Nyugati-tó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nyugati-tó
West Lake - Hangzhou, China.jpg
Ország(ok) Kína
Elsődleges lefolyások Nagy-csatorna
Hosszúság3,2 km
Szélesség2,8 km
Felszíni terület6,5 km2
Elhelyezkedése
Nyugati-tó (Kína)
Nyugati-tó
Nyugati-tó
Pozíció Kína térképén
é. sz. 30° 14′ 15″, k. h. 120° 08′ 27″Koordináták: é. sz. 30° 14′ 15″, k. h. 120° 08′ 27″
A Wikimédia Commons tartalmaz Nyugati-tó témájú médiaállományokat.

A Nyugati-tó (Hszi Hu, 西湖) Kína leghíresebb tava, Hangcsoutól nyugatra, a Csientang folyó torkolatvidékén helyezkedik el. Kialakulása a folyó és a tenger, valamint az ember együttműködésének eredménye: eredetileg lagúna lehetett a folyó torkolatánál, majd a Tang-dinasztia idején elzárták a folyótól és a tengertől, megkezdték rendszeres kotrását, ami nélkül gyorsan feltöltődött volna.

A Nyugati-tó természeti szépsége az egész kínai történelem során nagy hatással volt a kínai költészetre és festészetre, a kertépítészetre, sőt az utóbbi révén a japán és a koreai kertek kialakítására is.[1] 2011-ben a világörökség része lett. Az indoklásban kiemelték, hogy a tó megtestesíti az ember és a természet ideális kapcsolatát.[2]

Elnevezése[szerkesztés]

A tónak a kínai történelem korai szakaszából számos különböző elnevezése maradt fenn, ezek közül azonban csak kettőt alkalmaztak szélesebb körben: az egyik azonos volt a folyó akkori nevével, (Csöcsiang), mivel a tó és a folyó elválasztása még nem volt teljes, a másik, a végső soron elterjedt név pedig a Nyugati-tó lett, mivel Hangcsou városától nyugatra helyezkedett el. A Nyugati-tó elnevezés először Po Csü-ji, a Tang-kor neves költője, (és egy ideig Hangcsou kormányzója) két versében jelent meg. A tó természeti szépségének csodálói, a kínai költők, festők, írók révén az utóbbi elnevezés lett az általános. Hivatalos dokumentumban ez a nevet először Szu Si alkalmazta a Szung-dinasztia idején, amikor kérelmet terjesztett elő a tó kotrására.

Kínában több tucatnyi más, kisebb tavat is ezen a néven jegyeznek, mégis, ezt az elnevezést hallva mindenki elsőként erre a tóra gondol.[3]

Története[szerkesztés]

Kétezer évvel ezelőtt, az időszámításunk kezdete táján a Nyugati-tó változó területű lagúna volt a folyó (akkori nevén Csöcsiang), a környező hegyek és a tengerpart között. A folyó által lerakott hordalék hordalék, az éves csapadék mennyisége, valamint a tavat és a tengert elválasztó homokturzás változó állapota miatt területe, mélysége nem volt állandó, és vize is ingadozó sótartalmú brakkvíz volt.

Csin-dinasztia[szerkesztés]

Időszámításunk kezdete körül a Nyugati-tó még a Csöcsiang folyó kiszélesedő torkolatának része volt. A hordalék lerakódása következtében a vízfelületet északról és délről övező hegyek lábánál homokpadok kezdtek kialakulni. Később ezek összeérve lagúnaként elzárták a folyótól a későbbi tavat. A Csin-dinasztia és a Han-dinasztia korában a tó ebben a kezdeti állapotában volt. A hagyomány szerint, amit Csao Taj 17. századi kínai történész foglalt írásba, Csin Si Huang-ti, a Kínát egyesítő első császár is meglátogatta a tavat, és csónakját egy nagy kőhöz kötötte ki, amely ma is látható, és körülötte később kiépítették a Nagy Kő buddhista templomot.

Szuj-dinasztia[szerkesztés]

A rövid életű Szuj-dinasztia-dinasztia korában kiépült a Nagy-csatorna legdélebbi szakasza, ami a Csientang folyót közötte össze a Jangcéval. Ennek révén a folyó és a tó között növekvő Hangcsou városa a kor fő közlekedési útvonala, a Nagy-csatorna révén összeköttetésbe került Kína nagy folyóival, ily módon bekapcsolódott az ország gazdasági vérkeringésébe. Megélénkült a belső turizmus is, és az utazók messzi földre elvitték a hegyek lábánál fekvő gyönyörű tó hírét.

