Ugrás a tartalomhoz

Soltész Gyula

Linkek hozzáadása
Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Soltész Gyula
Született1884
Munkács
Elhunyt1959. május 6. (75 évesen)
Szentes
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásagimnáziumi tanár
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (–1906)
Soltész Gyula aláírása
Soltész Gyula aláírása
Sablon • Wikidata • Segítség

Soltész Gyula (Munkács, 1884. – Szentes, 1959. május 6.) latin-történelem szakos középiskolai tanár, a bölcsészettudományok doktora,[1] a szentesi gimnázium címzetes igazgatója. Kuncz Aladár Fekete kolostor c. világhírű regényének egyik szereplője.

A tanári pályán

[szerkesztés]

Szülővárosában érettségizett, innen került a Budapesti Tudományegyetemre, ahol latin-történelem szakos hallgatóként a kor népszerű és nagy tudású történészének, Békefi Remignek lett egyik kedvenc tanítványa.[2] Az egyetem elvégzése után a minisztérium a szentesi főgimnáziumba helyezte, ahol 1906 szeptemberében kezdte meg pedagógiai munkáját ekkor még helyettes tanárként.[3] 1909-től rendes tanári kinevezést kapott.[4] 1910-től a helyi munkásgimnáziumnak is óraadó tanára lett.[5] 1914-től 1919-ig Franciaországban internált. 1919 decemberétől újra tanít. 1930-tól szaktárgyai mellett megbízták a francia és német nyelv tanításával is.[6] Mindeközben rendszeres előadója az iskolai és iskolán kívüli ünnepségeknek, leginkább a Katolikus Nőegyletben és a szentesi Kultúr Egyesületben szólalt fel.[7][8]

A tanári visszaemlékezés szerint a diákok egyik legkedveltebb tanára volt az örökké mosolygós, mindenki felé kedves, „krisztusi lelkületű” ugyanakkor rendkívüli műveltséggel bíró Soltész Gyula.[9][10] 1936 nyarán a kormányzó címzetes igazgatói címet adományozott a népszerű pedagógusnak.[11] 1941. december 13-án Dr. Balogh Ányos tankerületi királyi főigazgató Szentesen – külön ünnepség keretében – személyesen adta át a nyugalomba vonult tanárnak a miniszteri elismerést.[12] Kollégája, Mihóczy Rezső a gimnázium értesítőjében közölt róla találó jellemrajzot:

Nemcsak a diákoknak volt mindig jóságos barátja, de pártfogásba vette a fiatalabb és tapasztalatlanabb kartársakat is. Az idősebb testvér szeretetével egyengette azok útjait és könnyített rajtuk a kezdet nehéz napjaiban. Európai műveltségű, világlátott és társasági ember. Beutazta a művelt nyugatot, és több modern nyelven beszél. Írt novellákat, útleírásokat, színdarabokat, amelyek közül többet nagy sikerrel adott elő a gimnázium ifjúsága is. Ő maga is született alakító művész; gyakran közreműködött a jótékony társadalmi és vallásos egyesületek ünnepségein. Az ő szereplése mindig fénypontja volt ezeknek. Szellemes közvetlenségével, magával ragadó humorával, sziporkázó, de sohasem sértő élceivel lázba tudta hozni a közönséget.[13]

Francia hadifogságban

[szerkesztés]

1914 nyarán francia nyelvtudásának fejlesztése végett Párizsba utazott. Itt érte őt az első világháború kitörése. Mint ellenséges ország állampolgárát a hatóságok letartóztatták. Előbb egy Périgueux nevű dél-francia városkába, majd pedig Noirmoutier és az Ile d'Yeu szigetekre internálták.[14] A gimnázium vezetősége mindent elkövetett részint az Egyesült Államok budapesti főkonzulátusa, részint a külügyminisztérium útján, hogy kieszközöljék hazajövetelét, de minden kísérlet hiábavalónak bizonyult. Csak az állt módjukban, hogy az ellenséges államban való kényelmetlen helyzetén némiképp enyhítsenek,[15] amire az adott lehetőséget, hogy a minisztérium Soltész fizetését továbbra is folyósította Szentesre.[16] A szabadulását követően 1919 tavaszán érkezett haza, de a tanítást a román megszállás miatt csak december elején kezdhette meg.[17]

