„Sebők Imre (festő)” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Képregényei: Nagybetűs írás felszámolása itt is
DeniBot (vitalap | szerkesztései)
a kisebb formai javítások
22. sor: 22. sor:
Az ifjú Sebők Imre utcajárdára rajzolt képeit fedezte fel az arra sétáló [[Pólya Tibor]]. A paraszti családból származó fiatalembernek ez a találkozás fordulatot hozott életébe. Mint inas került a tehetségét felfedező [[Pólya Tibor]]hoz, aki foglalkozott vele, és tanította. Állandóan a műteremben tartózkodott, ahol ez idő tájt egymásnak adták a kilincset a jobbnál jobb rajzolók, grafikusok. Sebők Imre pedig figyelte a munkáikat, és szüntelenül rajzolt, képezte magát. Pólya, [[Feics Jenő]] híres rajziskolájába ajánlotta, ahol leginkább mágnások gyermekei, hatalmas pénzekért tanulhattak. Sebők rendkívül magabiztos rajztudása és Pólya közreműködése lehetővé tette, hogy ingyen vegyen részt az oktatásban. Ezt követően képzőműveszeti iskolába javasolták, ahol [[Glatz Oszkár]] és [[Bernáth Aurél]] tanítványa volt. Ezt az iskolát azonban nem tudta befejezni. Pénzt kellett keresnie, és két év után abbahagyta tanulmányait.

Nehéz anyagi helyzetén [[Tolnay Simon]], a ''Tolnai Világlapja'' című újság akkori és egyben utolsó tulajdonosa segített, és [[1932]]-ben szerződtette lapjainak illusztrálására. Ekkor került kapcsolatba a sajtóval, amely végül egész életét meghatározta. Illusztrálta a ''Magyar Cserkész'', az ''Ünnep'', a ''Délibáb'' és az ''Antenna'' című lapokat. Emellett több száz, akkor divatos 10-20 filléres, félpengős, pengős regénynek rajzolt, festett címlapot ([[1935]]-től [[1942]]-ig, majd [[1946]] és [[1947]] között, a magyar ponyvairodalom második virágkorában, az első az [[1910]]-[[1920|20]]-as években volt). Rengeteget dolgozott, ontotta a jobbnál jobb rajzokat, és rövid idő alatt rendkívül népszerű lett. A Hungária Rt. számára rengeteg ifjúsági regényt látott el illusztrációkkal és szebbnél szebb címlapokkal. Nem sokkal a háború kitörése előtt, egy kanadai újsághoz hívták, amibe Tarzan és a Maya istennő címmel képregényt kellett volna rajzolnia. Ő azonban nem akart elutazni, így ebből nem lett semmi (pár kockát és rajzot készített ugyan, de ezek elvesztek). Ezután Rómába kapott meghívást, de oda sem volt hajlandó elutazni.

A háború után a ''Tolnai Világlapja'' mint ''Dolgozók Világlapja'' még egy ideig működött, majd megszűnése után Sebők Imrének is új munkahelyet kellett néznie. Dolgozott a ''Képes Kurír''nak és a ''Friss Újság''nak. Gál György a ''Pesti Izé'' című vicclapba hívta ([[1946]]-[[1948]]) olyan rajzolókkal egyetemben, mint [[Korcsmáros Pál]], [[Byssz Róbert]], [[Hauswirth Magda]], [[Török János]]. A 100 számot megélt és betiltott újság után, ugyanez a gárda pár hónap után egy másik vicclapot FŰRÉSZ címen indított el, de ez is rövid életű volt.

