Magyar vadkörte
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||
Súlyosan veszélyeztetett      
| ||||||||||||||||
| Magyarországon fokozottan védett Természetvédelmi érték: 250 000 Ft[1] | ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Pyrus magyarica Terpó, 1960 | ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Magyar vadkörte témájú rendszertani információt. |
A magyar vadkörte (Pyrus magyarica) a rózsafélék (Rosaceae) családjába és almaformák (Maloideae) alcsaládjába tartozó endemikus magyar faj. 1960-ban Terpó András fedezte fel az általa Pomáz felett, a Lajosforrás és a Kőhegy között gyűjtött herbáriumok között, pontos leírási helye nem ismert, mint ahogy típuspéldánya sem tekinthető meg magyar közgyűjteményben. Később Visegrád mellett is megtalálták, de egy útépítés során ez a néhány egyedből álló állomány megsemmisült. Ma ismert állományai a Pilis és a Visegrádi-hegység több pontján, a Szentendrei-szigeten és a Dél-Börzsönyben élnek, a közönséges vadkörtével alkotott hibridjeivel együtt.
Lassan növő, hosszabb életű növény. Kihalás szélén álló, fokozottan védett, az IUCN Vörös listán szereplő faj.
Megjelenése[szerkesztés]
Cserje, vagy kis fa termetű, maximum 8-10 méteres magasságot ér el, magas, karcsú alakú, kevés elágazással. Vesszeje vékony, barna, tövisei erősek, apró rügyei szórt állásúak, fényesek, sötétbarnák.
Levelek[szerkesztés]
A levelek szórt állásúak, tojásdadok vagy "orgonalevél" alakúak, lekerekített vagy enyhén íves vállúak, befelé hajlóan finoman fűrészfogasak, 2,5-4,5 cm hosszúságúak. A levelek fonákán nincsen viaszos bevonat, emiatt puha tapintásúak. A lombfakadás a virágzással egy időben áprilisban történik, a levelek ősszel sárgásra színeződnek.
Virágok[szerkesztés]
Nagy, fehér virágai sátorozó fürtökben leveles rövidhajtásokon nyílnak.
Termés[szerkesztés]
Almatermése csiga alakú, vagy gömbölyded, 15–22 mm átmérőjű. Fontos határozóbélyeg, hogy a termésen található paraléces gyűrűről a csésze lehull, helyét egy világos színű heggyűrű jelzi. A mag 4–6 mm hosszú, tojásdad, lapított, barnásfekete. A termés szeptember-októberben érik és hullik.
Élőhelye[szerkesztés]
Félkultúr területekről, szegélycserjésekből ismert, erdei irtásokon, egykori legelőkön is megtalálhatók hibridjei, mész- és melegkedvelő cseres-kocsánytalan tölgyesekben ritkán ugyan, de ma is előfordul.
Környezeti igényei[szerkesztés]
Meleg- és fényigényes, közepesen szárazságtűrő (xeromezofil), bár az aszályos nyár nagyon megviseli, ilyenkor levelei megbarnulnak, elszáradnak. A fiatal példányok mérsékelten árnyéktűrők, de a kifejlett egyedek nem tűrik az árnyékolást. A semleges kémhatású talajokat kedveli (neutrofil).
Elterjedése[szerkesztés]
Dombvidékek és középhegységek délies kitettségű lejtőin él, kisebb csoportokban, főleg andeziten, kevésbé dachstein-mészkövön.[2] Kizárólag Magyarországon előforduló endemikus faj. Első felfedezett példányai mára kipusztultak, jelenleg termőkorú példányai a Pilisben és a Visegrádi-hegységben már csak Pomáz és Pilisszentkereszt határában ismertek. Az utóbbi néhány évben a Dél-Börzsöny több pontján is felfedezték. Fiatal példányai a vadgyümölcsök erdőtisztítási munkák idején tiltott kivágása következtében az eltelt időszakban termőre fordultak, ezért valószínűleg a Magyar-középhegység más pontjain is előfordulhatnak. Egyes források szerint a Somogy vármegyei Lábodon is megtalálható.[2]
Védelme[szerkesztés]
Mivel nem kedveli az árnyékot, a fellelhető példányai körül a többi fát és cserjét ki kellene vágni, leszámítva az utódait. Lassan növő faj lévén nehezen veszi fel a versenyt más növényekkel.[2]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ A magyar állami természetvédelem hivatalos honlapja
- ↑ a b c Dr. Barna Tamás - Bőhm Éva - Szulcsán Gábor - Dr. Vinis Gizella: Az erdei gyümölcsök génmegőrzése, különös tekintettel a Pyrusokra Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
Források[szerkesztés]
- Dr. Gencsi László - Dr. Vancsura Rudolf. Dendrológia. Budapest: Mezőgazda Kiadó (1992). ISBN 963 81 6008 X
- Dr. Bartha Dénes. Magyarország fa- és cserjefajai. Budapest: Mezőgazda Kiadó (1999). ISBN 963 9239 02 X
- Bőhm Éva Irén (1998): A Pyrus magyarica Terpó és a Pyrus x karpatiana Terpó elkülönítő bélyegei a Pyrus pyraster Burgsd.-től. Kitaibelia 3. (1) pp. 109–111.
- Barna T., Bőhm É.I., Szulcsán G., Vinis G. (1999): Vadkörtefajok (Pyrus spp.) génmegőrzése. In Mátyás Cs. (Szerk.): Genetikailag veszélyeztetett ritka fafajok génmegőrzésének gyakorlati teendői. Környezetvédelmi Minisztérium megbízásából és a Növényi Génbank Tanács Erdészeti munkabizottsága közreműködésével. OMMI, Budapest
- Bőhm Éva Irén (2003). A Pyrus magyarica országos értékelése. (Horváth F., Kovács-Láng E., Báldi A., Gergely E., Demeter A.) (Szerk.): Magyarország és a Natura 2000 – III. Európai jelentőségű természeti területeink felmérése és értékelése. MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót
- Bőhm Éva Irén (2007): Fokozottan védett növényfajunk, a Pyrus magyarica Terpó, valamint alakkörének kutatása Magyarországon. Tilia. Vol. XIII. Dendrológiai tanulmányok II. (Szerk.: Bartha Dénes). pp. 95–104. Sopron.
- Bőhm Éva Irén (2010): Magyar vadkörte - Pyrus magyarica Terpó. Tilia, Sopron.
- Bőhm Éva Irén (2012): Magyar vadkörte. (In Bartha D. (Szerk.): Magyarország ritka fa- és cserjefajainak atlasza. Kossuth Kiadó, Budapest. pp. 195–196.
