Révész Imre (egyházjogász)

Révész Imre portréja. Pollák Zsigmond metszete

Révész Imre,˙(Újfehértó, 1826. január 14. – Debrecen, 1881. február 13.) református lelkész, egyházjogi és egyháztörténeti kutató és író.

Életpályája

Szabolcs vármegyében született. Apja, Révész Pál Kiskunhalasról származott; községi jegyző volt. Elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányait Debrecenben és Hajdúböszörményben végezte. 1841. novemberétől 6 éven át a Debreceni Református Kollégiumban tanult bölcsészetet, jogi és hittani tárgyakat. 1847 novembertől 1851 augusztusig a kollégiumban maradt; az első tanévben a veteránus szintaxisták, a másodikban a veteránus rétorok preceptora, majd 1850-51-ben kontraskriba, s mint ilyen, a novicius diákok oktatója volt a klasszikus nyelvekből, egyben a nagy könyvtár őre. Akadémiai tanuló korában a magyar királyi egyetem által a Schwartner-alapítványból kitűzött pályázatot megnyerte. A tanuló ifjuság olvasó-társaságának könyvtárnoka és elnöke, az ifjuság kérelmét a tanárkarhoz ő fogalmazta 1848. március 19-én, amelyben reformokat követeltek, például a közvizsgák eltörlését, az olvasótársaság segélyezését az iskola pénztárából, a tankönyvek kinyomatását stb. Az ifjúsági életben mint énekkari és tűzoltótársasági tag is tevékenyen részt vett. Szeniorrá választatása előtt Balmazújváros hívta meg 1851. augusztus 24-én lelkészévé, előbb azonban külföldi egyetemekre indult. Bécsben a protestáns teológiai fakultás hallgatója volt 1852 január közepéig, onnan 1852. július 9-én indulhatott tovább, s főleg Berlinben időzött. Svájcban fedezte fel Sélyei és Harsányi magyar gályarab lelkészek arcképeit. 1854. május 7-én foglalta el a szentesi lelkészi állomást, ahová való megválasztatását elfogadta. Innen hivta meg a debreceni fényes egyház egyik lelki pásztorává. 1856 máj. 18-tól haláláig itt hivataloskodott. 1856. egyházkerületi aljegyzővé választották, 1859-ben aMagyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1861-ben országos képviselővé választották, de 2 hónap múlva lemondott; 1864. a debreceni kollégiumba az egyháztörténelem tanárául, erről azonban egy év mulva lemondott, lelkészi és hittanári hivatalt együtt viselni nem akarván. 1867-ben a tiszántúli ref. egyházkerületi levéltárnokává közakarattal megtétetvén, e hivatalt páratlan munkaerővel vitte haláláig; 1871-ben a bécsi prot. teol. fakultás teol. doktori címmel tisztelte meg. A külföldi nagy egyházi társulatok közül az angol eredetü evangélikus Alliance apologetikus programmjához 1871. csatlakozott, a szövetség elnöke Necker Theodor Genfből fel is kereste Révészt Debrecenben 1873-ban s vele értekezett. Sayous Ede párisi tanár és történetiró 1875-ben látogatta meg, őt szólította fel aztán s tette figyelmessé az alakuló presbiteri Alliancera. Révész megható üdvözlő szózatot irt, melyet a debreceni egyház és kollégium kiváló férfiai aláirtak (1875 jul. 8.), s a londoni nagy gyűlésen lelkesen fogadták (Ev. Prot. Lap. 1875. 29. sz.), ő volt tehát a ref. egyházak presbiterelvü szövetségéhez való csatlakozásnak első kapcsolója hazánkban.

