Nicholas Angelich

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nicholas Angelich
SzületettNicholas Michael Angelich[1]
1970. december 14.[2][3]
Cincinnati[3]
Elhunyt2022. április 18. (51 évesen)[3]
Párizs 18. kerülete[3]
Állampolgársága
Foglalkozásazongorista
IskoláiPárizsi Konzervatórium (1983–)
KitüntetéseiMűvészetek és Irodalom tisztje (2013. július 9.)[6]
Zenei pályafutása
Műfajokkomolyzene
Hangszerzongora
A Wikimédia Commons tartalmaz Nicholas Angelich témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nicholas Michael Angelich (Cincinnati, 1970. december 14. – Párizs, 2022. április 18.) amerikai zongoraművész. Karrierje nagy részét Franciaországban töltötte.

Élete, munkássága[szerkesztés]

Angelich az Ohio állambeli Cincinnatiben született.[7] Családja Európából származott: apja Borivoje (Bora) Andjelitch (1932–2012) montenegrói jugoszláv hegedűművész,[8] anyja a Szovjetunióból származó, román, szlovák, örmény felmenőkkel rendelkező Clara Kadarjan (1936–2014) zongoratanár volt.[9] Mindketten a belgrádi Zeneakadémián tanultak, családnevüket az 1960-as években változtatták Angelichre, amikor kivándoroltak az Egyesült Államokba.[10]

Nicholas Angelich ötéves korában kezdett zongorázni, édesanyja tanította. Már két évvel később, csodagyerekként adta első koncertjét, Mozart 21. zongoraversenyét (K. 467) adta elő. Tizenhárom éves korában Párizsba költözött, hogy a Conservatoire National Superieur de Musique-on tanuljon, ahol tanárai közé tartozott Aldo Ciccolini, Yvonne Loriod, Michel Beroff és Marie-Françoise Bucquet, és részt vett Maria João Pires, Dmitrij Baskirov és Leon Fleisher mesterkurzusain is.[7][11]

1989-ben második díjat nyert az Ohio állambeli Clevelandben megrendezett Casadesus Nemzetközi Zongoraversenyen, öt évvel később pedig elnyerte a Gina Bachauer Nemzetközi Zongoraverseny első díját.[7] 1995-ben debütált New York-i Alice Tully Hallban, Franz Schubert, Sergey Rachmaninov és Maurice Ravel szerzeményeit játszotta.[10] A 2002-es Ruhr-vidéki Zongorafesztiválon megkapta a fiatal tehetségek díját. Franciaországban kétszer is, 2013-ban és 2019-ben az „Év hangszeres szólistájának” választották a Victoires de la Musique Classique-on.[9] 2003 májusában debütált a New York-i Filharmonikusokkal, a karmester Kurt Masur volt, Beethoven 5. zongoraversenyét játszotta. Ezután az összes nagyobb zenekarral fellépett olyan karmesterek alatt, mint Jaap van Zweden, Yannick Nézet-Séguin és Vladimir Jurowski.[11] Első lemezfelvételén Rachmaninov zongoraműveit játszotta.[7] A Renaud Capuçon és Gautier Capuçon társaságában rögzített Brahms-triók felvétele elnyerte a Német Lemezkritikusok Díját.[12]

2009–2010-es turnéja során koncertezett a londoni Queen Elizabeth Hallban, a firenzei Teatro della Pergolában, a Milánói Konzervatóriumban, Hágában és a párizsi Theatre du Chatelet-ben. Ekkor már a korszak egyik legnagyobb zongoristájának tartották.[13] A 2010–2011-es évad megnyitóján Maurice Ravel D-dúr, balkezes versenyművét adta elő a Skót Királyi Nemzeti Zenekar és Stéphane Denève karmester mellett a Dundee-beli Caird Hallban, az edinburgh-i Usher Hallban és a glasgowi Királyi Koncertteremben szeptember 23. és 25. között. 2018-ban ismét Denève vezénylésével játszott a Philadelphia Orchestra kíséretében.[14] 2021-ben egészségügyi problémák (krónikus tüdőbetegség) miatt abbahagyta a koncertezést, de a szezont még két montreali hangversennyel akarta befejezni, az Orchestre Métropolitain és Yannick Nézet-Séguin mellett.[15] Erre már nem kerülhetett sor, mert degeneratív tüdőelégtelenséggel a párizsi Bichat–Claude Bernard Kórházba került, tüdőátültetésen esett át, de 2022. április 18-án, 51 éves korában elhunyt.[10][16]

Repertoárja[szerkesztés]

Nicholas Angelich kiváló, a közönség, a kollégák és a kritikusok által elismert szólista és kamarazenész volt. Különösen a 19. század romantikus zeneszerzői műveinek, Beethoven, Schumann, Chopin, Liszt és különösen Brahms zenedarabjainak értelmezéséről volt ismert. „Kisfiú koromban sok Brahms-zenét hallottam játszani otthon. Mondható, hogy a Brahms iránti szeretetemet a szüleimnek köszönhetem” – nyilatkozta. Repertoárja mindazonáltal ettől sokkal szélesebb: magába foglalja Bach barokk műveit, valamint a 20. századot és azon túl is, mint például Rachmaninov, Prokofjev, Sosztakovics, Bartók, Ravel és Boulez.[10] „Nagyon szeretem a 20. század zenéjét és az orosz zenét is … A probléma, ami néha nagyon frusztráló, hogy nem lehet mindent egyszerre csinálni” – mondta egy interjújában.[11] 2000-ben ő játszotta Pierre Henry Concerto sans orchestra című művének ősbemutatóját, amit neki ajánlott a komponista.[17]

Felvételei[szerkesztés]

Válogatás az AllMusic nyilvántartásából.[18]

Megjelenés Tartalom Közreműködők Kiadó
1995 Rachmaninov: Etudes-Tableaux Op. 33, Op. 39 Harmonia Mundi
2004 Brahms: Piano Trios Nos. 1–3 Renaud Capuçon, Gautier Capuçon Erato, Virgin Classics
2004 Liszt: Années de pèlerinage, 1st year, 2nd year, 3rd year Mirare
2005 Brahms: Violin Sonatas Nos. 1–3 Renaud Capuçon Erato, Virgin
2006 Beethoven: Piano Sonatas No. 21, No. 12, No. 32 Mirare
2007 Brahms: Klavierstücke, Op. 116–119 Virgin
2008 Brahms: Piano Quartets Nos. 1–3 Gautier Capuçon, Renaud Capuçon, Gérard Caussé Erato, Virgin Classics
2010 Brahms: Piano Concerto No. 2; Klavierstücke, Op. 76 Frankfurt Radio Symphony Orchestra, Paavo Järvi EMI Classics, Erato, Virgin Classics
2011 Bach: Goldberg Variations Virgin Classics
2014 Brahms: Piano Concertos 1 & 2 Frankfurt Radio Symphony Orchestra, Paavo Järvi Erato
2015 Baptiste Trotignon: Concerto pour piano „Different Spaces”; Trois Pièces pour deux pianos & piano seul Orchestre National Bordeaux Aquitaine, Paul Daniel, Baptiste Trotignon Naïve
2016 Dedication (Liszt, Schumann, Chopin) Erato
2018 Beethoven: Piano Concertos 4 & 5 Insula Orchestra, Laurence Equilbey Erato
2021 Prokofiev: Sonata No. 8; Visions fugitives; Romeo & Juliet Erato

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Nicholas_Angelich&oldid=25064423”