Franciaországi tartózkodása alatt több magyar fogolytársával került közelebbi kapcsolatba. Köztük volt Kuncz Aladár író, aki a háborút követően regény formájában írta meg internáltságának élményeit. Művében szerepet kapott Soltész Gyula is. A regény 1931-ben jelent meg, s egycsapásra a világirodalmi rangú magyar írók közé emelte. Sőni Pál irodalomtörténész jellemzése szerint „A fogságélményeit megörökítő remekmű szinte tudományos tárgyilagossággal jegyzi fel az eseményeket … Mindezt nem önelemző vallomásokban mondja el, hanem epikusan, fogolytársai életének, a hétköznapi eseményeknek mind behatóbb megfigyelése, mind elmélyültebb ábrázolása útján. Remek portrék egész sora, önálló novelláknak is beillő mozzanatok szerves egységbe olvadnak az esszészerű okfejtésekkel és lírai reflexiókkal.”[18] A regényt angol, francia, olasz, török és román nyelvre is lefordították.[19]

Kuncz művében fokozatosan bontja ki az olvasó előtt szentesi hősének személyiségét. Először csak annyit említ, hogy Soltésznak „Párizshoz, a franciákhoz, irodalmukhoz és művészetükhöz nem volt semmi különösebb köze.”[20] Később már úgy jellemzi, hogy a szentesi tanár nyugalmat árasztott maga körül, de igazából akkor ismeri meg először, amikor édesapja haláláról értesülve „kábultan, összetörve” ül: Soltész volt az első, aki kezét megfogva, könnyes, meleg szavakkal vigasztalta. Amikor a szörnyű spanyoljárvány történetének leírásához ér, akkor mondja el, hogy „Soltész a betegség első napjától kezdve ápolással, vigasztalással sokat segített beteg társain…”[21]

Összegezve elmondható, hogy Soltész Gyula a Fekete kolostor egyik pozitív mellékszereplőjeként áll az olvasó előtt. A regény Soltésszal kapcsolatos részeit szemelvények formájában a Szentes irodalmi emlékei c. kötet tartalmazza.[22]

Nyugdíjas évek

[szerkesztés]

Kollégája és tisztelője Nagyajtósi István jól ismerte őt. 1959-ben bekövetkezett halálakor nekrológot írt egykori kartársáról, ami a gimnázium évkönyvében jelent meg. Írásában Soltész Gyula nyugdíjas éveiről is közöl érdekes részleteket.

Amikor 1941-ben nyugalomba ment, visszatért szülővárosába, Munkácsra, hogy öreg édesanyja támasza legyen. Ismét előtérbe került az az önfeláldozó ember, aki az internáló táborban beteg fogolytársainak ápolója volt. A háborús események megfosztották nyugdíjától, barátaitól, ismét az élet sötét oldalára került. Amikor édesanyja halála után visszatérhetett Szentesre, barátai kerítettek számára egy csöndes kis szobát, ahol fel-felkerestük. Megint a nagy gonddal öltözködő, tartózkodó öregúr fogadott bennünket, aki legföljebb anekdotázva mondott egyet-mást átélt szenvedéseiről. Legfőbb szórakozása a mozi lett. Utoljára kórházi ágyon láttam, türelmesen, udvariasan. Sírja a szentesi temetőben pedánsan gondozott, kőbe zárt, de nem elutasító; illik hozzá, aki hűvös, világfias modor mögé rejtette nagyon őszintén mély emberi érzését.[23]

Elismerései

[szerkesztés]
  • Címzetes igazgató (1936)
  • Miniszteri dicséret (1941)

