Riedl Szende

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Riedl Szende
Riedl Szende.jpg
Életrajzi adatok
Született1831. március 15.
Besztercebánya
Elhunyt1873. október 15. (42 évesen)
Budapest
Ismeretes mint
  • nyelvész
  • egyetemi oktató
Gyermekek Riedl Frigyes
Pályafutása
Akadémiai tagság MTA levelező tagja (1858)
A Wikimédia Commons tartalmaz Riedl Szende témájú médiaállományokat.

Riedl Szende (Besztercebánya, 1831. március 15.Budapest, 1873. október 15.) bölcseleti doktor, nyelvész, szerkesztő, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Riedl Frigyes édesapja.

Életútja[szerkesztés]

Riedl Károly királyi kamarai hivatalnok és Lipták Teréz fia. Apja fiát születése percétől fogva az egyházi pályára szentelte és csakis a kolostorok lakóinál található Mansvetus Anselmus névre kereszteltette. Riedl, miután 1847-ben elvégezte a besztercebányai gimnáziumot, csakugyan az egyházi pályára lépett, felsőbb tanulmányait Pozsonyban és Nagyszombatban folytatta és Németországban bölcseletdoktori rangot nyert. Az élénk fantáziájú és tudományra szomjazó fiatalember azonban kevés örömét lelte a nagyszombati szeminárium falai között Kempis Tamás és a jezsuita moralisták aszkétikai irataiban, és egyik rokonérzelmű növendék-, később pedig tanártársával, Bartal Antallal a német bölcselők műveit, nevezetesen Fichte iratait tanulmányozta.

Mikor a szabadságharc alatt a növendékpapokat világgá bocsátották, Riedl nem vált meg azonnal, mint társai közül többen a papi köntöstől, hanem szülővárosában, a Szumrák-családnál nevelősködött. Itt beleszeretett növendékeinek nővérébe, majd otthagyta a papi pályát, és 1855-ben feleségül vette a lányt.

Az 1850-es évek elején a híres utazó, Bagreff-Speranski grófnénak, Speranski orosz miniszter leányának házában megismerkedett Grillparzer német drámaköltővel, akinek javaslatára gróf Thun akkor vallás- és közoktatási miniszter 1854-ben kinevezte az 1852-től a lőcsei gimnázium helyettes tanáraként dolgozó Riedlt a prágai egyetem magyar nyelvi tanszékére nevezte ki. Thun gróf az osztrák 1849-iki szabadelvű alapokon újjászervezte a tanintézeteket és sikerült a prágai egyetemre is kiváló külföldi tudósokat tanárul megnyerni, így egyebek közt Schleicher és Curtius voltak Riedl tanártársai, akik közül az első az indogermán összehasonlító nyelvtudományban, az utóbbi pedig a klasszika-filológiában elsőrangú világhírű tekintéllyé vált. Riedl Schleicher és Curtius társaságában csakhamar arról győződött meg, hogy tulajdonképpen mit sem tud, amiért is szorgalmasan tanult. Schleicher (akinek ajánlatára jutott tanszékéhez) előadásain rendesen megjelent és tanítványául szegődött.

Prágai tartózkodása általában életének fénykorát képezi: kitűnő tudósok társaságában nagyra törekvő szelleme folyvást ösztönt nyert a munkára és minden munkálkodását siker koronázta. Ide tartozik főként azon munkássága, melyet mint a Kolber által kiadott Kritische Blätter für Kunst und Literatur című tudományos folyóiratnak főmunkatársa és később szerkesztője fejtett ki, továbbá a híres Királyi-udvari kézirat legelső fordítása, az Igor óorosz eposz magyarítása és ezek mellett számos cikk a legjelesebb német folyóiratokban, melyekben a magyar tudományos és irodalmi mozgalmakat a művelt külfölddel megismertetni iparkodott. Megindította Prágában 1860. június 1-jén az Irodalmi Lapokat, melyeknek feladata volt a külföldi tudományt a magyar tudományos mozgalmakkal összhangzásba hozni, melyek azonban, miután a szerkesztő 1860-ban Pestre költözött, az első füzettel megszűntek. 1858. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának megválasztotta.

