Rankay József
| Rankay József | |
 | |
| Született | 1899. február 8. Visk |
| Elhunyt | 1961. július 15. (62 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Gyermekei | egy gyermek |
| Foglalkozása | katona |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Rankay József témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Rankay József (Visk, 1899. február 8. – Budapest, 1961. július 15.) államtudományi doktor, katonatiszt, alezredes, az 1920-as szomoróci felkelés katonai vezetője.
Élete[szerkesztés]
Apja id. Rankay József orvos, anyja Toperczer Vilma. A gimnázium 1–5. osztályát Máramarosszigeten és Debrecenben végezte el, majd a katonai pályát választva a Nagyváradi m. kir. Honvéd Hadapródiskolában folytatta tanulmányait. 1917-ben végzett, és szeptember 1-jei hatállyal a 3. honvéd gyalogezredbe osztották be.[1] – 1918 augusztusától az olasz fronton szolgált, részt vett a piavei átkelésen és a Monte Tomba környéki nagy utóvédharcokban.[2][3] A forradalom alatt olasz hadifogságban volt és a kommün bukása után, szeptember 2-án került haza. Ekkor a Lehár hadosztályba sorozták.[2]
1919-ben helyezték Kercára a helyőrség parancsnokaként.[4] 1920. augusztus 1-jén a kercai helyőrség katonáival és a helybeli lakosokkal elűzte a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság Szomorócra bevonult csapatait. A községet a szerbek visszafoglalták, de a kercai és szomoróci lakosok, valamint a helyőrség katonáinak áldozata nem volt hiábavaló, 1922-ben a Határmegállapító Bizottság úgy döntött, hogy Szomoróc visszatérhet Magyarországhoz.[5]
Budapesten 1920-ban államtudományi doktorátust tett, 1921-ben áthelyezték Jászberénybe és előléptették főhadnaggyá,[2][4] a jászberényi 5. kerékpáros zászlóaljnál szolgált.[6]
1922-től a szolnoki 10. gyalogezredhez került. Az itt töltött idő alatt a vármegyei népművelési bizottság katonai szakelőadója és a vármegyei Úri Kaszinó tagja volt. A Szolnok és Vidéke című lapban néhány lírai alkotása is megjelent.[2]
1928. május 7-én, Békéscsabán vette nőül Medveczky-Langer Leonát.[7] Egyetlen leánygyermekük, Pálma 1929-ben született meg.[4]
1928 novemberében századossá léptették elő,[8] s 1929. október 16-án kelt rendelettel „a toborzás terén kifejtett kiválóan eredményes és hasznos szolgálataiért” kormányzói dicsérő elismerésben részesült.[9]
Szolnokról 1936-ban a miskolci 13. gyalogezredhez helyezték át,[10] ahol 1940. szeptember 1-jén őrnaggyá léptették elő.[11] 1940. november 1-ig a géppuskásszázad parancsnoka, majd az ezred 1. segédtisztje volt.[6] Újabb kormányzói elismerésben részesült „a csapatkiképzés és a katonai közigazgatási szolgálat terén” végzett munkájáért.[12]
Részt vett a felvidéki, észak-erdélyi és délvidéki bevonulásban. 1939 márciusában Kárpátalja visszacsatolásakor ellátogatott szülőhelyére, Viskre, ahol felszabadítóként ünnepelték.
1940. november 1. és 1945. június 2. között a Honvédelmi Minisztérium 8/b. osztályának, majd az Elnökségnek az állományába vették előadóként.[6][10] „A tartalékos tiszt jogállása és személyes kötelmei a honvédségben” című szakkönyve 1941-ben jelent meg, és a 16 fejezetes művet általános elismerésben részesítették, a katonai parancsnokságok számára folyamatosan és állandóan ajánlották.[13] Ekkor már alezredesi rangban szolgált a Honvédelmi Minisztérium 8/b. osztályának alcsoportvezetőjeként.[5][14]
Közbevetőleg 1944. február 24-től április 27-i sebesüléséig a 24/II. zászlóalj parancsnokaként hadibeosztásban volt.[6] 1944-ben a keleti fronton (Kolomija környékén) zászlóaljparancsnokként vett részt Rakivcsik (Раківчик; Rakovczyk) elfoglalásában, ahol az ígért német segítséget nem kapták meg, emiatt hatalmas veszteség érte a magyar egységeket, Rankay is súlyosan megsebesült.[5] Felgyógyulása után visszatért a Honvédelmi Minisztériumba és zsidó tartalékosok munkaszolgálat alóli felmentésében működött közre. 1944 októberében nem esküdött fel Szálasira.[10]
Passaunál a háború végén amerikai hadifogságba került, Bajorországban.[10] Rabtársai győzködése ellenére hazajött. 1946-ban igazolták, de a tényleges szolgálatba nem léphetett vissza. Ingatlanközvetítéssel foglalkozott Budapesten és különböző üzemekben dolgozott. 1956-ban írásban felajánlotta katonai szolgálatát a szovjetellenes harcra, ezért nyomozni kezdtek utána, így a forradalom bukása után a budapesti tüdőkórházba feküdt be, ahol TBC-vel fertőződött meg. 1961 nyarán hunyt el.[5]
A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. 2009. augusztus 9-én posztumusz megkapta a Kercaszomor község Díszpolgára címet.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek, 44. évfolyam, 1917. augusztus 17. 103. szám, 2006. o.