Munkái

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ A szentesi m. kir. áll. főgymnasium értesítője, 1908-1909. Közzéteszi Balázsovits Norbert. Szentes, 1909. 9. o. (e-Könyvtár Szentes)
  2. ↑ Mihóczy Rezső: Dr. Soltész Gyula c. igazgató. A szentesi m. kir. állami Horváth Mihály gimnázium értesítője, 1941-1942. Közzéteszi Járay Imre. 5. o. (e-Könyvtár Szentes)
  3. ↑ A szentesi m. kir. állami főgymnasium értesítője, 1906-1907. Közzéteszi: Balázsovits Norbert. 24. o. (e-Könyvtár Szentes)
  4. ↑ Értesítő, 1908-1909. 42. o.
  5. ↑ A szentesi m. kir. állami főgimnázium értesítője, 1910-1911. Közzéteszi: Szőke József. Szentes, 1911. 57. o. (e-Könyvtár Szentes)
  6. ↑ A szentesi m. kir. állami Horváth Mihály reálgimnázium értesítője, 1930-1931. Közzéteszi: Jaeger Imre. Szentes, 1931. 42. o. (e-könyvtár Szentes)
  7. ↑ A szentesi m. kir. állami Horváth Mihály reálgimnázium értesítője, 1932-1933. Archiválva 2017. március 21-i dátummal a Wayback Machine-ben Közzéteszi: Jaeger Imre. Szentes, 1933. 42. o. (e-Könyvtár Szentes)
  8. ↑ A Szentesi Kultúr Egyesület. In: Szentes helyismereti kézikönyve. (Szerk: Kis-Rácz Antalné, Labádi Lajos, Vörös Gabriella) Szentes, 2000.
  9. ↑ Értesítő, 1930-31. 36. o.
  10. ↑ Mihóczy Rezső: Dr. Soltész Gyula c. igazgató. Értesítő, 1941-1942. 5-6. o. (e-Könyvtár Szentes)
  11. ↑ A szentesi m. kir. állami Horváth Mihály gimnázium értesítője, 1935-1936. Közzéteszi: Járay Imre. Szentes, 1936. 84-85. o. (e-Könyvtár Szentes)
  12. ↑ Értesítő, 1941-42. 15. o.
  13. ↑ Mihóczy Rezső: Dr. Soltész Gyula c. igazgató. Értesítő 1941-42. 5-6. o. (e-Könyvtár Szentes)
  14. ↑ A szentesi m. kir. állami főgymnasium értesítője, 1914-1915. Szentes, 1915. 30. o. (e-Könyvtár Szentes)
  15. ↑ Értesítő, 1914-15. 37. o.
  16. ↑ A szentesi m. kir. állami főgimnázium értesítője, 1915-1916. 31. o.
  17. ↑ A szentesi m. kir. állami főgymnasium értesítője, 1919-1920. Közzéteszi: Szőke József. 3. o. (e-Könyvtár Szentes)
  18. ↑ Romániai magyar irodalmi lexikon. 3. kötet. Kh - M. Főszerk.: Balogh Edgár, Dávid Gyula. Bukarest, Kriterion, 1994. 301-302. o.
  19. ↑ Romániai magyar irodalmi lexikon. 3. kötet.
  20. ↑ Kuncz Aladár: Fekete kolostor. Budapest, Szépirod. Kvk., 1986. 27. o.
  21. ↑ Kuncz A.: Fekete kolostor. 578. o.
  22. ↑ Szentes irodalmi emlékei. (Kuncz Aladár c. fejezet) Szerk.: Vágvölgyi Zoltán. Szentes, 2016. (e-Könyvtár Szentes)
  23. ↑ Nagyajtósi István: Soltész Gyula. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium évkönyve. 1949/50-1969/70. Szentes, 1971. 59-60. o. (e-Könyvtár Szentes)

Róla szóló irodalom

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Soltész_Gyula&oldid=23243540”