Mikor Thun Leó gróf ultramontán törekvései következtében a prágai egyetem tanárai egymás után visszamentek Németországba, Riedl a megszokott körön kívül idegennek érezte magát a cseh fővárosban, így szintén visszatért övéihez és keresett magának megfelelő alkalmazást. Az októberi diploma megjelentekor Riedl emlékiratot szerkesztett, melyet kívüle Corzan Avendano Gábor és Bartal Antal is aláírtak (megjelent a Pesti Napló 1861. 1. számában); ezen emlékiratában sürgette az akkori kormányt, hogy az úgynevezett államgimnáziumokban működő germanizátorokat bocsássa el rögtön. Riedl lelkes szavai nemcsak a kormánynál hatottak, hanem az egész országban visszhangra találtak, mert az állami és községi iskolákban azonnal elbocsátották azokat a tanárokat, akik nem tudtak magyarul előadásokat tartani. Ekkor mevezték ki Riedlt a pesti állami gimnázium tanárává.

Munkás szelleme itthon is tágas működési tért talált. Legelhanyagoltabbnak a kritikai tért látta, a szükségnek akart megfelelni és előfizetést hirdetett a Kritikai Lapok című folyóiratra. Bár nem érkezett elég előfizető, 1862. március 1-jén megindította a vállalatot, amely havonként kétszer, 1863-tól hetenként jelent meg, és eleinte csupán irodalommal foglalkozott, később azonban a tanügyet is fölkarolta és 1863. július 1-jén Kalauz[1] nevet vett föl. E folyóirat is 1865. június 25-én a pártolás hiánya miatt megszűnvén, Schvarcz Gyula és gr. Lázár Kálmán társaságában az Uj Korszak című lap szerkesztésénél működött közre (1865. július – 1866. június 30.); továbbá Majláth Kálmán gróf társaságában a Vezér című politikai lapot is szerkesztette 1862. szeptember 27-től 1863. június 30-ig. Ezenkívül tankönyvein és különösen értekezésein kívül nagy szorgalommal gyűjtötte az anyagot a tudományos magyar grammatikához, melynek szerkesztésével az akadémia őt megbízta.

1863-ban az összehasonlító nyelvtudomány egyetemi magántanárrá képesítették, 1864-ben helyettes tanárrá, 1866. április 1-jén a német nyelv és irodalom egyetemi nyilvános rendkívül tanárává, 1869. február 6-án nyilvános rendes tanáráva nevezték ki. A társadalmi téren is nagy érdemet szerzett magának azáltal, hogy a budapesti tanáregyletet létrehozta, mely nemsokára országos egyletté kibővülve a középiskolai tanügyön sokat lendített. Utolsó munkája, mely élénk vitákra adott alkalmat, az ikes ragozás ellen írt akadémiai értekezése volt. A magyar királyi gimnáziumi tanárvizsgáló-bizottság tagja, a helsingforsi finn irodalmi társaság külső és a magyar királyi fordító osztály beltagja volt.

Anyagot gyűjtött egy tudományos magyar nyelvtan megírásához. Az újgrammatikus tanok alapján vizsgálta a magyar nyelv rokoni kapcsolatait és tipológiai vonásait. A magyar beszédhangok első tudományos igényű rendszerezője. Az új külföldi nyelvtudományi ismeretek és módszerek elsajátítására és népszerűsítésére törekedett.

Elhunyt 1873. október 15-én éjjeli 11 órakor, örök nyugalomra helyezték 1873. október 17-én délután. Felesége, Szumrák Julianna elhunyt 1921. január 13-án Budapesten, 85 éves korában, 48 évi özvegység után.[2]

Arcképe: kőnyomat, rajzolta Marastoni József, 1867 Pesten, nyomt. Reiffenstein és Rösch Bécsben (a Hajnal-Albumban, Bécs, 1867).

