Nevermore (együttes)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nevermore
Nevermore koncert a Summerbreeze fesztiválon, 2007. április.
Nevermore koncert a Summerbreeze fesztiválon, 2007. április.
Információk
Eredet Amerikai Egyesült Államok, Seattle
Alapítva 1991
Aktív évek 19912011
Műfaj Thrash metal, power metal, death metal, progresszív metal
Kiadó Century Media
Kapcsolódó előadók Cannibal Corpse, Forbidden, Testament, Megadeth, Pure Sweet Hell
Tagok
Warrel Dane
Jeff Loomis
Jim Sheppard
Van Williams
Korábbi tagok
Lásd: Nevermore-tagok

A Nevermore weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nevermore témájú médiaállományokat.

A Nevermore egy amerikai metal együttes, amely Seattle-ben alakult 1991-ben a Sanctuary nevű power metal zenekar romjain. A Nevermore számos metal stílust egyesít zenéjében, többek között a power metal, a thrash metal, a death metal, a progresszív és neo-klasszikus metal stílusjegyeit, melyet Warrel Dane énekes széles skálán mozgó, egyedi hangja tesz még változatosabbá. Az együttes 2000-ben megjelent Dead Heart in a Dead World című albumával tört ki végleg a metal-undergroundból és azóta meghatározó szereplői a műfajnak.

2011. április 21-én az alapító gitáros, fő dalszerző Jeff Loomis, valamint a dobos Van Williams bejelentették, hogy elhagyják a Nevermore-t.[1][2] 2017. december 13-án szívrohamban elhunyt Warrel Dane énekes.[3]

Történet[szerkesztés]

1987 – 1991: Előzmények[szerkesztés]

A Nevermore-t alapító Warrel Dane énekes és Jim Sheppard basszusgitáros az 1980-as évek második felében a Sanctuary együttesben zenéltek. A zenekart a Megadeth gitárosa Dave Mustaine fedezte fel és segített nekik a multinacionális CBS/Epic kiadóhoz szerződni, ahol két albumuk jelent meg. Az átlagos színvonalú 1987-es bemutatkozó album után az Into the Mirror Black a technikás agresszív Bay Area-i thrash metal és az európai ízű dallamos power metal összeolvasztásával már előrevetítette azt a zenei világot, amely a Nevermore-t a mai napig jellemzi. A második album lemezbemutató turnéján csatlakozott a Sanctuaryhoz második gitárosként Jeff Loomis, akit korábban Dave Mustaine is meghallgatott, amikor a Megadeth új gitárost keresett, de az akkor 17 éves Loomis túl fiatalnak bizonyult a munkára.

A Sanctuary tagjain ekkoriban már folyamatos volt a nyomás a lemeztársaság részéről, hogy próbáljanak az aktuális trendeknek megfelelően a grunge stílus felé elmozdulni. A jövőbeli zenei irányvonal megválasztása feszültséget szült a tagok között, amely végül oda vezetett, hogy a Sanctuary feloszlott. Dane, Sheppard valamint Loomis együtt maradtak és megalapították a Nevermore-t.

1992–1996: Nevermore és In Memory[szerkesztés]

A Nevermore-hoz Mark Arrington dobos csatlakozott negyedikként és a csapat Neil Kernon producer segítségével felvette az Utopia című tízszámos demót. Az Epic Records továbbra is egy grunge anyagot várt volna az együttestől, ezért a Nevermore más kiadókkal is kapcsolatba lépett. Közben Arrington helyére Van Williams érkezett, akivel további felvételeket készítettek. Amikor a Century Media kiadó meghallotta a demókat azonnal lemezszerződést ajánlott a Nevermore-nak. Az 1995-ben megjelent debütáló Nevermore albumot a Neil Kernonnal készített felvételekből állították össze. Az album az utolsó Sanctuary-lemez egyenes folytatása volt, a thrash és power metal kiváló ötvözete, megfűszerezve Loomis progresszív gitárjátékával, Williams húzós tempóival, Dane drámai énekstílusával és időnként filozofikus mélységű dalszövegeivel. Az együttes történetének első videoklipjét a "What Tomorrow Knows" dalra forgatták.

