„Címeres levél” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése

[ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

VizuálisWikiszöveges

Sorban

A lap 2023. július 4., 17:02-kori változata

A címeres levél a címer használatára vonatkozó hivatalos uralkodói oklevél, mely általában megadja a címer leírását, rajzát és a használatára vonatkozó jogosítványokat. Létezett a nemesi címmel és címerrel együtt adományozott címeres levél és csak a címeradományra vonatkozó, melyet egy nemesi család vagy egy település kapott. Volt a rangemelésre vonatkozó címeres levél is, mely általában címerbővítéssel, címerjavítással járt együtt. Régies elnevezése kutyabőr volt.

Névváltozatok:
kutyabőr, armális, címerlevél, diploma (Gudenus I. 29.), uralkodói diploma, címeradományozó levél (Bertényi, Új. m. 119. l.), címeres nemeslevél, nemeslevél, kiváltságlevél, megnemesítő armális levél (Nagy Iván VII. 469.), levél (Nagy Iván III. 28.), címeroklevél (Angyel 1994. 8. fej.)
de: Wappenbrief, Adelsbrief, Diplom, la: litterae armales [címeres levél], litterae donationes [adománylevél]
Rövidítések

A címeres levél kecske-, bárány- vagy borjúbőrből készített hártya, azaz pergamen volt. A társadalmi rang igazolására szolgált, a kiváltságok forrásának tekintették,^[2] ezért évszázadokon át féltve őrizték. A nemesség és a címer csak akkor lépett érvénybe, ha egy éven belül kihirdették abban a vármegyében, ahol a család élt.

A címeradományok eredete

A címeres levelek kiadása a 14. században kezdődött. Korábban mindenki saját maga vette fel és használta a címerét. Az 1320–30-as években egyes címerjavításokat az uralkodói kegy megnyilvánulásaként már írásba foglaltak. Ezek voltak az első címeradományok, melyek a mai címeres levelek előfutárainak tekinthetők. Az első ismert írásba foglalt címerjavító oklevelet Dancs mester kapta Károly Róberttől 1327-ben. Ebben nincs címerrajz, csak címerleírás, akárcsak Kassa 1369-es címeres levelében, mely a legrégibb városi címeradomány és egyben Európa legrégibb fennmaradt címeres levele. Később számos használatban levő címerre is címeres levelet kértek a viselői.

A címeres levelek talán olasz területről erednek, állítólag már IV. Fülöp francia király is kiállított néhányat, de egy sem maradt fenn. Az első ismert címeres levélként IV. Lajos német-római császár oklevelét szokták nyilvántartani, 1338. február 8-áról, Carbonesi a grófok számára. Németországban nemcsak a császár állított ki címeres leveleket, hanem a tartományurak és (a polgárok számára) a palotagrófok (Hofpfalzgraffen) is, különféle érdemek jutalmául vagy pénzért. Az első angol címeradomány III. Eduárdtól (1327-1377) származik. Ez nem maradt fenn, de 1393-ban II. Richárd hivatkozik rá. Az első angol címeres levél 1437-ből való. Az angol királyok által adományozott címerek kivételesek, mert ez a heroldok feladata volt. Magyarországon viszont szinte csak a király és az erdélyi fejedelem adományozott címert. Kivételes esetben a pápától és külföldi uralkodóktól is kaptak címert magyar méltóságok (mint például Kanizsay János érsek IX. Bonifác pápától 1394-ben, illetve Garai Miklós nádor VI. Károly francia királytól 1416-ban – szinte ugyanilyen címeres levelet, azonos címerrel kapott ugyanebben az évben Zsigmond királytól is).

A címeres levelek kiállítása

A 14. század első harmadában kelt címeradományok tulajdonképpen sisakdísz-adományok voltak. Teljes címeradományban először a Csentevölgyi család részesült Zsigmond királytól 1398-ban. Ez már pajzsot, sisakot és sisakdíszt is tartalmaz, de az oklevél a címernek csak a leírását adja meg. Az első olyan címeres levél, mely már a címer rajzát és leírását is tartalmazza, a Tétényi és Haraszti család armálisa 1405-ből, ugyancsak Zsigmond királytól. Az 1410-es évektől egyre több magyar címeres levél születik.

A címeres levél (armalis) nem okvetetlenül nemesi levél is egyben, mert címert adományoztak nem nemeseknek nemesítés nélkül és valóságos nemeseknek is adtak címert a fejedelmek, akik már korábban is nemesek voltak. Kiállításuk szerint háromféle armálist különböztetünk meg: 1. amelyben a címer le van írva, de nincs lefestve; 2. olyan, ahol címerleírás mellett festett címer is van, és 3. amelynek a szövegében a címer nincs leírva, csak lefestve. A három közül legtökéletesebb a második, a legtökéletlenebb a harmadik.

Kezdetben az armalisok levélszerűen voltak összehajtva, és a királyi pecsétek színes selyemzsinóron függtek. A 18. századtól kezdve azonban már könyvalakban állítják ki őket.

Magyarországon csak a megkoronázott fejedelem adhatott címert, és a megkoronáztatása előtt adományozottakat koronázása után meg kellett erősítenie, (1464. évi 23. t. cikk, 1563. évi 64. t. cikk) különben érvénytelenek voltak, mint I. Ulászló király adományai (1453. évi 5. t. cikk). Kivétel Hunyadi János kormányzó, akinek armálisai érvényesek. Erdély különválása után azonban Erdélyben és a hozzákapcsolt részekben az erdélyi fejedelmek jogérvényesen adományozhattak címert.

Az armálisokat a királyok saját kezű aláírásukkal is megerősítik, kivévén Angliát, ahol a király nevében a címerkirály vagy az illetékes herold a heroldi kamara pecsétjével megerősített armálist ad ki. A magyar címeres levelek kiadása a királyi kancellárián, később az erdélyi fejedelmek kancelláriáján is történt. 1848-ig Magyarországon a királyon kívül az oklevelet a kancellár és a kancellária titkára (secretarius) is aláírta, de a 19. századtól a fejedelem aláírásán kívül csak a felség személye körüli miniszternek és államtitkárának aláírására volt szükség. Az armalisra ezen kívül a minisztérium kiadóhivatalainak vezetője még feljegyezte, hogy az oklevelet beiktatták a „királyi könyvbe”. Számos család nyert közös címeradományt (pl. 1582-ben Rudolf királytól 65 család), főleg a 15. században és szokásos volt a kollektív nemességadományozás is egy közös címerrel, sőt az is megesett, hogy a vármegye főispánja nemesített, melyet a megye nemessége is elfogadott.