Az ötvenes években olyan propagandakiadványokat illusztrált, mint a ''Rendőrség kiskönyvtára'', ''Belügyminisztérium kiskönyvtára'' stb. Az ötvenes évek második felében újonnan induló lapok folytatásos [[képregény]]eket kezdtek közölni. Sebők Imre képregényei [[1957]]-től a ''Magyar Ifjúság''ban hetente jelentek meg [[1967]] októberéig, a ''[[Népszava|Népszavában]]'' pedig naponta [[1962]] és [[1977]] között. Emellett rajzolt a ''Pajtás'', a ''Füles'', a ''Képes Nyelvmester'', a ''Magyar Rendőr'' és a ''Tolna Megyei Népújság'' számára is egy pár képregényt. Az általa rajzolt képregények nagy többségének a forgatókönyveit [[Cs. Horváth Tibor]] írta. Folyamatosan ellátta munkával, amit otthonában végezhetett. Ettől a naponként gyártott háromkockás képregényektől megcsömörlött, és [[1966]] után stílusa megkopott. A továbbra is míves kompozícióknak a kidolgozottsága komoly kívánnivalót hagyott maga után. [[1973]]-ban megszűnt a napi taposómalom, így élete utolsó hét képregényét ismét mesteri módon készítette el.

Főbb képregényei: A párizsi Notre Dame ([[1958]]), Ben Hur ([[1960]]), A mayák kincse ([[1962]]), Robin Hood ([[1963]]), Koldus és királyfi ([[1965]]), A kétéltű ember ([[1966]]), [[Odüsszeia]] ([[1975]]).

Készített egy ötvenkét lapos francia kártyát, amelyeken erotikus, lenge öltözetű hölgyek szerepeltek, és amit pár évvel később újra kiadtak amin, már hátteret is készített a nők mögé. Az [[1950]]-es [[1960|60]]-as években minden jelentősebb grafikust, köztük Sebők Imrét is felkértek diafilmek készítésére. Szívesen és örömmel vállalta el ezeket a munkákat, mert ő elsősorban festőnek tartotta magát. Összesen 14 diafilmet festett meg. Ezek közül kiemelkednek: A kőbaltás ember, Monte Cristo grófja, Ben Hur, Robinson Crusoe, Kincses sziget és a Nagymedve fiai.

Több művét is lefordították [[Német nyelv|németre]], az egykori [[NDK]]-ban megjelenő lapok számára.
Több művét is lefordították [[Német nyelv|németre]], az egykori [[NDK]]-ban megjelenő lapok számára.

==Képregényei==
== Képregényei ==
===Első közlések===
=== Első közlések ===
Pajtás
Pajtás
*1949.
* 1949.
**Vak Bottyánék rajtaütnek
** Vak Bottyánék rajtaütnek
**Három elveszett úttörő
** Három elveszett úttörő
*1950.
* 1950.
**Beljajev: A kétéltű ember
** Beljajev: A kétéltű ember
*1966.
* 1966.
**Kőszegi: A sakkozógép titka
** Kőszegi: A sakkozógép titka
*1967.
* 1967.
**Alaksza: A csempészek titka
** Alaksza: A csempészek titka

Szivárvány Kiskönyvtár
Szivárvány Kiskönyvtár
*1956.
* 1956.
**Kittenberger: Oroszlánkaland Afrikában
** Kittenberger: Oroszlánkaland Afrikában

