Szabó Árpád (klasszika-filológus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Szabó Árpád
Született 1913. október 16.
Budapest
Elhunyt 2001. szeptember 13. (87 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása klasszika-filológus,
történész,
tudománytörténész,
egyetemi tanár
Kitüntetései Széchenyi-díj

Szabó Árpád (Budapest, 1913. október 16.Budapest, 2001. szeptember 13.) Széchenyi-díjas klasszika-filológus, történész, tudománytörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Filológiai-filozófiai alapokon fekvő tudománytörténeti kutatásaiban matematikai és természettudományos műveltségünk ókori alapjainak feltárását és kereteinek felvázolását tűzte ki célul.

Életútja[szerkesztés]

1935-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem görög–latin szakán szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1935-től a frankfurti Johann Wolfgang Goethe Egyetemen képezte tovább magát klasszika-filológiából és ókortörténetből, ahol 1938-ban Karl Reinhardt tanítványaként magántanári képesítést is szerzett. 1939-ben hazatért, s 1940-től 1948-ig a debreceni Tisza István Tudományegyetemen volt a klasszika-filológia tanára. A debreceni tanszék megszűnésével, 1948 után az Eötvös Loránd Tudományegyetemen oktatott klasszika-filológiát és ókortörténetet egészen 1957-ig, amikor politikai okokból, az 1956-os forradalomban tanúsított magatartására hivatkozva egyetemi tanári címétől megfosztották, állásából elbocsátották. 1958-ban az MTA Matematikai Kutatóintézetének lett tudományos munkatársa, s itt dolgozott egészen 1983. évi nyugdíjazásáig, utóbb tudományos főmunkatársként, majd tudományos tanácsadóként.

1991-ben rehabilitálták, s visszakapta egyetemi tanári címét, emellett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára is lett, de folyamatos oktatótevékenységet ekkor már nem végzett. 1994-ben Gazda Istvánnal együttműködve megalapította a Magyar Tudománytörténeti Intézetet, amelynek első elnöke lett.

Munkássága[szerkesztés]

Pályája első felében az ókori görög műveltség, irodalom és történelem különböző kérdéseivel foglalkozott. Egyebek mellett behatóan vizsgálta vallásetnológiai megközelítésben az ókori hitrendszerek és mágia kapcsolatát, az ógörög dialektika rendszerét, a Homérosz-hagyományt, a Szophoklész-tragédiákat és Horatius helyét a hellenisztikus irodalomtörténet-írásban. Eszme-, mentalitás- és politikatörténeti szempontból, monografikus igénnyel tárta fel a Periklész, Szókratész és Démoszthenész korabeli Athén műveltségét. Több klasszikus mű fordítása fűződik a nevéhez, így többek között Hérodotosz történeti művének egyes szemelvényeit, Kratülosz és Platón filozófiai írásait, Tacitus Agricola és Germania című műveit ültette át magyarra, de ő gondozta Eukleidész Elemek című művének magyar kiadását is. Aranygyapjú címen ókori görög mítoszok és mondák reprezentatív válogatását fordította le és rendezte sajtó alá.

Bár az ókortörténeti és klasszika-filológiai tematika élete végéig elkísérte, tudománytörténeti kutatásai az 1950-es évek második felétől munkásságának egyre hangsúlyosabb vonulatát képezték. A klasszikus görög dialektika és az eukleidészi matematikai axiómák kapcsolódási pontjait keresve, filológiai módszerekkel és következetes történettudományi látásmóddal vázolta fel egyre részletesebben a görög matematika alapjául szolgáló axiomatikus-deduktív módszer gyökereit és természetét. 1969-ben német nyelven jelent meg az ókori görög matematika filológiai és filozófiai alapjairól, kibontakozásáról írott nagymonográfiája, amely később franciául, angolul, és rövidített változatban magyarul is megjelent. Ebben a munkájában megnyugtatóan tisztázott és kiigazított számos korábbi tudománytörténeti tévedést. Többek között filológiai-nyelvészeti alapon bizonyította, hogy az ógörög matematika terminológiájának és bizonyítási eljárásainak a filozófiai dialektika a közvetlen előképe, valamint hogy a püthagoraszi arány- és zeneelmélet is hozzájárult az antik matematika kibontakozásához.