A lemezbemutató turnén csatlakozott a zenekarhoz Pat O’Brien gitáros is, akivel így öt főre nőtt a Nevermore tagsága. Európában a Blind Guardian előzenekaraként játszottak, Amerikában pedig Chuck Schuldiner zenekarával a Death-vel koncerteztek. A turnéról hazatérve azonnal nekiláttak a következő album felvételeinek Neil Kernon producerrel. Ekkor rögzítették egy Judas Priest tribute-album számára a brit heavy metal legenda "Love Bites" című 1984-es dalának feldolgozását is.

A Century Media közben elhatározta, hogy a nyári metal fesztiválokra újra Európába küldi az együttest és a fellépések promóciójához egy mini-album összeállítását kérték a Nevermore-tól. Ez lett az ötszámos In Memory EP, amely az új nagylemez irányvonalát bemutató "Optimist or Pessimist" mellett a debütáló albumról lemaradt dalok új változatát és két egymásba olvasztott Bauhaus-dal feldolgozását is tartalmazta. Az In Memory megjelenésével közel egyidőben a Nevermore 100.000 ember előtt mutatkozott be a korszak legnagyobb európai metal seregszemléjén, a hollandiai Dynamo Open Air fesztiválon.

1996–1998: The Politics of Ecstasy[szerkesztés]

Az 1996 novemberében megjelent The Politics of Ecstasy című második nagylemez a Nevermore technikai tudását csillogtatta meg. Ez volt az első Nevermore album, melyet teljes egészében Van Williams dobolt fel, aki ennek megfelelően igazán elemében volt. Komplex játéka meghatározó a lemezen. A virtuóz Jeff Loomis is méltó társat kapott Pat O'Brien személyében, akinek súlyos ritmusgitározása új dimenziót nyitott a zenekar számára. A lemez elkészülte után azonban a death metal rajongó O'Brien kilépett a csapatból, hogy csatlakozzon a Cannibal Corpse-hoz, ami régi vágya volt a gitárosnak. Utódja a Forbiddenből érkező Tim Calvert lett. Európában az Iced Earth előzenekaraként lezajló lemezbemutató turnén már ő játszott az együttesben.

A koncertek energikus előadásai és a The Politics of Ecstasy album death-thrash-doom-power vegyületként leírható számai rengeteg új rajongót szereztek a Nevermore-nak az undergroundban. A szélsőséges vokális megoldásokat felvonultató Warrel Dane sötét hangulatú dalszövegei között ezúttal direkt politikai témájúak is felbukkantak és az egész anyag jóval fenyegetőbb, súlyosabb lett, mint elődje. A lemez címét az 1960-as években LSD guruként hírhedtté vált Timothy Leary azonos című könyvétől kölcsönözték. Az album promótálására a "Next in Line" dalhoz készítettek klipet.

A következő másfél évet turnézással töltötte a Nevermore. Európában ismét az Iced Earth társaságában koncerteztek, Amerikában pedig a Flotsam And Jetsam volt a partnerük. 1998 nyarán az Overkill előzenekaraként első alkalommal léptek fel Budapesten, ahol az első két album dalai mellett a készülő új nagylemezről is játszottak.[4]

1999–2000: Dreaming Neon Black[szerkesztés]

A Nevermore harmadik nagylemeze 1999 januárjában jelent meg. Az ismét Neil Kernon producer segítségével rögzített anyag jóval lassabb és érzelmesebb lett, mint elődje. Ennek fő oka, hogy a Dreaming Neon Black egy koncept-album, mely az énekes Warrel Dane egyik korábbi szerelmi kapcsolatáról szól. A történet szerint barátnője halála után a főszereplőt hallucinációk gyötrik és lassan belesüllyed az őrületbe. Az egyes dalok az ő lelki állapotát tükrözik és ennek megfelelően egy kevésbé virtuóz, sokkal drámaibb és hangulatilag meglehetősen változatos lemez született. A Dreaming Neon Black kivételes alkotás a Nevermore életműben, megosztja a rajongótábort. Sokak egyik nagy kedvence, míg mások szerint ez a legkevésbé sikerült Nevermore-album. Ennek ellenére számos szaklapban az Év Albumának választották.

Warrel Dane a színpadon, 2007.

A lemez megjelenését újabb maratoni hosszúságú koncertsorozat követte. Turnéztak a Mercyful Fate, az Arch Enemy, az Opeth és újra csak az Iced Earth társaságában. Egy teljes évnyi koncertezés után, 2000 elején a frissen megnősült Tim Calvert kilépett a zenekarból. A csapat pedig úgy döntött, hogy nem keresnek azonnal másodgitárost, előbb négyesben megírják és felveszik a következő albumot.