Magyar Ifjúság
Magyar Ifjúság
*1957.
* 1957.
**Stevenson: A kincses sziget
** Stevenson: A kincses sziget
**Polevoj: Az arany
** Polevoj: Az arany
*1958.
* 1958.
**Lem: Asztronauták
** Lem: Asztronauták
**Nicolescu: Yahuarhuaca száműzöttei
** Nicolescu: Yahuarhuaca száműzöttei
**Hugo: A párizsi Notre Dame
** Hugo: A párizsi Notre Dame
*1959.
* 1959.
**London: A mexicoi
** London: A mexicoi
**Valentyinov: Kaszanda lázadása
** Valentyinov: Kaszanda lázadása
*1960.
* 1960.
**Wallace: Ben Hur
** Wallace: Ben Hur
**Traven: Aranyásók
** Traven: Aranyásók
**Dold-Mihajlik: Ordasok között
** Dold-Mihajlik: Ordasok között
**Lawson: A négylábú bomba
** Lawson: A négylábú bomba
*1961.
* 1961.
**Fiedler: Számkivetve
** Fiedler: Számkivetve
**Prus: A fáraó
** Prus: A fáraó
**Garay: Háry János
** Garay: Háry János
**Cs. Horváth: A 107-es akta
** Cs. Horváth: A 107-es akta
**Müller: Jelek a holdról
** Müller: Jelek a holdról
*1962.
* 1962.
**Laskai: Diverzánsok
** Laskai: Diverzánsok
**Scott: Ivanhoe
** Scott: Ivanhoe
**Schreyer: A zöld szörny
** Schreyer: A zöld szörny
*1963.
* 1963.
**Cs. Horváth: Egy ember akinek élni kell
** Cs. Horváth: Egy ember akinek élni kell
**Howard: Hét tenger ördöge
** Howard: Hét tenger ördöge
**Pinchon: Viva Villa
** Pinchon: Viva Villa
*1964.
* 1964.
**Fekete: A koppányi aga testamentuma
** Fekete: A koppányi aga testamentuma
**London: Alaszka démona
** London: Alaszka démona
**Ovalov: A rézgomb
** Ovalov: A rézgomb
*1965.
* 1965.
**Goncsár: Három találkozás
** Goncsár: Három találkozás
**Cs. Horváth: Ballada a poétáról
** Cs. Horváth: Ballada a poétáról
**Merle. A sziget
** Merle. A sziget
*1966.
* 1966.
**Coster: Till Eulenspiegel
** Coster: Till Eulenspiegel
**Asimov: Robotok lázadása
** Asimov: Robotok lázadása
**Hammet: A máltai sólyom
** Hammet: A máltai sólyom
*1967.
* 1967.
**Schiller: Tell Vilmos
** Schiller: Tell Vilmos
**Sejnyin: A sirius akció
** Sejnyin: A sirius akció
**Boulle: Híd a Kwai folyón
** Boulle: Híd a Kwai folyón
*1971.
* 1971.
**Bradbury: Mennydörgő robaj
** Bradbury: Mennydörgő robaj

