március 15-én kikiáltotta függetlenségét Kárpátukrajna néven, a Szics-gárda az új állam hivatalos hadserege lett. Kárpátukrajna ellen azonban már március 15-én inváziót indított a Magyar Királyi Honvédség és március 18-ára teljesen fel is számolta. A Szics-gárda megkísérelt ellenállni a magyar csapatoknak, de vereséget szenvedett, így a gárdisták többsége letette a fegyvert, egy részük pedig a magyarok elől menekülve betört Lengyelországba, ahol elestek a lengyel határőrökkel vívott harcokban.

A szervezet története[szerkesztés]

A müncheni egyezményt követően Csehszlovákia a szétesés küszöbére került. Ebben a kilátástalan helyzetben a csehszlovák kormány 1938. október 9-én autonómiát adott Kárpátaljának, kinevezve a terület első autonóm kormányát, melynek vezetőjévé Andrej Bródy ruszin politikust tették meg. 1939 februárjában azonban leváltották és bebörtönözték, mert jogot követelt a ruszin nép számára a saját sorsa felett való döntésre. Utódául Avgusztin Volosint nevezték ki, aki azonban még nyíltabban agitált a terület függetlenségéért.

Ebben a belpolitikai helyzetben, 1938. november 9-én Dmitro Klimpus vezetésével Huszton megalakult a Szics-gárda, melynek parancsnokává Klimpust, helyetteseivé pedig Ivan Romant és Ivan Rohacsot nevezték ki. A szervezet Hacmyn néven újságot is alapított. Tagjainak jelentős része galíciai önkéntesekből állt.

A Szics-gárda rövidesen a Volosin-kormány fő tartópillérévé vált. Volosin a gárdát használta fel diktatórikus intézkedései megvalósítására is. 1938. november 20-án a kormány rendeletére Rahó és Tiszaborkút között létrehozták Kárpátalja első internálótáborát, melynek biztonsági feladatait a gárda tagjai látták el, de a deportálásokat is ők hajtották végre. Később ez a tábor már nem volt elegendő, így Volócon újabb internálótárbort hoztak létre. Ezekbe a táborokba főként a kárpátaljai intellektuális réteg tagjai kerültek, magyarok és ruszinok vegyesen.

1939. március 13-án a Szics-gárda fegyveresei megtámadták a huszti csehszlovák helyőrséget. Habár az összecsapásból a csehszlovák katonák kerültek ki győztesen, március 15-én Volosin az incidensre hivatkozva kikiáltotta Kárpátukrajna függetlenségét, német védnökséget kérve.

Március 15-én a Magyar Királyi Honvédség támadást indított a függetlenségét frissen kikiáltott állam ellen. A Szics-gárdisták és a még Kárpátalján állomásozó csehszlovák csapatok fegyveresen szálltak szembe a magyar hadsereggel, sikertelenül. A konfliktus legnagyobb összecsapására Huszt mellett került sor, ahol - ukrán becslések szerint - mintegy 600 szics-gárdista vesztette életét a harcokban. A gárdisták többsége már ekkor letette a fegyvert, egy részük még néhány napig partizán akciókat hajott végre a magyar csapatok ellen, de március 20-ára az utolsó ellenállók is letették a fegyvert. Néhány gárdista a magyarok elől menekülve betört Lengyelországba, ahol elestek a lengyel határőrökkel vívott harcokban.

Kárpátalja megszállását követően a Szics-gárda több parancsnoka (pl. Ivan Rohacs) is elmenekült, néhányan magyar fogságba estek (mint például Dmitro Klimpus, a hadsereg parancsnoka), de Horthy Miklós kormányzó amnesztiában részesítette őket. A Kárpátalját 1944-ben elfoglaló szovjet hatóságok azonban az egykori Szics-gárda több tagját is felkutatták és elhurcolták kényszermunkára a Szovjetunióba.

Lásd még[szerkesztés]

Források[szerkesztés]