A szövegük túlnyomórészt latin, de ismerünk néhány magyar nyelvű oklevelet és előfordul a német szövegű armális is. Az anyanyelvi oklevelek a 19. századtól kezdtek elterjedni. Az első magyar nyelvű armálist Janics István kapta, 1845. 1483/845. sz. alatt, a klopodiai birtokkal és a klopodiai előnévvel együtt.

A magyarországi gyakorlatban a címerkép az oklevél szövegének élén áll, szemben a birodalmi kancellária gyakorlatával, amely a címerképet az oklevél közepén helyezi el (bár néha, például egyes városok esetében, mint Bártfa 1463-as címeres levelén vagy a Tétényi és Haraszti család 1405-ös armálisán a címer ugyancsak közepén látható). Zsigmond királytól, aki magyar király és német-római császár is volt, mindkét típusú oklevél ismert. A Zsigmond kori armálisok legnagyobb részében azonban a címer az oklevél jobb felső sarkába van elhelyezve, csak kivételesen a közepére, pedig ez lenne a célszerűbb. Az angol, francia és német gyakorlatban ez utóbbi módot alkalmazták, mert ilyenkor a pajzsalak szabadon követi azon irányt, melyet akar és nincs kötve azon udvariasság formulákhoz, melyek a heraldikában kötelezők. A Zsigmond kori armálisok többségénél a jobb felső sarkába van festve, ezért a címerképnek balra kell fordulnia, különben hátat fordítana a király nevének. A valóságban (a címerleírásban is) azonban a címerkép szokásos helyzetében általában jobbra néz.

Az oklevelek szövege általában csak a címert, a sisakdíszt és a sisaktakarókat írja le, az összes többi díszítmény a címerfestő egyéni hozzátétele. A 15–16. században a címereket szinte kivétel nélkül díszes keretbe, ún. szőnyegbe foglalták, melyet szintén különféle díszítményekkel láttak el. Zsigmond korában a kereten belül gyakran található egy négykaréjú lóhere alakú belső keret is. A Jagelló-korban gyakori a pajzs körül a sárkány, a Habsburg-korban az architektonikus fülke, a 18. századtól pedig valódi tájképet is festettek a címer köré.

Az erdélyi címeres levelek 1526 után is tovább folytatják a magyarországi (itáliai reneszánsz) hagyományt, a lap alakú pergamenre írt oklevél formátumot, bal felső sarkában a címerrel. Ferdinánd király uralkodása elején alkalmazkodott a magyar gyakorlathoz, de később - főleg utódai alatt - a német heraldikai ízlés vonul be a Habsburg királyok címeres leveleibe. Már Rudolf uralkodása (1576–1608) alatt is van példa hártyafüzet alakban kiállított címeres levélre, de ez a (4-6 lapos) formátum csak III. Károly király (1712–1740) alatt válik általánossá. A címert a magyar szokásnak megfelelően az első lap felső oldalára festették, míg a birodalmi gyakorlatban a füzet 4–5. lapján helyezték el. A szöveg nagyobb terjedelmű lesz, a lapokon keretdíszeket, díszes iniciálékat helyeznek el. A 18–19. században a címeres levelek többsége már díszes bársonykötésű könyvalakban jelenik meg. Csendéletek, tájképek és más tipikus barokk, rokokó, majd klasszicista stíluselemek jelennek meg. A neoabszolutizmus idején I. Ferenc József a magyar címereket is a birodalmi gyakorlat szerint állította ki, amit a kiegyezés után is megtartott és csak élete végén alkalmazta újra a magyar gyakorlatot. Az első magyar nyelvű címeres levelek 1845-től jelennek meg.

A címeres levelek elkészítését a megadományozott fizette. Az Erdélyben kiállított címeres leveleket Magyarországon nem mindig ismerték el. Ezért számos családnak egyaránt volt - általában különböző - címeradománya mind a magyar királytól, mind az erdélyi fejedelemtől (pl. a nánási Fejes családé 1654-ben III. Ferdinándtól és 1680-ban Apafi Mihály fejedelemtől). Az erdélyi fejedelmek adományainak érvényességét maradéktalanul az 1691-es Diploma Leopoldinum ismerte el Magyarországon.

A címeres levél kiállítását (mely Magyarországon együtt járt a nemesi címmel) a kedvezményezett érdemeire hivatkozva kérvényezhette is. Így például 1720-ban II. Hadik Mihály folyamodott címeres levélért, melyet hűsége és érdeme jutalmául el is nyert. A 16. század közepétől címeres levelet a jobbágyok és a polgárok is szerezhettek, ha pénzen megváltották magukat. A nemesítést a földesúri hatalom alóli felszabadítás (manumissio) előzte meg. Díja személyenként 50-60, telekkel együtt 100-200 forint vagy 200-400 tallér volt, a kancelláriának pedig 30 tallért kellett fizetni a címeres levélért ami összesen nagyjából 30-40 ökör árának, vagy egy átlagosnál nagyobb városi ház árának felelt meg. Ezt az összeget a földesúrnak kellett kárpótlásul fizetni, aki az udvarnál elintézte a nemesi oklevél kiállítását. Az ilyen nemesítés azonban nem járt együtt birtokadománnyal, így a kedvezményezett birtoka továbbra is adóköteles maradt. Ők voltak az armalisták.

A 17. században a címeres levél társadalmi rangja, értéke fokozatosan leértékelődött. Tekintettel arra, hogy a Habsburgok jelentős pénzbevételhez jutottak a kiállított címeres levelek taxájából, igen elszaporodtak a pénzen vett címeres levelekkel történő nemesítések. Az országgyűlések hasztalanul igyekeztek ezt meggátolni. Az 1622. évi 17. törvénycikk pl. így határozott: „Címeres nemesleveleket pedig jövőre a jobbágyházakban lakó parasztoknak az ő földesuraik ajánlata és beleegyezése nélkül ne adjanak." Az 1630. évi 30. tc. 5. §-a ehhez még hozzátette, hogy „ . . .az armalisleveleket azoknak megnyerője abban a vármegyében köteles kihirdetni, melyben köztudomás szerint lakik". Gyakorlattá vált ugyanis, hogy a jobbágyok is kaphattak címeres levelet, amennyiben kellő pénzt és befolyásos támogatót tudtak szerezni. Az armalis védelme alatt azután kivonhatták magukat a földesúri terhek teljesítése alól. Az armalist ugyanis rendszerint más megyében hirdették ki, ott, ahol tulajdonosát személyesen nem ismerték. Az ily módon igazolt új nemes védve volt korábbi földesurának körözőlevelével szemben. Persze ismeretesek olyan esetek is, hogy a földesúr kinyomoztatta volt jobbágyát, címeres levelét elkoboztatta, és őt a paraszti sorba visszavetette. A XVII. századból fennmaradtak olyan armalisok, melyekben a címer csak részben van kifestve, hiszen tulajdonosaiknak nem a címerre, hanem a nemesi kiváltságokra volt szükségük. Az említett országgyűlési határozatok ellenére a nemesség ilyen módon való megszerzése továbbra sem ütközött nehézségbe. A török elleni felszabadító háborúban való részvétel igen sok új armalis keletkezését tette lehetővé. Ezekben a címerekben főként levágott török fejek, vérző holttestek, magyar-török párviadalok szerepelnek.