Tang-dinasztia[szerkesztés]

Ebben a korban a tó felülete mintegy 10,8 km² volt, és délen, nyugaton egészen a hegyek lábáig terjedt. A zarándokok csónakon közelítették meg a szent hegyek lábát, és onnan kapaszkodtak fel azokra. Vízszabályozási munkák még nem folytak, a folyó időről időre behatolt a tóba, nagy árvizek idején azt is kiárasztotta, hordalékával pedig feltöltötte azt. Aszályok idején viszont a tó medrének nagy része szárazra került. 781-ben Li Mi, Hangcsou akkori kormányzója, elrendelte hat kút létesítését a növekvő városban, mégpedig úgy, hogy a tó vizét földalatti, terrakottából és bambuszból készült csöveken át vezettette oda.

822 és 825 között Po Csü-ji, a kor neves költője lett Hangcsou kormányzója. Felismerte a tó körüli vízgazdálkodási problémákat nagyszabású szabályozási munkálatokat indított el. Újjáépítették a folyó és a tó közötti gátat oly módon, hogy a vizet aszály esetén öntözésre lehessen használni. Ez sokat javított a környék mezőgazdaságának, paraszti lakosságának helyzetén. Po Csü-ji emellett költőként is rajongott a tóért, sok időt töltött a partján. Ő rendelte el az első olyan gát, földút építését a tavon keresztül, ami csónak igénybe vétele nélkül is lehetővé tette a tó látványának élvezetét. Ma is több hasonló gát szeli át a tavat, ezek egyikét róla nevezték el, de ez már nem ugyanaz, mint amit ő építtetett.

Az öt dinasztia és a tíz királyság kora[szerkesztés]

A Tang-dinasztia bukása után Kínában az öt dinasztia és a tíz királyság kora következett, ami széttagoltsággal, súlyos belső küzdelmekkel járt. Ekkoriban Hangcsou a hét évtizedig fennálló Vujüe(wd) királyság fővárosa lett. Ez az állam gazdaságilag erős volt, jelentős külkereskedelmet folytatott Koreával és Japánnal is. A dinasztia uralkodói a buddhizmus hívei voltak, és jelentős támogatást nyújtottak e vallás hívei számára. Számos buddhista templom, kolostor és más építmény keletkezett ezekben az időkben a Nyugati-tó partján.

A tavat folyamatosan veszélyeztette a feltöltődés, ezért az állandó kotrására volt szükség. 927-ben Csian Liu, Vujüe királya állandó, ezer fős sereget állított fel a tófenék kotrására, a vízi növényzet irtására, általában a Nyugati-tó szépségének az ápolására.

Szung-dinasztia[szerkesztés]

Mintegy 100 évvel később, a Szung-dinasztia idején újra egy neves költő, Szu Si volt egy ideig Hangcsou kormányzója. Akkoriban a tó állapota leromlott, elszaporodtak a vízinövények, amik eldugaszolták az öntözőcsatornákat, vízvezetékeket. A kormányzó újra elrendelte a kotrást; a kitermelt anyagot egy új, széles töltés létrehozására használták fel. A töltést hat híd szakítja meg, széleire fűzfákat ültettek és a tó újabb nevezetes látványossága lett. A festői töltés-sétaút azóta is a kormányzó-költő nevét viseli,

Ebben az időben a tó már népszerű turista-látványosság lett, és az országba érkező külföldiek is szívesen keresték fel. A feljegyzések szerint több száz szépen faragott, díszes csónak állt a kikapcsolódást keresők rendelkezésére. A költők és festők versengek abban, melyikük tudja szebb művekben megörökíteni a szépségeit.

Jüan-dinasztia[szerkesztés]

A hódító mongolok által alapított Jüan-dinasztia idején sem tört meg a tó népszerűsége. Egy feljegyzés szerint 1309-ben fél év alatt több mint 1200 külföldi látogató kereste fel a várost és a tavat. Keleti uralkodók oroszlánt, párducot, hollókat és sólymokat hoztak ajándékba vendéglátóiknak. A nyugati látogatók közül a leghíresebb Marco Polo volt. Kubiláj mongol nagykán idején gondosan tovább ápolták, kotorták a tavat. Később azonban egyes részeit fokozatosan feltöltötték és termőfölddé alakították, más részeit nagyurak a maguk számára gátakkal elzárták, emiatt azok elmocsarasodtak.

