Szűcs Jenő (történész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szűcs Jenő
Született 1928. július 13.
Debrecen
Elhunyt 1988. november 24. (60 évesen)
Leányfalu
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása történész,
levéltáros,
egyetemi tanár

Szűcs Jenő (Debrecen, 1928. július 13.Leányfalu, 1988. november 24.) a 20. század kiemelkedő magyar történésze, egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora (1987), állami díjas (1985).[1]

Élete és munkássága[szerkesztés]

Édesapja, dr. Szűcs László (†1944) járásbíró, törvényszéki bíró, édesanyja, Popini Margit volt. Anyai nagyapja Popini Albert. Tanulmányait az ELTE-n végezte (1948–1953), 1950-ig mint az Eötvös Kollégium tagja. 1953-ban történelem–levéltár szakon szerzett diplomát. Már egyetemi hallgatóként felfigyeltek rá tanárai, diáktársai.

1952-60 között a Magyar Országos Levéltár munkatársa volt; előbb a Középkori Gyűjtemény s a Családi Levéltárak osztályán, majd a Kamarai Levéltár referenseként levéltáros, utóbb főlevéltáros. Évekig kutatta a Felvidék levéltárait. Az 1956-os forradalom után háttérbe szorította a hatalom.

1960-tól az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1972-től főmunkatársa, 1976-tól a Középkori Osztály vezetője, majd főosztályvezetője. 1972-ben „Gentilizmus”. A barbár etnikai tudat kérdése című disszertációjával a történelemtudomány kandidátusa lett. Kutatói pályájának kezdeti éveiben a középkori magyar várostörténettel és a 16-18. századi igazságtörténet kérdéseivel foglalkozott.

1960 után – összefüggésben a magyar történeti tudat „nacionalista maradványairól” a magyar történetírásban és publicisztikában kibontakozott Molnár Erik-vitával – érdeklődése a középkori eszmetörténet, ezen belül a politikai gondolkodás és a nemzeti tudat előtörténete felé fordult, de általában is foglalkozott a nemzeti kérdés történetelméletével. Részletesen kidolgozta a középkori nemzetfogalom használatát.

Élete utolsó szakaszában a kései Árpád-kor történetével, főként a 13. századi átalakulás gazdaság- és társadalomtörténeti vonatkozásaival, ebből kitekintve Magyarország történetének regionális helyével foglalkozott. Doktori disszertációját Az utolsó Árpádok címmel írta meg. IV. Béla életművét tárgyaló biográfiát írt. Utolsó éveiben behatóan foglalkozott a magyarországi városhálózat térbeli tagolódásának kérdésével, valamint pénztörténettel is.

Eredetileg a Bibó István tiszteletére 1980-ban összeállított, szamizdatban megjelent emlékkönyvbe írta meg nagy hatású, az akkori politikai hatalom számára nehezen elfogadható tézist tartalmazó tanulmányát Európa három régiójáról, amelyben azt bizonyította, hogy a Magyarországot felölelő térség nem kelet-európai, hanem egy Nyugat- és Kelet-Európa közé ékelődött, de minőségében inkább az előbbihez közel álló harmadik történeti régióként (Kelet-Közép-Európa) fejlődött. Ez a műve 1985-ben jelent meg francia fordításban "Három Európa" címen Fernand Braudel előszavával. Rendkívül elismerő francia fogadtatásának köszönhetően később németül, lengyelül, románul, szlovákul, olaszul és angolul is kiadták.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon (Bp., 1955);
  • A középkori építészet munkaszervezetének kérdéséhez (Bp. Régiségei, 1958);
  • A nemzet historikuma és a történetszemlélet nemzeti látószöge (Hozzászólás egy vitához) (Bp., 1970);
  • A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború (Levéltári Közlemények, 1972);
  • Társadalomelmélet, politikai teória és történetszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában (1-2. rész, Századok, 1973. 3-4. sz.);
  • Nemzet és történelem (Tanulmányok, Bp., 1974, németül: Bp., 1981); Die Ideologie des Bauernkrieges. (Az Osteuropäische Bauernbewegungen c. kötetben Bp., 1977);
  • A kereszténység belső politikuma a XIII. század derekán. IV. Béla király és az egyház (Történelmi Szle, 1981. 3. sz);
  • Megosztott parasztság-egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században (1-2. rész, Századok, 1981. 1-2. sz.);
  • Vázlat Európa három történeti régiójáról (Történelmi Szemle, 1981. 3. sz., önálló kötetben: Bp., 1983; Les trois Europes, Fernand Braudel előszavával, L'Harmattan, Domaines danubiens sorozat, Párizs, 1985, II. kiadás Virág Ibolya, Párizs, 2002);
  • Szlavóniai báni dénárok Erdélyben. Kereskedelemtörténet a pénztörténet tükrében (1318-1336) (Századok 1986. 3. sz.);
  • Az utolsó Árpádok (posztumusz)(Bp., 1993).
  • A magyar nemzeti tudat kialakulása. Két tanulmány a kérdés előtörténetéből (posztumusz) (Szeged 1992).
  • Szent István intelmei: az első magyarországi államelméleti mű. (A Szent István és kora c. kötetben Bp., 1988.).

Díja[szerkesztés]

  • A Magyar Népköztársaság Állami Díja (1985) – Magyarország, valamint Közép- és Kelet-Európa középkori gazdasági, társadalmi és ideológiatörténetének kutatásában végzett kimagasló eredményeiért.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  1. Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Glatz Ferenc: Elhunyt Szűcs Jenő (Magyar Nemzet, 1988. 284. sz.);
  • Szakály Ferenc: Emléksorok Szűcs Jenő fejfájára (Népszabadság, 1988. december 10.);
  • Czigány Lóránt: Szűcs Jenő (Új Látóhatár, 1989. 1. sz.);
  • Szakály Ferenc: Szűcs Jenő (Történelmi Szle, 1989. 3-4. sz.);
  • Engel Pál: Vázlat Szűcs Jenőről (Holmi, 1993 – 6. sz.);
  • Komoróczy Géza]: Szűcs Jenő egyetem nélküli tanár (Holmi, 1993. 6. sz.).
  • Hanák Péter: Az imaginárius régió valósága. Emlékezés Szűcs Jenőre (Mozgó Világ, 1995. 2. sz.).
  • Hovanyecz László: Egy történész Kelet-Közép-Európából (Népszabadság, 2003. július 12.).
  • Gyáni Gábor: Szűcs Jenő emlékezete (Népszabadság, 2008. július 12.).
  • Gyáni Gábor: Szűcs Jenő, a magányos történetíró (Forrás, 2008. 6. sz.).

Irodalom[szerkesztés]

  • Szilágyi Ágnes Judit: Érdekes személyiségek, emlékezetes viták a magyar történetírásban, 27 történészportré, Budapest, Palatinus, 2007. 132-136.o.
  • Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19–20. században – nemzetközi kitekintéssel. Budapest, 2011, Osiris Kiadó.