Diploma Leopoldinum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A diploma első oldala

Diploma Leopoldinum név alatt ismeretes a közjogban az a hitlevél, melyet I. Lipót német-római császár és magyar király az erdélyi rendek által Bécsbe küldött Bethlen Miklós szorgalmazására, Strattmann és Kinsky tanácsára, 1690. október 16-án írt alá. E hitlevél szerint intézték Erdély belügyeit több mint százötven éven át, 1848-ig. A diplomát 1691. december 4-én adták ki.

Történelmi háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1683-ig az Oszmán Birodalom magyarországi hatalma csúcsán állt. I. Apafi Mihályt Kemény János ellenében török athnamé emelte a fejedelmi posztra. 1681-ben bőséges ajándékok fejében a Porta elismerte II. Apafi Mihály fejedelemmé választását. 1682-ben azonban Ibrahim pasa Thököly Imrét kiáltotta ki Magyarország fejedelmének. 1683-ban a törökök Bécset ostromolták, ahol az erdélyi hadak a törökök mellett sorakoztak fel, ennek ellenére félő volt, hogy Bécs bevétele után a törökök Apafi helyett Thökölyt teszik meg Erdély fejedelmének. Bécs sikertelen ostromát követően azonban a török hadiszerencse gyorsan és végleg megfordult, a császári csapatok ellentámadásba mentek át és 1684-ben már Budát ostromolták. Ebben a helyzetben Apafi megkezdte a diplomáciai tapogatózást Bécs felé, ahonnan 1685-ben egy jezsuita követet küldtek az udvarába.

A követ titkos szerződést kötött Teleki Mihállyal, amely szerint Teleki egyengeti a megegyezést Erdély és Bécs között. A Teleki sürgetésére és Buda 1686-os ostroma előkészületeinek hatására végül létrejött a megállapodás, ez a Haller-diploma (1686. június 28.), mely szerint a német császár és magyar király Erdély felett is főhatalmat gyakorol, Erdély lemond az önálló külpolitikáról, amelynek fejében Erdély védelmére a német hadsereg 1/6-a Erdélyben állomásozik, a privilégiumok és a vallásszabadság pedig háborítatlan maradnak. Erdély a török adók helyett a birodalomnak „katonatartást” fizet. A formális függőség fejében Lipót megerősítette ifjabb Apafi örökösödési jogát. Megmaradt viszont az államisága és visszakapott néhány területet, amelyet a vasvári békében vesztett el Erdély. Apafi ezt a szerződést nyilván kettős okból írta alá: egyrészt már befejeződött Buda körbezárása, a török segítség ettől kezdve nem volt számbavehető, másrészt a törökök még mindig Thökölyt támogatták vele szemben is.

1687-ben a török ellentámadást megállító (1687. augusztus 12.) császári sereg a Haller-diploma értelmében szeptemberben Erdélybe vonult téli szállásra, ami gyakorlatilag Erdély megszállását jelentette. Somlyó, Kolozsvár és Szamosújvár elfoglalása után Szebennél megálltak tárgyalni. Szeptember 17-én beiktatták a fejedelmi méltóságba II. Apafi Mihályt. Lotharingiai Károly inkább törődött katonái élelmezésével, mint a Habsburg érdekekkel, ezért megkötötte idősebb Apafival a balázsfalvi paktumot (1687. október 27.), amelyben a fejedelemség felesküszik a császárra és német helyőrségeket fogad be. Apafi önállóságának meghagyása fejében kötelezte magát a hadsereg ellátására. A pozsonyi országgyűlés ezzel egy időben (1687. október 31.) kimondta a Habsburgok örökös jogát Szent István koronájára, amit Lipót Erdéllyel együtt értett.

A balázsfalvi paktumot Bécs természetesen nem fogadta el és 1688-ban Caraffát küldték Erdélybe főparancsnoki kinevezéssel. Már májusra elérte, hogy Erdély a fogarasi deklarációban visszatérjen Magyarországhoz és felmondják a török védnökséget, Lipót oltalma alá helyezve Erdélyt. Erdély adót fizet Lipótnak és a császári hadsereg bevonulhat. Lipót mindezek fejében csak a vallásszabadság fenntartását ígérte.