- ↑ a b c d Hirn László – Zsadányi Oszkár (szerk.): Szolnoki fejek. Magyar Társadalmi lexikon III. Szolnok, 1928. 37. o.
- ↑ A 3. honvéd gyalogezred 1917. szeptember 14-től az olasz hadszíntéren a Monte San Gabriele hegyet védte a 20. hadosztályban, óriási veszteségekkel. A 12. isonzói csata és caporettói áttörés hadműveleteivel egy időben a hadosztály is támadásba ment át, október 29-én elérte az Isonzót, majd mint az Isonzó–hadsereg tartaléka, 1918. január 8-án Bellunótól keletre elérte a Piavét. Ott a Monte Tombatól északra állásaiban maradt 1918. október 29-ig, majd 30-án megkezdte visszavonulását. November 14-től Villachból vasúton szállították haza gyalogságot béke-állomáshelyére.A 3-as honvéd és 3-as népfelkelő gyalogezred. Kitüntetések és jelvények weboldal. Megtekintve 2023-12-02
- ↑ a b c Díszpolgárrá avatása. Kercaszomor hivatalos honlapja, 2009. Archivált, 2013. július 18.
- ↑ a b c d Soós Kálmán: Kercaszomor, a „legbátrabb falu”. Az 1920. augusztusi szomoróci fegyveres felkelés és a „communitas fortissima” címért folytatott küzdelem története. In: Babucs Zoltán – Vizi Lász Tamás (szerk.): Trianon utóélete – Az első sikerektől a százéves évfordulóig. /A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 33./ Budapest, 2021. 47–75. o.
- ↑ a b c d Bene János–Szabó Péter: Huszonnégyes honvédek a Kárpátokban. Nyíregyháza. Jósa Múzeum, 1997 /Jósa András Múzeum kiadványai/ 38. o. lábjegyzet
- ↑ Békésmegyei Közlöny, 1928. május 5. 102. szám, 3. o.
- ↑ Dunántúl, 1928. október 28. 246. szám, 3. o.
- ↑ Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1929. november 15. 29. szám
- ↑ a b c d Károly Nóra: Rankay József (1899–1961). Jász-Nagykun-Szolnok megyei Pedagógiai Intézet Könyvtára honlapja, 2012-11-12
- ↑ Magyar Élet, 1940. szeptember 21. 215. szám
- ↑ Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes Ügyek, 1940. december 5. 40. szám, 518. o.
- ↑ Magyarság, 1941. november 1. 240. szám
- ↑ Székely Szó, 1943. június 6. 127. szám
Források[szerkesztés]
- Díszpolgárrá avatása. Kercaszomor hivatalos honlapja, 2009. Archivált, 2013. július 18.
- Dr Zsiga Tibor: Mi történt Szomoróczon? A „legbátrabb falu” korabeli eseménytörténete. Honismeret, 2010. 3. szám, 17–22. o.
- Hirn László – Zsadányi Oszkár (szerk.): Szolnoki fejek. Magyar Társadalmi lexikon III. Szolnok, 1928. 37. o.
- Soós Kálmán: Kercaszomor, a „legbátrabb falu”. Az 1920. augusztusi szomoróci fegyveres felkelés és a „communitas fortissima” címért folytatott küzdelem története. In: Babucs Zoltán – Vizi Lász Tamás (szerk.): Trianon utóélete – Az első sikerektől a százéves évfordulóig. /A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 33./ Budapest, 2021. 47–75. o.