A címeres levelek lelőhelyei

Számos címeres levél még ma is magántulajdonban van. Az évszázadok folyamán ezek állapota a szakszerű restaurálás hiányában egyre romlik, számos közülük el is pusztult. A 19. századtól szokássá vált a címeres levelek letétbe helyezése a helyi levéltárakban. A címeres levél a család kihalása után szintén a vármegyei levéltárba került. Ez történt a Lórántffy család címeres levelével is, melyet Fejér vármegye mint gazdátlant híreltetett (a gazdáját kereste) 1815. április 15-én, a Magyar Királyi Helytartóság útján, mely ún. hírleveleket állított össze. A címeres levelek pontos nyilvántartása a visszaéléseket volt hivatott megakadályozni.

A vármegyei levéltárakban őrzött címeres levelek jegyzékét Rexa Dezső kezdte összeállítani, de a munkáját nem fejezte be. Forrásértékűek Áldásy Antal, Fejérpataky László és Tagányi Károly kiadványai.

Jegyzetek

↑ Nagy Iván (IX. 345. l.) a csebi Pogány családdal kapcsolatban említi, hogy címerüket Károly Róberttől kapták 1326-ban. (>>...egy arany sólyom, kiterjesztett szárnyakkal, szárnya alatt arany lóhere, csőrében zöld gally, arany lombokkal (...) "Falco aureus, habens distentas alas, sub quibus folia deaurata in modum herbae l u h e r e dictae pendent, cujus falconis in naso viridis ramusculus erectus existit, folia habens aurea." Az okmány eredetije a vasvári káptalanban.<<)
↑ A lelkészek utódainak 1629-es címereslevele követi a címeres levelek szokásos szerkezetét: 1. Megnevezi a kibocsátó uralkodót, akitől a kiváltság származik, 2. méltatja a címerszerző érdemeit, melyeknél fogva méltó a kiváltságra, 3. megadja a megadományozottak névsorát és a kiváltságot az utódaikra is kiterjeszti, 4. leírja a címert, 5. kijelöli a címer használatának körét, 6. megadja az oklevél keltezését. (Hasonló volt a cseh címeres levelek szerkezete is.)
Eredeti latin nyelvű szövege a következő:
Nos Gabriel Dei gratia Sacri Romani Imperii et Transsylvaniae Princeps, partium regni Hungariae Dominus, Siculorum Comes, ac Opuliae et Ratiboriae Dux etc., Excelsa Principium consuevit dignitas inter caetera suorum operum gesta, hanc curam habere praecipuam, ad idque studiosius intentionem suam dirigere, ut suorum subiectorum conditione et statu pensatis, unumquemque iuxta labores meritos, ad altiores honores, gradus felicioresque provehat successus sed et ad uberiorem honestae dignitatis attolat famam: ex hoc enim Principum augetur fastigium, quo dignioribus conspiciuntur praesidere personis. Eapropter cum iam inde ab origine felicis inaugurationis, et suscepti regiminis nostri, nihil magis in votis habeamus, quam ut primum omnium nostram in Deum rebus in omnibus testari pietatem, Dei Ecclesias modis omnibus ampliare, ex eoque divini numinis gloriam propagare atque in seras transfundere posteritates valeamus. Dignum sane iustitiaeque et aequitati omnino consentaneum fore iudicavimus, ut eos etiam qui rebus divinis vacarent, ac ad salutem et vitam aeternam consequendam facem veluti praeferrent hominibus, omni honore ac praemio cumularemus. Quemadmodum enim in universorum et singulorum in regni nostri Transilvaniae eidem annexis Hungariae ditionum nostrarum partibus, verbi Dei praeconum seu ministrorum filiis et filiabus, ipsorumque haeredibus et posteritatibus utriusque sexus universis, ornandis, nunc id ipsum ostendere voluimus, ut scilicet, non ipsi tantum, sed posteri quoque universi, per iam fatos Sacrorum administrorum, hunc virtutis et industriae caperent fructum. Ad singularem itaque et fide dignam nonnullorum fidelium consiliariorum nostrorum relationem ac intercessionem, dictorum universorum et singulorum in regni nostri Transilvaniae eidem annexis Hungariae ditionum nostrarum partibus existentium verbi Dei praeconum, seu ministrorum omnes filios et filias, de principalis nostrae potestatis plenitudine et gratia speciali, antea etiam non ex obscuris oriuondos parentibus eximendos, ac in coetum et numerum verorum natorum et indubitatorum regni nostri Transilvaniae, et partium Hungariae eidem annexarum nobilium, annumerandos, aggregandos, cooptandos et ascribendos duximus. Decernentes et ex certa nostra scientia, animoque deliberato concedentes, ut iidem praefatorum universorum et singulorum in regni nostri Transilvaniae, eidem annexis Hungariae ditionum nostrarum partibus existentium verbi Dei praeconum seu ministrorum filii et filiae omnes ipsorumque haeredes et posteritates utriusque sexus universi , a modo in posterum quoque omnibus istis gratiis, honoribus, indultis, libertatibus et immunitatibus, quibus caeteri veri nati et indubitati regni nostri Transilvaniae et partium Hungariae eidem annexarum nobiles quomodolibet de iure et ab antiqua consuetudine usi sunt et gauisi, utunturque et gaudent, uti, frui et gaudere perpetuis semper temporibus valeant, atque possint. In cuius quidem nostrae erga ipsos exhibitae gratiae ac clementiae, principalisque munificentiae testimonium et symbolum, veraeque et indubitatae nobilitatis signum, haec arma seu nobilitatis insignia: Scutum videlicet militare erectum caelistini coloris, in cuius campo sive area Leo dimidius ex nubibus tumultuantibus emergens, uno Sinistro altari removens biblia, alteri dextero, pedibus anterioribus Angelus descendens acinacem, cui ad latus sinsitrum haec verba aurea scripta legentur: Arte et marte dimicandum praebere visitur. Scuto incumbentem galeam miltarem contegit diadema regium variis unionibus pretiosissimisque margaritis exornatum. A summitate vero galeae teniae, siue lemnisci hinc inde ad utramque scuti oram pulcherrimae defluentes illud decenter ambiunt et exornant, prout haec omnia in principio sive capite praesentium litterarum nostrarum pictoris manu et artificio, propriis suis coloribus recte et decenter depicta esse cernuntur. Eisdem praennotatorum verbi Dei praeconum seu ministrorum filiis et filiabus, ipsorumque haeredibus et posteritatibus utriusque sexus universis benigne danda duximus et conferenda. Annuentes et ex certa nostra scientia, animoque deliberato concedentes, ut iidem a modo in posterum futuris et perpetuis semper temporibus, eadem arma, sive nobilitatis insignia, more aliorum regni nostri Transilvaniae et partium Hungariae eidem annexarum nobilium, sub iisdem iuribus et praerogativis, indultis, libertatibus, et immunitatibus, quibus caeteri veri nati et indubitati regni nostri Transilvaniae et partium Hungariae eidem annexarum nobiles, vel natura et consuetudine hactenus, quomodolibet de iure usi sunt et gauisi, utunturque et gaudent, ubique in praeliis, certaminibus, hastiludiis, torneamentis, duellis, monomachiis, ac aliis omnibus et quibuscunque exercitiis militaribus et nobilitaribus, nec non sigillis, velis, aulaeis, annulis, vexillis, clypeis, tentoriis, domibus generaliter vero quarumlibet rerum et expeditionum generibus, sub merae ac syncerae nobilitatis titulo, quo ipsos ac haeredes et posteritates ipsorum utriusque sexus universi, ab omnibus cuiuscunque status te praeeminentiae homines existant, insignitos dici, nominari, haberique et reputari volumus, ferre, gestare, illisque uti, frui et gaudere, haeredesque et posteritates ipsorum utriusque sexus universi valeant atque possint. In cuius rei memoriam, firmitatemque perpetuam, praesentes litteras nostras pendentis et authentici sigilli nostri munimie roboratas, memoratis filiis et filiabus modernorum et futurorum verbi Dei ministrorum seu praeconum haeredibus et posteritatibus ipsorum utriusque sexus universis clementer dandas duximus et concedendas. Datum in civitate nostra Alba Julia die decima tertia, mensis Julii, anno Domini Millesimo Sescentesimo vigesimo nono . Gabriel m.p. Stephanus Kowaczoczy cancellarius m.p.
Az oklevél hátsó oldalán a következő egykorú, a tartalomra, illetve a kihirdetésekre vonatkozó feljegyzések olvashatóak:
Literae Nobilitares seu Armales Pastoribus eisque posteris utriusque sexus datae a Celsitudine principe domine Gabriele Bethlen.