[[Népszava]]
[[Népszava]]
*1961.
* 1961.
**Maupassant: Az ajándék
** Maupassant: Az ajándék
**Cs. Horváth: Nagy kópé Sempronió
** Cs. Horváth: Nagy kópé Sempronió
*1962.
* 1962.
**Voynich: Bögöly
** Voynich: Bögöly
**Tolsztoj: A halálsugár
** Tolsztoj: A halálsugár
**London: A mayák kincse
** London: A mayák kincse
**Jókai: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból
** Jókai: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból
**Bates: Jó széllel francia partra
** Bates: Jó széllel francia partra
**Martinov: A vénusz titka
** Martinov: A vénusz titka
**Bocaccio: A féllábú daru
** Bocaccio: A féllábú daru
**Ambrus: A Tenkbrink-eset
** Ambrus: A Tenkbrink-eset
*1963.
* 1963.
**Ziergiebel: A sebhelyes arcú
** Ziergiebel: A sebhelyes arcú
**Jókai: ''[[Szegény gazdagok]]''
** Jókai: ''[[Szegény gazdagok]]''
**Defoe: Robinson
** Defoe: Robinson
**Jókai: Szép Mikhál
** Jókai: Szép Mikhál
**Doyle: Eltűnt világ
** Doyle: Eltűnt világ
**Naszibov: Rejtekhely az Elbán
** Naszibov: Rejtekhely az Elbán
*1964.
* 1964.
**Cs. Horváth: Robin Hood
** Cs. Horváth: Robin Hood
**Molnár: A Pál utcai fiúk
** Molnár: A Pál utcai fiúk
**Stendhal: Pármai kolostor
** Stendhal: Pármai kolostor
**Waten: Hajsza
** Waten: Hajsza
**Jókai: Szeretve mind a vérpadig
** Jókai: Szeretve mind a vérpadig
*1965.
* 1965.
**Twain: Koldus és királyfi
** Twain: Koldus és királyfi
**Panov: Ködkapitány
** Panov: Ködkapitány
**Traven: Halálhajó
** Traven: Halálhajó
**Faulkner: Sírgyalázók
** Faulkner: Sírgyalázók
**Berkesi-Kardos: Kopjások
** Berkesi-Kardos: Kopjások
*1966.
* 1966.
**Arnaud: A félelem bére
** Arnaud: A félelem bére
**Beljajev: A kétéltű ember
** Beljajev: A kétéltű ember
**Panov: Chicago szépe
** Panov: Chicago szépe
**Mikszáth: A fekete város
** Mikszáth: A fekete város
*1967.
* 1967.
**Imre-Bojcsuk: A vörös Túr
** Imre-Bojcsuk: A vörös Túr
**Twain: Tom és Huck
** Twain: Tom és Huck
**Kim: Elolvasás után elégetendő
** Kim: Elolvasás után elégetendő
*1968.
* 1968.
**Stevenson: A kincses sziget
** Stevenson: A kincses sziget
**Imre-Bojcsuk: Marielandi veszedelem
** Imre-Bojcsuk: Marielandi veszedelem
**Gárdonyi: Egri csillagok
** Gárdonyi: Egri csillagok
**Beecher-Stowe: Tamás bátya
** Beecher-Stowe: Tamás bátya
*1969.
* 1969.
**Golubjov: A piramis titka
** Golubjov: A piramis titka
**Schreyer: Preludio 11
** Schreyer: Preludio 11
**Szolovjov: A csendháborító
** Szolovjov: A csendháborító
**Kuttner: Android
** Kuttner: Android
**Jegorov: Merénylet
** Jegorov: Merénylet
*1970.
* 1970.
**Merle: Állati elmék
** Merle: Állati elmék
**London: Farkasvér
** London: Farkasvér
**Polescsuk: A pergamen titka
** Polescsuk: A pergamen titka
**Rajnov: A névtelen ügynök
** Rajnov: A névtelen ügynök
*1971.
* 1971.
**Schreyer: A zöld szörny
** Schreyer: A zöld szörny
**Jókai: Három királyok csillaga
** Jókai: Három királyok csillaga
**Zsoldos: A feladat
** Zsoldos: A feladat
*1972.
* 1972.
**Móra: Aranykoporsó
** Móra: Aranykoporsó
**Beljajev: A repülő ember
** Beljajev: A repülő ember
**Jókai: A kétszarvú ember
** Jókai: A kétszarvú ember
*1973.
* 1973.
**Homérosz: Iliász
** Homérosz: Iliász
*1975.
* 1975.
**Goncsár: Zászlóvivők
** Goncsár: Zászlóvivők
**Homérosz: Odüsszeia
** Homérosz: Odüsszeia
*1976.
* 1976.
**London: Az éneklő kutya
** London: Az éneklő kutya
*1977.
* 1977.
**Obrucsev: Utazás Plutoniába
** Obrucsev: Utazás Plutoniába

Képes Nyelvmester
Képes Nyelvmester
*1962.
* 1962.
**Két fiú, két világ
** Két fiú, két világ

TolnaMegyei Népújság
TolnaMegyei Népújság
*1963.
* 1963.
**Ivanov: A rajnai várkastély
** Ivanov: A rajnai várkastély

Magyar Rendőr
Magyar Rendőr
*1964.
* 1964.
**Thürk: A dzsungel előtt meghal a szél
** Thürk: A dzsungel előtt meghal a szél

Füles évkönyv
Füles évkönyv
*1964.
* 1964.
**Molnár: Széntolvajok
** Molnár: Széntolvajok
*1969.
* 1969.
**Poe: Az aranybogár
** Poe: Az aranybogár

Füles
Füles
*1975.
* 1975.
**London: Tragédia a messzi északon
** London: Tragédia a messzi északon
**Hemingway: Francis Macomber rövid boldogsága
** Hemingway: Francis Macomber rövid boldogsága