2000–2002: Dead Heart in a Dead World[szerkesztés]

A negyedik albumra egy másfajta hangzást akart a Nevermore és szakítottak Neil Kernonnal, és az új anyagot végül Andy Sneap producer segítségével vették fel. A 2000 októberében megjelent Dead Heart in a Dead World tökéletes arányban tartalmazza a Nevermore zenei világának karakteres elemeit: a súlyos riffeket, a virtuóz szólókat, a lüktető és komplex ritmusjátékot, valamint az emlékezetes énekdallamokat. Loomis első ízben ezen a lemezen használt héthúros gitárt a felvételeknél. A lemez nagy slágerei az olyan power metal balladák, mint a "The Heart Collector” vagy a kislemezen is kiadott, klipes "Believe in Nothing". Az album nagy meglepetése a Simon & Garfunkel-dal "The Sound of Silence" kíméletlen átdolgozása, amely nagy közönségkedvenc lett. És nem csak ez a dal, hanem a teljes album, amely első alkalommal került fel a lemezeladási listákra, ez pedig azt jelezte, hogy a Nevermore rajongótábora világszerte megnőtt. Az együttes népszerűségét meglovagolva a lemezkiadó pár héttel a hagyományos CD megjelenése után újra kiadta az albumot egy másfajta csomagolásban és három bónusz dallal, hogy a fanatikus rajongókról még egy kis pénzt bezsebeljenek.

A koncerteken Curran Murphy csatlakozott az együtteshez második gitárosként, aki már Pat O'Brien távozása idején is kisegítette a csapatot rövid ideig. Először Amerikában turnéztak a Fates Warninggal, aztán európai fellépések jöttek, ahol az Annihilatorral felváltva voltak a főzenekar, majd újra Amerikában játszottak a Savatage előtt. A koncerteken, köztük a 2001 márciusi budapesti állomás is, szinte a teljes Dead Heart... albumot eljátszották.[5] 2001 novemberében Chris Broderick a Jag Panzer gitárosa érkezett a csapatba miután Murphy átigazolt az Annihilator soraiba. Murphy utolsó fellépése a Nevermore-ral a Century Media USA 10 éves jubileumi partiján történt Los Angelesben.

2002 elején a Nevermore-dobos Van Williams létrehozta Pure Sweet Hell nevű projektjét Christ Eichhorn gitárossal. A session-dobossal kiegészült duó egy év alatt rakta össze debütáló albumát (The Voyeurs of Utter Destruction as Beauty), amely azonban csak 2005-ben jelenhetett meg.[6]

2003–2004: Enemies of Reality[szerkesztés]

A Nevermore kis pihenő után 2003 tavaszán látott neki a következő nagylemez felvételeinek. Az előző két albumon megszokott epikus hangvételnek nyoma sincs az Enemies of Reality című lemezen, melyet ismét négyesben rögzített az együttes. Ez a Nevermore történetének legdurvább lemeze. A producer ezúttal a korábbi Queensryche gitáros Kelly Gray volt, mivel Andy Sneap éppen az Arch Enemy következő albumán dolgozott. A végeredmény produkciós szempontból csalódást okozott. Hiába voltak a dalok ismét kiválóak, a finom részletek elvesztek a brutálisnak szánt, de masszaszerű, egysíkú hangzásban. Ennek ellenére az Enemies of Reality lett a legtöbb példányban elkelt Nevermore album.

A szeptember-októberi Európa-turnéra az Arch Enemy társaságában indultak el, de mire október 5-én Budapestre értek az Arch Enemy kiszállt a turnéból, így első ízben a Nevermore abszolút főbandaként játszott Magyarországon. A színpadon a másodgitáros posztját a Testamentből kölcsönvett Steve Smyth töltötte be.[7] A novemberben startoló amerikai turnén három skandináv zenekar, a Dimmu Borgir, a Children Of Bodom és a Hypocrisy volt a partnerük. Smyth pedig bevált és 2004 áprilisában a Nevermore állandó tagja lett. A 2004 nyarára tervezett angliai fellépéseket azonban le kellett mondaniuk, mivel az énekes Warrel Dane egészségi állapota erősen megrendült a folyamatos alkoholizálás és egy rohamot kiváltó 2-es típusú diabetes miatt. Dane két hétig feküdt eszméletlenül a kórházban.[8]