1629. die vigesima septima mensis Augusti in generali congregatione universitatis dominorum et nobilium comitatus Crasnensis exhibitae, lectae, publicatae, proclamatae, acceptatae et extradatae sunt praescriptiones literae nemine contradicente. Georgius Haczekij Juratus notarius sedriae comitatus Crasnensis m.pr.

In Anno Domini 1629 die 30 Augusti in oppido Akos in congregatione generalis ac universitatis dominorum nobilium comitatus Zolnokiensis exhibita per reverendum Stephanum Kereztzeghj in districtu Zilagiense ac comitatu Zolnokiense et Crasnense etc. lectae, proclamatae, publicatae et extradatae sunt litterae praesentae donationales nemine contradictore appariente. Nicolaus Jwhos juratus notarius sedis judiciariae comitatus Zolnokiensis m.p.

Praescriptiones haec nobilitares exhibitae sunt in generali congregatione magnatum et nobilium comitatus Bihoriensis feria 3tia proxima post festum Beatae Elisabethae viduae Varadinj celebrata, publicatis, proclamatis, acceptatis ac extradatis per nobilium Johannem Torma juratum notarium dicti comitatus Bihoriensis nemine contradicente. Johannes Torma juratus notarius comitatus Bihoriensis m. pr.
A címeres nemeslevél magyar fordítása:
Mi Gábor, Isten kegyelméből a Római Szent Birodalom és Erdély Fejedelme, Magyarország részeinek ura, a székelyek ispánja és Oppeln és Ratibor hercege stb., a fejedelmek magasztos méltóságával jár, hogy egyéb dolgaik végzése mellett különös gondot fordítsanak és törekvésüket mentől buzgóbban arra irányozzák, hogy alattvalóiknak helyzetét és állapotát szem előtt tartva, mindegyiket megérdemelt munkája szerint, magasabb tisztességre és az előmenetelnek szerencsésebb fokára segítsék, sőt, hogy a becsülést nyújtó elismerésnek nagyobb hírére emeljék. Ugyanis annál nagyobb a fejedelmek méltósága, minél tekintélyesebb emberek fejének tartatnak. Azért, mivel mindjárt szerencsés felavatásunk és uralkodásunk kezdete óta mitsem óhajtottuk inkább, mint azt, hogy mindenekelőtt az Isten iránt való szeretetünket minden dolgunkban megbizonyíthassuk, Istennek egyházait minden módon terebélyesíthessük, azzal Isten dicsőségét terjeszthessük és a késő utókorra átörökíthessük; nagyon helyesnek, az igazsággal és méltányossággal teljesen megegyezőnek tartjuk, hogy azokat is, akik a vallás ügyének élnek és mintegy szövétnekkel vezérlik az embereket az üdvösségre és örök életre, minden tisztességgel és jutalmazással halmozzuk. Amint, hogy most is éppen ezt akarjuk tanúsítani azzal, hogy Erdélyországunk s a hozzá kapcsolt magyarországi részek igehirdetőinek, vagyis lelkészeinek egyenkint és összesen - fiaikat és leányaikat s ezeknek mindkét nembeli összes örököseit és utódait megékesítjük, hogy tudniillik nem csak maguk, hanem összes utódaik is élvezzék az említett egyházi szolgák érdemességének és munkásságának a hasznát. Számos hű tanácsosunknak igen értékes és bizalmat érdemlő előterjesztésére és közbenjárására tehát, a fent nevezett Erdélyországunk s a hozzákapcsolt magyarországi részekbeli igehirdetőknek, vagyis lelkészeknek összes fiait és leányait, mindegyikét külön-külön és összevéve, mint amúgy sem kétes szülőktől származókat, fejedelmi hatalmunk teljességéből s különös kegyelméből felszabadítani s őket Erdélyországunk s a hozzákapcsolt magyarországi részek valóságos, született és kétségtelen nemeseinek sorába bevenni, bekebelezni, besorolni és beiktatni jónak láttuk. Elhatározva és biztos belátással s megfontolt szándékkal megengedve, hogy a fent nevezett, Erdélyországunk , és a hozzá kapcsolt magyarországi részekbeli - igehirdetőknek, vagyis lelkészeknek egyenként és összevéve valamennyiüknek fiai és leányai s mind ezeknek mindkét nembeli örökösei és utódai, most és a jövőben mindazokat a kedvezményeket, tisztességeket, engedélyeket, szabadságokat és mentességeket örök időkre bírva úgy használhassák és élvezhessék, amelyeket és ahogyan erdélyországi - s a hozzá kapcsolt magyarországi részekbeli többi valóságos, született és kétségtelen nemesek jog és ősi szokás szerint a múltban és jelenben használják és élvezik. Hozzájuk való hajlandóságunknak, kegyelmünknek és fejedelmi nagylelkűségünknek bizonyítékául és jegyéül, a valóságos és kétségtelen nemesség jeléül, ezen alábbi címert, vagyis nemesi jelvényt a fent nevezett igehirdetők, vagyis lelkészek fiainak és leányainak, azok mindkét nembeli összes örököseinek és utódainak, kegyesen adni és adományozni jónak láttuk.