Erdély ettől fogva de facto tartomány. Ehhez képest a Diploma Leopoldinum Erdély önállóságának tekintetében előrelépés volt. 1690-ben Apafi Mihály meghalt, II. Szulejmán azonban nem erősítette meg ifjabb Apafi 1681-es fermánját, hanem Thökölynek küldött athnamét. Az erdélyi rendek válaszul Lipóttól kérték Apafi megerősítését. A megerősítő okirat tartalmán sokáig gondolkodtak Bécsben, a Caraffa-féle tervezet szerint Erdély a megerősítés fejében egyszerű Habsburg tartománnyá vált volna. A Diploma Leopoldinum enyhébb hangvétele annak köszönhető, hogy Donat Heisler tábornagy vereséget szenvedett Thökölytől, akit az erdélyiek fejedelemmé választottak. A Nándorfehérvár felmentésére küldött hadsereget kellett visszafordítani Thököly ellen, ami miatt Nándorfehérvárt be is vették a törökök. Ebben a krízishelyzetben írta alá Lipót az oklevelet, amely Erdély belső önállóságát meghagyta. Apafi nagykorúságáig guberniumot (kormányzóság) állított fel, amelyben az erdélyi rendek választják a kormányzót, Lipót csak megerősíti a választást.

Tartalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hitlevél Erdélynek következő szabadságokat biztosított (a következő részlet idézet a diplomából):

  1. A bevett négy vallás eddigi jogait megtartja; a katolikusok ott, ahol nagyobb számmal laknak, templomokat építhetnek. A világi s egyházi rendnek ez ellen való ellenmondása érvénytelen.
  2. A régi királyoknak és fejedelmeknek adományai és kiváltságai mostani birtokosaiknak biztosíttatnak.
  3. Az Approbaták és Compiláták, Werbőczy Hármaskönyv (a jus resistendi kihagyásával), valamint a szászok municipális jogai érvényben maradnak.
  4. A közigazgatás, a törvényhozás és jogszolgáltatás megtartja eddigi alakját.
  5. Minden hivatalra csak belföldiek, ú. m. magyarok, székelyek és szászok neveztetnek ki, tekintet nélkül vallásukra; Ő Felsége azonban, a rendek megegyezésével, honfiúsítás végett ajánlatokat tehet.
  6. A fegyverrel visszafoglalt jószágokat ingyen kapják vissza régebbi birtokosaik, s a megszakadás címén a kincstárra szálló javak egyedül érdemes belföldieknek fognak adományoztatni.
  7. A főkormányzó, az erdélyi hadak fővezére, a főkancellár, az ítélőmesterek és más, azelőtt szokásban volt méltóságbeliek a kijelöltek lajstromából, csupán erdélyiek közül neveztetnek ki, valláskülönbség nélkül. A megyei, illetőleg székbeli, úgyszintén a városi főtisztek választása a régi szabadságban és törvényes szokásban marad meg jövendőre is.
  8. A tanácsurak és a kir. tábla tagjai közül legalább (saltem) 3-3, az ítélőmesterek közül pedig legalább 1 katolikus legyen; a szebeni királybíró a főtanács tagja.
  9. Országgyülés évenkint tartatik.
  10. A kormányzó lakjék az országban, s esküdjék meg a törvények megtartására.
  11. Az adóösszeg béke idején 50 000 tallér, háborúban 400 000 forint; felosztásának módját a rendek határozzák el.
  12. Új adó nem hozatik be, a vámok és harmincadok nem emeltetnek.
  13. A szabad székelyek közterheket nem viselnek, hanem a haza védelmére, saját költségükön katonáskodnak.
  14. A kereskedés szabadsága továbbra is fentartatik.
  15. A tizedeket ezentúl is a földesurak bérlik a kincstártól.
  16. Nagyszámú katonasággal a Felség nem terheli a tartományt; az őrség feje német tábornok lesz, aki azonban csupán hadi ügyekben érintkezik az állam tanácsával; a közigazgatásba nem avatkozik.
  17. A szászok és adozó nép ezentúl nem köteles ingyen ellátni az utazókat; postáról az államtanács, fogadókról a földesurak és a városok gondoskodnak.

Módosítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hitlevél 1) és 2) pontjával a katolikusok nem voltak megelégedve. Bánffy György gubernátor és Bethlen Miklós kancellár a szabad vallásgyakorlatra vonatkozó kitételeket nem tudta teljesíteni, bár a dézsma új elosztásáról, egyes templomok és iskolák átadásáról rendelkeztek. A püspökséget is újjáalapították annak ellenére, hogy a korábbi püspöki vagyont már régen szekularizálták. Azonban egyes templomok és iskolák, valamint más vagyoni jellegű kérdések megoldatlanok maradtak. A Diploma Leopoldinum szerint ha a gubernium a számára előírt megoldandó feladatokat nem képes elvégezni, a bécsi udvar dönt helyettük. Ezért 1693. április 9-én pótlékdiplomát adtak ki, mely szerint (ugyancsak idézve):

  1. Mind a 4 bevett vallás szabadon gyakoroltatik; az egyházak vagyona épségben marad.
  2. A katolikusok számára adassék át a kolozsvári ref. templom és az unitáriusok kollégiuma, valamint a gyulafehérvári Báthory Kristóf-féle puszta templom, Kolozsmonostor pedig számukra 15 000 frt-ért visszaváltatik.
  3. Gondoskodik a Felség arról, hogy a kat. ifjakat megbízható egyházi személyek neveljék, úgyszintén arról is, hogy a katolikusoknak a püspöki kötelességek teljesítésére alkalmas apostoli vikáriusa legyen.
  4. A katolikusok, a többi vallás sérelme nélkül, lakásuk helyén bárhol szabadon építhetnek templomokat.

1693. május 14-én még egy okiratot adtak ki, melyet, mivel Alvinczi Péternek, az erdélyi rendek utasításokkal ellátott követének előterjesztéseire szóló válasz volt, Alvincziana resolutionak szoktak nevezni.

A kormányzat több kérdést megoldott, köztük a szászok igazságos adózásra vonatkozó panaszait, azonban további megoldatlan kérdések maradtak fenn, mint például a jezsuitáké. A katolikusok a szerzetesrendek helyreállítását is követelték, Erdély azonban a jezsuitákat nem volt hajlandó visszaengedni. Végül Bánffy közvetlen császári parancsnra engedélyezte visszatérésüket.

Hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Diploma Leopoldinum ideiglenes, nem egészen hat évre szóló rendelet volt, mivel elvileg II. Apafi Mihály nagykorúságával érvényét vesztette volna. Addig azonban sok minden történt, a legfontosabb az, hogy az angol és holland diplomácia nem tudta elérni az önálló Erdélyt garantáló, a török érdekekkel is megegyező török–német békeszerződést, a karlócai békében (1699) már nincs szó Erdélyről. A pfalzi örökösödési háború elhúzódott, a Német-római Birodalomnak le kellett mondani az egész Balkán meghódítása tervéről. Emellett félő volt, hogy ha Erdély önállósága fennmarad, Thököly Imre ismét visszatér Erdélybe. Ezért ifjabb Apafit 1696-ban internálták Bécsbe és a gubernium rendszere fennmaradt.

A gubernium 1690-től egészen 1848-ig hatályos maradt és ennek alapján intézték Erdély belügyeit. Ami a 17. század végén Erdély számára előnyös volt, a 19. századra erős hátránnyá vált, akadályozta Erdély és Magyarország egységét. Ezért kellett 1848-ban Erdély és Magyarország unióját külön követelni. A másfél évszázados – illetve az azt megelőzővel együtt 300 éves – különállás végül a trianoni diktátum összeállítása során az elszakítás melletti érvek egyike volt.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Diploma Leopoldinum. In A Pallas nagy lexikona V. Budapest: Pallas. 1893. 
  • Nagy Géza: A református egyház története 1608–1715 I–II. Máriabesnyő–Gödöllő: Attraktor. 2008.= Historia Incognita, 22. ISBN 9789639580954  
  • R. Várkonyi Ágnes: Az önálló fejedelemség utolsó évtizedei (1660–1711). In Erdély története II: 1606-tól 1830-ig. Szerk. Makkai László, Szász Zoltán. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1988. 784–971. o. ISBN 9630548852  
  • Kővári László: Erdély története. Kolozsvár: (kiadó nélkül). 1866.