A Century Mediaval kötött öt albumra szóló lemezszerződés az Enemies of Reality elkészítésével járt le, és ez is közrejátszott abban, hogy kisebb költségvetéssel, nem a maximális támogatással vették fel az anyagot. Kelly Gray megbizatása is ennek a kényszerhelyzetnek volt köszönhető. Az, hogy a Nevermore megújítja szerződését a Century Mediaval, nem volt eleve eldöntött kérdés. Több ajánlat közül is választhattak, de végül maradtak a megszokott kiadónál és újabb három albumra hosszabbítottak. Az Enemies of Reality hangzásának hiányosságait orvosolandó Andy Sneap újrakeverte az albumot 2005-ben és a Century Media ismét kiadta a lemezt.[9]

2005–2006: This Godless Endeavor[szerkesztés]

Steve Smyth hivatalos csatlakozásával az 1999-es Dreaming Neon Black óta első alkalommal dolgozott újra egy ötfős Nevermore a következő albumon. A This Godless Endeavor címre keresztelt album 2005 júliusában jelent meg és a megszokott Loomis/Dane szerzőpáros mellett a basszer Jim Sheppard és az új gitáros Steve Smyth is kivette részét a dalszerzésből. Most először a Nevermore történetében nem kerestek új utakat a zenében, így a hatodik nagylemez egyfajta összefoglalása lett eddigi pályafutásuknak és visszatértek az epikusabb hangvételhez. A lemez hangzásának kialakítását újra Andy Sneapre bízták. Az albumhoz két videoklipet is forgattak a "Born" és a "Final Product" dalokra. A Nevermore képi világához a kezdetektől hozzátartoztak Travis Smith borítógrafikái, ám ezúttal Hugh Syme (a Rush grafikusa) készítette a lemezborítót.

Jeff Loomis a színpadon, 2007.

A lemez megjelenésével egyidőben indult a Gigantour elnevezésű fesztiválturné az Egyesült Államokban, melyet a Megadeth-főnök Dave Mustaine szervezett és amelyre a Nevermore is meghívást kapott. Szeptember-októberben főzenekarként következett egy európai kör és egy újabb budapesti Nevermore-koncert, de az eddig megszokott klubok helyett már a jóval nagyobb befogadóképességű Petőfi Csarnokban. Az alkohol és a cukorbetegség okozta hasnyálmirigy problémából gyógyuló Warrel Dane itt még vészesen lesoványodva, beesett arccal állt színpadra,[10] de fél évvel később, 2006 márciusában, ugyanitt a Metalmania fesztivál keretében adott koncertjükön már újra a régi formájában volt.[11] A kettő között Észak-Amerikában turnéztak az Opeth-vel. 2006 áprilisában aztán újra az Egyesült Államok következett, ezúttal az In Flames vendégeként.

Dane korábbi betegsége után újabb egészségügyi problémák adódtak a zenekaron belül. Májusban előbb Jim Sheppard szorult komolyabb kezelésre 15 éve diagnosztizált Crohn-betegsége súlyosbodása miatt, majd nem sokkal később Steve Symth jelentette be, hogy végstádiumú veseelégtelenséget állapítottak meg nála. A színpadon a basszusgitáros posztját időlegesen James MacDonough (ex-Megadeth, Iced Earth) vette át Sheppardtól, míg Smyth helyén a régi barát Chris Broderick állt újra csatasorba. Sheppard visszatérése után a Nevermore első koncertvideójának felvételére készült. A 2006. szeptember 12-re Bochumba meghirdetett koncertet rögzítették volna, de Dane tüdőgyulladása miatt egy hónappal el kellett halasztani a koncertet és vele együtt a felvételt. Steve Smyth decemberben sikeres vese-transzplantáción esett át, de ezután már nem tért vissza a Nevermore-ba. Hivatalosan 2007. augusztus 30-án jelentették be, hogy Steve Smyth már nem tagja a Nevermore-nak, az indoklás szerint személyes és üzleti ellentétek miatt.