Tudniillik: Egyenesen álló kék színű katonai pajzsot, melynek mezején, vagyis udvarán gomolygó felhőkből kiemelkedő fél oroszlán baljával az oltárról a bibliát veszi el, jobbjában pedig kardot nyújt az első lábai felé leszálló angyal, akinek bal oldalán arannyal felírva ezek a szavak olvashatók: Tudománnyal és fegyverrel kell küzdeni. A pajzson levő katonai sisakot különféle gyöngyökkel és értékes kövekkel ékesített királyi korona fedi. A sisak ormáról a pajzs mindkét szélén szépen lefutó szalagok, vagyis foszlányok azt csinosan körülfogják és díszítik, amiképpen mindezek levelünk elején, vagyis homlokzatán, a képíró kezével és művészetével a saját színükkel helyesen és szabályosan lefestve szemlélhetők.

Beleegyezvén, biztos belátással és megfontolt szándékkal megengedvén, hogy ők mostantól fogva a jövőben minden időben ezt a címert, vagyis nemesi jelvényt használják, Erdélyországunk és a hozzá kapcsolt magyarországi részek más nemesei módjára ugyanazon jogok, kiváltságok, engedélyek, szabadságok és mentességek alatt éljenek, mint amelyeket Erdélyországunknak és a hozzá kapcsolt magyarországi részeknek többi valóságos született és kétségtelen nemesei természeti jogon vagy szokásuk szerint eddigelé jogosan használtak és élveztek - használhassanak mindenütt: csatákban, harcokban, lándzsatöréseken, lovagi tornákon, bajvívásokon, párviadalokon és minden egyéb nemesi és katonai gyakorlatokon, úgyszintén pecséteken, takarókon, kárpitokon, gyűrűkön, zászlókon, pajzsokon, sátrakon, házakon, általában pedig bárminemű tárgyakon és szerelvényeken, a valóságos és tiszta nemesség címén, amelynek megkülönböztető jeleivel, hogy őket s mindkét nembeli összes örököseiket és utódaikat mindenki, bármily rangú és méltóságú legyen is, nevezze, címezze, illesse és becsülje - akarjuk, valamint azt maguk, úgy mindkét nembeli örököseik és utódaik is jogosan használhassák, viselhessék, bírhassák és élvezhessék. Ezen dolognak emlékezetére és örök érvényére a jövendő igehirdetők, azaz lelkészek említett összes fiainak és leányainak, azok mindkét nembeli örököseinek és utódainak jelen függő és valóságos pecsétünk hitelével megerősített levelünket kegyesen kiadtuk és megengedtük. Kelt Gyulafehérvár városunkban, július hó 13. napján az Úrnak 1629. esztendejében. Gábor s.k., Kovaczoczy István kancellár s.k.
(Tonk Sándor: Bethlen Gábor címeres nemeslevele a lelkipásztorok utódai számára. In: Cselekvő hit. Emlékkönyv Csiha Kálmán püspöki szolgálatáról, Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár 2000., pp225-234.)

Irodalom

Sándor Imre: A m. kir. Országos Levéltárban az 1886-1907. években bemutatott cimeres nemeslevelek jegyzéke. Budapest, 1908
Sándor Imre: Címereslevelek. Kolozsvár I. 1910.
Horváth Sándor: A vármegyei levéltárak felülvizsgált czímeres nemesleveleinek jegyzéke. Budapest, 1909.
Forster J.: Címeres nemeslevelek Szepes vármegye levéltárában. Közlemények Szepes vármegye múltjából, 2/1. 38-49. l.
Kóta Péter: Wappensiegeldonationen für ungarischen Städte im XVI-XIX. Jahrhundert. – In: Acta contionis heraldicae municipalis hodiernae anno 1988 in oppido Keszthely habitae / redegerunt Iván Bertényi et László Czoma. – Keszthely: Helikon Kastélymúzeum, 1990, 329–334
Kóta Péter: A címereslevél ára. – In: Rendi társadalom, polgári társadalom. 9., Mágnások, birtokosok, címerlevelesek: Konferencia: Pécsvárad, 1995. szeptember 12–13. / [a Hajnal István Kör és a KLTE Történelmi Intézete Segédtudományi Tanszékének kiadványa ; szerk. Ódor Imre, Pálmány Béla, Takács Péter]. – Debrecen: KLTE Kvt. Soksz., 1997, 149–156
Kóta Péter: „Ebül szerzett kutyabőr”, avagy címerlevél-hamisítások a XVIII. században. – In: Előadások Vas megye történetéről. 2. (Vas megyei levéltári füzetek ; 6.) (1993) 311–323
Kóta Péter: Címerinspektori hivatal a XVIII. században. – In: Turul. 69 (1996)1/2 28–34
Kóta Péter: Nemesítés armálissal. 1–2. – In: Comitatus. 6 (1996)12 48–52 és 7 (1997)1 78–79; 1998.

Forráskiadványok

Fejérpataky László: Magyar címeres emlékek. (Monumenta Hungariae Heraldica). I-II. Bp. 1901-1902.
Áldási Antal: A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címereslevelei 1200-1867. Bp. I-VIII. 1904-1942.
Magyarország címeres könyve. (Liber armorum Hungariae) Bp. I. (A-C) 1913.