Munkái[szerkesztés]

  • Wehmuts-Klänge. Poetische Versuche. Neusohl (Besztercebánya), 1852.
  • Mutatványok a magyar irodalomból, egyszersmind olvasó könyv serdültebbek használatára. Prága, 1856.
  • Ungarischer Geschäftsstyl. Sammlung von Beispielen zur Abfassung von Geschäftsbriefen und anderen schiftlichen Aufsätzen über alle Fälle des gewöhnlichen Lebens, nebst einem Verzeichniss der im niedern Geschäftsstyle am häufigsten vorkommenden Ausdrücke, ungarischer Tauf- und Ortsname, sowie Tabellen und Vorbildern für die ungarische Formlehre. U. ott, 1856. (és Wien, 1866 hozzá: Aufgabe-Schlüssel).
  • A királyudvari kézirat. Költemények a csehek őskorából magyarította. Kiadja Hanka Venczel. Prága, 1856. (Ford.) Kőnyomatta.
  • Szózat Igor hadjáratárúl a palóczok ellen. Hősköltemény az oroszok őskorából. Prága és Lipcse, 1858. (Ford.).
  • Magyarische Grammatik. Wien, 1858.
  • Leitfaden für den Unterricht in der magyarischen Sprache. U. ott, 1858.
  • A magyar nyelvrendszer alapvonalai. I. Magyar hangtan. Prága és Lipcse, 1859. (Ism. Pesti Napló 156. sz. Hunfalvy János).
  • Az igeszó módalakjai a magyar és rokon nyelvekben. Székfoglaló: (Magy. Akad. Értesítő I. osztály 1860-61. I. kötet. 67. l.).
  • Német nyelvtan. Pest, 1862. (2. kiadás 1864. 1868. 5. jav. kiadás. U. ott, 1873. 6. kiadás. Budapest, 1870. U. ott).
  • Logika vagy gondolkodástan. Zimmermann Róbert után németből ford. U. ott, 1863.
  • Magyar nyelvtan. U. ott, 1864.
  • Irányeszmék a magyarországi gymnasiumok újjászervezéséhez. U. ott, 1864.
  • Tapasztalati lélektan Zimmermann Róbert után németből ford. U. ott, 1864.
  • Magyar olvasókönyv. U. ott, 1864. két kötet. (l. 2. kiadás Budapest, 1874., 4. jav. k. 1876.).
  • Német gyakorló és olvasókönyv. U. ott, 1865. (2. jav. és bőv. kiadás. U. ott, 1872. 4. jav. és bőv. kiadás. Budapest, 1876.).
  • Kisebb magyar nyelvtan. Pest, 1866.
  • A német nyelv és irodalom kézikönyve. U. ott, 1865. (2. kiadás. U. ott, 1871. Ism. Uj M. Sion).
  • Aufgaben-Schlüssel zur ungarischen Grammatik für den Schul- und Selbstunterricht. U. ott, 1866.
  • Mutatványok a német irodalomból s egyszersmind olvasókönyv serdültebbek használatára. U. ott, 1868.
  • Az ó- és újszövetségi Szentírás, a Vulgata szerint, figyelemmel az eredeti szövegre. Díszkiadás 230 nagy külön képpel s a szöveg közé iktatott díszrajzokkal Doré Gusztávtól. Kiadták Hatala Péter és Riedl Szende. I. füzet. U. ott, 1869.
  • Emlékbeszéd Schleicher Ágost felett. Budapest, 1873. (Értekezések a nyelvtudomány köréből III. 7.)
  • Emlékbeszéd Grimm Jakab felett. U. ott, 1873. (Értekezések a nyelvtud. kör. III. 9.).
  • Van-e elfogadható alapja az ik-es igék külön ragozásának? U. ott, 1873. (Értekezések a nyelvtudomány köréből III. 11.).

Szerkesztette az említetteken kívül az Ungarische Revue-t, mely 1869-ben Lipcsében Brockhausnál jelent meg, azonban az első kötettel megszűnt.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. http://real-j.mtak.hu/view/journal/Kalauz.html
  2. Bp VI. ker. állami halotti akv. 77/1921. folyószám.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.
  • Magyar Katolikus Lexikon. Főszerk. Diós István. Szerk. Viczián János. Bp., Szent István Társulat, 1993-.
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. Szerzők: Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diana. Bp., MTA Társadalomkutató Központ, 2003.
  • Mészáros András: A felső-magyarországi iskolai filozófia lexikona. [Pozsony], Kalligram, 2003.
  • Magyar prágaiak - prágai magyarok. Szerk. Gál Jenő. Praha, Pražská záklandí organizace Svazu Maďarů žijících zemích, 2002.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.