Sugárkezelés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Radioterápia szócikkből átirányítva)
Jump to navigation Jump to search

Sugárkezelésnek (vagy radioterápiának) az ionizáló sugárzások orvosi kezelésben történő felhasználását értjük.

Sugárkezelés napjainkban leggyakrabban rosszindulatú daganatok esetében történik, jóval ritkább az alkalmazása a nem rosszindulatú betegségek (súlyos reumatikus panaszok, thyroid exophtalmus, trigeminus neuralgia, keloid képződés megelőzése) során. Tekintettel arra, hogy az ionizáló sugárzásnak a szöveteket károsító, továbbá rákkeltő hatása is van, a nem rosszindulatú betegségek kezelésénél sugárkezelést viszonylag ritkábban és elsősorban idős betegeknél alkalmaznak (tekintettel arra, hogy a rákkeltő hatás esetleges megjelenése évtizedek múlva várható).

Története[szerkesztés]

A sugárkezelés több mint 100 éves múltra tekint vissza. Az 1900-as századforduló idején vált nyilvánvalóvá, hogy az akkor néhány éve felfedezett röntgensugárzás és a radioaktív bomlás során felszabaduló sugárzásoknak jelentős élettani hatása van. Fény derült ezen hatások egészségkárosító jellegére, valamint a rosszindulatú betegségek kezelésében nyíló lehetőségeire is.

Formái[szerkesztés]

  • Külső sugárforrásból történő kezelés vagy teleterápia esetén a sugárforrás a beteg testén kívül helyezkedik el. Az első ilyen próbálkozásoknál a sugárforrás rádium volt, később elterjedtek a mesterséges radioizotópok (137Cs, 60Co). Sugárforrásként alkalmaztak – és ritkábban ma is alkalmaznak – hagyományos röntgencsövet, viszont egyre inkább átveszik a sugárzó izotópok helyét a lineáris (vagy ritkábban cirkuláris) gyorsítók.
  • Belső sugárkezelés vagy brachytherápia (itt a magyaros átírás még nem terjedt el): a sugárforrást testüregben vagy ritkábban a szövetek közé szúrt tűben helyezik el. Gyakori a méhnyakrák belső sugárkezelése, de alkalmazzák nyelőcső, orrgarat, illetve más tumorok esetében is. Sugárforrásként 60Co, irídium, régebben rádium szolgált.
  • Radioizotóp kezelés esetén a beteg testébe sugárzó izotópot juttatnak (leggyakrabban injekció formájában). Gyakori példája a jódot halmozó pajzsmirigyrákok jód 131-es izotóppal történő kezelése.

Dozírozás[szerkesztés]

A besugárzást szinte mindig frakcionáltan (több, egymást követő kisebb adagban) végzik. A külső sugárkezelés esetén jellemző a napi 2 Gy, heti öt napon át. Az összdózist a kezelés jellege (terápiás, kiegészítő), és a daganat elhelyezkedése, valamint szövettani típusa határozza meg. Néhány tipikus összdózis: fej-nyaki hám eredetű daganatoknál 65-70 Gy terápiás céllal (a primer daganatra, az elvezető nyirokterületekre 60 Gy), 66 Gy műtét után kiegészítő céllal. Lymphomák esetében 24-40 Gy. Belső sugárkezelés esetében elterjedt a 4-6 alkalommal, hetente egy vagy két alkalommal ismételt kezelés.

Hatásmechanizmusa[szerkesztés]

Az ionizáló sugárzás alapvetően bionegatív, az élő sejteket károsító hatású. Az orvosi kezelés is a sejtkárosító hatásra épít: daganat esetében a cél a daganatos sejtek elpusztítása.

Ionizáló sugárként alkalmazható a nagyobb áthatolóképességű gamma- vagy röntgensugárzás. (Mindkét esetben elektromágneses sugárzásról, vagyis fotonokról van szó, az elnevezés részint a foton energiáján múlik, illetve attól függ, hogy milyen folyamat során keletkezett a foton.) Ma még kevéssé elterjedt a proton-neutron-, pi-mezon-kezelés. (A neutronok közvetlenül nem okoznak ionizációt, tehát a neutronsugárzás nem ionizáló sugárzás, de könnyű atommagokkal – a szervezetben tipikusan hidrogénnel – való reakciója révén váltja ki hatását.) Az alfa- és béta-sugárzás áthatolóképessége igen csekély, a szervezetbe kerülve azonban hasonló kémiai, és így biológiai hatást fejtenek ki, mint a gamma-sugarak. Jellemző a béta-sugárzó izotópokkal történő radioizotóp kezelés.