Révész Imre volt az egyik legalaposabb, bátor résztvevője az egyházjogi és alkotmányi nagy harcnak, amelyet a bécsi kormánnyal vívott a magyar protestáns egyház 1856 és 1861 között. Leo Thun miniszter 1856 aug. 21. adta ki a felülről készült protestáns egyházalkotmányi tervjavaslatot, mely a protestáns egyház önkormányzati szabadságát fenyegette. Révész alapos tanulmányokkal készült a védelemre két úttörő munkájával: A protestáns egyházalkotmány alapelvei (1856) és Vélemény a magyar prot. egyházalkotmány fő pontjai felett (1857). Midőn a Thun tervjavaslata ellenében a bécsi békekötés történetének közrebocsátásával meg akarta kezdeni a támadást a Ballagi Mór által szerkesztett Prot. Egyházi és Iskolai Lapban (1858), annak első száma lefoglaltatott, iró és szerkesztő mint csendháborítók törvényszék elé idéztettek. A bécsi kormány figyelembe nem vette, hogy szabályszerü zsinattartás nélkül a magyar protestáns egyház alkotmánya meg nem változtatható, erővel és felülről akarta azt végrehajtani; e végre 1859. szept. 1-jén kibocsátotta a császári nyilt parancsot (pátens) s másnap az azt életbe léptető miniszteri rendeletet, igy hatalmi szóval akarta romba dönteni a törvényes szervezetet. A tiszántúli református egyházkerület 1859 okt. 8-án felirt a rendelet ellen, azon első biráló alapdolgozat nyomán, amelyet Révész készített. Az ország, sőt a külföld figyelmét magára vonta az erélyes felszólalás. Az angol követségnek akkor Pesten időző tagja, az ifju Westmoreland titkár, a protestáns ügyben tájékozást kért. Az emlékratot, mely azt megadta, Révész fogalmazta, s az németre fordíttatván, az angol nagykövet Loftus lord kezébe juttatott, ki azt Londonba küldte. Innen került az 1860 febr. az angol parlament elé Long interpellációja alakjában, melyre Russel János lord adott választ. Ez az emlékirat megjelent 1860-ban az Edinburgh Review című angol lapban. Annak a küldöttségnek, amelyet a két evangélikus egyház egyeteme küldött a királyhoz, Révész is tagja volt, elnöke id. Vay Miklós báró, a feladata pedig az, hogy kérelmezze a pátens megszüntetését. 1860 jan. 23-28. Bécsben nem voltak képesek kieszközölni a király elébe jutást. A visszatérés előtt elhatározta a küldöttség: készüljön részletes utasítás a gyülekezetekhez és lelkészekhez, hogy az egyházi felsőség mellőzésével semmiféle miniszteri rendeletet ki ne hirdessenek. Ez utasítás a híres Tájékozás (v. ö. Figyelmező 1876. évf. 434. old.), melyet Bécsben készített Révész, s a küldöttség által jóváhagyatva, számtalan példányban világgá ment. Ehhez alkalmazkodtak hiven az egyesek s mentő horgonya lett az el nem merülésnek. A nagyváradi országos törvényszék a Tájékozás elkoboztatását rendelte el, a szerző Révész előbb saját lakásán, majd a városházánál hallgattatott ki az országos törvényszéki tanácsos által, végre Váradra idéztetett, s bűnügyi vizsgálat alá fogatott. Az abszolutista kormány belföldön az irodalmi védekezés előtt elzárta az utat, ellenben a külföldi német tudósok által védette a pátenst. 1860 február táján jutott a hazában köztudomásra, hogy külföldi német tudósok rosszalják a magyar protestánsok magatartását. Ekkor irta meg Révész A magyar prot. egyh. szabadságának védelmét 1860., amelyet a berlini Prot. Kirchen-Zeitung közölt. Végre a király 1860. május 15-én kelt leiratában a magyar protestáns egyházat régi törvényes állásába visszahelyezte, a perbe fogottakat, köztük Révészt is, felmentették. Az egyházjogi harc ezzel véget ért.

