„Lazar Moiszejevics Kaganovics” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Bot: következő hozzáadása: zh:拉扎尔·卡冈诺维奇 |
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: sr:Лазар Каганович |
||
47. sor: | 47. sor: | ||
[[pt:Lazar Kaganovitch]] |
[[pt:Lazar Kaganovitch]] |
||
[[ru:Каганович, Лазарь Моисеевич]] |
[[ru:Каганович, Лазарь Моисеевич]] |
||
[[sr:Лазар Каганович]] |
|||
[[sv:Lazar Kaganovitj]] |
[[sv:Lazar Kaganovitj]] |
||
[[tr:Lazar Kaganoviç]] |
[[tr:Lazar Kaganoviç]] |
A lap 2012. december 8., 16:25-kori változata
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Lazar Moiszejevics Kaganovics (orosz betűkkel: Лазарь Моисеевич Каганович; Kabani, 1893. november 22. – Moszkva, 1991. július 15.) szovjet kommunista politikus volt, Joszif Visszarionovics Sztálin egyik munkatársa.
Életpályája
A kijevi kormányzóságban született, ukrajnai zsidó családban. Nem járt iskolába. Már 14 éves korától dolgozott mint cipész. 1911-ben belépett az OSZDMP-be. 1915-ben letartóztatták illegális propaganda terjesztéséért. Az októberi fordulat után az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben lett küldött. A polgárháború alatt a Déli Front vezetőivel, így Sztálinnal, vagy Vorosilovval is kapcsolatba került. Ennek 1922-ben látta hasznát, amikor beválasztották (alig 2 hónappal azután, hogy Sztálin pártfőtitkár lett) a Központi Bizottságba. A szervező-káderelosztó osztály élén állt. A XIII. pártkongresszuson (1924-ben) a KB titkárává választották. 1925-től 1928-ig az Ukrajnai Kommunista Párt első titkára volt. Ezután 1930-ig szakszervezetis, aztán a moszkvai pártbizottság elnöke. A közlekedést szervezi 1931-től. 1931-35 között a moszkvai metró építésát irányította. Kaganovicsról nevezték el az egész moszkvai metrót, ezen felül egyik állomását, sőt az első szovjet trolibuszt is (típusjelzésében – LK – Kaganovics nevének kezdőbetűit viselte). Ő irányította a Megváltó Krisztus temploma felrobbantását is, aminek a helyére a gigantikus Szovjetek Palotáját tervezték, amit a háború miatt nem tudtak felépíteni.
Kaganovics ezután is fontos szerepet játszott az Ukrán Kommunista Párt életében: 1930-ban Molotovval együtt a kollektivizálást erőltette, aminek az eredménye lett 1932-33-ban a nagy ukrajnai éhínség (holodomor). Több millióan éhen haltak. Robert Conquest történész szerint Kaganovics és Molotov személyesen felelős az éhínségért. Kb. 140 darab, halálos ítéleteket tartalmazó hosszú listát írt alá a csisztka alatt is.
1937-től nehézipari, 1939-ben üzemanyagipari, 1939-40 között olajipari népbiztos. A háború után építőanyagipari népbiztos volt. 1947-től a Minisztertanács elnökhelyettese. 1952-től az Elnökség tagja.
Kaganovics Sztálin halála előtt kissé elvesztette tekintélyét a pártban: több történész szerint Sztálin újabb tisztogatást tervezett. Zsidó volta miatt az antiszemita kampányban is sor kerülhetett volna rá.
Sztálin halála után miniszterelnök-helyettes lett, de politikailag meggyengült. Meggyőződéses sztálinista volt. 1957-ben szembefordult a Központi Bizottság desztalinizálást követelő többségével, a személyi kultusz felszámolására irányuló politikával. Malenkovval és Molotovval együtt kizárták a KB-ből (1957), majd a pártból is (1961, XXII. kongresszus). Idős korára csaknem megvakult. Leginkább azon problémázott, hogy ha Molotovot visszavették a pártba, őt miért nem. David Remnick leír egy esetet, amikor az öreg Kaganovics azt nyilatkozta, hogy nem bánt meg semmit, amit csinált, és nem értette, kinek mi baja Sztálinnal, ha megmentette a világot a fasizmustól. Gorbacsov reformjait „katasztrófának” tartotta. 1991. július 15-én halt meg, 3 héttel a rendszerváltás előtt.