===Képregényeinek újrakiadása===
=== Képregényeinek újrakiadása ===
* [http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=8927 Sebők Imre: Jack London nyomán] (Fekete-Fehér Képregénymúzeum, Míves Céh, 2005), ISBN 9638691719
* [http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=8927 Sebők Imre: Jack London nyomán] (Fekete-Fehér Képregénymúzeum, Míves Céh, 2005), ISBN 9638691719
A teljes Sebők-életmű újraközlését 2006-ban kezdte meg a Windom kiadó.
A teljes Sebők-életmű újraközlését 2006-ban kezdte meg a Windom kiadó.
*[http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=11418 Egy hirhedett kalandor], ISBN 9638723505
* [http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=11418 Egy hirhedett kalandor], ISBN 9638723505
*[http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=11775 A Kincses sziget], ISBN 9638723513
* [http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=11775 A Kincses sziget], ISBN 9638723513
*[http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=12078 Halálsugár], ISBN 9789638723529
* [http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=12078 Halálsugár], ISBN 9789638723529
*[http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=13014 Mairelandi veszedelem]
* [http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=13014 Mairelandi veszedelem]
*[http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=13317 Szegény gazdagok]
* [http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=13317 Szegény gazdagok]
*[http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=13816 A sebhelyes arcú]
* [http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=13816 A sebhelyes arcú]
*[http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=31307 Tom és Huck kalandjai]
* [http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=31307 Tom és Huck kalandjai]
*A Vénusz titka
* A Vénusz titka

==Diafilmjei==
== Diafilmjei ==
*Apja fia (31 kocka) ff. 1952.
* Apja fia (31 kocka) ff. 1952.
*A kőbaltás ember (59 kocka) sz. 1953.
* A kőbaltás ember (59 kocka) sz. 1953.
*Robinson (60 kocka) sz. 1955.
* Robinson (60 kocka) sz. 1955.
*Fegyverrel a hazáért (88 kocka) ff. 1956.
* Fegyverrel a hazáért (88 kocka) ff. 1956.
*A kincses sziget (52 kocka) sz. 1957.
* A kincses sziget (52 kocka) sz. 1957.
*Monte Cristo grófja (81 kocka) sz. 1957.
* Monte Cristo grófja (81 kocka) sz. 1957.
*Vihar Itália felett (66 kocka) sz. 1959.
* Vihar Itália felett (66 kocka) sz. 1959.
*Csihajda (46 kocka) sz. 1960.
* Csihajda (46 kocka) sz. 1960.
*Ben Hur (79 kocka) sz. 1962.
* Ben Hur (79 kocka) sz. 1962.
*Kalózok a tengeren – Hosszú Ben a kalózvezér (60 kocka) sz. 1969.
* Kalózok a tengeren – Hosszú Ben a kalózvezér (60 kocka) sz. 1969.
*Tájfun repülők (60 kocka) sz. 1972.
* Tájfun repülők (60 kocka) sz. 1972.
*Nagy Medve fiai (75 kocka) sz. 1978.
* Nagy Medve fiai (75 kocka) sz. 1978.

==Forrás==
== Forrás ==
*Kertész Sándor: Szuperhősök Magyarországon (Avarell Bt. 1991), ISBN 9630414252
* Kertész Sándor: Szuperhősök Magyarországon (Avarell Bt. 1991), ISBN 9630414252
*[http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=8927 Sebők Imre: Jack London nyomán] (Míves Céh, 2005), ISBN 9638691719
* [http://db.kepregeny.net/index.php?p=comicdetails&cid=8927 Sebők Imre: Jack London nyomán] (Míves Céh, 2005), ISBN 9638691719
*[http://windom.extra.hu/ Windom képregények]
* [http://windom.extra.hu/ Windom képregények]

{{DEFAULTSORT:Sebo~k Imre}}
[[Kategória:Magyar grafikusok]]
[[Kategória:Magyar grafikusok]]
[[Kategória:Magyar képregényrajzolók]]
[[Kategória:Magyar képregényrajzolók]]

A lap 2010. augusztus 3., 11:56-kori változata

Sebők Imre
Fájl:SebokImre.jpg
Született1906. augusztus 6.[1]
Apostag
Elhunyt1980. szeptember 14. (74 évesen)[1]
Budapest
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásafestő, grafikus, képregényrajzoló
SablonWikidataSegítség

Sebők Imre (Apostag, 1906. augusztus 6.Budapest, 1980. szeptember 14.) magyar festő, grafikus, képregényrajzoló.