Ming-dinasztia[szerkesztés]

A Jüan-dinasztia végén, a Ming-dinasztia korának elején a közvélemény és az uralkodó körök úgy tartották, hogy a Déli Szung-dinasztia bukásának oka abban rejlett, hogy az uralkodó körök a tó szépségeinek hódoltak ahelyett, hogy jó kormányzás és hadviselés révén megóvták volna az országot a mongol hódítóktól. Ezért egy ideig nem is kívánták helyreállítani a tó állapotát, elkerülendő a szomorú vég megismétlődését. Később azonban, a 15. század közepén a helyi kormányzat újra kezdett figyelmet fordítani a tóra. A század végén a helyi kormányzat megszerezte a császár engedélyét és támogatását a tó kotrásához, a parton tulajdonos helyi nagyurak ellenében. A feljegyzések szerint 152 nap alatt 6,7 millió ember dolgozott a projekten 23.607 ezüst tael értékben (1 tael = 50 gramm). 3.481 hold illegálisan kialakított szántóföldet alakítottak vissza a tó medrévé, így a tó visszanyerte a századokkal korábbi méreteit. A kitermelt földdel kiszélesítették a meglévő töltéseket és újakat építettek. A kotrást később is rendszeresen folytatták.

Csing-dinasztia[szerkesztés]

A mandzsu Csing-dinasztia idején is népszerű maradt a tó, és a császárok lelkes hívei voltak az ápolásának.Kang-hszi kínai császár öt alkalommal látogatta meg a tavat, látogatásainak emlékeit ma is őrzik a partokon. Csien-lung kínai császár hatszor járt erre hatalmas kíséretével, verseket írt. feliratokat helyezett el a festői helyeken. Ebben a korban, a 18. század második felében két helyi író 1016 turisztikai jelentőségű helyet jegyzett fel az első útikönyvbe, ami Hangcsouról és környékéről készült.

Közben Jung-cseng kínai császár idején újabb nagyszabású munkálatokkal bővítették a tó vízfelületét, nyerték vissza a korábban elvesztett területeit. Korszerűbb vízgazdálkodási módszerekkel igyekeztek megakadályozni az üledék gyors lerakódását, átöblítő megoldásokat alakítottak ki. A 19. század elejére kialakult a tó mai alakja, amit aztán folyamatos munkával fenn is tartottak. 1864-ben megalakult a kotrási munkákat felügyelő állandó hivatal is.

A Kínai Köztársaság kora[szerkesztés]

A 20. század elején megépültek az első vasútvonalak és korszerű országutak Sanghaj, Ningpo és Hangcsou, valamint Nanking között, ami fellendítette a környék idegenforgalmát. Egy korabeli kiadvány szerint a hagyományos zarándokokon kívül 1930–1936 között 32.845 turista kereste fel Hangcsou városát és vele együtt a tavat. Egyre nagyobb figyelmet fordítottak a tóparti épületek megőrzésére és újak építésére.[* 1]

1929. június és október között a tartományi kormányzat megrendezte a Hangcsouban a West Lake Expo-t, azaz a Nyugati-tó kiállítást, aminek fő célja a kínai termékek bemutatása és a vállalkozások ösztönzése volt, a tó festői háttere előtt. A nemzetközi gazdasági kiállításon a mintegy 1.000 hazai kiállító mellett amerikai, japán, brit, indonéz és más külföldi kiállítók is részt vettek.

A Kínai Népköztársaság kora[szerkesztés]

A Kínai Népköztársaság kikiáltása után Hangcsou és a Nyugati-tó az az első között nyíltak meg a turisták előtt. A városi kormányzat védetté nyilvánította a tó körüli hegyeket és nagyarányú faültetésbe kezdett. 1949-ben a tó átlagos mélysége már mindössze csak 0,55 méter volt, a csónakok csak csatornákon tudtak közlekedni a mocsaras foltok között. 1951-ben indult meg újra a nagyszabású kotrás, amit 1954-re gépesítettek. 1959-re sikerült elérni, a hogy a tó átlagos mélysége 1,808 méter lett, legmélyebb pontja pedig 2,6 méter. A következő nagyszabású kotrás 1976-ban vált szükségessé. Ekkor – a tó történetében először – a partfalat is újrarendezték csaknem 30 kilométeres hosszon.