Lásd még

Történelemportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] Nagy Iván (IX. 345. l.) a csebi Pogány családdal kapcsolatban említi, hogy címerüket Károly Róberttől kapták 1326-ban. (>>...egy arany sólyom, kiterjesztett szárnyakkal, szárnya alatt arany lóhere, csőrében zöld gally, arany lombokkal (...) "Falco aureus, habens distentas alas, sub quibus folia deaurata in modum herbae l u h e r e dictae pendent, cujus falconis in naso viridis ramusculus erectus existit, folia habens aurea." Az okmány eredetije a vasvári káptalanban.<<)

[2] A lelkészek utódainak 1629-es címereslevele követi a címeres levelek szokásos szerkezetét: 1. Megnevezi a kibocsátó uralkodót, akitől a kiváltság származik, 2. méltatja a címerszerző érdemeit, melyeknél fogva méltó a kiváltságra, 3. megadja a megadományozottak névsorát és a kiváltságot az utódaikra is kiterjeszti, 4. leírja a címert, 5. kijelöli a címer használatának körét, 6. megadja az oklevél keltezését. (Hasonló volt a cseh címeres levelek szerkezete is.)
Eredeti latin nyelvű szövege a következő:
Nos Gabriel Dei gratia Sacri Romani Imperii et Transsylvaniae Princeps, partium regni Hungariae Dominus, Siculorum Comes, ac Opuliae et Ratiboriae Dux etc., Excelsa Principium consuevit dignitas inter caetera suorum operum gesta, hanc curam habere praecipuam, ad idque studiosius intentionem suam dirigere, ut suorum subiectorum conditione et statu pensatis, unumquemque iuxta labores meritos, ad altiores honores, gradus felicioresque provehat successus sed et ad uberiorem honestae dignitatis attolat famam: ex hoc enim Principum augetur fastigium, quo dignioribus conspiciuntur praesidere personis. Eapropter cum iam inde ab origine felicis inaugurationis, et suscepti regiminis nostri, nihil magis in votis habeamus, quam ut primum omnium nostram in Deum rebus in omnibus testari pietatem, Dei Ecclesias modis omnibus ampliare, ex eoque divini numinis gloriam propagare atque in seras transfundere posteritates valeamus. Dignum sane iustitiaeque et aequitati omnino consentaneum fore iudicavimus, ut eos etiam qui rebus divinis vacarent, ac ad salutem et vitam aeternam consequendam facem veluti praeferrent hominibus, omni honore ac praemio cumularemus. Quemadmodum enim in universorum et singulorum in regni nostri Transilvaniae eidem annexis Hungariae ditionum nostrarum partibus, verbi Dei praeconum seu ministrorum filiis et filiabus, ipsorumque haeredibus et posteritatibus utriusque sexus universis, ornandis, nunc id ipsum ostendere voluimus, ut scilicet, non ipsi tantum, sed posteri quoque universi, per iam fatos Sacrorum administrorum, hunc virtutis et industriae caperent fructum. Ad singularem itaque et fide dignam nonnullorum fidelium consiliariorum nostrorum relationem ac intercessionem, dictorum universorum et singulorum in regni nostri Transilvaniae eidem annexis Hungariae ditionum nostrarum partibus existentium verbi Dei praeconum, seu ministrorum omnes filios et filias, de principalis nostrae potestatis plenitudine et gratia speciali, antea etiam non ex obscuris oriuondos parentibus eximendos, ac in coetum et numerum verorum natorum et indubitatorum regni nostri Transilvaniae, et partium Hungariae eidem annexarum nobilium, annumerandos, aggregandos, cooptandos et ascribendos duximus. Decernentes et ex certa nostra scientia, animoque deliberato concedentes, ut iidem praefatorum universorum et singulorum in regni nostri Transilvaniae, eidem annexis Hungariae ditionum nostrarum partibus existentium verbi Dei praeconum seu ministrorum filii et filiae omnes ipsorumque haeredes et posteritates utriusque sexus universi , a modo in posterum quoque omnibus istis gratiis, honoribus, indultis, libertatibus et immunitatibus, quibus caeteri veri nati et indubitati regni nostri Transilvaniae et partium Hungariae eidem annexarum nobiles quomodolibet de iure et ab antiqua consuetudine usi sunt et gauisi, utunturque et gaudent, uti, frui et gaudere perpetuis semper temporibus valeant, atque possint. In cuius quidem nostrae erga ipsos exhibitae gratiae ac clementiae, principalisque munificentiae testimonium et symbolum, veraeque et indubitatae nobilitatis signum, haec arma seu nobilitatis insignia: Scutum videlicet militare erectum caelistini coloris, in cuius campo sive area Leo dimidius ex nubibus tumultuantibus emergens, uno Sinistro altari removens biblia, alteri dextero, pedibus anterioribus Angelus descendens acinacem, cui ad latus sinsitrum haec verba aurea scripta legentur: Arte et marte dimicandum praebere visitur. Scuto incumbentem galeam miltarem contegit diadema regium variis unionibus pretiosissimisque margaritis exornatum. A summitate vero galeae teniae, siue lemnisci hinc inde ad utramque scuti oram pulcherrimae defluentes illud decenter ambiunt et exornant, prout haec omnia in principio sive capite praesentium litterarum nostrarum pictoris manu et artificio, propriis suis coloribus recte et decenter depicta esse cernuntur. Eisdem praennotatorum verbi Dei praeconum seu ministrorum filiis et filiabus, ipsorumque haeredibus et posteritatibus utriusque sexus universis benigne danda duximus et conferenda. Annuentes et ex certa nostra scientia, animoque deliberato concedentes, ut iidem a modo in posterum futuris et perpetuis semper temporibus, eadem arma, sive nobilitatis insignia, more aliorum regni nostri Transilvaniae et partium Hungariae eidem annexarum nobilium, sub iisdem iuribus et praerogativis, indultis, libertatibus, et immunitatibus, quibus caeteri veri nati et indubitati regni nostri Transilvaniae et partium Hungariae eidem annexarum nobiles, vel natura et consuetudine hactenus, quomodolibet de iure usi sunt et gauisi, utunturque et gaudent, ubique in praeliis, certaminibus, hastiludiis, torneamentis, duellis, monomachiis, ac aliis omnibus et quibuscunque exercitiis militaribus et nobilitaribus, nec non sigillis, velis, aulaeis, annulis, vexillis, clypeis, tentoriis, domibus generaliter vero quarumlibet rerum et expeditionum generibus, sub merae ac syncerae nobilitatis titulo, quo ipsos ac haeredes et posteritates ipsorum utriusque sexus universi, ab omnibus cuiuscunque status te praeeminentiae homines existant, insignitos dici, nominari, haberique et reputari volumus, ferre, gestare, illisque uti, frui et gaudere, haeredesque et posteritates ipsorum utriusque sexus universi valeant atque possint. In cuius rei memoriam, firmitatemque perpetuam, praesentes litteras nostras pendentis et authentici sigilli nostri munimie roboratas, memoratis filiis et filiabus modernorum et futurorum verbi Dei ministrorum seu praeconum haeredibus et posteritatibus ipsorum utriusque sexus universis clementer dandas duximus et concedendas. Datum in civitate nostra Alba Julia die decima tertia, mensis Julii, anno Domini Millesimo Sescentesimo vigesimo nono . Gabriel m.p. Stephanus Kowaczoczy cancellarius m.p.
Az oklevél hátsó oldalán a következő egykorú, a tartalomra, illetve a kihirdetésekre vonatkozó feljegyzések olvashatóak:
Literae Nobilitares seu Armales Pastoribus eisque posteris utriusque sexus datae a Celsitudine principe domine Gabriele Bethlen.

