Sárgabóbitás kakadu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Sárgabóbitás kakadu
Sárgabóbitás kakadu Tasmaniában
Sárgabóbitás kakadu Tasmaniában
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Csoport: Neoaves
Csoport: Passerea
Öregrend: Telluraves
Csoport: Australaves
Csoport: Eufalconimorphae
Csoport: Psittacopasserae
Rend: Papagájalakúak (Psittaciformes)
Család: Kakadufélék (Cacatuidae)
Alcsalád: Valódi kakaduformák (Cacatuinae)
Nem: Cacatua
Alnem: Cacatua
Faj: C. galerita
Tudományos név
Cacatua galerita
(Latham, 1790)
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Sárgabóbitás kakadu témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Sárgabóbitás kakadu témájú médiaállományokat és Sárgabóbitás kakadu témájú kategóriát.

A sárgabóbitás kakadu vagy nagy sárgabóbitás kakadu (Cacatua galerita) a madarak (Aves) osztályának papagájalakúak (Psittaciformes) rendjébe, ezen belül a kakadufélék (Cacatuidae) családjába tartozó faj.

Származása, elterjedése[szerkesztés]

Ausztrália északi, déli és délkeleti területein honos a York-félszigettől Tasmaniáig, valamint a partjaik előtti szigetek némelyikén. Előfordul Indonézia egyes szigetein és Pápua Új-Guineában is.

Betelepítették Új-Zélandra is.

Alfajai[szerkesztés]

Megjelenése[szerkesztés]

Testhossza 45-51 centiméter, a hím tömege 820-920 gramm, a tojóé 840-970 gramm. Tollazata fehér, de — amint ezt neve is jelzi — hosszú, felálló, hátrafelé keskenyedő bóbitája (és fültájéka) kénsárga. Evezőtollai és kormánytollai alsó felületén a belső zászló halványsárga. Csőre fekete, a lába sötétszürke. Természetes hangja éles, rikoltó. A hím írisze (szivárványhártya) fekete, a tojóé vörösesbarna. A szem körül csupasz, fehér gyűrű alakult ki. A valamivel kisebb tojó csőre is kisebb, a csőr hegye rövidebb, tetőéle kerekebb. Emellett a tojó homloka szélesebb, a feje kerekebb, a szeme kevésbé előreugró.

Bóbitája
és röpképe

Életmódja, élőhelye[szerkesztés]

A ligetes vidékeket kedveli, víz közelében. Nappal aktív; párban vagy kis csapatokban él. Olykor nagyobb, több száz egyedből álló csapatok is kialakulhatnak. Általában a nyílt, magas fákkal körülvett terepet részesíti előnyben, de mindig vízközelben marad. Gyorsan, kis szárnycsapásokkal repül, időnként siklórepülésre vált. Hangja éles, rikácsoló. Tápláléka magokból, gyökerekből, gumókból, mogyoróból, különböző rovarokból, valamint ezek lárváiból tevődik össze. Ezeket többnyire a földön legelészve csipegeti fel. Eközben a csapat egyik tagja egy magas fán őrködik, és szükség esetén rikoltva figyelmezteti társait. Jelentős mezőgazdasági kártevőként csapatosan megszállja a gabona- és kukoricatáblákat is.

Szaporodása[szerkesztés]

Költési időpontja változó, Új-Guineában februárban és márciusban költ, míg Ausztráliában a költés augusztus és január közé esik. A sárgabóbitás kakadu az eukaliptuszfák odvába rakja a fészkét. Évente egyszer költ; fészkelési ideje 60–70 nap. A fészekalj 2, ritkán 3 tojás, amelyeken a két szülő felváltva kotlik mintegy 30 napig. A költés idejére agresszívvé válnak. A fiókák 60-70 nap után repülnek ki.

Tartása[szerkesztés]

Helyigényes; csak egészen nagy kalitkában vagy leginkább röpdében tartható. Párban tartva a röpde legalább 4 m²-es legyen. Ügyelni kell arra, hogy a 2 mm-nél vékonyabb drótokat el tudja csípni. Jól szelídíthető; megtanul beszélni, dallamot fütyülni, nevetést, köhögést utánozni. Játékos természetű. Egy szelídített példányt Konrad Lorentz sikerrel próbált szabadon tartani, és hívójelükre a madár visszaröpült hozzá.

Szívós; akklimatizálódás után fagymentes helyen a szabadban is átteleltethető. Kedvelt eleségei a répa, a krumpli, a főtt tojás és a gyümölcsök.

Fogságban 50 évnél tovább is elélhet. A faj talán leghíresebb példánya „Cocky Bennett” volt, aki több gazdát túlélt XVIII. századi (valószínűleg 1796) világra jövetelétől 1916-os haláláig.[1] Egy londoni példány 137 évig élt.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]