Szerkesztő:Zolika2007
A köztudatban a vámpír misztikus, vérivó, emberforma kitalált lényt jelent. Vámpirizmusnak lehet nevezni, hogy egy lény más lényektől nyer valamilyen formában energiát.
A vámpír, Philip Burne-Jones festménye, 1897.
TörténeteSzerkesztés[szerkesztés]
Maga a vámpír (upier, upyr; vukodalak-brucola; morturi masticantes) szó (szláv eredetű; jelentése vérivó) viszonylag rövid múltra vezethető vissza, azonban évezredekre visszamenőleg szerepel majdnem minden kultúrában olyan tevékenység, amit ma a vámpír fogalomkörrel azonosíthatunk.
Egyiptomban voltak vérivó istenek és istennők, szörnyek, akik embervéren éltek és emberi áldozatokat követeltek. Az ókori görögök is ismertek ilyen emberszerű démonokat, akik a vérünket szívják és betegségeket terjesztenek. Empusának hívták azt a vérivó nőstény dögöt, ami az ókori görög színművekben kísértett; ugyanígy nevezték őket lámia vagy brukolakhosz néven is. Az ajtón kopogtató vámpír hiedelme is tőlük ered a mítosz szerint, ezért szokás volt, hogy az udvarias, egyszeri kopogtatásra nem nyitottak ajtót.
A régi Asszíriában az az ember, akit a halála után felelőtlenül nem temettek el rendesen, vérszívóként "élt" tovább.
A vámpirizmusnak az eredete egészen régre nyúlik vissza, pontos információk nincsenek sem hozzávetőleges időpontról, sem forráskultúráról.
Konkrétan a vámpír szó és a hozzá kapcsolódó hiedelemvilág csak legfeljebb a középkorig nyúlik vissza. Korábbi formáit másként nevezték. Nincs egyetlen körülhatárolható eredet, bár sokat kutatják megszállottan több száz éve. Azt viszont tudjuk, hogy 1732-től vizsgálják orvosi és tudományos szempontból is a kérdést. 1755-től be is tiltják a vámpirizmussal kapcsolatos mindennemű dolgot, és 1786-ban porolják le hivatalosan a témát.
Korábban vérivóknak, vérivó vagy emberevő démonoknak, szellemeknek, boszorkányoknak, lidérceknek, stb. nevezték őket. Formájuk besorolástól tekintve lehetett többféle is, és alakváltoztató képességük is bonyolítja a dolgot.
A démonikus vérszívók, hasonlóan a lidércekhez, alakváltókhoz, alapvetően nem emberi formájúak. (ld.: démon, lidérc, alakváltó.)
A szellemek és boszorkányok, akikhez vérivást kötnek, már szinte kivétel nélkül humanoid formájúak, vagy általánosságban mondhatjuk, hogy főként emberi alakban vannak (elsődleges forma), de szinte kivétel nélkül tudnak alakot váltani.
Az állati vámpirizmus tekintetében is homály fedi a történelem majdnem egészét, noha utalások találhatók több ezer éves leleteken is. Tény azonban, hogy a vámpírnak nevezett denevérfaj ártalmatlan, mert nem fogyaszt vért, ellentétben apró testvérével, a vérszopó denevérrel, ami kifejezetten vérrel való táplálkozásra specializálódott. Mivel azonban élőhelye, előfordulási helye, valamint az írott történelmi anyagok összevetése jelentősen lekorlátozza az ezek által kelthetett hiedelemvilágot.
A ragadozó ösztönű állatok bevonása a vámpírmitológiába érthető, hiszen bárki láthatott vért nyalogató macskát, kutyát, oroszlánt vagy más fenevadat. Annál érdekesebb azonban, miképp vonhattak be olyan állatokat, mint a ló, a tehén és más, alapvetően növényevő állatokat. A legvalószínűbben onnan eredhet, hogy ezek az állatok élve szülőkként tisztára nyalják véres utódaikat, és elfogyasztják a magzatburkot, valamint a placentát is. Ma már tudjuk, hogy ez teljesen normális folyamat, így biztosítja az anyaállat a borja szagtalanságát a ragadozókkal szemben, az elfogyasztott burok és placenta segít az anyaállat terhesség és szülés miatt fellépő fehérjeszükségletének kielégítésében, sok esetben pedig az elfogyasztott placenta anyagai indítják be vagy fokozzák a tejtermelést.