A matematikáé mellett – azonos filológiai-filozófiai szemszögből és hasonló kérdésfeltevésekkel – behatóan foglalkozott az ókori természettudományok, a geometria, a trigonometria, a csillagászat, a fizika, a földrajztudomány, a térképezés, a geocentrikus világkép kialakulásával és múltjával, az anaximandroszi gnómon jelentőségével, de kísérletet tett az ókori görög leíró nyelvtudomány kibontakozásának felvázolására is. Idősebb korában figyelme a magyar természettudományos műveltség gyökerei, középkori és reneszánsz kori kibontakozása felé fordult.

Az ókori történelem és eszmetörténet témakörében jelentős ismeretterjesztő tevékenységet fejtett ki. Népszerű ifjúsági kiadványokban foglalta össze Hellász és a Római Birodalom kultúrtörténetét. Több történelem- és filozófia-tankönyv ókortörténeti fejezeteinek szerzője volt.

Szerkesztőbizottsági tagja volt az Acta Antiqua című ókortörténeti folyóiratnak, s 1991-ben alapító főszerkesztőként indította útjára az Existentia című filozófiai periodikát.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1979-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1990-ben rendes tagjává választották, tagja volt az MTA tudomány- és technikatörténeti bizottságának. 1973–1974-ben a stanfordi Center for Advanced Studies in the Behavioral Sciences tagjaként tevékenykedett. Nemzetközi elismertségének további tanúsága, hogy tagja volt az Athéni Akadémiának (1976), a Finn Interdiszciplináris Akadémiának (1978), a pakisztáni Hamdard Akadémiának (1979), a Tarantói Történeti és Régészeti Intézetnek (1980), a Szicíliai Antik Történeti Intézetnek (1981), a Római Mediterrán Akadémiának (1982), a Luccai Tudományos Akadémiának (1983) és a Berlini Tudományos Kollégiumnak (1985).

1964-ben az Akadémiai Díj harmadik fokozatát, 1992-ben az Apáczai Csere János-díjat ítélték oda neki. A klasszika-filológia és a matematikatörténet terén nemzetközileg is elismert munkásságáért, oktatói és ismeretterjesztő tevékenységéért 1993-ban Széchenyi-díjat kapott.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Perikles kora: Történeti és politikai áttekintés. Budapest: Franklin Társulat; (hely nélkül): Parthenon Egyesület. 1942.  
  • Sokratés és Athén. Budapest: Szikra. 1948. = Tudomány és Haladás,  
  • Óperzsa novellák. Budapest: Egyetemi ny. 1948.  , bőv. kiad.: Budapest: Kairosz. 2016
  • Mágia és vallás. Budapest: Budapesti Irodalmi Intézet. 1949. = Új Könyvtár, 42.  
  • Homéros. Budapest: Akadémiai. 1954.  
  • A trójai háború. Budapest: Ifjúsági. 1956.  
  • Homérosz világa. Budapest: Művelt Nép. 1956.  1
  • Aranygyapjú. Budapest: Magvető. 1966.  
  • Anfänge der griechischen Mathematik. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • A görög matematika kibontakozása. Budapest: Magvető. 1978. = Gyorsuló Idő,  
  • Enklima: Untersuchungen zur Frühgeschichte der griechischen Astronomie, Geographie und der Sehnentafeln. Athen: (kiadó nélkül). 1982.   (Erkka Maulával)
  • Antik természettudomány. Budapest: Gondolat. 1984.   (Kádár Zoltánnal)
  • Szophoklész tragédiái. Budapest: Gondolat. 1985.  
  • Róma jellemei. Budapest: Móra. 1985.  
  • Hellász hősei. Budapest: Móra. 1985.  
  • Das geozentrische Weltbild: Astronomie, Geographie und Mathematik der Griechen. München: DTV. 1992.  
  • A görög matematika: Tudománytörténeti visszapillantás. Budapest: Magyar Tudománytörténeti Intézet. 1998.  
  • Antik csillagászati világkép: Árnyék, naptár, földrajz, geometria. Budapest: Typotex. 1998.  

Források[szerkesztés]

  • Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon. Budapest: Greger-Biográf. 1999. 1501. o.  
  • Kutrovácz Gábor: Szabó Árpád 1913–2001. Magyar Tudomány, CVIII. évf. 6. sz. (2002. jún.) 828–831. o.

http://www.matud.iif.hu/02jun/kutrova.html

  • Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 403. o. ISBN 963-9257-15-X  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 III. (R–ZS). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 1175–1176. o.
  • Kossuth-, állami és Széchenyi-díjasok 1948–2008 II. Szerk. Gyuricza Péter, Móritz Rita, Szalay Antal. Budapest: Magyar Közlöny. 2008. 36. o. ISBN 978-963-9722-43-9

További irodalom[szerkesztés]