Életrajz

Az ifjú Sebők Imre utcajárdára rajzolt képeit fedezte fel az arra sétáló Pólya Tibor. A paraszti családból származó fiatalembernek ez a találkozás fordulatot hozott életébe. Mint inas került a tehetségét felfedező Pólya Tiborhoz, aki foglalkozott vele, és tanította. Állandóan a műteremben tartózkodott, ahol ez idő tájt egymásnak adták a kilincset a jobbnál jobb rajzolók, grafikusok. Sebők Imre pedig figyelte a munkáikat, és szüntelenül rajzolt, képezte magát. Pólya, Feics Jenő híres rajziskolájába ajánlotta, ahol leginkább mágnások gyermekei, hatalmas pénzekért tanulhattak. Sebők rendkívül magabiztos rajztudása és Pólya közreműködése lehetővé tette, hogy ingyen vegyen részt az oktatásban. Ezt követően képzőműveszeti iskolába javasolták, ahol Glatz Oszkár és Bernáth Aurél tanítványa volt. Ezt az iskolát azonban nem tudta befejezni. Pénzt kellett keresnie, és két év után abbahagyta tanulmányait.

Nehéz anyagi helyzetén Tolnay Simon, a Tolnai Világlapja című újság akkori és egyben utolsó tulajdonosa segített, és 1932-ben szerződtette lapjainak illusztrálására. Ekkor került kapcsolatba a sajtóval, amely végül egész életét meghatározta. Illusztrálta a Magyar Cserkész, az Ünnep, a Délibáb és az Antenna című lapokat. Emellett több száz, akkor divatos 10-20 filléres, félpengős, pengős regénynek rajzolt, festett címlapot (1935-től 1942-ig, majd 1946 és 1947 között, a magyar ponyvairodalom második virágkorában, az első az 1910-20-as években volt). Rengeteget dolgozott, ontotta a jobbnál jobb rajzokat, és rövid idő alatt rendkívül népszerű lett. A Hungária Rt. számára rengeteg ifjúsági regényt látott el illusztrációkkal és szebbnél szebb címlapokkal. Nem sokkal a háború kitörése előtt, egy kanadai újsághoz hívták, amibe Tarzan és a Maya istennő címmel képregényt kellett volna rajzolnia. Ő azonban nem akart elutazni, így ebből nem lett semmi (pár kockát és rajzot készített ugyan, de ezek elvesztek). Ezután Rómába kapott meghívást, de oda sem volt hajlandó elutazni.

A háború után a Tolnai Világlapja mint Dolgozók Világlapja még egy ideig működött, majd megszűnése után Sebők Imrének is új munkahelyet kellett néznie. Dolgozott a Képes Kurírnak és a Friss Újságnak. Gál György a Pesti Izé című vicclapba hívta (1946-1948) olyan rajzolókkal egyetemben, mint Korcsmáros Pál, Byssz Róbert, Hauswirth Magda, Török János. A 100 számot megélt és betiltott újság után, ugyanez a gárda pár hónap után egy másik vicclapot FŰRÉSZ címen indított el, de ez is rövid életű volt.