Ugyanígy bizonytalan, hogy miért fogyasztják el néha a halva született, vagy esetenként az élő utódaikat is, és hogy az utódok miért ölik meg és fogyasztják el gyengébb társaikat, vagy anyjuk miért eteti meg velük ezeket. Itt is csak találgatni lehet: rivalizálás, fehérjeszükséglet, esetleg tudja az anyaállat, hogy életképtelen a még élő utód, vagy tudja, hogy nem tudná megfelelően táplálni. A válasz sokféle lehet, és nem kizárólagos.
Nem hálás feladat olyan témát boncolgatni, amiben elnevezések és skatulyák, nézőpontok közötti különbségekről van szó, de ez mit sem változtat a tényen, hogy a vámpirizmus majdnem minden kultúrában jelen van. És ha más alapelveket vallunk is, attól még ugyanazon ismeretlent próbáljuk jobban megérteni, próbáljuk magunkat felvértezni ellene.
Azonban az igazság az, hogy ahogyan az átlagos emberi kultúra változik, fejlődik, átalakul, úgy a vámpírok és más képzelt vagy valós lények világa is párhuzamosan ugyanezt teszi. Ezt lehet egyfajta evolúciónak is tekinteni.
A vámpír, a vérszívó, a vérivó lény motívuma azonban olyan eleme az emberiség mondáinak, hogy a földön élő valamennyi nép kultúrájában megtalálható, kivétel nélkül.
Valamiképpen mind a dél-amerikai indiánokban, mind a szibériai pusztaságok lakóiban (és folytathatnánk a sort) felmerült az emberből élő, táplálkozó és mégis; maga is közel emberi lény alakja. Ennek oka lehet egyrészt Jung magyarázata, miszerint ez az emberiség kollektív tudattalanjából származó kép, vagy azonosíthatjuk őket a porfíria és pellagra nevű betegségek vámpirikus jegyeket mutató tünetcsoportjával is.
A vámpír alakja erősen összekötődik a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és féllétének fenntartásához vérre, ergo életre van szüksége az életben maradáshoz. A kereszténység felbukkanásával a vámpír alakja még szorosabban összekötődött az ördöggel és a gonosszal és a népi motívumokba bekerült elűzésének keresztényi jellege is.
A Bibliában Isten - a Tízparancsolatban - eleve tiltja a gyilkosságot.(II. Móz. 20.13)[1] Ne ölj! - ez az 5. parancsolat. Több helyen szerepel az, például Káin és Ábel történetében, hogy a megöltek vére "kiált" Istenhez. (I. Móz 4.10)[2] Ezen túl Isten az étkezési parancsokban tiltja az állati vér elfogyasztását, mert abban van az élőlény "élete". (III. Móz. 17.10-14)[3](Ugyanúgy a faggyú elfogyasztása is tiltott, melyre az a valószínű magyarázat, hogy áthálózzák apró vérerek.) A zsidó vallásban ezért a kóser vágás együtt jár a leölt állat kivéreztetésével. Tehát a vér nemcsak külön, de a húsban sem fogyasztható.
Maga az elképzelés tehát, hogy valaki mások vére által válik halhatatlanná, csak annyiban támasztható alá a Bibliából, hogy egyedül Krisztus vére - vagyis önkéntes áldozata - által lehetséges az, hogy elnyerjük az örök életet. Rá mutattak előre, mintegy dramatizált formában, az ószövetségi állatáldozatok. Ő saját vére által fizette meg bűneink váltságát. Erre csakis egy bűntelen személy lehetett képes, mert a bűnös saját bűnei miatt hal meg. Ezért halunk meg mi, emberek, az első emberpár által elkövetett első bűn óta. (Korábban mi is halhatatlanok voltunk.) Ha mi elfogadjuk Krisztus értünk hozott áldozatát, vagyis képletesen szólva isszuk Krisztus vérét - ami még véletlenül sem jelent tényleges vérivást -, akkor lehet örök élhetünk. Krisztus vérét inni annyit tesz, táplálkozni abból a szeretetből, amit ő felénk nyújt. Elfogadni útmutatását életünkre, lemondást gyakorolni igaz ügyek érdekében.
