Pálos Ádám László

Pálos Ádám László
Született	1912. augusztus 12. Budapest
Elhunyt	1983. március 28. (70 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	orvos, belgyógyász, hematológus, egyetemi oktató

Pálos Ádám László vagy Pálos Á. László (Budapest, 1912. augusztus 12. – Budapest, 1983. március 28.) orvos, belgyógyász, hematológus, az orvostudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyarországi hematológiai kutatások jelentős alakja, számottevő eredményeket ért el a véralvadás folyamatának feltárása, valamint a trombózis és az embólia kóroktana és belgyógyászati kezelése terén.

Neve gyakran Pálos László Ádám alakban bukkan fel publikációi fejlécén.

Életútja

A Pázmány Péter Tudományegyetem orvostudományi karán végzett tanulmányokat, orvosi oklevelét 1938-ban vette át. Harmadéves korától az egyetem szövet- és fejlődéstani intézetében volt demonstrátor, illetve gyakornok. 1938-ban az egyetem II. számú belgyógyászati klinikáján kezdett el dolgozni mint gyakornok. 1943-ban – belgyógyászati szakvizsgája sikeres letételét követően – tanársegéddé, később adjunktussá, majd docenssá lépett elő. 1948–1949-ben állami ösztöndíjjal, illetve a Roche Kutatási Alap támogatásával a Baseli Egyetemen folytatott kutatómunkát. 1966-ban az Orvostovábbképző Intézet I. számú belgyógyászati klinikájának tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki, itt dolgozott haláláig, egyidejűleg 1969-től az intézet tudományos igazgatóhelyettesi, illetve 1974-től 1977-ig tudományos rektorhelyettesi feladatait is ellátta.

Munkássága

Klinikai belgyógyászati munkássága elsősorban hematológiai vizsgálatokra, a véralvadás, a vérrögképződés, ezen keresztül a trombózis és az embólia mechanizmusának tanulmányozására irányult. Közeli munkatársaival együtt behatóan foglalkozott a véralvadásban fontos szerepet játszó faktorok (glikoproteinek, enzimek, foszfolipidek stb.) reakciókinetikájával, ez irányú eredményeiket nemzetközi szinten is elismerés fogadta.

Tanulmányozta a véralvadási rendellenességeket, vizsgálta a trombózisra való hajlam és a pajzsmirigyműködés, illetve a szervezet oxigénháztartása, a szövetek elégtelen oxigénellátása (hypoxia) közötti kóroktani összefüggéseket, a vérrögképződést megakadályozó antritrombin-termelés zavarait. A vér alvadékonyságát csökkentő antikoagulánsos eljárásokat vezetett be a tromboembóliák kezelésére, s gyógyszeres véralvadás-gyorsító terápiákat dolgozott ki a gyomor- és nyombélfekély vérzéscsillapítására. 1956-ban A véralvadás biológiai szabályozása című értekezése megvédésével kandidátusi fokozatot szerzett, 1964-ben pedig az orvostudomány doktora lett Dinamikus egyensúlyállapotok és oxidoredukciós folyamatok a véralvadás mechanizmusában című disszertációjával. Akadémiai székfoglalóiban szintén a hematológia ezen témaköreit járta körül (A progresszív antitrombin elméleti és gyakorlati vonatkozásai, 1974; A hypoxia és hyperoxia hatása élettani folyamatokra, 1980).

Magyarországi és külföldi szakfolyóiratokban megjelent tanulmányainak a száma meghaladja a százat. Szakmai és tudományos munkája mellett nemzetközi hírű vadász is volt.

Társasági tagságai és elismerései

1973-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1979-ben rendes tagjává választották. Elnöke volt a Korányi Sándor Társaságnak, 1967 után a Magyar Hematológiai Társaságnak, részt vett a TIT Asztronautikai Bizottságának űrorvostani munkájában. Ezek mellett tagjai sorába hívta az Európai Hematológiai Egyesület (EHA), a londoni Királyi Orvosi Társaság, 1971-ben pedig a Német Hematológiai és Onkológiai Társaság tiszteleti tagja lett.

Tudományos munkásságát 1967-ben Akadémiai Díjjal, 1971-ben Markusovszky Lajos-emlékéremmel jutalmazták.

Főbb művei

• Az anticoagulánsok és gyakorlati alkalmazásuk. Budapest. 1967
• Thromboembóliák és haemorrhágiás diathesisek. Budapest. 1973 (Sas Gézával)

Források

• Ki kicsoda: Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Budapest: Kossuth. 1975. 445. o.  
• Ki kicsoda: Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Budapest: Kossuth. 1981. 527. o. ISBN 963-09-1832-3  
• Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X  
• Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 457. o. ISBN 963-9257-11-7  
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 964. o.
• Új magyar életrajzi lexikon V. (P–S). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2004. 77–78. o. ISBN 963-547-414-8  
• Magyar orvoséletrajzi lexikon. Összeáll. Kapronczay Károly–Közrem. Tóth Magda. Budapest: Mundus Magyar Egyetemi Kiadó. 2004. 285. o. ISBN 963-950-132-8  

További irodalom

• Endrőczi Elemér: Pálos Á. László (1912–1983). Magyar Tudomány XXVIII. 1983. 9. sz. 710–711.
• Gráf Ferenc: Pálos Á. László (1912–1983). Orvosi Hetilap 1983. 124. o.