Az ötvenes években olyan propagandakiadványokat illusztrált, mint a Rendőrség kiskönyvtára, Belügyminisztérium kiskönyvtára stb. Az ötvenes évek második felében újonnan induló lapok folytatásos képregényeket kezdtek közölni. Sebők Imre képregényei 1957-től a Magyar Ifjúságban hetente jelentek meg 1967 októberéig, a Népszavában pedig naponta 1962 és 1977 között. Emellett rajzolt a Pajtás, a Füles, a Képes Nyelvmester, a Magyar Rendőr és a Tolna Megyei Népújság számára is egy pár képregényt. Az általa rajzolt képregények nagy többségének a forgatókönyveit Cs. Horváth Tibor írta. Folyamatosan ellátta munkával, amit otthonában végezhetett. Ettől a naponként gyártott háromkockás képregényektől megcsömörlött, és 1966 után stílusa megkopott. A továbbra is míves kompozícióknak a kidolgozottsága komoly kívánnivalót hagyott maga után. 1973-ban megszűnt a napi taposómalom, így élete utolsó hét képregényét ismét mesteri módon készítette el. Főbb képregényei: A párizsi Notre Dame (1958), Ben Hur (1960), A mayák kincse (1962), Robin Hood (1963), Koldus és királyfi (1965), A kétéltű ember (1966), Odüsszeia (1975).

Készített egy ötvenkét lapos francia kártyát, amelyeken erotikus, lenge öltözetű hölgyek szerepeltek, és amit pár évvel később újra kiadtak amin, már hátteret is készített a nők mögé. Az 1950-es 60-as években minden jelentősebb grafikust, köztük Sebők Imrét is felkértek diafilmek készítésére. Szívesen és örömmel vállalta el ezeket a munkákat, mert ő elsősorban festőnek tartotta magát. Összesen 14 diafilmet festett meg. Ezek közül kiemelkednek: A kőbaltás ember, Monte Cristo grófja, Ben Hur, Robinson Crusoe, Kincses sziget és a Nagymedve fiai. Több művét is lefordították németre, az egykori NDK-ban megjelenő lapok számára.

Képregényei

Első közlések

Pajtás

  • 1949.
    • Vak Bottyánék rajtaütnek
    • Három elveszett úttörő
  • 1950.
    • Beljajev: A kétéltű ember
  • 1966.
    • Kőszegi: A sakkozógép titka
  • 1967.
    • Alaksza: A csempészek titka

Szivárvány Kiskönyvtár

  • 1956.
    • Kittenberger: Oroszlánkaland Afrikában

Magyar Ifjúság

  • 1957.
    • Stevenson: A kincses sziget
    • Polevoj: Az arany
  • 1958.
    • Lem: Asztronauták
    • Nicolescu: Yahuarhuaca száműzöttei
    • Hugo: A párizsi Notre Dame
  • 1959.
    • London: A mexicoi
    • Valentyinov: Kaszanda lázadása
  • 1960.
    • Wallace: Ben Hur
    • Traven: Aranyásók
    • Dold-Mihajlik: Ordasok között
    • Lawson: A négylábú bomba
  • 1961.
    • Fiedler: Számkivetve
    • Prus: A fáraó
    • Garay: Háry János
    • Cs. Horváth: A 107-es akta
    • Müller: Jelek a holdról
  • 1962.
    • Laskai: Diverzánsok
    • Scott: Ivanhoe
    • Schreyer: A zöld szörny
  • 1963.
    • Cs. Horváth: Egy ember akinek élni kell
    • Howard: Hét tenger ördöge
    • Pinchon: Viva Villa
  • 1964.
    • Fekete: A koppányi aga testamentuma
    • London: Alaszka démona
    • Ovalov: A rézgomb
  • 1965.
    • Goncsár: Három találkozás
    • Cs. Horváth: Ballada a poétáról
    • Merle. A sziget
  • 1966.
    • Coster: Till Eulenspiegel
    • Asimov: Robotok lázadása
    • Hammet: A máltai sólyom
  • 1967.
    • Schiller: Tell Vilmos
    • Sejnyin: A sirius akció
    • Boulle: Híd a Kwai folyón
  • 1971.
    • Bradbury: Mennydörgő robaj