1629. die vigesima septima mensis Augusti in generali congregatione universitatis dominorum et nobilium comitatus Crasnensis exhibitae, lectae, publicatae, proclamatae, acceptatae et extradatae sunt praescriptiones literae nemine contradicente. Georgius Haczekij Juratus notarius sedriae comitatus Crasnensis m.pr.

In Anno Domini 1629 die 30 Augusti in oppido Akos in congregatione generalis ac universitatis dominorum nobilium comitatus Zolnokiensis exhibita per reverendum Stephanum Kereztzeghj in districtu Zilagiense ac comitatu Zolnokiense et Crasnense etc. lectae, proclamatae, publicatae et extradatae sunt litterae praesentae donationales nemine contradictore appariente. Nicolaus Jwhos juratus notarius sedis judiciariae comitatus Zolnokiensis m.p.

Praescriptiones haec nobilitares exhibitae sunt in generali congregatione magnatum et nobilium comitatus Bihoriensis feria 3tia proxima post festum Beatae Elisabethae viduae Varadinj celebrata, publicatis, proclamatis, acceptatis ac extradatis per nobilium Johannem Torma juratum notarium dicti comitatus Bihoriensis nemine contradicente. Johannes Torma juratus notarius comitatus Bihoriensis m. pr.
A címeres nemeslevél magyar fordítása:
Mi Gábor, Isten kegyelméből a Római Szent Birodalom és Erdély Fejedelme, Magyarország részeinek ura, a székelyek ispánja és Oppeln és Ratibor hercege stb., a fejedelmek magasztos méltóságával jár, hogy egyéb dolgaik végzése mellett különös gondot fordítsanak és törekvésüket mentől buzgóbban arra irányozzák, hogy alattvalóiknak helyzetét és állapotát szem előtt tartva, mindegyiket megérdemelt munkája szerint, magasabb tisztességre és az előmenetelnek szerencsésebb fokára segítsék, sőt, hogy a becsülést nyújtó elismerésnek nagyobb hírére emeljék. Ugyanis annál nagyobb a fejedelmek méltósága, minél tekintélyesebb emberek fejének tartatnak. Azért, mivel mindjárt szerencsés felavatásunk és uralkodásunk kezdete óta mitsem óhajtottuk inkább, mint azt, hogy mindenekelőtt az Isten iránt való szeretetünket minden dolgunkban megbizonyíthassuk, Istennek egyházait minden módon terebélyesíthessük, azzal Isten dicsőségét terjeszthessük és a késő utókorra átörökíthessük; nagyon helyesnek, az igazsággal és méltányossággal teljesen megegyezőnek tartjuk, hogy azokat is, akik a vallás ügyének élnek és mintegy szövétnekkel vezérlik az embereket az üdvösségre és örök életre, minden tisztességgel és jutalmazással halmozzuk. Amint, hogy most is éppen ezt akarjuk tanúsítani azzal, hogy Erdélyországunk s a hozzá kapcsolt magyarországi részek igehirdetőinek, vagyis lelkészeinek egyenkint és összesen - fiaikat és leányaikat s ezeknek mindkét nembeli összes örököseit és utódait megékesítjük, hogy tudniillik nem csak maguk, hanem összes utódaik is élvezzék az említett egyházi szolgák érdemességének és munkásságának a hasznát. Számos hű tanácsosunknak igen értékes és bizalmat érdemlő előterjesztésére és közbenjárására tehát, a fent nevezett Erdélyországunk s a hozzákapcsolt magyarországi részekbeli igehirdetőknek, vagyis lelkészeknek összes fiait és leányait, mindegyikét külön-külön és összevéve, mint amúgy sem kétes szülőktől származókat, fejedelmi hatalmunk teljességéből s különös kegyelméből felszabadítani s őket Erdélyországunk s a hozzákapcsolt magyarországi részek valóságos, született és kétségtelen nemeseinek sorába bevenni, bekebelezni, besorolni és beiktatni jónak láttuk. Elhatározva és biztos belátással s megfontolt szándékkal megengedve, hogy a fent nevezett, Erdélyországunk , és a hozzá kapcsolt magyarországi részekbeli - igehirdetőknek, vagyis lelkészeknek egyenként és összevéve valamennyiüknek fiai és leányai s mind ezeknek mindkét nembeli örökösei és utódai, most és a jövőben mindazokat a kedvezményeket, tisztességeket, engedélyeket, szabadságokat és mentességeket örök időkre bírva úgy használhassák és élvezhessék, amelyeket és ahogyan erdélyországi - s a hozzá kapcsolt magyarországi részekbeli többi valóságos, született és kétségtelen nemesek jog és ősi szokás szerint a múltban és jelenben használják és élvezik. Hozzájuk való hajlandóságunknak, kegyelmünknek és fejedelmi nagylelkűségünknek bizonyítékául és jegyéül, a valóságos és kétségtelen nemesség jeléül, ezen alábbi címert, vagyis nemesi jelvényt a fent nevezett igehirdetők, vagyis lelkészek fiainak és leányainak, azok mindkét nembeli összes örököseinek és utódainak, kegyesen adni és adományozni jónak láttuk.