E hatás elsősorban a DNS károsításán alapul. A DNS-molekulák lánca, az azt összetartó kémiai kötések közvetlenül a sugárzás hatására, vagy közvetett módon, a sugárzástól képződő szabad gyökök (elsősorban hidroxilgyökök) hatására károsodik. Jelenleg ez utóbbi mechanizmust tekintik a jelentősebbnek. A károsodott DNS később, gyakran csak néhány további osztódás után a sejt pusztulását okozhatja. A sugárzás sejtmembránokra való hatása is hozzájárul a sejt károsodásához.

A gyorsan osztódó sejtek érzékenyebbek a sugárhatásra és a DNS-károsodásra. Ezért használható fel az ionizáló sugárzás daganatok kezelésére. Ez az oka annak is, hogy a szervezet normálisan is gyorsabban osztódó sejtjei (pl. az ivarmirigyekben, a csontvelőben, a bél hámrétegében) szintén érzékenyebbek a sugárzásra, így e szerveket érő, bizonyos szintet meghaladó sugárdózis fokozottabban vezet a kezelés mellékhatásaihoz. A károsodott DNS-t a sejt javító mechanizmusai megpróbálják helyreállítani. E javító mechanizmusok a daganatos sejtek esetében gyakran rosszabbul működnek, mint az egészséges sejtekben.

Mellékhatások[szerkesztés]

A sugárkezelés mellékhatásai a besugárzott területen jelentkeznek.

Heveny mellékhatások[szerkesztés]

Gyulladás a besugárzás helyén. Ez okozhat bőrpírt, duzzanatot, bélnyálkahártya érintettség esetén hasmenést, a garat és gége besugárzása esetén rekedtséget. A gyulladt nyálkahártya idővel fájdalmassá válhat, a sugárkezelés befejezését (vagy átmeneti megszakítását) követően ezek a tünetek enyhülnek. A nyálmirigyeket ért sugárzás szájszárazsághoz vezet. A duzzanat a gégében a légutak beszűkülését, extrém esetben elzáródását és fulladást is okozhat (a gyakorlatban, rendszeres, szakszerű ellenőrzés mellett ez nem fordulhat elő). Agydaganat besugárzása esetén agyduzzanat, agyödéma léphet fel. A besugárzott bőrfelületről a szőr és a haj kihullik.

Krónikus mellékhatások[szerkesztés]

A besugárzott terület szöveteinek atrófiája, fibrózisa. A nyálmirigyeket ért sugárzás okozta szájszárazság tartós lehet, ez a fogak romlásához vezet. Az ivarmirigyeket ért viszonylag kis dózisú besugárzás sterilitást okoz. Évtizedek múlva esetleg második daganat kialakulása lehetséges.

A sugárkezelés helye a rosszindulatú daganatok kezelésében[szerkesztés]

A daganatos betegség kezelésének a stratégiáját, a választandó kezelési mód(ok)at a daganat jellege, elhelyezkedése, szövettana, kiterjedtsége együttesen határozza meg.

  • Sugárkezelés alkalmazható önmagában, terápiás céllal. Ez esetben a cél a daganat kizárólagosan sugárkezeléssel történő kezelése és a beteg meggyógyítása. Példa rá a hangszalagrák kezelése, ez esetben besugárzással a betegek igen jelentős része véglegesen meggyógyítható.
  • Kiegészítő céllal végzett, adjuváns sugárkezelés az, amikor a sebészi és/vagy kemoterápiát (továbbá esetleg hormonterápiát) kombinálják besugárzással. Gyakori a méhnyakrák kombinált kezelése műtéttel és külső és/vagy belső sugárkezeléssel. Emlőrák kezelésénél a műtét és a sugárkezelés mellett gyakran kemoterápia is szükséges, sőt gyakori a kiegészítő hormonterápia. A nyiroksejtes daganatok (Hodgkin és non-Hodgkin lymphomák) kezelésénél elterjedt a sugárkezelés és a kemoterápia kombinációja. Leukémiáknál, amennyiben csontvelő-átültetést terveznek, kemoterápia és egésztest-besugárzás történik.
  • Sugárkezelés alkalmazható a tünetek enyhítése céljából is. Amennyiben a daganatos beteg meggyógyítására nincs reális esély, a tüneteket jelentősen enyhítheti, az állapot rosszabbodását elodázhatja a kritikus területeken elhelyezkedő daganatos gócok besugárzása.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]