Az (európai) népi kultúrában a vámpír (szláv kifejezés; jelentése vérivó) rendszerint egy újra feléledt emberi holttest, ami emberi vagy állatvéren él, és sok esetben természetfeletti erőkkel rendelkezik, mint az emberfeletti erő és gyorsaság, állatok fölötti hatalom vagy alakváltás. Néhány kultúrában nem emberi vámpírok (pókok, kutyák, démonok vagy akár növények) is szerepelnek, de a vámpirizmus leggyakrabban emberekre korlátozódik.
A vámpírok gyakori szereplők a horror- és fantasy-irodalomban és -filmekben.
A néprajzban és a pszichológiában arra utal, amikor valaki emberi vagy állati vért iszik. Az a tény, hogy rendszerint a nyakon keresztül, ahol a legkönnyebb a hozzáférés a fő artériákhoz, azt is takarhatja, hogy ez egyfajta szexuális aktus, hiszen a nyak a legtöbb ember számára erogén zóna. Emellett logikus is, hiszen ez a test egyik legkönnyebben hozzáférhető része (ahol nagyobb ér/artéria található), tekintve, hogy többnyire fedetlen. Bizonyos területeken az emberek hitték, hogy természetfeletti hatalomra tehet szert, aki más vérét megissza. Ebben az értelemben a vámpírizmus tekinthető a kannibalizmus egyik formájának.
A vámpír fogalmi köre azonban nem szűkíthető le csak vérivásra.
Létezik energiavámpirizmus is, amikor az energiacsere (lényegében a társadalmi érintkezés) révén az érintkezés egy vagy több résztvevőjét képzelt "energetikai károsodás" éri. Az "igazi" energiavámpír egy eredendően lényegesen gyengébb ember. Mivel energiahiányban szenved, abban reménykedik, hogy az adott emberrel/emberekkel való energiakapcsolat oldja meg energiahiányát.
Az emberek közötti érintkezés bármilyen formája alapvetően nem csak információk, hanem különféle mértékben és módokon energiák cseréje is, amelynek nagy része tudományos alátámasztható[forrás?]. Mivel a társadalmi érintkezés során folyamatos és kölcsönös az energiacsere, ezért mindenki kicsit energiavámpírnak mondható. Azonban ténylegesen energiavámpírnak csak azokat nevezzük, akik részben vagy egészben képtelenek saját energiát előállítani, ezért akarva/akaratlanul megterhelő, káros mennyiségben vonják el környezetüktől aA boszorkány (röviden boszorka) szót többféle értelemben használhatjukː a néphit szerint egy olyan lunáris vallást gyakorló nő vagy férfi volt, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezett, és rosszat, betegséget, pusztulást hozott, aki a népi mágiát, azaz a boszorkányságot gyakorolta. (A hasonló feltételezett képességekkel rendelkező férfiakat boszorkánymesternek nevezték.) Mai értelemben a boszorkány egy újpogány természetvallás követője (→ boszorkányság), a nyugati világban leginkább a Wicca híve.
| Boszorkány | |
| A Wikimédia Commons tartalmaz Boszorkány témájú médiaállományokat. |
| Ez a szócikk elsősorban az egykori népi hiedelem fogalmáról szól. Hasonló címmel lásd még: boszorkányság. |
A fogalom átvitt értelemben is gyakran használatos, és a női nem ügyességét, illetve okosságát jellemzi pozitív értelemben, míg negatív értelemben is előfordul, a gonosz módon viselkedő vagy intrikus nők szidalmazására.