Tudniillik: Egyenesen álló kék színű katonai pajzsot, melynek mezején, vagyis udvarán gomolygó felhőkből kiemelkedő fél oroszlán baljával az oltárról a bibliát veszi el, jobbjában pedig kardot nyújt az első lábai felé leszálló angyal, akinek bal oldalán arannyal felírva ezek a szavak olvashatók: Tudománnyal és fegyverrel kell küzdeni. A pajzson levő katonai sisakot különféle gyöngyökkel és értékes kövekkel ékesített királyi korona fedi. A sisak ormáról a pajzs mindkét szélén szépen lefutó szalagok, vagyis foszlányok azt csinosan körülfogják és díszítik, amiképpen mindezek levelünk elején, vagyis homlokzatán, a képíró kezével és művészetével a saját színükkel helyesen és szabályosan lefestve szemlélhetők.

Beleegyezvén, biztos belátással és megfontolt szándékkal megengedvén, hogy ők mostantól fogva a jövőben minden időben ezt a címert, vagyis nemesi jelvényt használják, Erdélyországunk és a hozzá kapcsolt magyarországi részek más nemesei módjára ugyanazon jogok, kiváltságok, engedélyek, szabadságok és mentességek alatt éljenek, mint amelyeket Erdélyországunknak és a hozzá kapcsolt magyarországi részeknek többi valóságos született és kétségtelen nemesei természeti jogon vagy szokásuk szerint eddigelé jogosan használtak és élveztek - használhassanak mindenütt: csatákban, harcokban, lándzsatöréseken, lovagi tornákon, bajvívásokon, párviadalokon és minden egyéb nemesi és katonai gyakorlatokon, úgyszintén pecséteken, takarókon, kárpitokon, gyűrűkön, zászlókon, pajzsokon, sátrakon, házakon, általában pedig bárminemű tárgyakon és szerelvényeken, a valóságos és tiszta nemesség címén, amelynek megkülönböztető jeleivel, hogy őket s mindkét nembeli összes örököseiket és utódaikat mindenki, bármily rangú és méltóságú legyen is, nevezze, címezze, illesse és becsülje - akarjuk, valamint azt maguk, úgy mindkét nembeli örököseik és utódaik is jogosan használhassák, viselhessék, bírhassák és élvezhessék. Ezen dolognak emlékezetére és örök érvényére a jövendő igehirdetők, azaz lelkészek említett összes fiainak és leányainak, azok mindkét nembeli örököseinek és utódainak jelen függő és valóságos pecsétünk hitelével megerősített levelünket kegyesen kiadtuk és megengedtük. Kelt Gyulafehérvár városunkban, július hó 13. napján az Úrnak 1629. esztendejében. Gábor s.k., Kovaczoczy István kancellár s.k.
(Tonk Sándor: Bethlen Gábor címeres nemeslevele a lelkipásztorok utódai számára. In: Cselekvő hit. Emlékkönyv Csiha Kálmán püspöki szolgálatáról, Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár 2000., pp225-234.)

[1]

[2]

@@ 36. sor: / 36. sor: @@
 == A címeradományok eredete ==
 A címeres levelek kiadása a 14. században kezdődött. Korábban mindenki saját maga vette fel és használta a [[címer]]ét. Az 1320–30-as években egyes [[címerjavítás]]okat az uralkodói kegy megnyilvánulásaként már írásba foglaltak. Ezek voltak az első [[címeradomány]]ok, melyek a mai címeres levelek előfutárainak tekinthetők. Az első ismert írásba foglalt címerjavító oklevelet [[Dancs mester]] kapta [[I. Károly magyar király|Károly Róbert]]től 1327-ben. Ebben nincs címerrajz, csak [[címerleírás]], akárcsak [[Kassa]] 1369-es címeres levelében, mely a legrégibb városi címeradomány és egyben [[Európa]] legrégibb fennmaradt címeres levele. Később számos használatban levő [[címer]]re is címeres levelet kértek a viselői.
@@ 42. sor: / 41. sor: @@
 == A címeres levelek kiállítása ==
 A 14. század első harmadában kelt [[címeradomány]]ok tulajdonképpen sisakdísz-adományok voltak. Teljes címeradományban először a Csentevölgyi család részesült Zsigmond királytól 1398-ban. Ez már [[pajzs]]ot, [[Sisak (heraldika)|sisakot]] és [[sisakdísz]]t is tartalmaz, de az oklevél a [[címer]]nek csak a leírását adja meg. Az első olyan címeres levél, mely már a [[címer]] rajzát és leírását is tartalmazza, a [http://hu.wikibooks.org/wiki/T%C3%A9t%C3%A9nyi_c%C3%ADmer Tétényi és Haraszti] család armálisa 1405-ből, ugyancsak Zsigmond királytól. Az 1410-es évektől egyre több magyar címeres levél születik.
@@ 66. sor: / 64. sor: @@
 A címeres levelek elkészítését a megadományozott fizette. Az [[Erdély]]ben kiállított címeres leveleket Magyarországon nem mindig ismerték el. Ezért számos családnak egyaránt volt - általában különböző - címeradománya mind a magyar királytól, mind az erdélyi fejedelemtől (pl. a nánási Fejes családé 1654-ben III. Ferdinándtól és 1680-ban Apafi Mihály fejedelemtől). Az [[erdélyi fejedelmek]] adományainak érvényességét maradéktalanul az 1691-es [[Diploma Leopoldinum]] ismerte el Magyarországon.
+[[Fájl:Nemességigazolás 1908, Vályi család.jpg|thumb|A Vályi család címeres levele (1908)]]
 A címeres levél kiállítását (mely Magyarországon együtt járt a nemesi címmel) a kedvezményezett érdemeire hivatkozva kérvényezhette is. Így például 1720-ban II. Hadik Mihály folyamodott címeres levélért, melyet hűsége és érdeme jutalmául el is nyert. A 16. század közepétől címeres levelet a jobbágyok és a polgárok is szerezhettek, ha pénzen megváltották magukat. A [[nemesítés (rang)|nemesítést]] a földesúri hatalom alóli felszabadítás ''(manumissio)'' előzte meg. Díja személyenként 50-60, telekkel együtt 100-200 forint vagy 200-400 tallér volt, a kancelláriának pedig 30 tallért kellett fizetni a címeres levélért ami összesen nagyjából 30-40 ökör árának, vagy egy átlagosnál nagyobb városi ház árának felelt meg. Ezt az összeget a földesúrnak kellett kárpótlásul fizetni, aki az udvarnál elintézte a nemesi oklevél kiállítását. Az ilyen nemesítés azonban nem járt együtt birtokadománnyal, így a kedvezményezett birtoka továbbra is adóköteles maradt. Ők voltak az [[armalista|armalisták]].