Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-49-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
< Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A Földközi-tenger keleti medencéje 1450 körül
A Földközi-tenger keleti
medencéje 1450 körül
Rodosz ostromának (1480) korabeli ábrázolása
Rodosz ostromának (1480)
korabeli ábrázolása

A rodoszi johannita uralom Rodosznak Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend 1310. augusztus 15-i elfoglalásával jött létre. Az Égei-tengeri sziget 1522-ig, a sikeres török ostromig volt a johanniták központja.

A rend első centruma Jeruzsálem volt, onnan a város eleste (1187) után Margatba, majd Akkóba költöztek. 1291-ben onnan is távozniuk kellett. Ciprusra költöztek, ahol birtokaik voltak, de II. Henrik ciprusi király ellenséges magatartása miatt új székhelyet kellett keresniük. Erre a célra a termékeny Rodoszt nézték ki, amely Anatóliához való közelsége miatt kiváló kiindulási pont volt a muzulmánok elleni harchoz. 1306. június 23-án Foulques de Villaret nagymester és serege megtámadta a szigetet, amelyet 1310-ben sikerült teljesen elfoglalniuk.

A következő éveket a rend és a keresztény kereskedők, elsősorban a genovaiak és a velenceiek vitái határozták meg, mivel a johanniták felléptek a muzulmánokkal folytatott árucsere ellen. Ezzel párhuzamosan az ispotályosok megkezdték az Anatólia nyugati partjain elhelyezkedő kisebb emirátusok kikötőiből induló muzulmán hajók elleni akciókat is. A rend először az 1312-es amorgószi ütközetben, majd az 1319-es híoszi csatában mért vereséget a törökökre.

A rend perjelségeiben burjánzott a korrupció és a szervezetlenség, Rodosz a pápa anyagi támogatásától függött. A lovagok úsztak az adósságban, és a Rodoszon megkezdett erődítési munkák is egyre több pénzt emésztettek fel. Az ispotályosok kezdetben a hajózásban is segítségre szorultak, elsősorban a genovaiakéra. Az egész évszázadban ritkán tudtak három-négy gályánál többet adni egy-egy hadjáratba. Mindezek ellenére 1334 őszén a Szent Liga soraiban harcoltak az edremiti csatában, majd elfoglalták Leszboszt, 1337-ben pedig visszaszerezték Koszt. Komoly szerepet vállaltak Szmirna bevételében és megtartásában.

Az 1350-es éveket a keresztény hatalmak versengése és az Oszmán Birodalom terjeszkedése jellemezte. A rend 1365-ben részt vett az Alexandria elleni hadjáratban, majd 1376-ben partra szállt Epiruszban. Az utóbbi, az ispotályosok első önálló akciója, súlyos kudarccal zárult. Az évszázad végén a Peloponnészoszon próbálták megakadályozni az Oszmán Birodalom térnyerését. A 15. század elején nagy erődépítések kezdődtek Rodoszon, amelyek aztán az egész évszázadot jellemezték.

A latin keresztény területek jelentősen csökkenésével párhuzamosan felértékelődött Rodosz. Egyre több kereskedő használta bázisként. Eközben a rend összetétele is megváltozott; jelentősen csökkent benne a francia nyelvűek aránya. Rodosz a muzulmánok és a keresztény kereskedők elleni kalóztámadások kiindulópontja lett, ami miatt gyakran keveredtek vitába a velenceiekkel és a genovaiakkal. A kalózakciók súlyos károkat okoztak a Mamlúk Birodalomnak, amellyel a rend hol szövetségben, hol ellenséges viszonyban volt. A mamlúkok 1444-ben sikertelenül ostromolták meg Rodoszt.

1453 tavaszán elesett Konstantinápoly. A város és a Bizánci Birodalom bukása egyértelművé tette, hogy alapvetően fognak megváltozni a viszonyok e térségben, amelyet egyértelműen a keresztények uraltak a 11. és a 15. század között. II. Mehmed ambíciói ugyanis hatalmasak voltak: azt akarta, hogy a világon „egy birodalom, egy hit és egy hatalom” legyen. Ettől kezdve a lovagok életét az ostromra való készülés és a pénzhiány határozta meg.

A szultán flottája 1480. május 23-án horgonyzott le Rodosz előtt. Az ostrom csaknem három hónapon át tartott, és a védők sikerét hozta. A következő másfél évtized viszonylagos nyugalomban telt, mivel a lovagok békét kötöttek a törökökkel, annak vállalásával, hogy őrzik a trónkövetelő Dzsem herceget. Az ellenségeskedés a 16. század elején kiújult, és 1522. június 28-án I. Szulejmán megkezdte a város ostromát. A hathónapos öldöklés végén a szultán engedte távozni a magukat megadó lovagokat, akik Máltán alakították ki új központjukat.