Sima lepényhal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Sima lepényhal
Kifogott példány
Kifogott példány
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Rend: Lepényhalalakúak (Pleuronectiformes)
Alrend: Pleuronectoidei
Család: Lepényhalfélék (Pleuronectidae)
Alcsalád: Pleuronectinae
Nemzetség: Pleuronectini
Nem: Pleuronectes
Linnaeus, 1758
Faj: P. platessa
Tudományos név
Pleuronectes platessa
Linnaeus, 1758
Szinonimák
  • Platessa latus Cuvier, 1829
  • Platessa platessa (Linnaeus, 1758)
  • Platessa vulgaris Cloquet, 1826
  • Pleuronectes borealis Faber, 1828
  • Pleuronectes latus (Cuvier, 1829)
  • Pleuronectes platessa baltica Nilsson, 1855
  • Pleuronectes platessus Linnaeus, 1758
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Sima lepényhal témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Sima lepényhal témájú médiaállományokat és Sima lepényhal témájú kategóriát.

A sima lepényhal (Pleuronectes platessa) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a lepényhalalakúak (Pleuronectiformes) rendjébe és a lepényhalfélék (Pleuronectidae) családjába tartozó faj.

Nemének a típusfaja.

Előfordulása[szerkesztés]

A sima lepényhal előfordulási területe az Atlanti-óceán északkeleti része, főleg az Északi-tenger. A Földközi-tengerben talált halak, valójában érdes lepényhalaknak (Platichthys flesus) bizonyultak. Bár meglehet, hogy a jégkorszakok idején be-betelepült a Földközi-tengerbe is.

Megjelenése[szerkesztés]

Ez a halfaj elérheti a 100 centiméteres hosszúságot és a 7 kilogrammos testtömeget. Bár általában, csak 40 centiméteres; 24-30 centiméteresen már felnőttnek számít. A hátúszóján és a farok alatti úszóján nincsenek tüskéi, azonban az előbbin 65-79 sugár, míg az utóbbin 48-59 sugár látható. A bőre sima apró pikkelyekkel. A szemei mögött csontos kiemelkedés van. Felül barna vagy zöldesbarna, rendszertelenül elhelyezkedő élénk vörös vagy narancssárga pontokkal; alul fehér. Az oldalvonala egyenes, kissé elhajlik a mellúszók közelében. A hátúszó a szem szintjéig ér. Több mint 30 csigolyája van.

Életmódja[szerkesztés]

Mérsékelt övi hal, amely egyaránt megél a sós- és a brakkvízben is. 0-200 méteres mélységek között él, de általában 10-50 méteres mélységben tartózkodik. A 2-15 Celsius-fokos hőmérsékletű kedveli. Az idősebb példányok mélyebben, míg a fiatalok a sekélyebb vizekben tartózkodnak. Általában az iszapba és homokba rejtőzve található. Főleg éjszaka tevékeny, a nappalt pihenéssel tölti. Tápláléka kis kagylók és csigákból, valamint soksertéjűekből áll.

Akár 50 évig is él.

Szaporodása[szerkesztés]

A sima lepényhal egyik legfontosabb ívóhelye manapság, a Watt-tenger. A jeladókkal ellátott példányok, azt mutatták, hogy a tökéletes ívóhely eléréséhez, hosszú távokat is képesek megtenni. A halak akkor kezdenek ívni, amikor a tengervíz eléri a 6 Celsius-fokot.

Felhasználása[szerkesztés]

Európának az egyik legfontosabb lepényhala, emiatt ipari mértékben halásszák. Egyes helyeken tenyésztik is. A sporthorgászok is kedvelik. Frissen vagy fagyasztva árusítják. Sütve, főve ehető. A városi akváriumok is látható.

Képek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Pleuronectes platessa Linnaeus, 1758 FishBase
  • Cooper, J.A. and F. Chapleau, 1998. Monophyly and intrarelationships of the family Pleuronectidae (Pleuronectiformes), with a revised classification. Fish. Bull. 96(4):686-726.
  • Linnaeus, C. 1758. Systema Naturae per regna tria naturæ, secundum classes, ordines, genera, species, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis, Tomus I. Editio decima, reformata. Holmiæ: impensis direct. Laurentii Salvii. i–ii, 1–824 pp doi: 10.5962/bhl.title.542: page 269.