Magyar vadkörte

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Magyar vadkörte
Természetvédelmi státusz
Súlyosan veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Magyarországon fokozottan védett
Eszmei érték: 250 000 Ft[1]
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Rózsavirágúak (Rosales)
Család: Rózsafélék (Rosaceae)
Alcsalád: Almaformák (Maloideae)
Nemzetség: Körte (Pyrus)
Faj: P. magyarica
Tudományos név
Pyrus magyarica
Terpó, 1960

A magyar vadkörte (Pyrus magyarica) a rózsafélék (Rosaceae) családjába és almaformák (Maloideae) alcsaládjába tartozó endemikus magyar faj. 1960-ban Terpó András fedezte fel az általa Pomáz felett, a Lajosforrás és a Kőhegy között gyűjtött herbáriumok között, pontos leírási helye nem ismert, mint ahogy típuspéldánya sem tekinthető meg magyar közgyűjteményben. Később Visegrád mellett is megtalálták, de egy útépítés során ez a néhány egyedből álló állomány megsemmisült. Ma ismert állományai a Pilis és a Visegrádi-hegység több pontján, a Szentendrei-szigeten és a Dél-Börzsönyben élnek, a közönséges vadkörtével alkotott hibridjeivel együtt.

Lassan növő, hosszabb életű növény. Kihalás szélén álló, fokozottan védett, az IUCN Vörös listán szereplő faj.

Megjelenése[szerkesztés]

Cserje, vagy kis fa termetű, maximum 8-10 méteres magasságot ér el, magas, karcsú alakú, kevés elágazással. Vesszeje vékony, barna, tövisei erősek, apró rügyei szórt állásúak, fényesek, sötétbarnák.

Levelek[szerkesztés]

A levelek szórt állásúak, tojásdadok vagy "orgonalevél" alakúak, lekerekített vagy enyhén íves vállúak, befelé hajlóan finoman fűrészfogasak, 2,5-4,5 cm hosszúságúak. A levelek fonákán nincsen viaszos bevonat, emiatt puha tapintásúak. A lombfakadás a virágzással egy időben áprilisban történik, a levelek ősszel sárgásra színeződnek.

Virágok[szerkesztés]

Nagy, fehér virágai sátorozó fürtökben leveles rövidhajtásokon nyílnak.

Termés[szerkesztés]

Almatermése csiga alakú, vagy gömbölyded, 15–22 mm átmérőjű. Fontos határozóbélyeg, hogy a termésen található paraléces gyűrűről a csésze lehull, helyét egy világos színű heggyűrű jelzi. A mag 4–6 mm hosszú, tojásdad, lapított, barnásfekete. A termés szeptember-októberben érik és hullik.

Élőhelye[szerkesztés]

Félkultúr területekről, szegélycserjésekből ismert, erdei irtásokon, egykori legelőkön is megtalálhatók hibridjei, mész- és melegkedvelő cseres-kocsánytalan tölgyesekben ritkán ugyan, de ma is előfordul.

Környezeti igényei[szerkesztés]

Meleg- és fényigényes, közepesen szárazságtűrő (xeromezofil), bár az aszályos nyár nagyon megviseli, ilyenkor levelei megbarnulnak, elszáradnak. A fiatal példányok mérsékelten árnyéktűrők, de a kifejlett egyedek nem tűrik az árnyékolást. A semleges kémhatású talajokat kedveli (neutrofil).

Elterjedése[szerkesztés]

Dombvidékek és középhegységek délies kitettségű lejtőin él, kisebb csoportokban, főleg andeziten, kevésbé dachstein-mészkövön.[2] Kizárólag Magyarországon előforduló endemikus faj. Első felfedezett példányai mára kipusztultak, jelenleg termőkorú példányai a Pilisben és a Visegrádi-hegységben már csak Pomáz és Pilisszentkereszt határában ismertek. Az utóbbi néhány évben a Dél-Börzsöny több pontján is felfedezték. Fiatal példányai a vadgyümölcsök erdőtisztítási munkák idején tiltott kivágása következtében az eltelt időszakban termőre fordultak, ezért valószínűleg a Magyar-középhegység más pontjain is előfordulhatnak. Egyes források szerint a Somogy megyei Lábodon is megtalálható.[2]

Védelme[szerkesztés]

Mivel nem kedveli az árnyékot, a fellelhető példányai körül a többi fát és cserjét ki kellene vágni, leszámítva az utódait. Lassan növő faj lévén nehezen veszi fel a versenyt más növényekkel.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Dr. Gencsi László - Dr. Vancsura Rudolf. Dendrológia. Budapest: Mezőgazda Kiadó (1992). ISBN 963 81 6008 X 
  • Dr. Bartha Dénes. Magyarország fa- és cserjefajai. Budapest: Mezőgazda Kiadó (1999). ISBN 963 9239 02 X 
  • Bőhm Éva Irén (1998): A Pyrus magyarica Terpó és a Pyrus x karpatiana Terpó elkülönítő bélyegei a Pyrus pyraster Burgsd.-től. Kitaibelia 3. (1) pp. 109–111.
  • Barna T., Bőhm É.I., Szulcsán G., Vinis G. (1999): Vadkörtefajok (Pyrus spp.) génmegőrzése. In Mátyás Cs. (Szerk.): Genetikailag veszélyeztetett ritka fafajok génmegőrzésének gyakorlati teendői. Környezetvédelmi Minisztérium megbízásából és a Növényi Génbank Tanács Erdészeti munkabizottsága közreműködésével. OMMI, Budapest
  • Bőhm Éva Irén (2003). A Pyrus magyarica országos értékelése. (Horváth F., Kovács-Láng E., Báldi A., Gergely E., Demeter A.) (Szerk.): Magyarország és a Natura 2000 – III. Európai jelentőségű természeti területeink felmérése és értékelése. MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót
  • Bőhm Éva Irén (2007): Fokozottan védett növényfajunk, a Pyrus magyarica Terpó, valamint alakkörének kutatása Magyarországon. Tilia. Vol. XIII. Dendrológiai tanulmányok II. (Szerk.: Bartha Dénes). pp. 95–104. Sopron.
  • Bőhm Éva Irén (2010): Magyar vadkörte - Pyrus magyarica Terpó. Tilia, Sopron.
  • Bőhm Éva Irén (2012): Magyar vadkörte. (In Bartha D. (Szerk.): Magyarország ritka fa- és cserjefajainak atlasza. Kossuth Kiadó, Budapest. pp. 195–196.

Külső hivatkozások[szerkesztés]