Szürke róka
 | ||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Szürkeróka (Urocyon cinereoargenteus)
| ||||||||||||||||||||||||||||||
 Szigeti szürkeróka (Urocyon littoralis)
| ||||||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Szürke róka témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Szürke róka témájú médiaállományokat és Szürke róka témájú kategóriát. |
A szürke róka (Urocyon) az emlősök (Mammalia) osztályának a ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó nem.
Megjelenésük[szerkesztés]
A szürke rókák súlya általában 1,8-7 kg. A szigeti szürkeróka (Urocyon littoralis) fej-testhossza 48-50 cm, a szürkerókáé (Urocyon cinereoargenteus) 48-68,5 cm.[1] A szürkerókánál legalább 30%-kal kisebb szigeti szürkerókáknak általában kevesebb farokcsigolyájuk van (szigeti szürkeróka: 15–22, szürkeróka: 21–22).[2] Az arcuk, a fejtetőjük, a hátuk és oldalaik, valamint a farkuk nagy része szürke. Torkuk, a lábaik belső és a test alsó része fehér, a nyakuk oldala, a fülek és a farok alsó része rozsdavörös. Szőrzetük durva, a hát közepén és a farok végén fekete színű, és egy fekete sörényre hasonlít.
Elterjedésük, fejlődésük[szerkesztés]
A szürkeróka Oregontól és Kanada délkeleti részétől Venezuela nyugati részéig terjedt el. A kisebb szigeti szürkeróka a Channel-szigeteken honos. Úgy tartják, hogy a szürkerókák eredetileg 24 ezer évvel ezelőtt érkeztek az egyik északi szigetre, és a pleisztocénben, körülbelül 16 000 évvel ezelőtt telepedtek meg a három északi szigeten. A 9500-11500 évvel ezelőtti tengerszint-emelkedéssel a szigetek elváltak egymástól, és körülbelül 4000 évvel ezelőtt valószínűleg amerikai őslakosokkal együtt a szürkerókák megérkeztek a déli szigetekre is.
Élőhelyük, életmódjuk[szerkesztés]
A szürkeróka erdős területeken és bozótosokban él, gyakran hegyvidéki terepen. Az odút saját maga ássa ki, vagy más állatoktól veszi át, üreges fákban az odú akár 9 m-re is lehet a talajtól. Többnyire alkonyatkor és éjszaka, a szigeti szürkeróka nappal is aktív. A szürke rókák kis gerincesekkel, rovarokkal és növényekkel táplálkoznak. A növényi étrendjük főleg gyümölcsökből és gabonákból áll, a szürke rókák gyakrabban esznek más rókáknál.
Rendszerezés[szerkesztés]
A szürke rókákat általában külön nembe sorolják, de 1976-ban a Vulpes nembe, 1978-ban pedig a Canis nembe is sorolták őket. Az Isla Tiburónon a szürkerókáénak tulajdonított populáció talán különálló faj lehet.
A nembe az alábbi 2 élő faj és 5 fosszilis faj tartozik:
- szürkeróka (Urocyon cinereoargenteus)
- szigeti szürkeróka (Urocyon littoralis)
- †Urocyon progressus
- †Urocyon citrinus
- †Urocyon galushai
- †Urocyon minicephalus
- †Urocyon webbi
Egyes tudós szerint még 1-2 másik faj is ide tartozik.
Evolúció[szerkesztés]
A szigeti szürkerókát gyakran a szürkerókával azonos fajnak tekintik, de számos közelmúltbeli tanulmány kimutatta, hogy különböző fajokról van szó. Habár a klasszikus rendszertanban a szürke rókákat általában a rókák (Vulpini) nemzetségébe sorolják[3], a morfológiai és molekuláris-biológiai adatok alapján az összes többi kutyaféle testvércsoportjának számítanak. A szürke rókák őseinek elválása az összes többi kutyafélétől valószínűleg körülbelül 16,5 millió évvel ezelőtt történt, de a ma ismert két faj csak körülbelül egymillió éve vált el egymástól.[4]
Érdekesség[szerkesztés]
A kutya rokonságából egyedül a szürke róka tud fára mászni. Így ha ellenségei fenyegetik, felmászik egy magas fára. Sőt, az ágak között alszik és ott is kutatja fel zsákmányát.
Források[szerkesztés]
- Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (szerkesztők). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3. kiadás) Archiválva 2011. május 21-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Ronald M. Nowak: Walker's Carnivores of the World. Johns Hopkins University Press, 2005, ISBN 978-0801880322, S. 83–84.
- ↑ David W. Macdonald, Claudio Sillero-Zubiri: The Biology and Conservation of Wild Canids. Oxford University Press, 2004, ISBN 978-0198515562 S. 28, S. 173.
- ↑ Kerstin Lindblad-Toh et al.: Genome sequence, comparative analysis and haplotype structure of the domestic dog. Nature 438, Dezember 2005; Seite 803–819 (Abstract)
- ↑ Katrin Nyakatura, Olaf RP Bininda-Emonds: Updating the evolutionary history of Carnivora (Mammalia): a new species-level supertree complete with divergence time estimates. BMC Biology 10, 2012. 10.1186/1741-7007-10-12