Az októberi diploma megjelenése után egybehivott országgyülésre a népszerüvé lett R.-t Debrecenben képviselővé választották. A merev ellenzéken foglalt állást, 1861 máj. 31. tartotta Deák Ferenc álláspontja ellen beszédét, a pragmatika szankciót erős birálat alá vette, s a népfelségi jogok álláspontjára helyezkedett. Látván, hogy a többség minden áron a megalkuvás terére lép, végképpen visszavonult a politikai pályáról. Az iskolajog és autonomia védelmére indította meg A magyar Prot. Egyházi és Iskolai Figyelmező című havi tudományos folyóiratot 1870-ben. Már 1860-ban, akadémiai székfoglaójában a történetírás egész elméletét felölelte, a működés sorrendjét pontonként megállapította. Maga ment elül nagy szabású történelmi feldolgozások kiadása által. Dévai, Erdősi János, Sinai Miklós, Huszár Gál, Melius Péter, a debreceni főiskola, protestáns iskoláink autonomiája egy-egy szakaszát alkotják megírandó egyháztörténelmünknek; ugyszinte a magyar református egyház Énekes könyvéről irt műve, melynél e téren alaposabb mű eddigelé nem jelent meg. Nagy része volt 1863 óta a tervezett protestáns irodalmi társulatban, mely azonban a nehéz politikai viszonyok miatt nem jöhetett létre, de a terv mutatja az ő nagyszerü felfogását. Mesteri kézzel rajzolta meg a feladatát (1879) egy protestáns egyháztörténelmi társulatnak, egész programot adott. Kínos vergődés után az ő halála után létesülhetett a mai prot. irodalmi társaság. Önállóan megjelent műveinek száma meghaladja a félszázat, a különböző tudományos közlönyökben és lapokban megjelent értekezéseinek száma a másik félszázat. A magyar református egyház országos zsinatának előkészítésére több tanulmányt adott ki, a törvényterv alapvázlatát is feltette, az egyetemes alaptörvényt, s a kormányzó alaphatóságról a presbiteriumról vázlatot is adott, s ez lett alapul felvéve az országos zsinat tárgyalásánál. Több ezer kötetre menő könyvtárát, amelyet egész életén át gyüjtött, fia Kálmán örökölte. Révész özvegyéről a debreceni egyház méltóan gondoskodott. Sírjára, mely apósa Vecsei József tanár sírhelye előtt fekszik a Kossuth-utcai temetőben, nagy részben adakozásból, 2000 frt értékü magas fekete kőoszlopot emeltetett. A tiszántúli egyházkerület emlékbeszédtartással,amelyet Szabó János esperesre bizott, elevenítette fel lelki képét aug. 20. s a beszédet kinyomatta; életnagyságu olajfestésű arcképét a kollégium könyvtárába beállíttatta; minthogy pedig Révész az összes protestantizmusé is volt, neve örökítésére szellemi emlék emelését határozta el önkéntes és egyszersmindenkorra történő közadakozásból gyűjtendő alapítvánnyal, amelynek célja a magyar protestáns egyház történelmi irodalom segélyezése és tovább fejlesztése.

Főbb művei

• A prot. egyházalkotmány alapelvei (Szarvas, 1856);
• A theologiai tudományok encyclopaediája (Hegenbach 4. kiadásu nagy művének fordítása, Pest 1857);
• Vélemény a magyar prot. egyház alkotmányának fő pontjai felett (Debrecen 1857);
• Erdősi János, magyar prot. reformátor (u. o. 1859);
• Etellaka vagyis Attila hun király birodalmi székhelye (u. o. 1859);
• A magyar prot. egyház szabadságának védelme (Sárospatak 1862);
• Dévai Biró Mátyás első magyar reformátor életrajza és irodalmi művei (Pest 1863);
• Kálvin élete és a kálvinizmus (u. o. 1864, 2. kiad. u. o. 1864);
• Egyetemes egyháztörténelem, alapíttatástól a reformációig (Debrecen 1865);
• A magyarországi ref. egyház énekes könyvéről (u. o. 1866);
• A levéltárak megóvásáról és rendezéséről (u. o. 1868);
• A tiszántúli ref. egyházkerület véleménye az 1848. évi vallásügyi törvény részletezéséről és az iskolaügyről (névtelenül 1869);
• Adalékok a magyar prot. iskolák autonomiájának történetéhez (Sárospatak 1869, 2. kiad. 1870);
• A magy. prot. hitfelekezetek egyházi és iskolaszükségeinek országos költséggel való fedeztetéséről (Debrecen 1871);
• Melius Péter emlékezete (u. o. 1873);
• A magyarországi ref. egyház számára egyházi főhatóságul felállíttatni szándokolt konventről (u. o. 1873);
• A magyarországi protestáns egyletről (1875);
• Adalékok a magyar ref. egyház zsinattartási ügyének multjához (Debrecen 1877);
• A debreceni nyomdászat első korszakáról (u. o. 1874);
• Zsinati teendőink mivolta, rendszere és egymásutánja (törvénytervvel, u. o. 1878);
• Igénytelen vélemény a magyar prot. egyháztörténelem jövője ügyében (u. o. 1897);
• Magyar Prot. Egyházi és Iskolai Figyelmező (u. o. 1870-1878, IX. kötet és évfolyam);
• Egyházi beszédek Robertson nyomán (Pest 1864, 1867, Debrecen 1869, I-III. füz.);
• Egyházi beszédek (I-VII. füz. 1870-90, kiadta fia R. Kálmán);
• Dévay und dir ungarische ref. Kirche (Herzog, Realencyclopaedie, Gotha 1865, 2. kiad. 1878).

Számos nagy fontosságu cikke és dolgozata a Sárospataki Füzetekben, Új Magyar Muzeumban, Századokban, Prot. Egyházi és Iskolai Lapban, Vasárnapi Újságban, A magyar akadémia Filozofiai Közleményeiben, Akadémiai Értekezésekben, Fürdős: Papi Dolgozatokban.