A parton botanikus kertet is létesítettek, újjáépítették az ott lévő hagyományos kínai kerteket. 1959-ben a tó és környéke több mint 1.400 külföldi, valamint 2.300 hongkongi és makaói turistát vonzott.

A kulturális forradalom idején a tó környéke is nagy károkat szenvedett, több épületet leromboltak, megrongáltak.[4] A kulturális forradalom után a turizmus újra fellendült, és 1978-ban már 53.000 külföldi turista valamint hat millió hazai látogató érkezett a tó partjára.

1978 és 1981 között a tó környékét csatornázták, 17 kilométer csatorna és 10 szivattyúállomás építésével átfogóan megoldották a szennyvíz elvezetését. 1985-ben napi 300 000 köbméter kapacitású szivattyúállomást építettek a folyó és a tó közé, amelynek révén, a friss víz beáramoltatásával, sikerült a víz átláthatóságát jelentősen megnövelni.

2000-ben 71 év után újra megrendezték a West Lake Expót, ami 1,4 millió látogatót vonzott, és ezután évente visszatérő nemzetközi gazdasági kiállítás és vásár lett.

A tó hidrológiai helyzete a 21. században[szerkesztés]

A tó vízgyűjtő területe 21,22 km², innen kis patakok futnak a tóba, valamint a csapadékvíz (évi 5,6 millió m³) érkezik. A fő vízutánpótlás a Csientang folyóból jön, évi 120 millió m³. A tó víztömege 14,3 millió m³. A száraz évszakban a tó leeresztő zsilipei zárva vannak, de a víz áramlása nyitott zsilipek esetén is mindössze 0,05 m/sec.

A tó átlagos mélysége 2,27 méter, legmélyebb pontja 5 méteres. A vízszint a tengerszint felett 7,15 méterrel van.[5]

Hatása[szerkesztés]

A Nyugati-tó által inspirált részlet a japán Gifu városában lévő parkban

A Nyugati-tó a kínai történelem hajnala óta nagy hatással volt az ország költőire, filozófusaira, festőire. Számos kínai nemzeti hős, hősnő tevékenysége kötődik a tóhoz, és sokuk emlékhelye is megtalálható a partján. A századok során neves írók sora választotta visszavonulásának helyéül ezt a festői környezetet, mint például Lin Pu, aki a Szung -dinasztia korában felhagyott hivatalnoki pályájával és 20 évig élt magányosan a tó partján, őszibarack- és szilvafákat nevelve.[6] Számos más költő és író jelentős műveket szentelt a tó témájának.

Kulturális jelentősége mellett a tavon eredményes halgazdálkodás is folyik. Egy 1977-es adat szerint a tavon évente és hektáronként 1,3 tonna halat fogtak.[7]

Galéria[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Kínában hagyományosan nem tulajdonítottak nagy értéket a régi épületek eredeti formában történő megőrzésének, hanem inkább újjáépítették azokat. Egy-egy országos hírű épület, pagoda, torony a létrehozása óta akár tucatnyi alkalommal is újjáépült már az évszázadok során.

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Yang, Hongxun and Huimin Wang. The classical gardens of China: history and design techniques. Van Nostrand Reinhold Co., 111. o. (1982). ISBN 0-442-23209-8 
  2. Ancient Chinese cultural landscape, the West Lake of Hangzhou, inscribed on UNESCO’s World Heritage List. UNESCO. (Hozzáférés: 2011. június 24.)
  3. Polonyi 435. o.
  4. https://www.youtube.com/watch?v=x3T28ajSWrg
  5. Welcome to westlakemusem!. www.westlakemuseum.com . [2019. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 30.)
  6. Hangzhou's West Lake, the most beautiful in China. Imperial Tours
  7. American Oceanography Delegation, Committee on Scholarly Communication with the People's Republic of China (1980), Oceanography in China: a trip report of the American Oceanography Delegation submitted to the Committee on Scholarly Communication with the People's Republic of China, Issue 9 of CSCPRC report, Committee on Scholarly Communication with the People's Republic of China (U.S.)., National Academies, p. 13, <https://books.google.com/books?id=ejQrAAAAYAAJ&pg=PA13>

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a West lake című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

  • Polonyi: Polonyi Péter: Kína (nagyútikönyv). Budapest: Panoráma. 1987. = Panoráma nagyútikönyvek, ISBN 963-243-256-8