2007–2008: The Year of the Voyager[szerkesztés]

A 2007-es évet nagyrészt regenerálódással töltötte a zenekar, ami időt adott Warrel Dane és Jeff Loomis számára is, hogy első szólólemezeiken munkálkodjanak. Azért a nyári fesztiválszezonra átjöttek Európába és többek között a Sziget-fesztiválon is felléptek, igaz Jim Sheppard nélkül.[12] A július 7-i firenzei Evolution-fesztiválos koncertjük érdekessége az volt, hogy Jim Sheppard helyén aznap este Joey Vera (Armored Saint, Fates Warning basszusgitáros) játszott.[13]

Warrel Dane már 2006 elején dolgozni kezdett a szólóalbumán, mégpedig Peter Wichers (Soilwork) gitárossal és a Nevermore eredeti dobosával Mark Arringtonnal közösen.[14] A végül 2008 tavaszán Praises to the War Machine címmel megjelent anyagot a stúdióban Dirk Verbeuren (Soilwork) dobolta fel. Az albumon jól hallható nyomot hagyott az énekes rajongása az olyan dark rock csapatok iránt, mint a The Sisters of Mercy, és ezzel sikerült elrugaszkodnia a Nevermore-lemezek megszokott hangulatától, azzal együtt, hogy mind Jeff Loomis, mind Chris Broderick szerepel vendégként egy-egy dalban.

Jeff Loomis szintén 2008-ban megjelent szólóalbuma zeneileg jóval közelebb áll a Nevermore világához. A Zero Order Phase című albumon régi ismerősök működtek közre. A dalokat Mark Arrington dobolta fel, míg a produceri feladatokat Neil Kernon, a Nevermore korai albumainak producere látta el, de egy szóló erejéig a régi társ Pat O'Brien is feltűnik a lemezen.

Több mint egy év csúszással jelent meg 2008 őszén a Nevermore első DVD kiadványa a The Year of the Voyager, amelynek gerincét a 2006. október 11-én Bochumban rögzített koncertjük adja, de a This Godless Endeavor album turnéjának korábbi állomásain készült felvételek és az összes eddigi Nevermore-klip is szerepel a videón. Ezzel együtt a 2006-os koncert teljes hanganyaga CD-n is kiadásra került.

2009–2010: The Obsidian Conspiracy[szerkesztés]

2009 márciusában a Century Media Manifesto of Nevermore címmel válogatásalbumot adott ki a zenekar elmúlt 15 évének dalaiból. 2009-et a következő Nevermore stúdióalbum megírásának és felvételének szentelte a zenekar. Májusban bejelentették, hogy a The Obsidian Conspiracy címet viselő hetedik nagylemez várhatóan 2010 elején lát majd napvilágot. Az album producere ezúttal nem Andy Sneap volt, hanem az a Peter Wichers, aki Warrel Dane szólóalbumán szerzőtársként, gitárosként és hangmérnökként is dolgozott. A stúdiózást augusztusban kezdte meg az együttes, és a kész dalok keverését Andy Sneap végezte.[15]

A legutóbbi album 2010 május 31-én jelent meg Európában, és június 8-án Észak-Amerikában. A nyári fesztiválokon mutatták be először élőben a The Obsidian Conspiracy dalait. A turnén a magyar Vörös Attila a Nevermore másodgitárosa Jeff Loomis oldalán.[16]

Feloszlás[szerkesztés]

2011. április 21-én az alapító gitáros, fő dalszerző Jeff Loomis, valamint Van Williams dobos bejelentették, hogy elhagyják a Nevermore-t.[1][2] Loomis 2012-ben kiadta második szólóalbumát (Plains of Oblivion), Warrel Dane énekes és Jim Sheppard basszusgitáros pedig korábbi zenekarukkal, a Sanctuaryval készítettek új nagylemezt, ami 2014-ben jelent meg (The Year the Sun Died). Van Williams dobos több projektben is készített lemezeket a következő években: Pure Sweet Hell, Ashes of Ares, Ghost Ship Octavius.

2017. december 13-án Warrel Dane szívrohamban elhunyt, miközben második szólóalbumán dolgozott São Pauloban.[17]

Tagok[szerkesztés]

Utolsó felállás
Korábbi tagok
Kisegítő zenészek

Diszkográfia[szerkesztés]

Stúdióalbumok[szerkesztés]

Egyéb kiadványok[szerkesztés]

Referenciák[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nevermore (együttes) témájú médiaállományokat.