Scott Thunes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Scott Thunes
Scott Thunes 20Aug2007.jpg
Scott Thunes 2007-ben
Életrajzi adatok
Született 1960. január 20. (55 éves)
Los Angeles
Pályafutás
Hangszer basszusgitár
Tevékenység zenész

Scott Thunes weboldala

Scott Thunes (a kiejtése: "thúnisz") (született 1960. január 20.) basszusgitáros, játszott Frank Zappa, Wayne Kramer, Steve Vai, Dweezil Zappa, Andy Prieboy, Mike Keneally, a Fear együttes és a The Waterboys társaságában.

Zappánál: 1981-1988[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Thunes Zappával 1981-ben, a bátyja unszolására lépett kapcsolatba: "Franket Thunes gitáros bátyja, Derek kereste meg egy meghallgatás reményében. Frank elmondta neki, hogy gitárosra nincs szüksége, basszusgitárosra viszont annál inkább - Derek önzetlenül a bátyját ajánlotta. Scott végül három meghallgatás és a 'Mo 'n Herb's Vacation' megtanulása árán biztosította magának a helyet."[1]

A zenekarban hamar meghatározó lett erőteljes, jellegzetes játéka, nemsokára "klónmesterré" vált: Zappa távollétében ő irányította a próbákat.

Zenésztársainak visszaemlékezése alapján nehéz természetűnek mondható; az 1988-as turnén személyes támadások kereszttüzébe került, majd többen kijelentették hogy nem hajlandóak vele játszani. Frank Zappa egy interjúban[2]:

"A többiek úgy döntöttek, hogy nem bírják Scott belét. Nagyon fura volt. Ed Mann volt a főkolompos, ő és Chad Wackerman határoztak úgy, hogy Scottnak mennie kell, ők szították az elégedetlenséget a bandában. Scott különleges személyiség. És különlegesek a zenei képességei is. Én szeretem, ahogy játszik, és emberként is szeretem, mások viszont nem. Bonyolult személyiség: nem hajlandó jópofizni. Nem fog leállni smúzolni. Na meg fura egy ürge. És akkor mi van?"

A feszültség nem volt tovább tartható, új basszusgitárost szerezni (ekkora repertoár mellett) lehetetlen volt, Zappa így feloszlatta a zenekart, ami a 88-as turné (és FZ élő fellépéseinek is) a végét jelentette.

Thunes ma már nem zenél aktívan; Észak Kaliforniában él feleségével és két gyermekével - 2008-ban viszont egy szám erejéig vendégként fellépett a Zappa Plays Zappa együttessel.[3]

Idézetek Scott Thunes-tól[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"A Frankkel töltött első éveimben Carvin hangszereim voltak, de az nem az én hangom volt. A P-bass-t először 84-ben használtam; Frank ekkoriban kezdte hagyni hogy azt csináljam amit szeretnék, és ami a dolgaim közül nem volt avas, az jó volt. '88-ban pedig, mikor teljeskörű és abszolút felhatalmazást adott, olyan fantasztikusan tündököltem ahogy csak egy basszusgitáros tündökölhet. Megvolt a kívánt hangzásom, az erősítésem, az előadói szabadságom."[4]
A színpadon [az "önfejűségemet"] csak azok fordították ellenem akik nem szerették a kommunikációnak ezt a formáját - akik nem szerették, ha az ember kilépett az előre meghatározott szerepéből. Ők nem vették tudomásul a Frank és köztem szavak nélkül kialakult húrosok közti köteléket. De ha bárkinek azt mondtam hogy hagyjon békén, akkor [Betty Boop hangján] "annyira durva" voltam. Ha megmondják hogy mit csináljak, dühös leszek. Ha hülyeséget mondanak, dühös leszek. Ha egy idióta szintjére akarják lenyomni a köztünk levő párbeszédet, dühös leszek - és kirohanok a szobából. Szépségre és zeneiségre van szükségem a beszédben. Ezt várom el.[5]

Közreműködés Zappa lemezein[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb közreműködések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

magyarul:

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Neil Slaven: Elektronikus Don Quijote, (Cartaphilus, 2006)
  2. Neil Slaven: Elektronikus Don Quijote, (Cartaphilus, 2006), "A turné: őrület" fejezet;
  3. Hír a zappa.hu oldalon;
  4. Requiem egy nehézsúlyúért - interjú 1997-ből;
  5. Rekviem egy nehézsúlyúért - interjú 1997-ből;