Szerkesztő:Norka2/piszkozat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Cser Krisztián (Szeged, 1977. december 9. – ) magyar énekes, operaénekes (basszus), a Magyar Állami Operaház magánénekese.

Életpályája[szerkesztés]

Szegeden született 1977-ben muzsikuscsaládban. Kezdetben zongorázni tanult, de az intenzív zenetanulás mellett érettségi után a Szegedi Tudományegyetemen fizikusi diplomát szerzett 2002-ben, majd doktori tanulmányokat folytatott a Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézetében. Jelenleg a PhD fokozat megszerzésén is dolgozik. 2002 és 2006 között a szegedi Zeneművészeti Főiskolai Kar magánének szakán tanult, énekmestere Andrejcsik István volt. 2008-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola operaszakán végzett, énektanára Marton Éva, színpadi tanára Kovalik Balázs volt. Már főiskolás évei alatt szerepet kapott a Operaház Elektra előadásában. Oratórium-szólistaként 1998-ban debütált Bach János-passiójában. Repertoárja a kora barokk kompozícióktól a kortárs zenéig szinte minden stílusra kiterjed. Olyan neves külföldi és magyar karmestekkel dolgozott együtt, mint például Pierre Cao, Helmuth Rilling, Peter Schreier, illetve Kocsis Zoltán, Fischer Ádám, Peskó Zoltán, Hamar Zsolt, Vashegyi György, Vásáry Tamás. Rendszeresen koncertezik Magyarországon és 1998 óta külföldön is (Spanyolország, Svájc, Norvégia, Ausztria, Németország, Hollandia, Csehország, Románia, Finnország).Operaénekesként 2008-ban az olaszországi Spoletoban debütált Rossini Hamupipőke című operájának Don Magnificojaként, majd ezzel a szereppel Japánban is turnézott. 2008 és 2010 között a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa, azóta vendégművészként szerepel.

Főbb szerepei[szerkesztés]

Versenyek, díjak, ösztöndíjak[szerkesztés]

  • Filharmónia Kovács Róbert ösztöndíj (2003)
  • IV. Simándy Énekverseny - II. kategória 1. helyezés (2004)
  • Szent-Györgyi Albert ösztöndíj (2005)
  • Fischer Annie ösztöndíj (2007)
  • Monserrat Caballe Énekverseny - döntő (2008)
  • Magyar Állami Operaház ösztöndíja (2008-2010)
  • Genfi Énekverseny - különdíj (2009)
  • Márciusi Ifjak Díj (2010)
  • Wagner Társaság ösztöndíja (2011)

Források[szerkesztés]

[[Kategória:Magyar operaénekesek]] [[Kategória:Basszusok]]