Népszava

  • 1961.
    • Maupassant: Az ajándék
    • Cs. Horváth: Nagy kópé Sempronió
  • 1962.
    • Voynich: Bögöly
    • Tolsztoj: A halálsugár
    • London: A mayák kincse
    • Jókai: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból
    • Bates: Jó széllel francia partra
    • Martinov: A vénusz titka
    • Bocaccio: A féllábú daru
    • Ambrus: A Tenkbrink-eset
  • 1963.
    • Ziergiebel: A sebhelyes arcú
    • Jókai: Szegény gazdagok
    • Defoe: Robinson
    • Jókai: Szép Mikhál
    • Doyle: Eltűnt világ
    • Naszibov: Rejtekhely az Elbán
  • 1964.
    • Cs. Horváth: Robin Hood
    • Molnár: A Pál utcai fiúk
    • Stendhal: Pármai kolostor
    • Waten: Hajsza
    • Jókai: Szeretve mind a vérpadig
  • 1965.
    • Twain: Koldus és királyfi
    • Panov: Ködkapitány
    • Traven: Halálhajó
    • Faulkner: Sírgyalázók
    • Berkesi-Kardos: Kopjások
  • 1966.
    • Arnaud: A félelem bére
    • Beljajev: A kétéltű ember
    • Panov: Chicago szépe
    • Mikszáth: A fekete város
  • 1967.
    • Imre-Bojcsuk: A vörös Túr
    • Twain: Tom és Huck
    • Kim: Elolvasás után elégetendő
  • 1968.
    • Stevenson: A kincses sziget
    • Imre-Bojcsuk: Marielandi veszedelem
    • Gárdonyi: Egri csillagok
    • Beecher-Stowe: Tamás bátya
  • 1969.
    • Golubjov: A piramis titka
    • Schreyer: Preludio 11
    • Szolovjov: A csendháborító
    • Kuttner: Android
    • Jegorov: Merénylet
  • 1970.
    • Merle: Állati elmék
    • London: Farkasvér
    • Polescsuk: A pergamen titka
    • Rajnov: A névtelen ügynök
  • 1971.
    • Schreyer: A zöld szörny
    • Jókai: Három királyok csillaga
    • Zsoldos: A feladat
  • 1972.
    • Móra: Aranykoporsó
    • Beljajev: A repülő ember
    • Jókai: A kétszarvú ember
  • 1973.
    • Homérosz: Iliász
  • 1975.
    • Goncsár: Zászlóvivők
    • Homérosz: Odüsszeia
  • 1976.
    • London: Az éneklő kutya
  • 1977.
    • Obrucsev: Utazás Plutoniába

Képes Nyelvmester

  • 1962.
    • Két fiú, két világ

TolnaMegyei Népújság

  • 1963.
    • Ivanov: A rajnai várkastély

Magyar Rendőr

  • 1964.
    • Thürk: A dzsungel előtt meghal a szél

Füles évkönyv

  • 1964.
    • Molnár: Széntolvajok
  • 1969.
    • Poe: Az aranybogár

Füles

  • 1975.
    • London: Tragédia a messzi északon
    • Hemingway: Francis Macomber rövid boldogsága

Képregényeinek újrakiadása

A teljes Sebők-életmű újraközlését 2006-ban kezdte meg a Windom kiadó.

Diafilmjei

  • Apja fia (31 kocka) ff. 1952.
  • A kőbaltás ember (59 kocka) sz. 1953.
  • Robinson (60 kocka) sz. 1955.
  • Fegyverrel a hazáért (88 kocka) ff. 1956.
  • A kincses sziget (52 kocka) sz. 1957.
  • Monte Cristo grófja (81 kocka) sz. 1957.
  • Vihar Itália felett (66 kocka) sz. 1959.
  • Csihajda (46 kocka) sz. 1960.
  • Ben Hur (79 kocka) sz. 1962.
  • Kalózok a tengeren – Hosszú Ben a kalózvezér (60 kocka) sz. 1969.
  • Tájfun repülők (60 kocka) sz. 1972.
  • Nagy Medve fiai (75 kocka) sz. 1978.

Forrás

  1. a b Lambiek Comiclopedia (angol és holland nyelven). Lambiek, 1999. november 1. (Hozzáférés: 2017. október 9.)